Miért engedte meg Isten a bűnt?

A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének, sem következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent, nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át létező egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításban lássa, és hogy Isten igazságossága, irgalma, törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

Sátán lázadásának tanulságul kellett szolgálnia a világegyetem számára az eljövendő korszakokon át végig – mint a bűn jellegéről és rettenetes következményeiről való örökös bizonyságtevés. Sátán uralmának következményei – mind emberekre, mind angyalokra gyakorolt hatása meg fogja mutatni, milyen gyümölcsöt terem az isteni tekintély mellőzése. Ez fogja tanúsítani, hogy Isten kormányzatával szorosan összefügg a Teremtő minden alkotásának jóléte. Így e lázadás rettenetes történetének minden szent lényt örökké védenie kell, hogy a törvényszegés jellegét megmutatva meggátolja becsapásukat; hogy megőrizze őket a vétkezéstől és a büntetéstől”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták fejezete, 7-17./old)

White idézet: Isten szeretete az emberek iránt 

 A természet és a kinyilatkoztatás egyaránt bizonyságot tesz Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk kútforrása az életnek, a bölcsességnek és az örömnek. Tekintsünk csak a természet csodálatos és fenséges műveire; gondoljunk arra, mily nagyszerűen alkalmazkodnak nemcsak az ember, hanem minden élőlény szükségleteihez! A napfény és az eső, mely felüdíti és megtermékenyíti a földet, a hegyek, a völgyek és a tengerek, mind az Alkotó szeretetéről beszélnek. Isten az, aki teremtményeinek kielégíti mindennapi szükségleteit! A zsoltáríró csodálatosan fejezi ki ezt a gondolatot a következő szavakkal: „Mindenki szemei Tereád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.” (Zsolt 145:15-16)  

Isten szentnek és boldognak teremtette az embert; a gyönyörű föld, ahogy Isten mindenható kezeiből kikerült, a bukás és átok legkisebb nyomát sem hordta magán. Csak az isteni törvények, a szeretet törvényének áthágása hozta a romlást és a halált a világra. Ámde Isten végtelen szeretete még a bűnt kísérő szenvedések és nyomorúságok közepette is megnyilatkozik. Meg van írva, hogy Isten a földet az ember miatt átkozta meg. (1Móz 3:17) A tövisek és tüskék, az akadályok és megpróbáltatások, melyek az emberi létet fáradságossá és gondterhessé teszik, kizárólag javunkat célozzák; Isten üdvtervében a szükséges nevelő eszközök egy részét képezik, hogy általuk a bűn következtében oly mélyre süllyedt, elbukott emberiség újból felemelkedjék. Bár bűnbe süllyedt a világ, de mégsem teljesen a nyomor és gond siralomvölgye. Magában a természetben is megtalálhatjuk a remény és vigasz hírnökeit. Még nőnek a virágok a töviseken, és a tüskéket rózsák fedik! 

 Isten a szeretet" - ezt hirdeti minden virág és minden egyes fűszál! A madarak zengő éneküket hallatják, a gyengéd virágok tökéletes szépségükben kellemes illatukkal töltik be a léget, az erdő magas fái üde zöld, dús lombozatukkal - mind-mind hangos bizonyítékai Isten szeretetteljes atyai gondoskodásának és vágyának, hogy gyermekeit boldoggá tegye.

Isten lénye Igéjében nyilatkozik meg. Amikor Mózes kérte: "...mutasd meg nékem a te dicsőségedet" (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el...". (2Móz 33:19.) Ez az Ő dicsősége. "És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt". (2Móz 34:6-7.) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: "Tudtam, hogy Te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú". (Jón 4:2.)

Az Úr bennünket eget és földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékaival von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. Mert mindezen világos és érthető bizonyítékok ellenére is úgy elvakította a jónak ellensége az emberek értelmét, hogy csak félelemmel és rettegéssel tekintenek Istenre, akit szigorú és engesztelhetetlen Úrnak képzelnek. Sátán félrevezette az emberiséget, hogy Istenben olyan lényt lásson, akinek legfőbb tulajdonsága a szigorú igazságosság, aki hajthatatlan bíró és kegyetlen hitelező. Oly lénynek tűntette fel az Alkotót, aki bizalmatlan szemekkel néz az emberek gyengéire, hogy azonnal lesújtson rájuk ítéleteivel. Jézus épp azért jött a földre, hogy eltávolítsa a sötét árnyat, mely Istennek irántunk érzett végtelen szeretetét elfedte.

 Isten Fia a mennyből jött, hogy nekünk az Atyát kijelentse. "Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt". (Jn 1:18.) "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni." (Mt 11:27.) Mikor egyik tanítványa kérte Őt: "Uram, mutasd meg nékünk az Atyát" (Jn 14:8) - Jézus így felelt: "Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?" (Jn 14:9)

Földi küldetését Jézus így vázolta: Az Úr "felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem..., hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat." (Lk 4:18.) Ez volt az Ő munkája. Ide s tova járt, jót tett és meggyógyította mindazokat, kik a gonosz hatalmába kerültek. Egész falvak és városok voltak, melyekben többé nem volt hallható a betegek sóhaja és panasza, mert rajtuk áthaladva, minden beteget meggyógyított. Művei bizonyságot tettek isteni küldetéséről. Szeretet, irgalmasság és mélységes részvét nyilatkozott meg életének minden egyes cselekedetében. Szíve a könyörület bensőséges érzelmével kereste az embereket. Emberi természetet vett magára, hogy annál inkább megérthesse és megközelíthesse a mi szükségleteinket. A legszerényebb és legmegvetettebb emberek sem féltek hozzá közeledni. Még a kisgyermekek is vonzódtak hozzá. Szívesen ültek lábaihoz és térdeire; örömmel néztek kifejezésteljes arcába, mely sugárzott a szeretettől. – (Jézushoz vezető út)

Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel

Isten azért adott szabad akaratot, mert ez kell a szeretethez, viszont a rossz okozója a szabadsággal való visszaélés. Továbbra is megmarad sok kérdés. Isten teret enged a gonoszságnak (egy ideig), miközben hevesen ellenzi azt. Ha kizárná a lehetőségét, lehetetlenné tenné a szeretetet, valamint ha idejekorán elpusztítaná, aláásná a bizalmat, ami szükséges a szeretethez.

„A hamis istentisztelet homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét”. (Ellen G. White: Jézus élete. 13./old.)  

Szabad akarat nélkül nem lenne szeretet, és ha az Isten szeretet, világos, hogy nem törölheti el a szeretetet, sem az ahhoz szükséges szabadságot. Ha úgy ismernénk kezdettől a véget, mint Isten, valószínűleg nem akarnánk, hogy elvegye a szabadságunkat. Ugyan ki akarna szeretet nélküli univerzumban élni? 

(Róm 8:18). Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. /RÚF/ 

 (Jel 21:3-4). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, (4) és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/  

Még ha mi nem is látunk át a sötétségen, Isten látja a véget kezdettől fogva. Látja mindazok örök boldogságát is, akik bíznak Jézusban. (Róm 8:18) szerint, „amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk. (ÚRK) Van elég hitünk bízni ebben a bámulatos ígéretben?

 A szeretet és az ahhoz szervesen hozzátartozó szabadság olyan szent, alapvetően fontos Jézus számára, ezért nem akarta megtagadni tőlünk, pedig tudta, hogy majd nagy szenvedések között keresztre feszítik. Mégis megadta nekünk a szabadságot, noha tisztában volt vele, hogy milyen árat kell fizetnie ezért. Miért rendkívül fontos, hogy ezt soha ne feledjük?

White idézet: Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért. Józsefet gyalázták és üldözték, mert erkölcsös maradt. Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták Isten iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait; a betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de hűsége Isten iránt nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Istentől nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték, mert Isten hűséges követe maradt a pogányok között…

 Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, jelenléte állandó, és kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának. A hit munkája, hogy a legsötétebb órákban Istenben nyugodjunk, hogy érezzük, ha bármennyire megkísért és űz is a vihar, a kormányt Atyánk tartja kezében. Csupán hitszemünkkel tudunk fölé emelkedni a mulandó dolgoknak, hogy az örök valóságok igazi értékét helyesen becsüljük fel. – Az apostolok története, 575./old. 

Szabad akarat érve

Még ha sok mindent nem is értünk Isten útjaival és gondolataival kapcsolatban, de azért a Szentírás kinyilatkoztat olyan dolgokat, amelyek segítenek a gonoszság problémájának megközelítésében. Ennek az az egyik módja a gonoszság logikus problémájával kapcsolatban, amit a szabad akarat érveként ismernek. A szabad akarat érvelése szerint a gonoszság annak a következménye, hogy egyes teremtmények helytelenül élnek szabad akaratukkal. Nem Istent kell tehát kárhoztatni a rosszért, hiszen az abból ered, amikor teremtmények visszaélnek szabad akaratukkal – amivel Isten ruházta fel őket, mégpedig jó okkal. Csakhogy miért kellett Istennek szabad akaratot adnia? C. S. Lewis erről azt írta egyszer, hogy „a szabad akarat ugyan lehetőséget ad a rosszra, de egyedül így lehetséges a szeretet, a jóság és az öröm, amivel fontos rendelkezni. Aligha lenne érdemes robotvilágot teremteni, ahol a teremtmények csak gépek módjára dolgoznának. Magasabb rendű teremtményeinek Isten olyan boldogságot tervez, amit az ad, ha szabadon, önként léphetnek szövetségre vele és egymással… Ennek érdekében pedig szabadnak kell lenniük”. (C. S. Lewis: Mere Christianity. New York, 1960, MacMillan, 52./old.)

(1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/  

Először is, miért parancsolt volna nekik, ha nem rendelkeztek szabad akarattal? Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből, és attól fogva bolygónk tele van gonoszsággal. 1Mózes 4. fejezetében, a bűneset után következő részben látjuk a bűn iszonyatos következményét: Ábelt meggyilkolta a testvére. A leírásból kitűnik, hogy Ádám és Éva nem jól élt szabad akaratával, és ez bevezette a bűnt meg a gonoszságot bolygónk történelmébe. Az egész Szentírásban az erkölcsi szabad akarat valóságát látjuk.

 (5Móz 7:12-13). Ha tehát hallgattok ezekre a törvényekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az Úr, a te Istened is hűségesen megtartja azt a szövetséget, amelyre esküt tett atyáidnak. (13) Szeretni fog, megáld és megsokasít téged. Megáldja méhed gyümölcsét és termőfölded gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid ellését és juhaid szaporulatát azon a földön, amelyről megesküdött atyáidnak, hogy neked adja. /RÚF/; 

(Józs 24:14-15). Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! (15) De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! /RÚF/;

 (Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/;

 (Ézs 66:4). Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. /RÚF/]

 Életünk minden napján ilyen vagy olyan mértékben mindannyian gyakoroljuk a Teremtőtől kapott szabad akaratunkat. Enélkül nem lehetne embernek tekinteni bennünket, inkább olyanok lennénk, mint a gépek vagy egy gondolat nélküli robot.

White idézet: Az önuralom gyeplői Ádám kezébe adattak. Uralkodnia kellett volna ítélőképességén, gondolkodásán és lelkiismeretén, amivel fel lett ruházva. Isten az Édenkertbe helyezte az embert, hogy művelje és gondozza azt. „És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: a kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”

  Ádám és Éva a kert bármelyik fájának gyümölcsét fogyaszthatta – egy kivételével. Csak egy tiltás létezett. A tiltott fa ugyanolyan ízletes és kívánatos volt, mint a kert többi fájának gyümölcse. Azért nevezte ezt a fát Isten a jó és gonosz tudása fájának, mert ha esznek belőle, miközben ezt megtiltotta, akkor megismerik a bűnt, és megtapasztalják az engedetlenséget. – Confrontation, 12./old.

Kételkedés Istenben

 

Isten kijelenti: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55:8-9.)

Isten gondolatai jóval magasabbak a mieinknél. El sem tudjuk képzelni a történelemre vonatkozó isteni terv összetettségét, bonyolultságát, tehát miért várnánk, hogy képesek lennénk eldönteni, milyen okkal cselekszik vagy nem cselekszik a különböző helyzetekben?

A gonoszság problémájának egyik megközelítését arra alapozták, hogy mennyire keveset tudunk, ezt nevezik szkeptikus teizmusnak. A szkeptikus teista hiszi, hogy Istennek jó oka van arra, amit tesz, mivel azonban a mi tudásunk csak korlátozott, nem várhatjuk el, hogy tisztában legyünk az indokaival. A szkeptikus teista kétségbe vonja, hogy az ember képes lenne felmérni vagy teljes mértékben megérteni Isten indokait a világ gonoszságával kapcsolatban. Nem látjuk például a levegőben körülöttünk szálló baktériumokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem keringenek baktériumok körülöttünk a levegőben. Az ember nem ismeri Isten indokait, de ez biztosan nem azt jelenti, hogy nincs mindenre jó oka.

 (Zsoltár 73:1-28). Ászáf zsoltára. Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! (2) De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. (3) Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. (4) Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. (5) Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. (6) Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. (7) Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. (8) Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. (9) Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. (10) Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. (11) Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek? (12) Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. (13) De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, (14) mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. (15) Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. (16) Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. (17) Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz. (18) Bizony, sikamlós talajra állítottad és pusztulásba döntöd őket! (19) Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. (20) Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! (21) Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, (22) akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. (23) De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. (24) Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. (25) Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. (26) Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! (27) Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! (28) De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. /RÚF/ 

A zsoltárost mélységesen nyomasztotta a világ gonoszsága. Körülnézve azt látta, hogy a gonoszoknak igen jól megy a sora. Minden igazságtalannak tűnt. Nem talált választ a kérdéseire. Még az is eszébe jutott, hogy érdemese egyáltalán hinni Istenben, Őt szolgálni. Ez addig tartott, amíg be nem pillantott a templomba.

A gonoszság problémájához részben megadja a kulcsot a templom, a felismerés, hogy van egy igaz Bíró, aki a maga idejében igazságot és ítéletet hoz majd.

  White idézet: Nem foghatjuk fel Isten nagyságát és bölcsességét, s nem tudjuk elképzelni azt a mérhetetlen távolságot, amely a Teremtő és kezének teremtményei közt van. Aki a mennyben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja kezében, nem a mi véges mértékünk szerint és nem a mi gondolkodásmódunk alapján ítél. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk apróság, az az Ő szemében is csekélység. Ha Isten képességei azonosak lennének a miénkkel, akkor nem lenne dicsőbb, mint mi vagyunk…

Isten a prófétái által szól hozzánk: „Hagyja el útjait a gonosz, és gondolatait a bűnös: térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál.” (Ésa 55:7-9) Tisztánlátásra van szükségünk, hogy Isten mértékével és ne a miénkkel mérhessük a bűnt. Ne emberi véleményeket vegyünk alapul, hanem Isten szavát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 337./old.

Sok mindent nem tudunk

 A történelem végén a szeretet győz majd a gonoszság felett, addig azonban még sok kérdés nyugtalanít. Hogyan gondolkodhatunk és beszélhetünk úgy a gonoszság problémájáról, hogy azzal segíteni tudjunk? 

(Zsolt 38:1-12) Dávid Zsoltára. Emlékeztetőül. (2) Uram, ne feddj meg felindulásodban, ne ostorozz lángoló haragodban! (3) Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett kezed. (4) Nincs ép hely testemen haragod miatt, nincs sértetlen csontom vétkem miatt. (5) Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám. (6) Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. (7) Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon, úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol. (8) Derekam égő fájdalommal van tele, nincs ép hely testemen. (9) Kimerültem, végképp összetörtem, szívem gyötrelmében kiáltozom. (10) Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom. (11) Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, szemem világa sincs már velem. (12) Szeretteim és barátaim félreállnak, mert csapás ért, rokonaim is elhúzódnak tőlem. /RÚF/ 

 A történetben Jób igen sokat szenvedett, és ő maga is számos kérdést feltett arra vonatkozóan, hogy miért sújtotta annyi rossz és szenvedés. Kihallgatást kért Istentől, hogy választ kaphasson a kérdéseire, miközben fogalma sem volt róla, mi minden zajlott a háttérben, Isten udvarában. (Jób 1-2 fejezet)

(Jób 1:1-22). Élt Úz földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. (2) Hét fia és három leánya született. (3) Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. (4) Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. (5) Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. (6) Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. (7) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (8) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. (9) A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! (10) Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. (11) De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! (12) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. (13) Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, (14) hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. (15) De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (16) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (17) Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (18) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. (19) De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (20) Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, (21) és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (22) Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen. /RÚF/ 

Jób 2:1-13. Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. (2) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (3) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. (4) A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! (5) Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! (6) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! (7) A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. (8) Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. (9) A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! (10) De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. (11) Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. (12) De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. (13) És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. /RÚF/] 

Isten válasza roppant meglepő. „Ekkor így felelt az ÚR Jóbnak a forgószélből: Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével” (Jób 38:1-2), ÚRK)? Egy fordításban ezt olvashatjuk: „Miért beszélsz annyit, amikor olyan keveset tudsz?” Az Úr még folytatta: 6 „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38:4, ÚRK) 

Válaszában Isten világossá tette, hogy Jób mennyi mindent nem tud, nem ért. Mi is alázattal ismerjük el, hogy sok minden történik a világban és a háttérben, amiről fogalmunk sincs. Nem találunk válaszokat a kérdéseinkre, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nincsenek is jó válaszok, vagy egy nap nem oldódik majd meg minden. Addig pedig bíznunk kell Isten jóságában, amit számtalan úton-módon be is mutatott nekünk!

 White idézet: A kinyilatkoztatás számos olyan kérdést vet itt föl, melyre a legnagyobb tudósok sem tudnak megfelelni. Az írás nem azt feltételezve említi ezeket, mintha felelni tudnánk rájuk, hanem hogy Isten mély titkaira terelje figyelmünket, és ráébresszen okosságunk korlátoltságára; hogy a mindennapi életben a véges értelmet meghaladó titkok rejlenek; hogy Isten ítéletei és szándékai kikutathatatlanok és bölcsessége meg nem fejthető. Ha Isten ki is jelenti magát, a titokzatosság sűrű felhőjébe burkolózva teszi.

Isten többet akar elrejteni magából, mint amennyit kijelent. Ha az emberek teljesen felfognák útjait, tetteit és műveit, akkor nem hinnék Istent mindenhatónak. Az embernek nem szükséges megérteni bölcsességét, indokait és céljait. Isten „útjai kikutathatatlanok”. (Róm 11:33) Szeretetét sohasem tudjuk magától értetődő elvek segítségével megmagyarázni. Ha meg tudnánk, nem hinnénk, hogy rábízhatjuk örök üdvösségünket. A kételkedők azért nem akarnak hinni, mert véges értelmük nem fogja föl a végtelen hatalmat, mellyel Isten kinyilatkoztatja magát. Még az emberi test működését sem érthetjük meg teljesen. Testünk még a legokosabb embert is zavarba ejtő titkokat rejt. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1141./old.  

A gonoszság problémája

A gonoszság problémájáról nem kizárólag a mi korunkban beszélnek, a Szentírás is szól róla.

(Jób 30:26). Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. /RÚF/

 (Zsolt 10:1). Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? /RÚF/ 

 (Jer 12:1). Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd tegyem szóvá mégis azt, ami igazságtalan! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek? /RÚF/ 

 (Jer 13:22). Ha pedig ezt kérded magadtól: Miért történt ez velem? – sok bűnöd miatt rántják le ruhádat, és követnek el rajtad erőszakot. /RÚF/

 (Mal 2:17). Fárasztjátok beszédetekkel az Urat. Ezt kérdezitek: Mivel fárasztjuk? – Azzal, hogy ezt mondjátok: Minden gonosztevőt jónak tart az Úr, kedvét leli bennük! Vagy amikor ezt kérdezitek: Hol van az igazságos Isten? /RÚF/

Ezek a versek sok olyan kérdést felvetnek, amelyek ma is velünk vannak. Miért tűnik úgy, hogy a gonoszoknak jól megy sora, aki rosszat tesz, az látszólag profitál belőle, ha nem is mindig, de azért elég gyakran? Akik igazságban járnak, miért szenvednek annyit? Hol van Isten, amikor rossz dolgok történnek? Miért érezzük néha úgy, hogy távol van tőlünk, elrejtőzött? Akármit felelünk is ezekre a kérdésekre és általánosabban véve a gonoszság problémájára, a válaszainknak biztosan nem szabad közhelyesnek lenni! Ne akarjunk úgy feloldást keresni a világban létező rosszra, hogy megpróbáljuk csökkenteni fajtáinak, mértékének a jelentőségét! A gonoszság szörnyűségesen rossz, és Isten még nálunk is jobban gyűlöli. Ezért a világ megannyi gonoszsága és igazságtalansága láttán mi is csatlakozhatunk az egész Szentíráson át visszhangzó kiáltáshoz: „Meddig még, Uram?” 

A kereszten Jézus is feltette a kérdést: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27:46, ÚRK) Itt különösen látszik, mennyire érintette magát Istent is a gonoszság. Erre a döbbenetes igazságra rendkívül jól rávilágít Krisztus szenvedése és halála a kereszten, ahol a világ minden gonoszsága rá nehezedett.  

Csakhogy még itt is van remény! Keresztáldozatával Krisztus legyőzte a gonoszság forrását, Sátánt, és majd végül örökre eltöröl minden rosszat. Jézus a kereszten (Zsolt 22:2). (Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! /RÚF/) szavait idézte, de ez a zsoltár diadallal fejeződik be. 

White idézet: „Nem késik el az ígérettel az Úr.” (1Pt 3:9.) Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak hagyja, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket, nehogy téves fogalmaik legyenek róluk azoknak, akik követni kívánják Isten akaratát. Az igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy ők maguk is megtisztuljanak; hogy példájukból mások is meglássák, milyen kézzelfogható a hit és a kegyesség; hogy következetességük kárhoztassa a gonoszt és a hitetlent.  

Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, és kimutassa Istennel szembeni gyűlöletét, hogy amikor betelik gonoszságának mértéke, és elpusztul, ebben a pusztulásban mindenki Isten igazságos és irgalmas voltát ismerje fel. Az isteni bosszúállás napja sietve közeleg. Mindazok, akik áthágták Isten törvényét, és sanyargatták népét, megkapják cselekedeteik méltó büntetését. Isten minden kegyetlenséget és jogtalanságot, amit hűséges gyermekei ellen elkövettek, úgy büntet meg, mintha Krisztus ellen tették volna. – A nagy küzdelem, 48./old.  

A bűn problémája

 „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4)

A kereszténység talán legnagyobb problémája a gonoszság kérdése – hogyan lehet összeegyeztetni Isten tökéletes jóságát, szeretetét, ami tény, a gonoszság létezésével, ami szintén tény? Röviden: ha Isten csak jó és mindenható, miért van rossz, méghozzá annyi?

Ez nem pusztán elméleti kérdés, sokakat mélységesen zavar, vannak, akik éppen emiatt nem fordulnak Istenhez, ezért nem akarják megismerni és szeretni.

„Sok embert a bűn eredete és oka elbizonytalanít. Látják a gonoszság munkáját és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 423./old.) 

Számos ateista a gonoszság problémájával indokolja világnézetét. A Biblia Istene csak jó, bízhatunk benne, még a bűnös világot olyannyira megfertőző gonoszság ellenére is!

White idézet: Isten a szeretet. A világban található gonoszság nem tőle van, hanem nagy ellenségünktől, akinek mindig az volt a műve, hogy megrontsa az embert, meggyengítse és eltorzítsa képességeit. Isten azonban nem hagyott bennünket a bűneset utáni romlott állapotunkban. Mennyei Atyánk minden képességet elérhetővé tett, hogy helyesen irányított törekvéseikkel az emberek visszanyerhessék kezdeti tökéletességüket, és Krisztusban teljességre jutva megállhassanak. E munkában Isten elvárja, hogy megtegyük a magunkét. Az övé vagyunk – megvásárolt tulajdona. Az emberi családért Isten és Jézus Krisztus végtelen árat fizetett.  

A világ Megváltója, Isten egyszülött Fia, a törvény iránti tökéletes engedelmességével, életével és jellemével visszaszerezte azt, ami a bűneset nyomán elveszett, és lehetővé tette az embernek, hogy az Ádám által megszegett igazság törvényének engedelmeskedni tudjon. Krisztus nem cserélte el isteni mivoltát emberire, hanem egyesítette az emberit és az istenit. Emberi mivoltában élte meg a törvényt az emberi család érdekében. Krisztus minden ember bűnét kifizeti, aki Őt elfogadja. Teljesen eleget tett Isten igazságszolgáltatásának. – A keresztény nevelés alapjai, 429./old.  

Megbánhat valamit Isten?

Gyakorolhat Isten „megbánást”? Ha igen, akkor ez mit jelent? Amint láttuk, a jelleme soha nem változik, viszont egyes bibliaszövegek kijelentik, hogy van, amit „abbahagy”, „megállít”, „megbán”. A megbánás része – legalábbis emberi viszonylatban –, hogy elismerjük: valamit rosszul tettünk. Hogyan ábrázolhatja tehát néhány igevers úgy Istent, mint aki „megbán” valamit?  

 (2Móz 32:14). Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. /RÚF/

 (Jer 18:4-10). De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. (5) Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: (6) Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a 8 fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. (7) Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/

Több más igehely mellett itt is úgy áll előttünk Isten, mint aki a nép bűnbánatának és a közbenjárásnak a hatására megállítja az ítéletet. Megígéri, hogy ha a nép elfordul gonoszságától, Ő is elfordul a tervezett ítélet végrehajtásától. Az egész Szentírásban gyakran előkerülő téma, hogy az ember bűnbánatára válaszul Isten eláll az ítélet végrehajtásától.

  (Móz 23:19). Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? /RÚF/ 

 (1Sám 15:29). Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy bármit is megbánjon. /RÚF/

Konkrétan azt olvassuk, hogy Isten „nem ember…, hogy valamit megbánjon” (1Sám 15:29); „Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?” (4Móz 23:19), ÚRK) Más igehelyekkel összevetve nem érthetjük úgy ezeket a szakaszokat, mintha Isten soha „nem bánna meg” semmit, inkább ezek a kijelentések azt fejezik ki, hogy az Ő „megbánása” nem olyan, mint az embereké. Mindig betartja az ígéretét, és amikor változtat az eljárásán, ha az emberek megbánást tanúsítanak, azt kizárólag jósága és Igéje szerint teszi. A megtérés után eláll az ítélettől, éppen azért, mert jó, igaz, szeretettel és könyörülettel teljes a jelleme.  

White idézet: „Hagyj békét nékem… hadd… töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izráelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra… 

 Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az Ő [Mózes] imája mentheti meg Izráelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne, Uram, a Te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11.) 

 Isten tudtára adta, hogy Ő is megtagadta népét... Az őket körülvevő népek és nemzetek… mindnyájan azt figyelték, vajon Izráel Istene mit tesz az ő népéért. Ha most Isten elpusztítaná Izráelt, ellenségeik ujjonganának, és Isten meg lenne gyalázva… Az Úr meghallgatta könyörgését, és elfogadta önzetlen imáját. – Pátriárkák és próféták, 318-319./old.

Isten mindig figyelmeztette az embereket az eljövendő ítéletre. Azok, akik bíztak Krisztus nékik időben adott üzenetében, és hitük szerint cselekedtek életük folyamán, és engedelmeskedtek parancsolatainak, azok megmenekültek azoktól az ítéletektől, amelyek az engedetlenekre és a hitetlenekre sújtottak le. Istennek ezt az üzenetét kapta meg Noé: „Menj be Te és egész házadnépe a bárkába: mert Téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” (lMóz 7:1) Noé engedelmeskedett és Isten megmentette. Lóthoz Istennek az az üzenete érkezett: „Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost.” (lMóz 19:14) Lót a mennyei hírnökök vezetése alá helyezte magát, és Isten megőrizte őt. Így Krisztus tanítványai is megkapták a figyelmeztetést Jeruzsálem lerombolásáról. Azok, akik felfigyeltek az eljövendő pusztulás jeleire és elmenekültek a városból, elkerülték a megsemmisülést. Így Isten most minket is figyelmeztet Krisztus második eljövetelére, és arra a megsemmisítő pusztulásra, amely a világra sújt le. Azok, akik figyelembe veszik Isten intését, megmenekülnek. – Jézus élete, 634./old.

Isten változatlan jelleme

(Mal 3:6). Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! /RÚF/ 

 (Jak 1:17). Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. /RÚF/

Isten kijelenti: „én, az Úr, meg nem változom”. (Mal 3:6.) Vannak, akik ezt úgy értik, hogy Ő semmilyen tekintetben nem változik. Viszont a vers többi része és a közvetlen környezete rávilágít, hogy itt Isten erkölcsi változatlanságáról van szó. Hozzánk való viszonyulása változhat, hiszen kijelenti: „Jákób fiai, nem semmisültök meg”! (ÚRK) A következő versben pedig így szól népéhez: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek”! (Mal 3:7.)  

Isten oda-vissza ható kapcsolatba lép teremtményeivel, miközben a jelleme állandó marad. Ezt erősíti meg (Jak 1:17) verse is azzal, hogy minden jó és tökéletes ajándék Istentől származik, akinél nincs változás. Istentől semmiféle rossz nem ered. 

A Szentírás ismételten azt tanítja itt és másutt is, hogy Isten jelleme változatlan, más szóval a Biblia következetesen képviseli Isten erkölcsi változatlanságát. Ezzel együtt valóságos kapcsolatba léphet és lép is a teremtményeivel, reagál arra, amit tesznek, de mindig szeretettel és igazsággal.

(2Tim 2:13). Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. /RÚF/ 

 (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/ 

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/  

Isten nem tagadhatja meg magát, soha nem hazudik, ígéretei megtörhetetlenek. Bízhatunk abban, hogy a Biblia Istene ugyanaz, aki (Krisztusban) készségesen odaadta önmagát értünk a kereszten. Fenntartások nélkül bízhatunk benne, azért tekinthetünk bizalommal és reménnyel a jövőbe, mert ahogy Zsid 13:8 fogalmaz: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz”. (Zsid 13:8.)  

White idézet: Sátán most egy másik ámítással jött elő. Kijelentette, hogy az irgalmasság megsemmisítette az igazságosságot, és Krisztus halála hatályon kívül helyezte az Atya törvényét. Azonban, ha lehetséges lett volna a törvény megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. A törvény hatályon kívül helyezése halhatatlanná tenné a törvény áthágását, és a világot Sátán ellenőrzése alá helyezné. Azért mert a törvény megváltoztathatatlan volt; azért mert az emberek csak a törvény előírásainak való engedelmesség útján menekülhettek volna meg; azért emelték fel Jézust a keresztre. Az igazi eszközt, amellyel Krisztus megerősítette a törvényt, Sátán mégis a törvény elpusztítójaként ábrázolta. Itt tör ki az utolsó küzdelem Krisztus és a Sátán között folyó nagy harcban. – Jézus élete, 762./old.

Isten az igazság szeretetére, igaz életre hív

 

Isten nemcsak egyszerűen azt állítja, hogy szereti az igazságot és az igazság szeretetére, igaz életre hív, hanem Ő maga tökéletes és megingathatatlan példát is szolgáltat ezekre a jellemtulajdonságokra. A Szentírás tanítása szerint Isten csakis szent, hűséges, igazságos és szeretetteljes. Mindig azt teszi, ami szeretetből fakad, igaz és igazságos, soha semmi rosszat nem követ el.

(5Móz 32:4). Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. /RÚF/ 

 (Zsolt 92:16). És hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság! /RÚF/  

 Ezek a versek is azt hirdetik, hogy Isten igazságos és szeretetteljes, „nincsen hamisság benne!” (Zsolt 92:16;  (Zsolt 25:8). Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. /RÚF/; 

(Zsolt 129:4). De igazságos az Úr: elvágta a bűnösök kötelét. /RÚF/) 

Isten „nem cselekszik hamisságot, ítéletét minden reggel napfényre hozza” (Sof 3:5), ÚRK

Isten tudja, hogy mi a legjobb mindenkinek, azt is akarja, ami a legjobb mindenkinek. Folyamatosan azért cselekszik, hogy az összes érintett számára a legjobb végeredményt biztosítsa.  

(Zsolt 9:8-9). De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. /RÚF/ 

 (Zsolt 145:9-17). Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez. (10) Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak Téged. (11) Elmondják, hogy országod milyen dicsőséges, és beszélnek hatalmadról, (12) megismertetve az emberekkel az Úr hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét. (13) Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart. (14) Támogat az Úr minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt. (15) Mindenki várakozva néz Rád, és Te idejében adsz nekik eledelt. (16) Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen. (17) Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. /RÚF/  

A Biblia Istene „igaz bíró” (Zsolt 7:12), nem lakhat nála gonoszság 

(Zsolt 5:5); „az Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség”. 

(1Jn 1:5) Jósága tökéletes, Ő „gonoszsággal nem kísérthető”

(Jak 1:13)Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.; 

 (Hab 1:13). Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat? /RÚF/) 

 Isten jósága és dicsősége tehát elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Sokan a hatalom bűvöletében élnek, a mindenható Isten azonban csak igazsággal és szeretettel gyakorolja hatalmát. Nem véletlen, hogy amikor Mózes megkérte: „mutasd meg nekem dicsőségedet”, Isten így felelt: „Megteszem, hogy elvonuljon előtted egész fenségem” [a héberben: jóságom]. (2Móz 33:18-19.)

White idézet: Az idő rövidségének figyelmeztetése késztessen bennünket arra, hogy keressük a feddhetetlenséget, és tegyük Krisztust a barátunkká. De ne ez legyen magatartásunk igazi oka, mivel ez így csupán önzés. Talán szükségünk van arra, hogy Isten haragjának napját emlegetve kényszerítsenek bennünket arra, hogy félelemből cselekedjük a jót? Ennek nem így kellene lennie. Csodálatos Jézusunk van. Szeretettel, irgalommal és együttérzéssel teljes. Felkínálja a barátságát és azt, hogy életünkben mindenhová elkísér. Így szól: „Én vagyok a Te Urad, Istened; járj velem, s akkor világosságot árasztok az utadra.” Jézus, a menny Ura baráti rangra akarja emelni azokat, akik terheikkel, gyengeségeikkel és aggodalmaikkal Őhozzá járulnak. Drága gyermekeivé fogadja őket, végül pedig királyi birodalmaknál értékesebb örökséget ad nekik, és egy dicsőbb koronát annál, ami ékesítette a valaha élt legnagyobb földi uralkodó fejét. 

 Nagy előjogunk, hogy naponta békés, közeli és boldog kapcsolatban lehetünk Jézussal. – That I May Know Him, 320./old.