Nimród és Ninive

Nimród (király) Noé dédunokája, hatalmas vadász. Gyakran őt tekintik Bábel tornya építőjének. Nimródot, aki hatalmaskodni kezdett a Földön. Országa először a babilóniai Bábelben volt, amit aztán Asszíria vidékére is kiterjesztett. (Wikipédia) 

„Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.

Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.” (1Móz 10:8-12)

Isten az emberiség ideális otthonául teremtette meg az Édent. Amint behatolt a bűn, nem volt más választása, ki kellett küldenie az embert a kertből, az élet fájától, legalábbis egy előre. Az embereknek a kerten kívül keményen kell dolgozniuk a létfenntartásért. Az élet keményebb lett – fájdalmak között, arcunk verejtékével kell megélnünk. 

(1Móz 3:16-19). Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. (17) Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről meg parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! /RÚF/

 Ősszüleink bíztak abban, hogy az igaz Király biztosítja nekik az utat vissza a kertbe. Áldozatokat vittek az Éden kapujához, hűségesen várták a megváltást, amit Isten már kezdettől fogva felajánlott a bűnössé lett világnak. „Az Édenkert a földön maradt hosszú idővel azután is, hogy gyönyörű ösvényeiről Isten elűzte őket… Ádám és fiai ide jöttek istentiszteletre. Itt fogadták meg újólag, hogy engedelmeskedni fognak a törvénynek, amelynek megszegése miatt kellett az Édent elhagyniuk. Amikor a bűn özöne elárasztotta a világot, és az embert gonoszsága miatt özönvíz pusztította el, az a kéz, amely az Édent ültette, elvitte azt a földről. A végső helyreállításkor azonban, amikor Isten »új eget és új földet« (Jel 21:1) teremt, dicsőbb díszbe fogja az Édent öltöztetni, mint amilyen kezdetben volt”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 36./old.)

Mások inkább az újkeletű problémák emberi „megoldásain” dolgoztak. Láthatjuk városállamok születését, ahol igyekeztek egyszerűbbé tenni az életet, és talán megpróbálták vissza szerezni, ami az Édenben elveszett. 

 (1Móz 10:1-12). Ezek a leszármazottai Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek, akiknek az özönvíz után születtek fiaik. (2) Jáfet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Túbal, Mesek és Tírász. (3) Gómer fiai: Askenáz, Rífat és Tógarmá. (4) Jáván fiai: Elísá, Tarsís, Kittím és 2 Dódáním. (5) Ezektől ágaztak szét országaikba a szigetlakó népek, mindegyik a maga nyelve alapján, nemzetségeik és népeik szerint. (6) Hám fiai: Kús, Micrajim, Pút és Kánaán. (7) Kús fiai: Szebá, Havílá, Szabtá, Ramá és Szabteká. Ramá fiai: Sába és Dedán. (8) Kús nemzette Nimródot. Ez kezdett hatalmaskodni a földön. (9) Hatalmas vadász volt ő az Úr előtt. Ezért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród. (10) Országa először Bábelben, Erekben, Akkádban és Kalnéban, Sineár földjén volt. (11) Arról a földről ment Assúrba, és építette Ninivét, Rehóbót-Írt, Kelahot (12) és Reszent, ezt a nagy várost Ninive és Kelah között. /RÚF/

Nimródról olvasva némelyek arra következtetnek, hogy nagyszerű hős volt, a pogány mitológiai alakokhoz hasonló diadalmas vezér. Ám a Bibliában az áll rávonatkozóan, hogy „hatalmassá kezdett lenni a földön” és „Hatalmas vadász az Úr előtt” (1Móz 10:8-9), ÚRK, csakhogy ez nem dicséret. Nimród a saját megítélése szerint volt nagy, és az Istennel való szembefordulására utal az, hogy „az Úr előtt”. Ezek a versek arról tanúskodnak, hogy terjedt az Isten elleni lázadás, ami végső soron mindaddig fennmarad, amíg egy nap Isten örökre el nem törli.  

White idézet: Ma is szól ez a tanítás az Úr szolgáinak. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett, nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, melynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet elborít az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embere ket, hogy megszentelt vágyakozással törekedjenek a soha el nem múló örökségre. Arra buzdít, hogy Isten trónjánál gyűjtsenek kincset… 

 Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Isten most még fékezi magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmában figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket befolyásolnának példájukkal. – Próféták és királyok, 274, 276./old.  

Nemzeteket Isten hozta létre

 „És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki, hogy minden nép, nemzet és nyelv őt tisztelje. Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el” (Dán 7:14) ÚRK

A jelenések könyve bemutatja, mi Isten megoldása a bűnbe süllyedt világ helyzetére. Az utolsó fejezetek szerint az ember újból hozzáfér az élet fájához, eltűnik az átok, és attól kezdve megint Isten színe előtt lehetünk. A jelenések könyve bizonyos szempontból Mózes első könyvének fordítottja, ami továbbra is kulcsfontosságú marad, ha meg akarjunk érteni, hogyan alakultak ki kezdetben a világ problémái.

  Dánielnél és a Jelenésekben egyaránt a világi uralom az egyik fő tényező – az emberi kísérletek láncolata a bolygó feletti uralomért, ami jogosan Istent illeti. Majd miután a bűn és a lázadás borzalmas epizódja örökre lezárul, Isten fog végleg uralkodni, igazságban.

Ehhez a korhoz rendkívül hosszú folyamat vezet el, az emberiség évezredeken át kísérletezett az önrendelkezéssel, ami sosem működött jól. A legnemesebb ideálokhoz még a megfogalmazóik sem értek fel soha, gyakran szörnyen messze kerültek azoktól. Tehát az emberiség évezredes szomorú történelme nem más, mint kisiklott rendszerek által ránk szabadított tragédiák beszámolója. Ez pedig csak még rosszabb lesz, amíg Isten meg nem alapítja örök országát. 

(Dán 7:27). A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. /RÚF/

White idézet: Amikor az ősegyház megromlott, mert evangéliumi egyszerűségét feladta, és pogány rítusokat és szokásokat fogadott el, elvesztette Isten Lelkét és erejét. Mivel azonban irányítani akarta az emberek lelkiismeretét, a világi hatalom támogatását igényelte. Így jött létre a pápaság, egy olyan egyház, amely az államhatalomnak parancsolt, és saját céljainak előmozdítására felhasználta főként az „eretnekség” megbüntetésére. Hogy az Egyesült Államok megformálhassa a fenevad képét, ahhoz a vallási hatalomnak úgy kell a polgári hatalmat irányítania, hogy az egyház az államhatalmat is saját céljainak szolgálatába állítsa. 

 Ahol az egyháznak eddig volt világi hatalma, azt mindig igénybe vette, hogy a tanításaitól eltérőket megbüntesse. Azok a protestáns egyházak is, melyek a világi hatalmakkal való szövetkezés útján Róma nyomdokaiba léptek, kifejezésre juttatták, hogy korlátozni akarják a lelkiismereti szabadságot… 

 A hitehagyás következménye lett, hogy az egyház az államhatalom segítségét igényelte. Ez készítette elő a pápaság, a fenevad kialakulásának útját. Pál ezt mondta: „Jön... a szakadás, és megjelenik a bűn embere.” (2Thessz 2:3) Az egyház hitehagyása a fenevad képének megformálásához is utat fog készíteni. – A nagy küzdelem, 443./old.  

A hűtlenségre kimondott ítélet

A hűtlenségért fájdalmasan nagy árat kell fizetni, ami kihat a gyerekek és mások életére is. Végül úgy érezheti még a legtürelmesebb megbántott fél is, hogy eljött a pillanat, ahonnan nincs visszatérés, amin túl a házasságot már nem lehet megmenteni. Amikor a világ eljut oda, hogy a szívek végleg megkeményednek, nincs többé megbánás, utána már semmi ért elme folytatni a történelmet, felesleges tovább engedni a bűn okozta szenvedés féktelen áradását. Az elveszettek sorsa fájdalmas, de a bűn világában szenvedők örülhetnek, hogy annak a világnak vége, és Isten mindent helyreállít, olyanná tesz, amilyennek eredetileg tervezte. Attól kezdve már senki nem fordul el Istentől, mert megtanultuk, méghozzá a nehezebb úton, hogy neki volt igaza: ha elszakadunk tőle, annak pusztulás a következménye.  

Kimondhatatlan fájdalmat jelentett Krisztusnak, hogy az emberiség tőle elfordulva más isteneknek szentelte érzéseit. Ennek dacára is odaadta magát értünk, Ő fizetett meg hűtlenségünkért, házasságtörésünkért, hogy ha készek vagyunk megtérni, elfordulni a hamis istenektől, az örök élet ígéretét adhassa nekünk. 

„A házasság életre szóló egysége Krisztus és az egyház egységének szimbóluma. Krisztus úgy fordul az egyházhoz, amilyen lelkületet a férjnek és a feleségnek kell egymás iránt tanúsítania” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 7. köt. 46./old.)

(1Pt 1:18-19). Tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, (19) hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. /RÚF/ 

Amint felismerjük a Biblia többi részében a próféciákkal kapcsolatban rendelkezésünkre álló adatok sokaságát, megkísért, hogy túlzásba essünk. Az évszázadok során egyes keresztények olyannyira hangsúlyozták a bibliai történetek szimbólumait és képeit, hogy gyakorlatilag már mítoszként kezelték a történelmi elbeszéléseket. A Szentírásban szinte minden dolog jelentésének több szintje létezik, de ne feledjük: Isten valós emberekkel kapcsolatos valós események által is adhat tanítást arról, hogy mit tesz majd a jövőben egyházában. A kánai menyegző például bepillantást enged abba, hogyan használja a prófécia a házasság hasonlatát, miközben a menyegző konkrét, valós esemény volt. „Krisztus szavával elegendően gondoskodott az ünnepségről. Ugyanilyen bőségesen gondoskodik kegyelme az ember bűneinek eltörléséről, a lélek megújításáról és erejének fenntartásáról” (Ellen G. White: Jézus élete).

»Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak« (Ám 3:7). Mert »a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké«. (5Móz 29:29) Isten adta ezeket nekünk, az Ő áldása kíséri a profetikus iratok áhítatos, imádkozó tanulmányozását” (i. m. 186./old.)

 White idézet: Isten népe megszabadul  -Ebben az életben csak ízlelgetjük a megváltás csodáit. Véges elménkkel mélységesen elgondolkozhatunk azon a szégyenen és dicsőségen, életen és halálon, igazságon és irgalmasságon, amely a kereszten találkozott, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk teljesen felfogni, mit is jelent. A megváltó szeretet hosszúságáról és szélességéről, mélységéről és magasságáról csak némi fogalmat alkothatunk. Amikor a megváltottak úgy látnak, amint Isten látja őket, és úgy ismernek, ahogy Isten ismeri őket, akkor sem fogják teljesen megérteni ezt a szeretetet. De az örök korszakokon át újabb és újabb igazságok tárulkoznak ki a csodálkozó és elragadtatott értelem előtt. Amikor földi bajok, fájdalmak és kísértések elmúlnak és okai is megszűnnek, Isten népe még akkor is tisztán és világosan fogja tudni, hogy mi volt megváltásának ára. {GC 651.1}

Izsák és Rebeka

 Amikor az idős Ábrahám komoly feladatot bízott legidősebb, legmegbízhatóbb szolgájára, bizonyára Isten ígéretére gondolt, amit az utódaival kapcsolatban tett neki. (1Móz 15:5). Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. /RÚF/)

(1Móz 24:1-4). Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett, és az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot. (2) Egyszer azt mondta Ábrahám háza legöregebb szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá, (3) hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istené re, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom, (4) ha nem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol feleséget a fiamnak, Izsáknak! /RÚF/  

Még ha kirekesztőnek tűnhet is ez az utasítás, Ábrahám számára itt lelki és nem etnikai, teológiai, nem pedig nemzetiségi kérdésről volt szó. Ismerte a kánaáni vallási szokások erkölcsi mélységét, a hamis istenek imádatát. Tudta, milyen könnyen beleránthatnák az efféle gyakorlatokba a fiát, ha közülük választ feleséget. 

 Az ókori Izrael történetének nagy része – sőt az évszázadok során a keresztény egyházé is – arról szól, hogy Isten népét magával sodorta a világ és annak hamis tanításai, vallási nézetei, pedig nekik kellett volna bizonyságot tenni a világ előtt. Erre talán a legfőbb példa az a szomorú eset, amikor a bibliai hetedik nap, a szombat helyett bevezették a vasárnapnak, a nap napjának pogány ünnepét, aminek kiemelkedő szerepe lesz majd az utolsó napokban. 

 (1Móz 24:57-67). Azok ezt mondták: Hívjuk ide a leányt, és kérdezzük meg őt magát! (58) Odahívták Rebekát, és azt kérdezték tőle: Elmész-e ezzel az emberrel? Ő azt felelte: Elmegyek! (59) Elbocsátották tehát húgukat, Rebekát és a dajkáját meg Ábrahám szolgáját embereivel együtt. (60) Megáldották Rebekát, és ezt mondták neki: Húgunk, legyen utódaid száma ezerszer tízezer! Vegye birtokba utódod ellenségei városát! (61) Azután fölkelt Rebeka és szolgálóleányai, felültek a tevékre, és követték azt az embert. A szolga pedig fogta Rebekát, és elment. (62) Izsák éppen megérkezett a Lahajrói-kúttól, mert a Délvidéken lakott. (63) Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. (64) Rebeka is föltekintett, és meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, (65) és azt kérdezte a szolgától: Ki az a férfi, aki szembe jön velünk a mezőn? A szolga így felelt: Ő az én uram! Akkor Rebeka fátylat vett elő, és eltakarta magát. (66) A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett. (67) Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után. /RÚF/

Mi is rokonságban állunk a Teremtővel, hiszen eredetileg a saját képére alkotta meg az embert. A bűn ugyan elválasztott tőle, mégis bennünket tart megfelelő menyasszonyának, még ha döntéseink következtében a házasságunk viharosabbá is válhat, mint amilyennek lennie kellene.  

White idézet: Izsák bízott apja bölcsességében és szeretetében, így örömmel hagyta rá ezt a párválasztást is. Abban is hitt, hogy Isten fogja irányítani a választást. A pátriárka figyelme atyja Mezopotámiában élő rokonsága felé fordult. Bár ők sem voltak mentesek a bálványimádástól, de ismerték és imádták az igaz Istent. Izsák nem mehetett el Kánaánból hozzájuk, de talán akad köztük egy lány, aki elhagyná az otthonát, és vele együtt tartaná fenn az élő Isten tiszteletét. Ábrahám ezt a fontos ügyet „öregebb szolgájára”, egy kegyes, tapasztalt, jó ítélőképességű emberre bízta, aki régóta szolgált nála hűségesen. E szolgának ünnepélyes esküt kellett tennie az Úr előtt, hogy nem vesz feleséget Izsáknak a kananeusok közül, hanem Nákhor Mezopotámiában élő családjából választ hajadont. Ábrahám meg hagyta neki, hogy ne vigye el oda Izsákot. Ha nem talál egy olyan fiatal lányt, aki kész elhagyni rokonságát, akkor mentesül esküje alól. A pátriárka biztatta szolgáját, hogy Isten sikerrel koronázza küldetését ebben a nehéz és kényes vállalkozásban. „Az Úr az égnek Istene – mondta –, aki engemet kihozott az én atyámnak házából és az én rokonságimnak földéről… Elbocsátja az ő angyalát teelőtted.” (1Móz 24:7) – Pátriárkák és próféták, 171./old.  

Hóseás parázna felesége

Az volt a legfurcsább feladat, amit Isten Hóseástól kért, hogy szánt szándékkal parázna nőt vegyen feleségül! Hóseás által meg akarta értetni velünk az Ő nézőpontjából, hogy milyen fájdalmat okoz neki az emberi bűn és lázadás. Isten szeretettel választotta feleségéül Izraelt, aki többször is megcsalta, Ő azonban meglepő módon mégis visszafogadta, helyreállította a kapcsolatát vele.

(Hós 1:2). Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az Úr: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak. /RÚF/ 

 (Hós 3:1). Ezt mondta nekem az Úr: Szeresd csak tovább azt az asszonyt, aki más szeretője és házasságtörő, ahogyan az Úr szereti Izráel fiait, bár más istenekhez fordulnak, és szeretik a mazsolás süteményt. /RÚF/ 

 (Jel 17:1-2). Odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, és így szólított meg engem: Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy vizek mellett ül, (2) akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. /RÚF/ 

 (Jel 18:1-4). Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/ 

A Bibliából kitűnik, hogy az ószövetségi Izrael által elkövetett bűnök nagy részébe Krisztus újszövetségi egyháza is beleesik. Isten szövetséges népe a fogság előtt kirívóan elfordult az Úrtól, amikor saját köreikbe bevitték a környező népek bálványimádó szokásait. „Konstantint aggasztotta az Arius tanai hatására egyre szélesedő egyházi szakadás, ezért összehívta a niceai zsinatot, sőt maga is közbeavatkozott” (Christopher A. Hall: „How Arianism Almost Won”, Christianity Today. 2008.) Isten népe mindkét esetben eltért az Úrral való kapcsolatától, hogy az érzékelt problémákra „megoldásokat” találjon. 

Isten szóválasztása nyilvánvalóvá teszi: nemcsak arra akar rávezetni bennünket, hogy rosszat tettünk, hanem arra is, amilyen érzést ez kivált benne. Akit megcsalt a házastársa, talán kezdi megérteni, hogy mennyire elszomorítja a mennyet Krisztus iránti hűtlenségünk. Hóseás történetének talán az a legelképesztőbb része, hogy a próféta milyen messze elment hűtlen felesége visszaszerzéséért. 

 Amikor az emberiséget hívó utolsó kiáltásra gondolunk, hogy fussanak ki Babilonból, érdemes megjegyezni: Isten a saját népét hívja, nem idegeneket! Jól ismeri, szereti őket. Még amikor a világ a legnehezebb órája felé tart, Isten akkor is felkínálja a megváltást, amit saját vére árán szerzett meg. Krisztus keresztje mutatja leginkább, mennyire meg akarja menteni tévútra tért népét.

White idézet: Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden bűnbánó és földi egyházával egyesülő embert részesíteni akar azokban az áldásokban, amelyeket Izrael akkor kapott, amikor még hűséges volt hozzá az ígéret földjén. Az Úr ezt mondta Izraelről, aki iránt irgalmat akart tanúsítani: „Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Azon a napon férjednek fogsz hívni – így szól az Úr –, és nem hívsz többé Baálnak. Kiveszem szájából a Baálok nevét, nem emlegetik többé nevüket.” (Hós 2:16 19) 

A föld történelmének utolsó napjaiban Isten megújítja szövetségét azzal a néppel, amely parancsolatait megtartja: „Azon a napon szövetséget kötök javukra a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszómászó állatokkal. Kiirtom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és biztonságban élhetnek. Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Azon a napon meghallgatom – így szól az Úr –, meg hallgatom az eget, az meghallgatja a földet, a föld is meghallgatja a gabonát, a mustot és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezréelt. Mert bevetem vele a földet, és akit »nincs irgalom«-nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a »nem népem«-nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós 2:17-22) – Próféták és királyok, 298-299./old. 

Isten gyönyörű menyasszonya

Ezékiel 16. fejezete megdöbbentő képpel fejezi ki Isten szeretetét népe iránt. A mezőn sorsára hagyott újszülöttként ábrázolja Izrael népét, akit Isten hazavisz, megmosdat, és miután felnő, feleségül vesz. Beszédes kép ez egy valószínűtlen házasságról.

(Ez 16:4-14). Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. (5) Senki sem szánt meg, hogy bármit is megtett volna ezekből, könyörülve rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. (6) De én arra jártam, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam hát neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! (7) Fölneveltelek, mint a mezőfüvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de még teljesen meztelen voltál. (8) Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. (9) Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. (10) Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. (11) Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. (12) Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. (13) Fölékesítetted magadat arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; finomliszt, méz és olaj volt az eledeled. Nagyon-nagyon megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. (14) Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket én aggattam rád – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/

Isten azt mondta Izraelnek, hogy „nagyon megszépültél” (Ez 16:13), ÚRK) – mégpedig az Ő gondoskodása révén. Amikor annak idején rátalált, senki nem látta szépnek, kitették meghalni. Isten azonban nagy figyelemmel vette körül, és így egyre szebb lett, míg az egész világ róla beszélt. Ez különösen igaz volt a héber királyság korai szakaszában, Dávid és Salamon uralkodása alatt. Sába királynője azért utazott oda, hogy saját szemével lássa Izrael ragyogását. 

Izrael kizárólag Istennek köszönhette szépségét. Gyönyörű lett, híres a népek között, azért, mert Isten menyasszonya volt. Isten elmondja, hogy szépsége „tökéletes volt az ékességeim által, amelyeket rád aggattam” (Ez 16:14), ÚRK. 

Ez a téma újból és újból felbukkan a Bibliában: Isten menyasszonya gyönyörű, de ez nem az ő érdeme, azért lett ilyen, mert Isten elárasztotta kegyelmével, Ő tette széppé. Hasonló képpen a hívők sem a saját tetteik miatt tűnnek gyönyörűnek a menny szemében, hanem Isten kegyelméből, a nekünk ajándékozott üdvösség által. Azért leszünk szépek, mert Isten igazsága betakar, „hogy Isten igazsága legyünk” (2Kor 5:21). 

 Addig minden rendjén van Ezékielnél, amíg a következő vershez nem érünk: „De te elbíztad magad szépségedben. Hírhedt paráznává lettél, elárasztottál paráznaságoddal minden melletted elmenőt, és az övé lettél” (Ez 16:15), ÚRK.

Isten azért teremtett bennünket, hogy a jóságát és a dicsőségét tükrözzük. Amikor egy teremtmény úgy gondolja, hogy gyönyörűségét magának köszönheti, szépsége leértékelődik, és jön a baj.

White idézet: Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi Atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni... Nem neveznek többé elhagyatottnak... hanem így hívnak: én gyönyörűségem... mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát és mintegy sok vizek zúgását és mintegy erős mennydörgések szavát mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát... Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6-7, 9) – Jézus élete, 151./old.  

Krisztus, aki hitvestársként adta Ádámnak Évát, első csodáját egy menyegzői lakomán tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol együtt örvendeztek a barátok és rokonok. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, melyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy a férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsa nak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.  

Krisztus azzal is megtisztelte a házastársi viszonyt, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő maga a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestül szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Én én 4:7) … Minden kötelék közül a családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356./old.  

Ketten egy testté

Kevés olyan metafora (hasonlat) van, ami a házasságnál jobban érzékelteti azt a bensőséges kapcsolatot, amire Isten vágyik az emberiséggel. Ez a hasonlat gyakran előfordul a bibliai elbeszélésekben, és A jelenések könyve félreérthetetlenül rámutat, hogy az Ige tanulmányozójának feltétlenül meg kell értenie, mire céloz Isten ezzel.

(1Móz 2:23-25). Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (24) Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (25) Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat. /RÚF/ 

 (Ef 5:29-32). Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. /RÚF/  

Jézus egyszer a farizeusokkal beszélgetve idézte Mózes első könyvének leírását Ádám és Éva házasságáról, amire válaszul ők sietve megkérdezték: „Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt”? (Mt 19:7.)  

Mózest a nemzet alapító prófétájának tekintették. Gondoljunk bele, a házasság intézményének Szerzőjével akarták szembeállítani a saját prófétáját! Jellemzően ilyen taktikával közeledtek Jézushoz: gyakran azt próbálták bizonyítani, hogy a tanítása ellentmond a Szentírásnak. Az egész életen át tartó, hűséges házasság az ideális, ennek intézményét Isten az ember teremtésekor alapította. Sajnos azonban a bűnbe süllyedt emberiség megrontotta ezt az Istentől eredő ajándékot. Tekintettel a házasság fontosságára a Szentírásban, talán nem is véletlen, hogy állandóan heves támadások érik. A szombattal együtt ezt a két ajándékot kaptuk az Édenben, és Isten mindkettővel azt akarta bemutatni, hogy bensőséges kapcsolatra vágyik teremtményeivel. A házasságban két ember lesz egy pár, akik nem tökéletesek, tehát mindig lehet feszültség. Az egyház és Krisztus frigyében a tökéletes Megváltó a tökéletességtől messze elmaradó menyasszonnyal alkot párt. Azonban a jó házasság példájából tanulhatunk Isten szeretetéről.  

White idézet: Ketten egy testté lesznek, és ha Krisztus a szívükben marad, akkor a gondolatok szintjén is egyesülnek. Az Úr megteremtette a férfit, utána pedig a nőt, hogy szeretet ben és istenfélelemben egyesülve Istent magasztalja az értelmük, szívük, lelkük és minden erejük, és hogy együtt tanácskozzanak, imádkozzanak és tanulmányozzák az Írásokat. Az Úr tovább tudta vinni művét a világunkban. A férjnek vágyódnia kell felesége szeretetére, és a nőnek meg kell éreznie, hogy az Úr tervében neki el kell nyernie választott férje ragaszkodását, hogy ekképpen erős, teljes és egymásért égő, szép, szeretetteljes életet élhessenek. – Manuscript Releases, 18. köt., 2-3. bek. 

Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki „segítőtársat”, neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehet vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatja fejként Ádámot, nem taposhatja lábbal őt alsóbbrendűként, hanem mellette kell állnia, mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, szoros egységet és szerető ragaszkodást tanúsítva, melynek e kapcsolatban kell lennie. „Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja.” (Ef 5:29) „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) 

Isten adta össze az első házaspárt. Ennek az intézménynek a szerzője tehát a világegyetem Teremtője. „Tisztességes... a házasság.” (Zsid 13:4) Ez volt az Úr egyik első ajándéka az embernek, és egyike annak a két intézménynek, amit Ádám a bukás után magával vitt az Éden kapuin túlra. Amikor az ember felismeri és követi a mennyei elveket ebben a kapcsolatban, a házasság áldás lesz: őrzi az emberiség tisztaságát és boldogságát, kielégíti az ember társas igényét, nemesíti fizikai, értelmi és erkölcsi természetét. – Pátriárkák és próféták, 46./old. 

Isten Igéje a házasságról

„És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei.” (Jel 19:99), ÚRK

A Bibliában számos szerelmi történet van, amelyek szemléletesen érzékeltetik a megváltás bizonyos elemeit, valamint Isten szeretetét népe iránt. A házasság a legbensőségesebb kapcsolat, jó iskola, amelyben – ha hajlandóak vagyunk Isten szándéka szerint megélni – mély tanulságokra bukkanhatunk szeretetével, a hozzá fűződő viszonyunkkal kapcsolatban, illetve arról, hogy milyen messze elment megváltásunkért.  

Azonban a szeretettel és a házassággal kapcsolatos modern nézetek ferdítései miatt nem tudjuk helyesen értékelni azt, amire Isten meg akar tanítani a házassági szövetség által. A házasság, ugyan sokat rontott rajta az ember bűnössége (mint ahogy szinte mindenen), még most is képes jól bemutatni az igazságot, a prófétai igazságot is. A házasságnak nem csupán boldoggá kell tennie bennünket; iskolaként is kell szolgálnia, komoly tanulságokkal önmagunkról és Istenhez fűződő kapcsolatunkról.

White idézet: Az igazi szeretet nemes és szent életelv. Teljesen különbözik attól a szeretettől, amely ösztönösen ébred, és kemény próba láttán hirtelen elmúlik. A fiatalok a szülői házban való becsületes kötelességteljesítéssel készüljenek fel saját családi életükre. Gyakorolják az önmegtagadást, és legyenek kedvesek, udvariasak és keresztényi együttérzők. Így nem hűl ki a szeretet melege a szívben, és aki ilyen családból kikerülve lesz családfő, tudja majd, hogyan segítse elő annak boldogságát, akit társául választott egy életre. A házasság, ahelyett, hogy a szeretet végét jelentené, annak kezdete lesz. – Pátriárkák és próféták, 176./old.

 A házasság gondolatával foglalkozók tegyék mérlegre annak az embernek a nézeteit, akivel össze akarják kötni sorsukat. Figyeljék, hogyan formálódik jelleme. Házasságkötésükkel kapcsolatos minden lépésüket jellemezze szerénység, egyszerűség, őszinteség és az a komoly szándék, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljenek. A házasság kihat a későbbi életre mind ebben a világban, mind az elkövetkezendőben. Az őszinte keresztény nem tervez olyan dolgot, amit Isten nem hagyhat jóvá. Ha az Úr istenfélő szülőkkel áldott meg, fordulj hozzájuk tanácsért. Tárd fel előttük reményeidet és terveidet; szívleld meg élettapasztalatuk tanulságait. Így sok szívfájdalomtól menekülhetsz meg. Mindenekelőtt Krisztus legyen a tanácsadód, és imádkozó szívvel tanulmányozd Igéjét! – A nagy Orvos lábnyomán, 358-359./old.

A kígyó

 

A jelenések könyvének egyik kulcsfontosságú témája az imádat kérdése. A könyv sárkánynak nevezi a főgonoszt, a hamis imádat rendszerének elindítóját. Nem véletlen, hogy a bukott kérubot a kígyóhoz hasonlónak írja le. A szimbólum világosan visszamutat az Éden kertjébe: a kígyó a Paradicsomban vette rá Ádámot és Évát, hogy a Teremtő el leni lázadásban a követői legyenek.

(Jel 13:2-4). Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. (3) Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan megsebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: (4) imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevad nak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? /RÚF/

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy hal tok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/ 

(Jel 12:1-9). Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; (2) várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. (3) Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét korona; (4) farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. (5) Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, (6) az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. (7) Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levette tett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/  

A Szentírás két esetről ír, amikor Sátán az egész világot félrevezeti: Mózes első könyvében, amikor még csak két ember élt, majd pedig A jelenések könyve 12-13. fejezetében, ahol azt olvassuk, hogy „az egész földkerekséget megtéveszti”. (Jel 12:9), ÚRK Ő adja az erejét a tengerből feljövő fenevadnak, akit „az egész föld” csodálva követ. (Jel 13:2-3) A bibliai próféciák egyik témája, hogy a nagy küzdelem jellege nem változik. Isten jelleme és Igéje változatlan, és az ördög ambíciói sem változnak. 

 Szerencsére, mivel a nagy küzdelem természete változatlan, és mivel világos hivatkozási pontokat találunk a szentírási próféciákban, a keresztények képesek lehetnek meglátni, hogy melyik irány hová vezet, észrevehetik a lelki buktatókat. Isten mindig az lesz, aki volt, ám ez az ördögre is igaz. Sátán ezernyi álruhát ölthet, de a bűnbe süllyedt emberiség több évezredes történelme, valamint A jelenések könyvében felvázolt prófétai kép egyaránt azt mutatja, hogy nem tér el az Éden kertjében használt tervétől. Isten bölcsességet és jó ítélő képességet ígér nekünk (Jak 1:5). Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. /RÚF/), és a szentírási bizonyságokkal felfegyverezve nem szükségszerű az ördög csapdájába esnünk. Sajnos mégis sokan beleestek, és sokan, a többség bele is fog esni.

White idézet: A kígyó leszakított egy gyümölcsöt a tiltott fáról, és azt a félig-meddig vonakodó Éva kezébe nyomta. Majd emlékeztette arra, amit az asszony maga mondott, hogy Isten megtiltotta a fának még az érintését is, nehogy meghaljanak. Nem lesz több kára a gyümölcs megevéséből – mondta a kígyó –, mint a megérintéséből. Látva, hogy nem lett semmi baj abból, amit tett, Éva vakmerőbb lett. Amikor „látá, hogy jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék”. (1Móz 3:6) Íze jólesett, és fogyasztása közben úgy érezte, mintha meg élénkülne, és a lét magasabb szintjére lépne. Félelem nélkül szakított és evett a gyümölcs ből. Most pedig, hogy Isten parancsát megszegte, eszköze lett Sátánnak férje megrontásában. Valami furcsa, természetellenes izgalommal, kezében a tiltott gyümölccsel kereste meg férjét, és elmondott neki mindent, ami történt… 

 Ádám tudta, hogy társa megszegte az Úr parancsát, nem törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. Lelkében rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elenged te maga mellől Évát. De a tett megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogy is tudná ezt elviselni? Ádám örült Isten és a szent angyalok társaságának. Szemlélte a Teremtő dicsőségét. Felfogta, milyen magasztos sors vár az emberiségre, ha hűséges Istenhez. De ezekről az áldásokról mind elfeledkezett attól való félelmében, hogy elveszti azt az ajándékot, amely szemében minden másnál drágább volt. A Teremtő iránti szeretetet, hálát, hűséget felülmúlta Éva iránti szeretete. Éva egy része volt, és nem tudta elviselni az elválás gondolatát tőle. Nem eszmélt rá arra, hogy az a végtelen hatalom, aki a föld porából élővé, gyönyörűvé teremtette meg őt, és szeretetből társat adott neki, be tudja tölteni Éva helyét. Eltökélte, hogy osztozik felesége sorsában. Ha Évának meg kell halnia, ő is meghal vele. Elvégre – gondolta – talán a bölcs kígyó mégis igazat mondott. Éva ott állt előtte. Olyan szép volt, és olyan ártatlannak látszott, mint engedetlen tette előtt. És még nagyobb szeretettel vette körül Ádámot, mint korábban. A halálnak semmi jele nem mutatkozott rajta. És Ádám elhatározta: viseli a következményeket. Megfogta a gyümölcsöt, és gyorsan megette. – Pátriárkák és próféták, 55-56./old. 

A halál kérdése

A Teremtőtől elszakadt világban való élet talán legkegyetlenebb aspektusa (nézőpontja), hogy a halál ott ólálkodik minden élet mögött, bármelyik pillanatban kész lecsapni. Ez „a bűn zsoldja”, a büntetés, amit azért fizetünk meg, mert elszakadtunk a világegyetem életének egyetlen Forrásától, a Teremtőtől. Ezért a bibliai próféciában jelentős szerepe van a halál valóságának, és ami még fontosabb: a megoldásnak, amit csakis Jézusban, az Ő halálában és feltámadásában találhatunk meg. A prófécia e jelentős témáját jól megvilágítja az, ahogy a Biblia először említi a halált, amikor az először következett be. Így jobban megérthetjük a bűn problémájának súlyosságát, de fontos eszközöket is kapunk ahhoz, hogy felismerjük Isten meg oldását.

(1Móz 2:15-17). Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (16) Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/  

(1Móz 4:8-15). Ezután azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Ami kor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta. (9) Akkor az Úr megkérdezte Kaintól: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? (10) De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből! (11) Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! (12) Ha a földet műveled, többé ne adja neked termőerejét! Bujdosó és kóborló légy a földön! (13) Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. (14) Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. (15) De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál. /RÚF/ 

(1Kor 15:15-19). Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitek ben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak eb ben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. /RÚF/  

(Jel 1:18). És az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. /RÚF/  

Gyakran mondjuk, hogy „a halál az élet része.” Ez azonban hazugság. A halál az élet ellentéte, megsemmisülése; idegen, betolakodó, Isten soha nem akarta, hogy részünk legyen benne. Talán hozzászoktunk a valóságához, de a szívünk továbbra is ágál ellene, amikor szembesülünk vele, mintha az emberiség egésze látná, hogy alapvetően rossz. Önmagában is fájdalmas, de bizonyos esetekben még tragikusabbnak érezzük, például amikor egy gyerek hal meg. Általában arra számítunk, hogy a szülők előbb halnak meg a gyerekeiknél, ezt elfogadtuk a dolgok normális rendjének. A Szentírásban lejegyzett első haláleset viszont nem az volt, amire számíthattak. Ádám és Éva már a saját halála előtt tapasztalta az elmúlás borzalmát, amikor igaz fiukat gonosz testvére meggyilkolta. Hatványozottan igazságtalan haláleset!  

Gondoljunk Jézusra, az igazra, akit a gonoszok meggyilkoltak – mint Ábelt! Kinek a halála lehet igazságtalanabb Krisztusénál? Még milyen párhuzamokat találunk Ábel és Krisztus halála között? Miért vannak Jézusnál „a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1:18, ÚRK)? Isten mit kínál fel nekünk Jézusban? Milyen fényt vet erre is Ábel halála?

 White idézet: Ábel meggyilkolása volt az első példa arra az ellenségeskedésre, amelyet Isten a kígyó és az asszony magva között meghirdetett. Az egyik oldalon Sátán áll az alattvalóival, a másikon pedig Krisztus a követőivel. Az ember bűnén keresztül az ördög hatalomra tett szert az emberiség felett, de Jézus erejével le tudják rázni igáját. Valahányszor egy ember az Isten Bárányába vetett hit által felhagy a bűn szolgálatával, az ördög haragja fellángol ellene. Ábel szent élete cáfolta Sátánnak azt az állítását, hogy az ember képtelen megtartani az Úr törvényét. Amikor Kain a gonosz lélek befolyására rájött arra, hogy nem tudja Ábelt irányítani, annyira felbőszült, hogy megölte. Ha valaki Isten törvényének igazságosságos volta mellett tör lándzsát, bárhol legyen is, ugyanez a lelkület jut érvényre. Mindig ez a lelkület állította fel és gyújtotta meg a máglyát Krisztus tanítványai alatt. Sátán és seregei azért szítanak halmozott kegyetlenkedéseket Jézus követői ellen, mert nem tudják elérni, hogy hatalmuk előtt behódoljanak. Ez a legyőzött ellenség dühe. Jézus minden mártírja győztesként halt meg. Ezt mondja a próféta: „Ők legyőzték azt (»ama régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak«) a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédé ért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig.” (Jel 12:11, 9) – Pátriárkák és próféták, 77./old.