„Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az ÚR harcol értük Egyiptom ellen”. (2Móz 14:25), /ÚRK/
Ahogy az Egyiptomból való szabaduláskor, úgy más csatáikban is Isten fog harcolni értük. Egyetlen dolguk, hogy maradjanak veszteg és lássák, milyen hatalmasan cselekszik Isten értük.
(2Királyok 19:1-37).
Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta,
megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. (2) Azután
elküldte Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába
öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. (3) Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás:
Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint mikor a gyermek
az anyaméh szájáig jutott, de nincs erő megszülni őt. (4) Talán meghallja Istened,
az Úr a kincstárnok minden szavát, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza
az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket
meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! (5) Amikor Ezékiás király emberei
megérkeztek Ézsaiáshoz, (6) így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak:
Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel
az asszír király emberei káromoltak engem. (7) Íme, én olyan lelket adok bele, hogy
hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el.(8)
A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta,
mert meghallotta, hogy elvonult Lákísból. (9) Az asszír király ugyanis azt hallotta,
hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Ekkor ismét követeket küldött
Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: (10) Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának: Ne
engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül
Jeruzsálem az asszír király kezébe! (11) Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek
Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz?
(12) Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt
és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? (13) Hol van Hamát királya,
Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá? (14) Ezékiás
átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és
kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. (15) És így imádkozott Ezékiás az Úr előtt:Uram,
Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának
Istene, te alkottad az eget és a földet! (16) Uram, fordulj hozzám figyelmesen,
és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét,
aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! (17) Igaz, Uram, hogy
Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. (18) Isteneiket
tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai,
fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. (19) De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts
meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy,
Uram, az egyedüli Isten! (20) Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak:
Így szól az Úr, Izráel Istene: Meghallottam, hogyan imádkoztál hozzám Szanhérib,
Asszíria királya miatt. (21) Ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol
téged Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya! (22) Kit gyaláztál
és káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére!
(23) Követeid által az Urat gyaláztad, amikor ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem
a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott
ciprusfáit; eljutottam legtávolabbi tanyájára, legsűrűbb erdejébe is. (24) Kutat
ástam, és ittam másoknak a vizét; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden
ágát. (25) Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem?
Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok.
(26) Lakosaiknak ereje elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek,
mint a mezei növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt
szárba szökken. (27) Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz
velem szemben! (28) Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe
jutott, horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton,
amelyen idejöttél! (29) Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek,
ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben
pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! (30) Akik
megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt
hoznak fenn. (31) Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok,
akik megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! (32) Azért
ezt mondja az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be a városba, és nyilat sem lő ki
rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. (33) Azon az úton tér
vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az Úr. (34) Pajzsa
leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért.
(35) Azon az éjszakán eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer
embert. Amikor reggel fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. (36) Ekkor Szanhérib,
Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt. (37) Egyszer
aztán, amikor éppen istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, a fiai, Adrammelek
és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Ararát földjére. Utána a
fia, Észarhaddón lett a király. /RÚF/
(2Krónika 32:1-33).
Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után
eljött Szanhérib, Asszíria királya, és betört Júdába. Ostrom alá vette az erődített
városokat, és el akarta foglalni azokat. (2) Amikor látta Ezékiás, hogy Szanhérib
megérkezett, és Jeruzsálemet is meg akarja támadni, (3) vezető embereivel és vitézeivel
úgy határozott, hogy betömik a városon kívül levő forrásokat. Azok támogatták őt:
(4) nagy sokaság gyűlt össze, és betömtek minden forrást és patakot, amely azon
a földön folyt, mert ezt gondolták: Miért találják meg Asszíria királyai ezt a sok
vizet, ha ideérnek? (5) Majd minden erejével azon volt, hogy kijavíttassa az egész
várfalat, ahol csak sérült volt; megnagyobbíttatta az őrtornyokat, építtetett kívül
egy másik várfalat, és megerősíttette a Milló-erődöt Dávid városában. Sok gerelyt
és pajzsot is csináltatott. (6) A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt, azokat
maga köré gyűjtötte a városkapu előtti téren, és szívhez szólóan így beszélt hozzájuk:
(7) Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától
meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! (8) Ővele
emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és együtt
harcol velünk a harcainkban. És fellelkesült a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának
a szavaitól. (9) Ezek után Szanhérib, az asszír király, aki még Lákísnál volt egész
haderejével, elküldte udvari embereit Jeruzsálembe Ezékiáshoz, Júda királyához és
a Jeruzsálemben levő összes júdaihoz, ezzel az üzenettel: (10) Így szól Szanhérib,
Asszíria királya: Miben bíztok, hogy az ostrom idején Jeruzsálemben akartok maradni?
(11) Félrevezet benneteket Ezékiás, éhen és szomjan akar pusztítani benneteket,
azért mondja ezt: Megment bennünket Istenünk, az Úr az asszír király markából! (12)
De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg ez az Ezékiás! Júdának és
Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak egyetlen oltár előtt borulhattok le, és
csak azon áldozhattok! (13) Nem tudjátok, hogy mit tettem én és elődeim valamennyi
ország népével? Vajon a népek istenei meg tudták-e menteni országukat a kezemből
ezekben az országokban? (14) Ezek közül a népek közül, amelyeket elődeim kiirtottak,
melyiknek az istene tudta megmenteni népét a kezemből? Talán a ti istenetek meg
tud majd benneteket menteni a kezemből?! (15) Ne engedjétek hát, hogy Ezékiás így
elámítson és félrevezessen benneteket! Ne higgyetek neki, mert egyetlen népnek és
országnak az istene sem tudta megmenteni népét a kezemből vagy elődeim kezéből.
Bizony a ti istenetek sem ment meg benneteket a kezemből! (16) Egyebeket is beszéltek
még emberei az Úristen és az ő szolgája, Ezékiás ellen. (17) Leveleket is írt Szanhérib,
amelyekben gyalázta Izráel Istenét, az Urat, és ilyeneket mondott róla: Ahogyan
a népek istenei a többi országban sem mentették meg népüket a kezemből, ugyanúgy
Ezékiás istene sem mentheti meg népét a kezemből! (18) És nagy hangon felkiabáltak
júdai nyelven a várfalra Jeruzsálem népéhez, hogy félelmet és rémületet keltsenek
bennük, és így foglalják el a várost. (19) Úgy beszéltek Jeruzsálem Istenéről, mint
a föld népeinek emberkéz csinálta isteneiről. (20) Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás
próféta, Ámóc fia imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé. (21) Az Úr pedig
angyalt küldött, aki megsemmisített az asszír király táborában minden vitéz harcost,
fejedelmet és vezért, és ő megszégyenülve tért vissza országába. Egyszer aztán,
amikor bement istene templomába, saját fiai karddal végeztek ott vele. (22) Így
szabadította meg az Úr Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király és
minden egyéb ellensége kezéből. És nyugalmat adott nekik mindenfelől. (23) Sokan
hoztak Jeruzsálembe ajándékot az Úrnak és kincseket Ezékiásnak, Júda királyának,
és ettől fogva nagy tekintélye lett minden nép előtt. (24) Abban az időben Ezékiás
halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett
vele, (25) Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert
felfuvalkodott, ezért az Úr haragja sújtotta őt meg Júdát és Jeruzsálemet. (26)
Ekkor azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem lakóival együtt,
és nem érte őket többé az Úr haragja Ezékiás idejében. (27) Ezékiás igen gazdag
volt, és nagy tiszteletben állt. Kincstárat készíttetett az ezüstnek, aranynak,
drágakőnek és balzsamnak, a kerek pajzsoknak és mindenféle értékes tárgyaknak; (28)
továbbá raktárakat a gabonatermésnek, a bornak és az olajnak, meg istállókat a különféle
állatoknak és aklokat a nyájaknak. (29) Városokat is épített; sok juhnyája és marhacsordája
is volt, mert az Isten igen nagy vagyonnal ajándékozta meg. (30) Ezékiás elzárta
a Gíhón felső forrásának a vizét, és Dávid városának a nyugati részére vezette le.
Ezékiásnak minden sikerült, amihez csak hozzáfogott. (31) De amikor a babiloni vezető
emberek elküldték hozzá megbízottjaikat, hogy megkérdezzék, milyen csoda történt
az országban, elhagyta az Isten, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi lakik a szívében.
(32) Ezékiás egyéb dolgai és kegyes tettei meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc
fiának látomásában meg a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben. (33) Azután
Ezékiás pihenni tért őseihez, és azon a dombon temették el, ahol Dávid fiainak a
sírjai voltak. Halálakor tisztelettel adózott neki egész Júda és Jeruzsálem lakossága.
Utána a fia, Manassé lett a király. /RÚF/
(Ézsaiás 37:1-38). Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta
ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. (2) Azután elküldte
Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába
öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. (3) Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás:
Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint mikor a gyermek
az anyaméh szájáig jut, de nincs erő megszülni őt. (4) Talán meghallja Istened,
az Úr a kincstárnok szavait, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza
az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket
meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! (5) Amikor Ezékiás király emberei
megérkeztek Ézsaiáshoz, (6) így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak:
Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel
az asszír király emberei káromoltak engem. (7) Íme, én olyan lelket adok bele, hogy
hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el.
(8) A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta,
mert meghallotta, hogy elvonult Lákísból. (9) Az asszír király ugyanis azt hallotta,
hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Amikor ezt meghallotta, követeket
küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: (10) Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának:
Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül
Jeruzsálem az asszír király kezébe! (11) Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek
Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz?
(12) Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt
és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? (13) Hol van Hamát királya,
Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá? (14) Ezékiás
átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és
kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. (15) És így imádkozott Ezékiás az Úrhoz: (16)
Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden
országának Istene, te alkottad az eget és a földet! (17) Uram, fordulj hozzám figyelmesen,
és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden
beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! (18) Igaz, Uram,
hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. (19) Isteneiket
tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai,
fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. (20) De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts
meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül
az Úr! (21) Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól
az Úr, Izráel Istene: Mivel imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt,
(22) ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya,
fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya! (23) Kit gyaláztál és káromoltál, ki ellen
emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére! (24) Embereid által az
Urat gyaláztad, amikor ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem a legmagasabb
hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit;
eljutottam legtávolabbi csúcsára, legsűrűbb erdejébe is. (25) Kutat ástam, és ittam
vizet; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden ágát. (26) Nem hallottad
még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem,
hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok. (27) Lakóinak ereje
elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint a mezei növény, mint
a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt szárba szökken. (28)
Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz velem szemben!
(29) Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat
orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen idejöttél!
(30) Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő,
a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt, a harmadik évben azonban vessetek
és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! (31) Akik megmenekülnek
és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak
fenn. (32) Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik
megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! (33) Azért ezt
mondja az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be ebbe a városba, és nyilat sem lő rá,
nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. (34) Azon az úton tér vissza,
amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az Úr. (35) Pajzsa leszek
ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért. (36)
Akkor eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert.
Amikor reggelre fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. (37) Ekkor Szanhérib,
Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt. (38) Egyszer
aztán, amikor éppen istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, a fiai, Adrammelek
és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Ararát földjére. Utána a
fia, Észarhaddón lett a király. /RÚF/
(5Móz 7:17-19). De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket? (18) Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal, (19) a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az Úr. Ugyanígy fog elbánni Istened, az Úr mindazokkal a népekkel, amelyektől félsz. /RÚF/

