Élet és halál

 

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1:21.)

Gyakran mondják, hogy a halál az élet része, de ez hazugság. A halál az élet ellentéte, az élet ellensége. Isten éppúgy nem építette bele az életbe, mint egy autóba sem tervezik bele azt, hogy összetörjön. Pál nyomatékosan hangsúlyozza: Krisztus azért halt meg, „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”. (Zsid 2:14-15), ÚRK

Pál kész volt meghalni Krisztusért, de bízott örök sorsában. Ugyanakkor az volt számára a legfontosabb, hogy akár életével, akár halálával Krisztusnak adjon dicsőséget és a lehető legtöbb embernek hirdesse az evangéliumot. Talán ez az egyik oka annak, hogy több pásztori levél is az ő nevét viseli. Írásai által sok emberhez és helyre eljuthatott, még oda is, ahol személyesen soha nem járt.

Az élet rövid, és döntően fontos Istentől kapott éveink alatt a lehető legnagyobb hatást kifejteni országáért. Ennek nem elhanyagolható része „a hit egységének” erősítése. Amint ettől a héttől kezdődően látjuk majd, Pálnak éppen ez volt az egyik célja, amikor a filippibelieknek írt.

White idézet: A bűn ellen egyedüli védelem, ha Krisztus igazságosságába, szent voltába vetett hit által lakik a szívünkben. A kísértéseknek azért van hatalma felettünk, mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, az önzést undorítónak látjuk, s már kívánjuk kiűzni a szívünkből. Amikor a Szentlélek dicsőíti előttünk Krisztus áldozatát, a szívünk meglágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket veszítik, és Jézus kegyelme átalakítja a jellemünket.

Krisztus soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek a megváltásáért életével fizetett. Ha megnyílhatna a szemünk, embereket látnánk görnyedni súlyos terhek alatt – akár a nehéz rakománytól roskadozó szekerek – bánattól gyötörten, a csüggedés miatt készen a halálra. Látnánk az angyalokat is: segítségül sietnek a megkísértettekhez, akik mintegy a szakadék szélén tántorognak. Az angyalok elűzik a gonoszok seregét, és szilárd alapokra helyezik a megkísértetteket. A két csoport közti harc éppoly valóságos, mint két evilági hadsereg csatája. A lelki küzdelmek kimenetelétől emberek örök sorsa függ.

Ránk is vonatkoznak a Péterhez intézett szavak: „Ímé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lk 22:31-32) Hála Istennek, Ő nem hagy magunkra. Aki „úgy szerette e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16), nem hagy magunkra az Isten és az ember ellenségével vívott csatában. „Adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.” (Lk 10:19)

Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent kezével, amely soha nem enged el. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, akkor éltek. Ez a szeretet olyan erőd, amelyet Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem tud bevenni. – Gondolatok a hegyibeszédről, 118-119./old.

Egyetlen bűnös megmentéséért is feszítse meg a prédikátor minden erejét. Az Isten által teremtett és Krisztus által megváltott léleknek nagy az értéke. Előtte végtelen lehetőségek tárulnak fel; felmérhetetlen lelki előnyök; képességek, amelyek felfokozódnak, ha Isten Igéje megelevenítő befolyása alá kerülnek; és a halhatatlanság, amelyet elérhet az evangélium felajánlott ígérete szerint. Krisztus pedig elhagyta a kilencvenkilenc juhot, hogy megkeresse az egyetlen elveszettet. Van-e hát mentségünk, ha mi magunk ennél kevesebbet teszünk? Nem követnénk-e el úgyszólván árulást szent hagyatékunk iránt? Nem sértenénk-e meg Istent, ha nem úgy munkálkodnánk, ahogy Krisztus munkálkodott, és nem úgy áldoznánk, ahogyan Ő áldozott?

Az őszinte lelkipásztor szívében forrón él a vágy, hogy lelkeket mentsen. Idejét és erejét odaáldozza, és nem riad vissza a legfárasztóbb erőfeszítésektől sem; hiszen másoknak is hallaniuk kell azt az igazságot, amely lelkének olyan örömet, békét és boldogságot hozott. Krisztus Lelke nyugszik meg rajta. Ő pedig úgy őrködik a lelkek felett, mint akinek számot kell adni róluk. Tekintetét a golgotai keresztre szegezi, a felmagasztalt Üdvözítőre. Bízik kegyelmében, és hisz benne, hogy védelmezője, ereje és megtartója marad mindvégig. Így munkálkodik Istenért. Kér, hív lelkeket; beszél Isten szeretetéről; így igyekszik megnyerni őket Jézusnak. A mennyben pedig „a hivatalosok és választottak és hívek” közé sorolják (Jel 17:14). – Az apostolok története, 370-371./old.

Pál üzenete a Filippi gyülekezetének

     

 (12)Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangyéliomnak; (13) Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt; (14) És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. (Fil 1:12-14), /Kár/

"(12)Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy amik velem történtek, inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak, (13) mert az egész testőrség előtt és mindenki más előtt is nyilvánvaló lett, hogy Krisztusért viselem a bilincseket, (14) és így az Úrban való testvérek közül legtöbben fogságomban bízva, egyre nagyobb bátorsággal merik szólni Isten igéjét" (Fil 1:12-14), /ÚRK./

(12) Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,(13) mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, (14) úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (Fil 1:12-14), /RÚF/

"Pált fogságában Isten kegyelme tartotta meg, és lehetővé tette, hogy nyomorúságában örvendhessen. Hittel és bizalommal írta a filippii testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált... Pál e tapasztalata Isten munkamódszerére tanít bennünket. Az Úr győzelmet hoz ki abból, amit mi eredménytelennek és vereségnek látunk. Az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk és csak a láthatókra nézünk, ahelyett, hogy a hit szemével a láthatatlanra tekintenénk. Ha szerencsétlenség és nyomorúság ér, készek vagyunk hanyagsággal, kegyetlenséggel vádolni Istent. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk emiatt s nem gondolunk arra, hogy Isten így is a javunkat munkálhatja... Mint példaképük a keresztényi életben, Pál a filippiek figyelmét Krisztusra irányította, "mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2:6-8)... Az üdvösség munkálása azt jelenti, hogy munkatársi kapcsolat, együttműködés jön létre a bűnbánó bűnös és Isten között. Ez szükséges ahhoz, hogy az igazság alapelvei a jellemben kialakuljanak. Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze azt, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredményt illetően teljesen Istentől függ. Az emberi erőfeszítés önmagában nem elegendő. Isteni erő nélkül eredménytelen. Isten munkálkodik, és az ember is munkálkodik. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől kapja. Az egyik oldalon a végtelen bölcsesség, a részvét és az erő, a másikon a gyengeség, a bűn és a teljes tehetetlenség. Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett, azonban beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erő és képesség által munkálkodik. Önmagunktól képtelenek vagyunk szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozni Isten akaratával, de ha engedjük, hogy "készségesekké tegyen bennünket", akkor az Üdvözítő elvégzi ezt helyettünk... Noha Pál fogoly volt, nem csüggedt el. Sőt, győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezeteknek: "Örüljetek az Úrban mindenkor" (Fil 4:4)" (Ellen G. White: Az apostolok története.  315-317. o.).

Az ima ereje

 (Kol 1:9-12). Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, (10) hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. (11) Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. (12) Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/

Imájában Pál ezt kérte: „hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével” (Kol 1:9), /ÚRK/.

A bölcsesség először is akkor jön, ha az ember teljes mértékben bízik Istenben, ha kész az Ő akarata szerint cselekedni

(Jn 7:17). Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok. /RÚF/), nem csak a saját feje után megy.

(Péld 3:5). Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! /RÚF/)

Viszont gyakran felvetődik az a kérdés, hogy „Mi Isten akarata számomra ebben a helyzetben?” Négy fő forrás van, amelyekből megismerhetjük Isten akaratát, ha imádkozva keressük:

1). A bölcsesség legfőbb forrása a Biblia: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). /RÚF/ Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.

2). Az utolsó időre vonatkozóan Isten különleges bölcsességet adott a Prófétaság Lelke által

(Jel 12:17). Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, /RÚF/;

(Jel 19:10). És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke. /RÚF/), ami Ellen White írásaiban mutatkozik meg. A Biblia bátorít: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek” (2Krón 20:20) /ÚRK/

3). Isten akaratát és vezetését gondviselésszerű körülmények által is megismerhetjük, ha azt kérjük tőle, hogy nyisson ki vagy zárjon be ajtókat.

(Kol 4:3). Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, /RÚF/

4). A Szentlélek vezet bennünket, ha megtanuljuk felismerni a hangját: „füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok”! (Ézs 30:21), /ÚRK/

Pál azért imádkozik, hogy a kolossébeliek „az Úrhoz méltóan” (Kol 1:10), /ÚRK/ járjanak. Természetesen senki nem „méltó” magától, de kegyelméből Isten annak számít bennünket, és arra kér, hogy nemes elhívatásunkhoz illő módon éljünk.

(Ef 4:1). Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, /RÚF/;

(1Thessz 2:12). intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. /RÚF/)

Csak ebben a levélben Pál még háromszor használja a görög „járni” ige valamelyik alakját – a harmadik esetben a magyar fordításban „viselkedjetek”

(Kol 2:6). Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. /RÚF/;

(Kol 3:7). Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; /RÚF/;

(Kol 4:5). Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. /RÚF/).

Ez az Isten törvénye szerinti életet és cselekvést jelenti

(2Móz 18:20). Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük. /RÚF/, ami csakis a Szentlélek munkája által lehetséges.

(Ez 36:27). Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. /RÚF/

Az apostol még azt is kéri, hogy az ő életük (és a miénk) az Úr „teljes tetszésére” legyen, majd ennek több módját is felsorolja: „minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, nevekedjetek Isten megismerésében” (Kol 1:10), /ÚRK/, végül pedig: „hálákat adván”

(Kol 1:12). Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/

White idézet: Pál, a nagy apostol határozottságról tett bizonyságot, amikor a kötelessége és az elvei forogtak kockán, mégis az előzékenység volt a legkiemelkedőbb jellemtulajdonsága, ami révén sikerült eljutnia a társadalom legmagasabb rétegeihez is. Pál sosem kételkedett, hogy Isten képes és kész abban a kegyelemben részesíteni, amelyre szüksége van, hogy keresztényi életet élhessen… A keresztény ember nem a kételyek felhője alatt él, a bizonytalanság ködében és sötétjében baktatva, siránkozva a nehézségek és a próbák miatt. A reménnyel és bátorsággal telt öröm hangja zeng napjainkig. Pál egészséges vallási életet élt. Krisztus szeretete volt az a gondolat, az a kényszerítő erő, ami vezérelte.

A legelcsüggesztőbb körülmények közepette, amelyek az álkeresztényeket mélyen elkeserítették volna, az ő szíve szilárd, bátor, remény- és örömteljes maradt… Ugyanerről a vidámságról és reménységről tett bizonyságot akkor is, amikor dühöngő viharba került, süllyedő hajón tartózkodott. Ő utasította a kapitányt, és mentette meg a hajó összes utasának életét. Habár fogoly volt, lényegében ő volt a hajó parancsnoka, a fedélzeten tartózkodók közül a legboldogabb, legszabadabb ember…

Amikor földi királyok és méltóságok előtt állt, akiktől emberéletek függtek, nem remegett meg, mivel életét Isten kezébe helyzete, és élete el volt rejtve Krisztussal együtt. Előzékenységével meglágyította a durva, gonosz vérmérsékletű, megrontott szívű és életű hatalmasságok szívét is…. Becsületes magatartása és igazi előzékenysége határozta meg egész lényét. Amikor szokása szerint felemelte a karjait, hogy prédikáljon, nem szégyenkezett a bilincsei miatt. Ezeket előjognak tekintette, és örült, hogy szenvedhet Isten Igéjéért és Jézus Krisztus bizonyságáért… Olyan meggyőző és tiszta gondolkodással bírt, hogy előtte még egy züllött uralkodó is megremegett… A kegyelem az irgalom angyalaként teszi hallhatóvá édes és tiszta hangját, ismételgetve a kereszt és Jézus semmihez sem fogható szeretetének történetét. – Conflict and Courage, 352./old.

Pál nagyon jól tudta, hogy magasabb rendű keresztényi ismeret csak állandó ima és állhatatos éberség által érhető el, amit igyekezett is mélyen a lelkükbe vésni. Azonban azt is tudta, hogy a megfeszített Krisztusban elegendő erő rejlik, nemcsak megtérésükre, hanem arra is, hogy képesek legyenek a gonosz minden kísértésének ellenállni. Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel és az Ő Igéjével, mint harci fegyverzetükkel egyszersmind olyan benső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik. – Az apostolok története, 307./old.

Az evangélium gyümölcse

(Kol 1:3-8). Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, (4) mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. (5) Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. (6) Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. (7) Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hű szolgája értetek. (Ő hozott nekünk hírt a Lélektől kapott szeretetetekről. /RÚF/

 A kolossébeliekkel Pálnak más volt a kapcsolata, mint a Filippiben élőkkel. Ők azok közé tartoztak, „akik nem láttak engem személy szerint testben” (Kol 2:1), /ÚRK/, az apostol mégis biztosította őket – mint a filippibelieket is –, hogy hálát ad Istennek értük és „mindenkor” imádkozik értük.

Pál három értéket kapcsol itt össze, amelyeket másutt is megemlít: hit, remény és szeretet.

(1Kor 13:13). Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/;

(1Thessz 1:3). mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; /RÚF/;

(1Thessz 5:8). Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét. /RÚF/

Figyeljük meg, hogy nem a kolossébeliek érdemének tartja ezeket, hanem az Atyának mond köszönetet értük. Jakab is kijelenti, hogy tőle kapjuk a „jó és tökéletes” ajándékokat.

(Jak 1:17) Isten szeretetét látva hit ébred bennünk Krisztus iránt

(Ef 2:4-8). De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; /RÚF/], a menny reménységét kapjuk. Péter úgy utal erre, mint „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra”. (1Pt 1:4)

Pál azt is kiemeli, hogy bízhatunk az evangéliumban, aminek az alapja „az igazság beszéde” (Kol 1:5). Ezt a kifejezést másutt is használja Isten ihletett Igéjére vonatkozóan.

(2Kor 6:7). az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, /RÚF/;

(2Tim 2:15). Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. /RÚF/

Az „emberek beszédétől” eltérően Isten beszéde „munkálkodik” a hívőkben. (1Thessz 2:13)/RÚF/.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Elvégzi Isten akaratát.

(Ézs 55:11). ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. /RÚF/

Amikor tehát hangzik az evangélium, a Szentlélek munkája által megnyilvánul az emberek szívében Isten ereje, és választ vált ki. Az evangélium gyümölcsöt terem, mert az „Életnek beszéde” (Fil 2:16)

Talán az evangélium ilyen rövid idő alatt való elterjedése az, ami a leginkább csodálatra méltó. A Krisztus halálát és feltámadását követő mintegy harminc év után Pál már elmondhatta, hogy elterjedt „az egész világra” (Kol 1:6), majd a fejezet egy későbbi versében leírja: az evangélium „hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23), /ÚRK/.

A kiterjedt római úthálózat lehetővé tette a gyors hírközlést és utazást, ezért is juthattak el olyan messzire Pál levelei. Viszont a lelki élet az emberben Istennek az Ige által munkálkodó erejéből fakad

(Jak 1:18). Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. /RÚF/;

(1Pt 1:23). mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. /RÚF/), így válunk új teremtéssé Krisztusban.

(2Kor 5:17). Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/

White idézet: Az, amit Pál apostol az athéni filozófusokkal való találkozásakor tapasztalt, tanulságul szolgál számunkra. Amikor Pál az Areopaguson összegyűltek elé tárta az evangéliumot, logikára logikával, tudományra tudománnyal, filozófiára filozófiával válaszolt. Hallgatóinak legbölcsebbjei meglepődtek és megnémultak. Szavait nem lehetett kétségbe vonni. De igyekezete nem sok gyümölcsöt hozott. Kevesen fogadták el az evangéliumot. Pál ezentúl más munkamódszert alkalmazott. Kerülte az elméletek szövevényes érveit és megvitatását; egyszerű módon hívta fel az emberek figyelmét Krisztusra, mint a bűnösök Megváltójára. Így írt a korinthusiaknak a közöttük végzett munkáról: „Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről... És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1Kor 2:1-5)

A Rómaiakhoz intézett levelében majd ezt mondja: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is.” (Róm 1:16. új prot. ford.)

Igazi méltósággal viselkedjenek azok, akik a magasabb szintű társadalmi osztályokért dolgoznak. Ne felejtsék el, hogy angyalok a társaik. Az értelem és szív kincstára legyen mindig telve azzal, ami „Meg van írva”. Tartsd az emlékezés csarnokában Jézus Krisztus drága szavait! Sokkal jobban kell értékelni őket, mint az aranyat és ezüstöt…

Csodáknak – az őszinte megtérés csodáinak – kell történniük, amilyeneket most nem látunk. A föld legnagyobb emberei sincsenek a csodatevő Isten hatalmától elzárva. Ha Isten munkatársai feladatukat bátran és lelkiismeretesen végzik, Isten fog megtéríteni felelős állású, intelligens és befolyásos embereket. A Szentlélek ereje által sok embert fog a mennyei elvek elfogadására késztetni…

Sokan, amikor megtérnek Krisztushoz, eszközök lesznek Isten kezében a másokért – saját társadalmi osztályuk tagjaiért – való munkában. Úgy érzik, Isten megbízta őket azzal, hogy terjesszék az evangéliumot azok között, akiknek ez a világ jelenti a mindent. Időt és pénzt szentelnek Istennek, képességüket és befolyásukat arra fordítják, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztusnak.

Csak az örökkévalóság fogja megmutatni, mit eredményezett ez a fajta szolgálat – hány kételytől gyötrődő, világiasságtól és nyugtalanságtól megfáradt lelket hozott a nagy helyreállítóhoz, aki vágyik arra, hogy örökre megmentsen mindenkit, aki hozzá jön. Krisztus, a feltámadt Megváltó és gyógyulás van szárnyai alatt. – A nagy Orvos lábnyomán, 214-216./old.

A lelki ítélőképesség

(Fil 1:12-18). Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, (13) mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, (14) úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (15) Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik Krisztust: (16) ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, (17) azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. (18) De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok, /RÚF/

Érthető a filippibeliek aggodalma, amikor Pál fogságáról hallottak. Ez a helyzet erősen korlátozta az apostol munkáját. Nem utazhatott, nem prédikálhatott, nem mehetett el a zsinagógákba, hogy Jézusról, a Messiásról tanítson. Nem alapíthatott gyülekezeteket. Ezért elküldték hozzá Epafroditoszt, hogy gondoskodjon róla, bátorítsa és biztosítsa fizikai szükségleteit.

Pál üzenete bizonyára meglepte a filippibelieket, hiszen az apostol más szemmel tekintett a körülményeire. Lelki ítélőképességével a fogságát jó dologként fogta fel. Egyáltalán nem akadályozta a munkájában, hanem „inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak” (Fil 1:12), /ÚRK/.

Mások csak a láncokra és rácsokra figyeltek, Pál azonban római őreiben Isten országának lehetséges polgárait látta. Fogságából mások is nagy bátorságot merítettek, hogy aktívabban, eltökéltebben hirdessék az evangéliumot, a következményektől való félelem nélkül, bátran beszéljenek Krisztusról.

Nehéz elképzelni, de néhányan azt gondolták, hogy előnyt kovácsolhatnak Pál fogságából. Azt hitték, hogy mivel ő kikerült a nyilvánosság köréből, az emberek majd jobban figyelnek rájuk és az ő prédikálásukra. Szomorú példája ez az emberi önzésnek, ráadásul az egyházon belül! Pál korát jóval megelőzően Jeremiás így fogalmazott: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9)

Viszont szerencsére voltak hűséges munkások is, akik még buzgóbban hirdették az evangéliumot. Nagyon szerették Pált, és látták, milyen szenvedéseket állt ki a hitéért, ami még jobban megerősítette a bizalmukat Krisztusban, tovább erősítette a bátorságukat az Úrért. Erőt nyertek ahhoz, hogy oda is elmenjenek, ahová korábban féltek volna, olyan helyzetekben is megszólaltak, amilyenekben korábban hallgattak. Így még többen elfogadták Krisztust és vitték tovább az üdvösség evangéliumát.

White idézet: Gyakrabban kellene imádkoznunk. Az Úr a Szentlélek kitöltésével válaszolt a hitbuzgó keresztények imáira. Nézzük meg ezt az apostolok esetében. Az Írás ezt mondja: „Mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel.” (ApCsel 2:1-4)

Nem azért gyűltek össze, hogy bűneiket ecseteljék. Nem azért, hogy minden hibát és hiányt megtaláljanak egymás jellemében. Átérezték és felismerték lelki szegénységüket, és az Úrhoz kiáltottak a Szentlélekért, hogy segítségével legyőzzék erőtlenségeiket, és kérték, hogy adjon erőt a mások megmentéséért végzett munkához. Olyan elszántan és buzgón imádkoztak, hogy Krisztus szeretete szétáradt szívükben.

A földi egyházaknak ma éppen erre lenne szükségük: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” (2Kor 5:17) A Jézus szeretetéből táplálkozó Lélek jellemünk minden sötét foltját megtisztítja. Elűzi az önzést, az irigységet, a gonosz beszédet gyökerestől kitépi, és lényegi változást hoz létre a szívben. „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5:22-23) „Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.” (Jak 3:18)

Pál eddigi cselekedeteire visszatekintve „a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlennek” hitte magát, de amikor felismerte Isten törvényének lelki jellegét, és belenézett a lelki tükörbe, véleménye megváltozott. Emberi mértékkel mérve Pál tartózkodott a bűntől, de mikor Isten törvényének a mélységébe tekintett, és úgy látta magát, ahogy Isten látja őt, megalázkodva borult le, és ismerte be bűnét. – A Szentlélek eljő reátok, 289./old.

Pál így ír a korinthusi testvéreknek: „Még testiek vagytok. Vagy talán, míg versengés és viszály dúl köztetek, nem vagytok testiek, s nem jártok el nagyon is emberi módon?” (1Kor 3:3) Akit irigység és viszálykodás köt le, képtelen felfogni Isten szavának mély, lelki értelmét. „A megtéretlen ember nem fogja fel, ami Isten Lelkéből ered. Oktalanságnak tűnik neki, nem képes megérteni, hogy lelkileg kell azt elbírálni.” (1Kor 2:14) Képtelenek vagyunk helyesen felfogni és értékelni az isteni kijelentést annak a Léleknek a segítsége nélkül, aki azt adta.

Akiket az egyház lelki érdekeinek őrzésével bíztak meg, azoknak ügyelniük kell, hogy jó példával járjanak elöl. Ne adjanak okot irigységre, féltékenységre vagy gyanúra, hanem örökösen a szeretet, tisztelet és előzékenység ugyanolyan lelkületét tanúsítsák, amilyenre a testvéreket kívánják bátorítani. Isten utasításainak szorgalmasan engedelmeskednünk kell. Fékezzük meg az ellenségeskedést és a szeretetlenség minden megnyilvánulását, távolítsuk el a keserűség minden gyökerét! Ha viszály támad a testvérek között, kövessük szigorúan a Megváltótól kapott szabályokat. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a békülésért, de ha a felek makacsul kitartanak a viszálykodásban, függesszük fel tagságukat, míg az egyetértés vissza nem tér közéjük. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 241./old.

Pál imakérése

(Fil 1:9-11). és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, (10) hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, (11) és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. /RÚF/

Ez az ima a görögben csak negyvenhárom szóból áll, de felöleli mindazt, ami Pált foglalkoztatja, amit azután a levél többi részében részletesebben kifejt: szeretet, ismeret, helyes ítélőképesség, tisztaság, Jézus Krisztus általi igazság és az, hogy nem okozunk botránkozást. A gyülekezet egészére teszi a hangsúlyt az imádságban, mint ahogy a hálaadással is. Teljes mértékben másokra összpontosít, az egész gyülekezetért, a jólétükért könyörög. Vizsgáljuk meg alaposabban ennek a szakasznak egyes részeit!

„…a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek” (Fil 1:9), /RÚF/.

Az apostol nemcsak azt kéri, hogy több szeretet legyen közöttük, hanem annak egy bizonyos irányba kell tartania: „ismerettel és igazi megértéssel” (Fil 1:9), /RÚF/. Ne csupán elméleti, hanem a lelki dolgok ismerete legyen, amire csak az Istennel való kapcsolat és az Ige tanulmányozása által lehet szert tenni.

(Ef 1:17. és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; /RÚF/;

(Ef. 4:13). míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra /RÚF/;

(1Tim 2:4). Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. /RÚF/

Helyes ítélőképesség. „Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók” (Fil 1:10) – magyarázza Pál.

Tisztaság. A görög szó jelentése: „napfényben megítélt”, és a tettek folt nélküli tisztaságára utal. „A keresztények minden tette legyen olyan átlátható, mint a napfény” (Ellen G. White: Reflecting Christ. 71. o.)

Ne botránkoztassunk. Ez azt jelenti, hogy ne váljunk botránykővé mások számára, ne mondjunk vagy tegyünk olyat, ami megnehezítené a hitet mások számára.

Krisztus általi igazság. A Római és a Galáciai levélben Pál hosszasan fejtegeti ezt a témát, majd (Filippi 3. fejezetében) még bővebben foglalkozik vele. Nincs saját igazságunk, csak az, amit Krisztus által kapunk.

(Filippi 3:1-21). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. (4) Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: (5) nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, (6) buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. (7) Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. (8) Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, (10) hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, (11) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (12) Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. (13) Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, (14) de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; (16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. (17) Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. (18) Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; (19) kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. (20) Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, (21) aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. /RÚF/

Minden egyéb tevékenységünk mellett hogyan érhető el, hogy „a szeretet egyre inkább gazdagodjék” (Fil 1:9), /RÚF/ bennünk? Miért olyan fontos ez a keresztényi életben?

1Kor 13:1-8. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8)A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. /RÚF/

White idézet: Epafroditusszal Pál levelet küldött a filippi hívőknek, amelyben megköszönte nekik adományaikat. Az összes gyülekezet közül a filippi közösség gondoskodott legbensőségesebben az apostol szükségleteiről. „Tudjátok pedig ti is, filippibeliek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül. Mert már Thessalonikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre. Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra; megkaptam pedig mindent és bővölködöm, beteltem, vévén Epafroditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.” (Fil 4:15-18)

„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig. Aminthogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangéliumnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben. Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után... És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben, hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1:2–11)

Pált fogságában Isten kegyelme erősítette meg, és tette lehetővé számára, hogy nyomorúságában örvendhessen. Teljes hittel és bizonysággal írta a filippi testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált. „Tudtotokra akarom pedig adni atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak; annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt, és többen az Úrban való atyafiak közül, bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az igét.” (Fil 1:12-14)

Az apostolnak ez a tapasztalata tanulságot nyújt számunkra, mivel feltárja előttünk Isten munkamódszerét. Az Úr győzelemmé változtathatja azt, amit mi eredménytelenségnek és vereségnek látunk. Bennünket az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk, és csak a láthatókra nézünk ahelyett, hogy a hit szemeivel a láthatatlanra tekintenénk. Ha azután szerencsétlenség és nyomorúság szakad reánk, azonnal készek vagyunk vádolni Istent, hogy elhanyagol és kegyetlen hozzánk. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk fölötte, mert nem gondoljuk meg, hogy Isten így is csak javunkat akarja. Bárcsak megtanulnánk, hogy a csapások Isten magasztos tervének egy részét képezik; hogy a keresztény a nyomorúság ostora alatt néha többet tehet Mesteréért, mintha nyilvánosan szolgálatában munkálkodna.

Pál a filippibeliek elé a keresztényi élet példaképéül Krisztust állította, „aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6-8) – Az apostolok története, 479-481./old.

Evangéliumi közösség

(Fil 1:3-8). Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, (4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, (5) mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. (6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. (7) Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. (8) Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetével /RÚF/

Pál alapította a gyülekezetet Filippiben, soraiban érezhető is a levelét átható keresztényi kötődés melegsége. Az apostolt több száz kilométer választja el a gyülekezettől és annak tagjaitól, fogságban van, láncok között, mégis szívén viseli a sorsukat, vágyakozik utánuk „Krisztus Jézus szeretetében” (Fil 1:8), /ÚRK/, hálát ad Istennek értük. Hálaimája nyomán felvillan előttünk Jézus közbenjárói szolgálata is, amit a mennyben értünk végez

A főpap mellényén (hósen) tizenkét drágakő jelképezte Izrael tizenkét törzsét. A népet a „szívén viselve” kellett közbenjárnia értük.

(2Móz 28:29). Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az Úr előtt. /RÚF/

Ennél még nagyobb jelentőséggel bír, hogy Jézus a mennyei szentélyben főpapként képviseli népét az Atya előtt.

(Fil 1:3) Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, megfogalmazása kissé homályos, de alátámasztja, hogy jó kapcsolat volt Pál és a filippibeliek között. Általában úgy fordítják, hogy az apostol megemlékezik róluk imájában, de a szöveg utalhat arra is, hogy ők emlékeznek meg Pálról, ami mindenképpen kiemeli a szoros kapcsolatot közöttük. Pál „részesedett” Krisztus szenvedéseiben

(Fil 3:10). hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához /RÚF/ a filippibeliek pedig „közösséget vállaltak” (görögül: szügkoinóneó) Pál szenvedéseiben

(Fil 4:14-15), /ÚRK/ és anyagilag is támogatták a szolgálatát. Ez a kölcsönösség megvolt „az első naptól fogva mind ez ideig”

(Fil 1:5),mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. /RÚF/ az apostol ezért ad hálát és imádkozik értük örömmel

(Fil 1:4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, /RÚF/

A fogsága körülményeit Pál meglepő módon eléggé pozitívan írja le, mint ami alkalmat ad neki

„az evangélium védelmére és megerősítésére” (Fil 1:7), /ÚRK/.

E két jogi kifejezés használatából arra következtethetünk, hogy közeledett a tárgyalásának az ideje, miközben ő aktívan beszélt az evangéliumról a katonáknak és a látogatóknak. Egyaránt lényeges a támadásokkal szemben az evangélium védelmezése (görögül: apologia), valamint örök értékeinek megerősítése. Úgy tűnik, hogy Pált kevésbé foglalkoztatta saját sorsa, mint az evangélium igazolása. Akár él, akár hal, bízik abban, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot”, amit elkezdett a benne bízókban

(Fil 1:6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. /RÚF/.

White idézet: Pál apostol filippi működése egy gyülekezet megalakulását eredményezte, amelynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, de mindenekfölött az a készsége, amellyel Krisztusért minden szenvedést elviselt, a megtértekre mély és tartós benyomást gyakorolt. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, amelyekért az apostol oly sok áldozatot hozott, és szívvel-lélekkel odaszentelték életüket Üdvözítőjük ügyének.

Ez a gyülekezet sem kerülhette el az üldöztetést. Kitűnik ez Pálnak a gyülekezethez intézett egyik leveléből. Ezt írja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért nemcsak, hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.” De a hitben mégis olyan állhatatosak voltak, hogy elmondhatta róluk: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben, mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig.” (Fil 1:29-30, 3-5)

Borzalmas az a küzdelem, amely a jó és rossz hatalom között folyik a fontosabb helyeken, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják. „Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Isten gyülekezete az idők végezetéig harcolni fog azokkal, akik a gonosz angyalok hatalma alatt állnak.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, amikor a földön minden gyorsan a végéhez közeledik, Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására, és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságoktól. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helyen egyesítsék azokat, akik ellenségei Isten törvényének. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen, és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely a történelemben példa nélküli.

A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: „Béke, béke, nincs veszély!” Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, akihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet. – Az apostolok története, 218-220./old.

Pál levelei

 „Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.” (Fil 1:6), /ÚRK/

Pál tudatosan köszöntéssel és hálaadással kezdi a leveleit: „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor tiértetek könyörögvén” (Kol 1:2-3)

Pálhoz hasonlóan mi szintén sok mindenért hálásak lehetünk. Valóságosan tapasztaljuk Isten kegyelmét, ami még az angyalok számára is felfoghatatlan. Ugyanez igaz Isten békességével kapcsolatban, aminek része a vele való összhang és a szeretetéből fakadó reménység.

Ugyanakkor jó elismerni embertársainkat, és remélni, hogy ők is értékelik, amit értük teszünk. A szülők imádkoznak, hogy gyermekeik szeressék Istent és valamikor értékeljék a lehető legjobb neveltetésük érdekében hozott komoly áldozataikat – ha most még nem tennék is. Emberként sokszor hibázunk, és tanulunk a hibáinkból (legalábbis kellene).

White idézet: Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással (Kol 4:2). Péter így figyelmezteti a hívőket: „Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.” (1Pt 4:7) Pál apostol is int bennünket: „Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil 4:6) Júdás levelében a következőket olvashatjuk: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében.” (Júd 20–21) A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket.

Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara.

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely tőle árad, ki a titkokat látja, s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!

Imádkozzatok kamrátokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. – Jézushoz vezető út, 97-98. o.