A “pokol” témája a bibliába

Korábban a “pokol” témája sok népies üzenethirdetőnek kedvenc témája volt. Számunkra ma szinte érthetetlen, hogy a pokollal való fenyegetéssel, és annak minden részletében kiszínezett ijedelmével, milyen félelmet öntöttek az emberekbe. Voltak szónokok, akiknél néha egy “sikeres” pokol-prédikáció után a bolondok házába kellett vinni a hallgatókat. Mindemellett még az áhítatkönyvekben is az “örök gyötrelem” témája igen terjedelmesen volt bemutatva. Richard Baxter1 áhítatkönyvében, amelyhez az előszót egy német prelátus és alapító prédikátor írta, többek között a következőket olvassuk: “A pokolbüntetés szerzője maga Isten... A legfélelmetesebb azonban abban a kínban az, hogy örökké tart. Örökké! Ó elviselhetetlen gondolat! Ha az évek milliói tovatűnnek, azok a kínok újra és újrakezdődnek, úgy mint az első napon. Az ő halhatatlan lelkük volt az, ami vétkezett; épp ezért az ő férgük meg nem hal!.”

Ugyanabban a fejezetben mégis ez áll: “Azonban így az élő Isten kezébe estek, akinek örök haragja megemészti őket... Mert micsoda egy megemésztő tűz az ő haragja!”
Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy úgy Károli, mint más fordítók által az “alvilág” vagy “pokol” szóval visszaadott “seol” (héber) és “hádes” (görög) kifejezéseknek semmi köze sincsen az istentelenek büntetőhelyével. A “seol” és “hádes” szavaknál egyetlen gondolat sem kapcsolódik tűzhöz vagy kínhoz. Ez pl. abból a tapasztalatból is kitűnik, amit Jónás szerzett, amikor egy hal elnyelte őt. “És könyörgött Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából, és mondta: nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és meghallgatott engem; a seol torkából sikoltottam, és meghallottad az én szómat.” (Jónás 2,2-3.) Az ökuménikus fordítás így adja ezt vissza: “A halál torkából kiáltottam”.
A fenti témáról Janos Cserbik beszél 

Watch | Facebook

Mit jelent szüntelenül imádkozni?

 Az utóbbi időben elég sok követőnket érdekli az ima kérdése. Korábban az Ámen kifejezésről beszélt Szigeti professzor, most pedig a szüntelen imádságról többen is kérdeztek. A szüntelen imádság, a Magyar Lexikon szerint: állandó és személyes kapcsolat Istennel. Hogy is lehet ezt megvalósítani a mindennapi életünkben? Sokunkban még az imádság fogalma is zavaros. Belénk nevelődött az a gondolat, hogy csak ünnepélyesen lehet Istenhez fordulni, viszont az életünk folyása annyira hétköznapi s benne oly ritkák az ünnepi pillanatok, hogy ebben a hétköznapiságban úgy gondoljuk, hogy inkább ne is imádkozzunk, hogy ne profanizáljuk az imádságot. Mert teszem azt, hogy lehessen a napi munka közben, ócska ruhában, konyhakötényben Isten elé járulni? Te hogy gondolod? Mi az imádság?

Meglátjuk-e a valós veszélyt?

 „Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lett, és a nap feketévé lett, mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lett, mint a vér.” (Jel 6,12) 

„A próféta nemcsak megjövendöli Krisztus eljövetelének módját és célját, hanem azokat a jeleket is felsorolja, amelyekből közelsége felismerhető. Jézus ezt mondta: »Lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban.« (Luk 21,25) »A nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel.« (Márk 13,24–26) A Jelenések könyvének szerzője így írja le a második advent első jelét: »Nagy földindulás lett, és a nap feketévé lett, mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lett, mint a vér.« (Jel 6,12)

Ezek a jelek a XVIII. század végén kezdtek teljesedni. 1755-ben volt a történelem legszörnyűbb földrengése. Bár általában a lisszaboni földrengésként emlegetik, de kiterjedt Európa, Afrika és Amerika nagy részére. Érezték Grönlandban, a nyugat-indiai szigeteken, Madeira-szigetén, Norvégiában és Svédországban, Nagy-Britanniában és Írországban. Nem kevesebb mint négymillió négyzetmérföldet érintett. A földmozgás Afrikában majdnem olyan erős volt, mint Európában. Algír nagy része romba dőlt. Marokkó közelében egy nyolc-tízezer lakosú város teljesen eltűnt. Hatalmas hullám söpört végig Spanyolország és Afrika partvidékén, amely városokat öntött el, és nagy pusztítást okozott.

A földrengés ünnepnapon történt, amikor a templomok és a kolostorok zsúfolásig megteltek. Az itt levők közül csak néhányan menekültek meg… Kilencvenezerre becsülték azoknak a számát, akik azon a végzetes napon életüket vesztették.” (A nagy küzdelem, 304–305. o., Korszakok nyomában, 272–283. o.) Maranatha

„A halottak semmit sem tudnak…”

 

A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnalok.” (Ésa 8,20) 

„A spiritizmusban megmutatkozó csodatevő hatalom azok ellen érvényesíti befolyását, akik inkább Istennek engedelmeskednek, mint embereknek. A sötétség hatalmasságainak követei azt állítják magukról, hogy a menny küldöttei, akiket Isten azzal bízott meg, hogy a vasárnapünneplés megtagadóit meggyőzzék tévedésükről, és arról, hogy az ország törvényeinek ugyanolyan engedelmességgel tartoznak, mint Isten törvényének. Ezek a lények a világ romlottsága miatt népszerűek lesznek, és a vallástanítókkal együtt ők is állítják, hogy az erkölcstelenség oka a vasárnap meggyalázása. Nagy lesz a felháborodás azok ellen, akik nem fogadják el ezeket a kijelentéseket.

Akik a spiritizmus tanításai ellen fölemelik szavukat, nemcsak embereket támadnak, hanem Sátánt és angyalait is. A magasságban levő fejedelemségekkel, hatalmasságokkal és gonosz lelkekkel lépnek harcba. Sátán egy tapodtat sem fog engedni, hacsak a mennyei követek vissza nem szorítják. Isten népe a Megváltó e szavaival állhat ki a gonosz ellen: »Meg van írva.« Sátán most is éppúgy tudja idézni a Szentírást, miként Krisztus korában. Hogy alátámassza csalásait, kiforgatja az igei tanításokat. Azoknak, akik meg akarnak állni a veszélyes időben, jól kell ismerniük a Szentírás bizonyságtételét.

Sokan találkoznak majd a szeretett rokonaikat és barátaikat megszemélyesítő ördögi lelkekkel, akik a legveszélyesebb eretnekségeket hirdetik. Ezek a látogatók a legérzékenyebb húrokat pengetik majd, és hazugságaik igazolására csodákat művelnek. Azzal a bibliai tanítással kell szembeszállnunk velük, hogy a halottak semmit sem tudnak, és ördögi lelkek azok, akik így megjelennek (Préd 9,7; Jel 16,14).” (A nagy küzdelem, 590–591., 559–560. o., Korszakok nyomában, 525., 497. o.)

„Emberi alakot öltő sátáni ügynökök vesznek majd részt az utolsó nagy összecsapásban, hogy megakadályozzák Isten országa elérkeztét. De emberi külsőben mennyei angyalok is ott lesznek Krisztus követõi mellett. A két szembenálló csapat egészen addig harcol majd, míg le nem zárul a világtörténelem utolsó nagy fejezete.” (Review and Herald, 1909. augusztus 5.) 

Sátán mesteri csalásai

 „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainké mindörökké, hogy e törvény minden igéjét beteljesítsük.” (5Móz 29,29)

„Az ember csak részlegesen és tökéletlenül ismeri mind az anyag, mind a lélek világát, ezért sokan képtelenek összhangba hozni tudományos nézeteiket a Szentírás kijelentéseivel. Sokan tudományos tényként fogadnak el puszta elméleteket és spekulációkat, és azt gondolják, hogy Isten szavát »a hamis nevű ismeret«-tel kell megmérni (1Tim 6,20). A Teremtő és alkotásai meghaladják felfogóképességüket, és mivel nem tudják magyarázni a természet törvényeivel, a bibliai történelmet megbízhatatlannak tartják. Azok, akik kétségbe vonják az Ó- és Újtestamentum történelmi megbízhatóságát, nagyon sokszor még egy lépést tesznek: kételkednek Isten létezésében, és a természetnek végtelen hatalmat tulajdonítanak. S mivel elengedik vezetőjüket, a hitetlenség sziklái között egymaguk küzdenek a szél és a hullámok ellen.

Így tévednek el sokan a hittől, és az ördög bűvkörébe kerülnek. Az ember megpróbál bölcsebb lenni, mint Teremtője. Az emberi filozófia megkísérel kikutatni és megmagyarázni olyan titkokat, melyeket Isten soha nem fog kinyilatkoztatni. Ha az emberek azt kutatnák és megértenék, amit Isten közölt önmagáról és szándékairól, olyan képet kaphatnának Jahve dicsőségéről, fenségéről és hatalmáról, hogy felismernék parányi voltukat, és megelégednének azzal, amit Isten kinyilatkoztatott gyermekeinek.

Sátán mesterfogása, hogy az embert annak kutatásával és találgatásával foglalkoztatja, amit Isten nem közölt, és amit nem akar velünk megismertetni. Így veszítette el helyét Lucifer is a mennyben. Elégedetlen volt, mert Isten nem közölte vele minden szándékát, és Sátán teljesen figyelmen kívül hagyta azt, amit a rá bízott magas tisztséggel járó munkáról Isten neki kinyilatkoztatott. Ugyanezt az elégedetlenséget keltve a rá hallgató angyalokban, bukásukat okozta. Most pedig az embereket igyekszik ugyanezzel a szellemmel átitatni. Őket is rá akarja venni, hogy mellőzzék Isten félreérthetetlen parancsait.” (A nagy küzdelem, 522–523. o., Korszakok nyomában, 464–465. o.) Maranatha

Az Írások félremagyarázása

 „Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a maguk vesztére.” (2Pét 3,16) 

„Sátán egyik legjobban bevált csalása annak a nézetnek az elterjedése, hogy lényegtelen, mit hiszünk. Sátán tudja, hogy az igazság megszenteli azt az embert, aki szeretettel elfogadja – ezért folyvást hamis elméletekkel, mesékkel, más »evangéliummal« igyekszik felcserélni az igazságot…

A Szentírás bizonytalan és különös értelmezését, a keresztény világ sok, egymásnak ellentmondó vallásos elméletét nagy ellenségünk termelte ki, hogy megzavarja az embereket, és homályba borítsa előttük az igazságot. A keresztény egyházak közötti megoszlás jórészt annak tulajdonítható, hogy kiforgatják a Szentírást valamilyen kedvelt elmélet alátámasztására. Ahelyett, hogy figyelmesen és alázatos szívvel tanulmányoznák Isten szavát, s megismernék akaratát, sokan csak azért kutatják, hogy felfedezzenek valami szokatlant és újszerűt.

Téves tanítások vagy Krisztustól idegen szokások fenntartásához egyesek összefüggésükből kiragadott igehelyeket hangoztatnak; talán csak egyetlen versnek a felét idézve próbálják igazolni nézetüket, pedig a kihagyott rész pontosan az ellenkező értelmezést bizonyítaná. A kígyó ravaszságával bújnak az összefüggésükből kiragadott, érzéki vágyaik szerint alkalmazott kijelentések mögé. Sokan tehát készakarva kiforgatják Isten szavát. Mások pedig – élénk fantáziájú emberek – a Szentírás képeit és szimbólumait tetszésük szerint magyarázzák, és a Biblia tanításaiként adják elő saját szeszélyes ötleteiket, nem sokat adva arra, hogy a Szentírás önmagát magyarázza

Ha az ember imádkozó, alázatos és tanítható lelkület nélkül kezdi kutatni a Szentírást, a legvilágosabb és legegyszerűbb szakaszok valódi értelmét éppúgy kiforgatja, mint a legnehezebbekét… Azok, akik imádkozó szívvel kutatják Isten szavát, könnyen megértik. Minden igaz, őszinte lélek előtt kitárulkozik az igazság világossága. »Világosság támad fel az igazra.« (Zsolt 97,11) Egyetlen egyház sem jut előre a szentség útján, ha tagjai nem kutatják buzgón, elrejtett kincsként az igazságot.” (A nagy küzdelem, 520–522. o., Korszakok nyomában, 463–464. o.) Maranatha

Ezékiel 390 napig feküdt az oldalán. De miért?

Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a büntetését! Addig kell elszenvedned büntetésüket, ahány napig így fekszel. Napokban kifejezve adtam meg büntetésük éveit: háromszázkilencven nap. Így szenvedd el Izráel házának büntetését! Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg” (4-6. vers). Ezékiel tehát azt az utasítást kapja Istentıl, hogy feküdjön bal oldalán 390 napig, így szenvedve el Izráel házának büntetését. Ennyi évig voltak tele bőnnel és gonoszsággal. A 390 nap elteltével jobb oldalára kellett fordulnia – biztos jó érzés volt! -, és 40 napig feküdnie, hogy elszenvedje Júda házának büntetését. De én nem hiszem, hogy Ezékiel meg sem mozdult 430 napig! Valószínőleg minden reggel kiment arra a helyre, és ott feküdt az oldalára fordulva egy bizonyos ideig, így az arra járók jól láthatták. Ha pedig megkérdezték tőle, mit jelentsen ez, elmondta nekik, hogy miért teszi. Vagy egyáltalán nem is történt hasonló dolog, de inkább figyeljük meg Cserbik János magyarázatát a fenti kérdésre.

Mit jelent a bálványimádás?

 2Móz 20:4-6. Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. /RÚF/

Zsolt 115:4-8. A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (5) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. (6) Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. (7) Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. (8) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. /RÚF/

A lelki Babilonnal kapcsolatos problémák gyökerei ugyan mélyebbre hatolnak annál, hogy az ember egyszerűen meghajol a fából és kőből faragott szobrok előtt, de valóban van párhuzam az ókori és a lelki Babilon között, mert az utóbbi vezette be a bálványimádást az istentiszteletébe. A szobrok imádata a második parancsolat megszegését jelenti, mivel korlátozza a Szentlélek lehetőségét, hogy örökkévaló dolgokkal hasson az emberek gondolataira, Isten fenséges voltát pedig az élettelen szoborra szűkíti le. A szobrok tiszteletét a 4. században vezették be a kereszténységbe, hogy így tegyék a pogány népesség számára elfogadhatóbbá azt. Sajnálatos módon gyakran olyan szentséget, tiszteletet tulajdonítanak a szobroknak, képeknek, ami egyedül Istent illeti, ettől válik ez a gyakorlat lelkileg lealacsonyítóvá.

 White idézet: A bálványimádás és mindazok a bűnök, amelyek ebből következtek, utálatosak voltak Isten előtt. Ezért megparancsolta népének, hogy ne vegyüljön el ezekkel a népekkel, és „ne cselekedjék az ő cselekedeteik szerint”, és ne feledkezzenek meg Istenről. Megtiltotta nekik a bálványimádókkal való házasságkötést, nehogy a szívük elforduljon tőle. Éppen olyan szükséges volt akkor, mint most is, arra ügyelni, hogy Isten népe tiszta legyen, „szeplő nélkül megtartva magát a világtól” (Jak 1:27). Szabadnak kell lennünk a világ lelkületétől, mert az ellentétben áll az igazsággal és a jogossággal. Isten azonban nem azt akarta, hogy népe az önigazultság zártkörűségében éljen, kirekesztve magát a világból, semmiféle befolyást sem árasztva többé arra.

A szívek vizsgálója mindennemű bálványimádástól szeretné elfordítani népét. Isten szavának, az élet áldott könyvének kellene feküdnie azokon az asztalokon, melyek most tele vannak díszekkel. Költsétek pénzeteket olyan könyvekre, melyekből világosságot nyerhettek a jelenvaló igazságra nézve… Ragadjátok meg az Úr szavát, mint a végtelen bölcsesség és szeretet kincsét. Az Ige az az útmutató, mely megmutatja a menny felé vezető utat. Rámutat a bűnbocsátó Megváltóra, és így szól: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29) 

Még melyik parancsolatot bolygatták meg? Természetesen a negyediket, ami az imádat kérdésének a lényegét érinti. Ennek a végső krízis idején is központi szerepe lesz, amikor az a kérdés, hogy imádjuk-e azt, aki teremtette „az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék” (2Móz 20:11; lásd még Jel 14:7. És hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/), vagy pedig a fenevadat és annak képét imádjuk. 

A végső küzdelem központi kérdése a szombat. – A szombat lesz a nagy próbakő. A szombat jelzi a hűségesek és igazak, valamint a hűtlenek és törvényszegők közötti határvonalat. A szombat intézménye Istentől ered. Az önmagukat parancsolattartónak vallók, akik hiszik, hogy a harmadik angyali üzenet hirdetésének idejében élnek, fel fogják ismerni a negyedik parancsolat szombatjának jelentőségteljes helyét ebben az üzenetben. A szombat az élő Isten pecsétje. Isten gyermekei nem fogják leszűkíteni a szombat elvárásait saját kényelmük érdekében. (34. Kézirat, 1897) 

Az újjászületett ember és a két természet

 „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, amely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” Eféz. 4,22-24.

 I. A régi élet szerinti „ó-ember” Az apostol üzenetének, a mottóigének megértése érdekében először szükséges meghatározni, mit is kell az „ó-ember” fogalmán értenünk. Pál apostol három jelzővel próbálja körülírni és érthetővé tenni ezt a fogalmat. 

1.A „régi élet szerinti” cselekedetekhez kötődik 

2.„Meg van romolva”, vagyis a megromlott természetünkről beszél, amely a bűnös életmódban érzi jól magát. 

3.A „csalárdság kívánságaival” teljes. Csalárd, (álnok, kétszínű, megtévesztő, csalóka), vagyis olyan kívánságokkal teljes, amelyek álnok módon megtévesztik az embert. Ezek részben az örökölt hajlamokban jelentkeznek, részben pedig az élet folyamán felvett kívánságokban.

 A másik tény, amit világosan látnunk kell, hogy az „ó-ember” nem az anyagi, hústestünkkel kapcsolatos valami, hanem a belső emberünk része. Az Isten által teremtett embert a Biblia alapján a következőképpen lehetne felosztani az I. Kor. 4,16. alapján. "a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul."

Az Isten által teremtett ember felosztása

1.Külső ember: Folyamatosan megromlik. Fizikai természet. Fizikai test

2.Belső ember: Folyamatosan megújul. Lelki természet. Lelki test

A belső emberünket is kétfelé lehet választani

1.Ó ember: Megromlott természet szerinti élet

2.Új ember: Isten akarata szerinti élet

A kettő közötti átmenet mindig folyamatosan és fokozatosan történik, Egyik állapotból a másikba.

Az ó-emberünknek nem kell feltétlenül kapcsolatban állnia személyiségünkkel. Pál apostol szerint le lehet vetkőzni ezt az óembert, amely meg van romolva. Ha le lehet vetkőzni, akkor ez azt jelenti, hogy a személyiségünk felette áll az ó embernek, döntési lehetőséggel rendelkezik felette, el tud határolodni tőle.  

 Egy másik igeversben még határozottabban fejezi ki magát Pál: „levetkezvén az érzéki bűnök testét…” (görög - szomatosz tész szarkosz). Kol. 2,11.

 • A rómabeliekhez írt levelének pedig teljesen különválasztja és szembeállítja egymással a megromlott ó-embert és a személyiségünket. „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” Róm. 7,22-23. 

 • Ezzel Pál azt is szeretné jelezni, hogy ez a két dolog elválasztható és elkülöníthető egymástól, mármint a belső lényünknek a régi és az újjászületett állapota, ezért a régi óember a Szentlélek segítségével levetkőzhető. 

• Amikor az Isten Lelkének munkája nyomán szembekerül egymással az ó-ember és az újonnan született személyiség, akkor kezdődik az előbbi levetkőzése, amely viszont nem egy pillanat műveként történik meg, hanem egy életen át tartó folyamat eredményeként. 

 • Ezt a folyamatot nevezzük megszentelődésnek. Az ó-ember levetkőzése azért szükséges, mert mint láttuk, megromlott a csalárdság kívánságai által. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ó-ember még a jó kívánságokat is bűnös módon akarja kielégíteni. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer. 17,9. Az ó-ember levetkőzését többféleképpen is megkísérlik az emberek.

- Vannak olyanok, akik úgy szeretnék megoldani ezt a problémát, hogy a régire megpróbálják felvenni az újat. 

•E „megoldás” azonban nem kielégítő, mert így csak olyan újat vagyunk képesek felvenni, amely nem takarja el teljesen a régit, és így a magunk készítette igazság ruhánkban is mezítelenek maradunk Isten előtt. II. Kor. 5,4. (Ádám és Éva is ebbe a hibába esett az Édenben.) 

 •„Krisztus igazságossága nem köpeny, mellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök…” (JÉ, 466.) 

•„Mindazok, akik bár magukra rakják a szentély ékességeit, de nincsenek betakarva Krisztus igazságának öltözetével, az ő mezítelenségük rútságában maradnak majd.” (5T, 81.) 

-Vannak, akik saját erőfeszítéseik által kísérlik meg a kívánt változást elérni, de ezek a próbálkozások többnyire kudarccal végződnek. 

•„Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” Róm. 7,19.

-Vannak azután olyanok, akik csak bizonyos dolgokat akarnak levetkőzni.

 •Az ilyen megoldást azonban Isten nem fogadja el. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mát. 6,24. 

•Isten a teljes változás igényével áll elénk: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. II. Kor. 5,17. Pozitív és időtálló eredmény csak lehet életünkben, ha már megtanultuk Istenre bízni belső emberünk folyamatos megújítását.

 •„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” Fil 2:13)

Csak akkor mondhatjuk azt, hogy levetkőztük az ó-embert, ha a régi élet cselekedetei elmaradtak életünkből, ha már nem láthatók rajtunk, ha nincs kapcsolatuk velünk, nem tapadnak hozzánk, és ne szennyezik életünket.

 •„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.” Kol. 3,9.

 •Az ó-emberünk levetkőzése nem hajtható végre globálisan, kizárólag bűnönként tehető meg. Mindig csak azzal a bűnnel kapcsolatban, amit már felismertünk, és amitől készek vagyunk elszakadni. Az ó-ember levetése azonban nemcsak annyit jelent, mintha egy kabátot levetnénk magunkról. 

 •Egy kabátot ugyanis akkor veszek vissza magamra, amikor éppen akarom ezért Isten a bűnökkel kapcsolatos vetkőzésnél ennél sokkal többet vár tőlünk. 

 •Azt szeretné, ha az ó-embert nemcsak levetnénk, mint egy kabátot, hanem azt, hogy feszítsük is meg, „indulataival és kívánságaival együtt”. Gal. 5,24. 

•Ezzel egyrészt azt mondja, hogy az ó-emberünknek meg kell halnia, másrészt pedig azt, hogy ez a halál nem hirtelen és gyorsan következik be, hanem lassú halál lesz.

 •Ezért fogalmaz más helyen úgy az apostol, hogy „megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” Róm. 6,6. 

•Csak akkor fog megerőtelenedni bennünk a bűn teste, ha készek vagyunk megfeszíteni, vagyis halálra szánni.

(Írta: O. L.)

Krisztus a szilárd alap

Krisztus a szilárd alap, egyháza rá épül és Igéje tanításaira. Az egyházat Krisztus Lelke vezeti. Amint láttuk, Babilon viszont emberi tanításokban és hagyományokban gyökerezik. Minden olyan vallási vezető, aki emberi elgondolásokkal vagy tradíciókkal helyettesíti Isten kinyilatkoztatott akaratát, vagy afölé helyezi azokat, egyszerűen a babiloni zavart táplálja. Az ókori Babilon napjaiban az állam és az egyház egy volt. Amikor Nabukodonozor király a templomában trónolt a királyi székén, úgy tartották, hogy az istenek nevében beszélt. Egy alkalommal a babiloni király az igaz Istennel szembeszegülve egyetemes rendeletet adott ki, amelyben minden alattvalóját hódolatra kényszerítette. Megparancsolta, hogy a szavára mindenki boruljon le. Sokatmondó szimbóluma ez annak, amivel az utolsó napokban szembesül majd Isten hűséges népe, akik nem hajlandóak imádni a hamis képet (lásd Dániel 3. fejezete). A föld történelmének végnapjaiban egy egyházi-állami rendszer emelkedik fel, a lelki Babilon, amelynek lelki vezetője azt állítja, hogy Isten nevében szól. Szavait Isten kijelentéseiként, parancsait pedig isteni parancsokként hirdetik. Évszázadokon át a római főpapok hangoztatták, hogy a földön ők képviselik Istent. XIII. Leó pápa 1894. június 20-i enciklikájában kifejtette: „A földön mi birtokoljuk a Mindenható Isten helyét.” The Ferraris Ecclesiastical Dictionary hozzáteszi: „A pápa méltósága olyan nagy, annyira magasztos, hogy már nem csupán ember, hanem mintha Isten volna, Isten helytartója.” Pál apostol így ír erről a hatalomról: „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát.” (2Thessz 2:4, ÚRK)

A jelenések könyve sürgetve hív, hogy kötelezzük el magunkat, amit a két nő szimbóluma foglal össze. Időnként úgy tűnik, hogy Isten népe vereséget szenved az igazság és a tévedés közötti kozmikus küzdelemben, Isten azonban megígéri: egyháza végül győztes lesz.

Isten egyházát nem emberi hatalom és képesség alapította, ezért elpusztítani sem tudja. Nem az ember erejéhez mért sziklára épült az egyház, hanem Krisztus Jézusra, a korszakok Sziklájára, „…és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Ha Isten jelen van, ügye állandó és szilárd lesz. „Ne bízzatok az előkelőkben; egy emberben sem” (Zsolt 146:3) – szól hozzánk az üzenet. „A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek.” (Ésa 30:15) Isten dicsőséges műve, amely az igazság örök elveire épült, soha nem semmisül meg, hanem egyre jobban megacélosodik, „nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4:6). –  EGW. Próféták és királyok, 595./old. 

Az egyház sok vigasztaló üzenetet kapott a régi prófétáktól. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Ésa 40:1) megbízatással Isten Ézsaiásnak csodálatos látomásokat is adott, amelyek századok során a hívőknek reménységet és örömet adtak. Isten megvetett, üldözött, elhagyatott gyermekeinek minden korban a menny biztos ígéretei adtak erőt. Hit által tekintettek a jövőbe, amikor Isten teljesíti egyházának adott ígéretét: „Örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.” (Ésa 60:15) – Próféták és királyok, 722./old.

 Minden léleknek meg kell értenie, hogy Krisztus a személyes Megváltója, s akkor a szeretet, a lelkesedés és a kitartás láthatóvá fog válni az életében…