Mi jellemezte Jézus beszédét?

Mit tanulhatunk Jézus Krisztus beszédének lelkületéből, tartalmából?

Ésa 50,4 • „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.”

Zsolt 45,3 • „Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledezz ajkaidon, azért áldott meg az Isten örökké.”

Mi jellemezte Jézus beszédét? „Jézus az igazság egyetlen szavát sem hallgatta el, de mindig szeretettel beszélt. Napi kapcsolatban volt az emberekkel, és mindig tapintatosan, figyelmesen és szeretetteljesen viselkedett. Sohasem volt udvariatlan vagy barátságtalan, sohasem ejtett ki ok nélkül kemény szót, és senki örömét nem rontotta el hiába. Megmondta az igazságot, de mindig szeretetteljesen. Sohasem ítélt el emberi gyengeségeket, de a legkeményebben megrótta és elítélte a képmutatást, a hitetlenséget és igazságtalanságot – azonban ezt is könnyes szemmel tette, és hangján érződött a fájdalom.”

„Krisztus eljött, hogy megmutassa: a felülről kapott erővel az ember tiszta életet élhet. Lankadatlan türelemmel, megértéssel és segítőkészséggel segített az embereken. Szelídsége és kedvessége kiűzte a lélekből a nyugtalanságot és a kételyt, a kétkedés szertefoszlott, a gyűlölködést felváltotta a szeretet, a hitetlenséget a bizalom… Megtört a világ varázsa. Szavai hallatán eltűnt a szívből a kapzsiság és a becsvágy, és az emberek felszabadultan követték a Megváltót…

Jézus nem mellőzött egyetlen embert sem, mindenkiben értéket látott. Gyógyítását mindenkinek felkínálta. Bármilyen embercsoportban találta magát, időhöz és körülményekhez szabott oktatást adott… Sokszor találkozott Sátán foglyaiként vergõdõ emberekkel, akiknek nem volt erejük e csapdából kitörni. Ezekhez a csüggedt, beteg, megkísértett, elbukott emberekhez Jézus a legnagyobb tapintattal és részvéttel szólt; azt mondta, amire szükségük volt, és amit megértettek. Akik közelharcot vívtak a lelkek ellenségével, azokat kitartásra bátorította, arról biztosítva őket, hogy győzni fognak, mert Isten angyalai mellettük állnak, és győzelemhez segítik őket.

Jézus nagyra becsült vendégként ült a vámszedők asztalánál, megértő magatartásával és közvetlen kedvességével tanúsítva, hogy elismeri emberi méltóságukat. Az emberek vágytak arra, hogy méltók legyenek bizalmára. Áldást és életet adó erővel hullottak szavai szomjas szívükbe. Új érzések ébredtek bennük, és a társadalom kitaszított tagjai előtt feltárult egy új élet lehetősége.”

„A lágy, kedves szavak úgy hatnak a lélekre, mint a harmat és a csendes záporeső a kiszáradt földre. Krisztusról azt mondja a Szentírás, hogy »kedvesség ömlött ajkairól«, tudta, hogyan kell »erősíteni a megfáradtat beszéddel« (Ésa 50,4). Az Úr megparancsolja mindnyájunknak: »A ti beszédetek mindenkor kellemes (kedves) legyen, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.« (Kol 4,6) Ha követjük Krisztus példáját a jó cselekvésében, az emberek szíve ugyanúgy megnyílik előttünk, mint Õelõtte.”

„Ha nincs ajkadon a kedvesség törvénye, és szívedből nem árad ki a szeretet édes illata, akkor még semmit sem tudsz úgy tenni, ahogyan kellene… Vannak szomorú történetek, amelyeket beírtak a menny könyveibe, de megőrizték őket a kíváncsi sze­mektõl. A küzdelmeket a próbára tevő, nehéz körülmények ellen, amelyek abban az otthonban támadnak, amely naponta felemészti a bátorságot, a hitet és a bizalmat… Az ilyen ember úgy fogadja a kedves, szeretetteljes szavakat, mint az angyalok mosolyát.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Isten szeretete az ember iránt c. fej.; A nagy Orvos lábnyomán, Példaképünk c. fej.; Krisztus példázatai, A talentumok c. fej.; 37. levél, 1891)

Melyik a leggyakoribb vétek, amelyet beszédünkben elkövetünk?

 

Hogyan védekezhetünk ellene?

2Móz 20,16 • „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”

3Móz 19,16,17 • „Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel felebarátod vére ellen. Én vagyok az Úr. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseld az ő bűnének terhét.”

 Vö. Zsolt 15,2–3; Péld 16,28; Zak 7,10; 8,16–17.

A rágalmazást gyakran valami szándékosan elkövetett „feketítésnek” véljük. Holott ha csak negatív színben tüntetjük fel a felebarátunkat, vagy hibáit, gyengeségeit elemezgetjük másokkal, mások előtt – már az ítélkezés csapdájába estünk, amit Jézus a legélesebben ítélt el (Mt 7,1–5). Ez persze nem azt jelenti, hogy a problémákról nem szólhatunk, hanem elsősorban az érintettel beszéljünk, és ha nem hallgat ránk, vigyük Isten elé, majd az érintett személy érdekében egy keresztény közösség tegyen meg mindent Jézus tanácsának szellemében (Mt 18,15–17).

„Irtózattal gondolunk az emberevőre, aki áldozatának még vonagló, meleg húsából lakmározik. De vajon ennél a barbár szokásnál nem rettenetesebb-e az a gyötrelem és romlás, amelyet embertársaink indítékainak félreismerése, jó hírnevük befeketítése és jellemük kritizálása okoz? A gyerekek és a fiatalok tanulják meg azt, amit Isten mond erről: »Élet és halál van a nyelv hatalmában…« (Péld 18,21) A Szentírás a rágalmazókat, a pletykálkodókat egy osztályba sorolja azokkal, akik »…istengyűlölők… rosszban mesterkedők… szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok… irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal…« teltek (Rm 1,30–31. 29. 32). Az, akit Isten Sion polgárai közé sorol, »…igazat szól az ő szívében. Nem rágalmaz nyelvével… nem szerez gyalázatot rokonainak« (Zsolt 15,2–3).”

„Gyakran a pletyka terjesztői okozzák a bajokat. Elsuttogott célzásaik és sugalmaik megmérgezik a gyanútlanok elméjét, és éket vernek még a legmeghittebb barátok közé is. A bajkeverőket segítik rombolásukban sokan, akik gonosz szívvel hallgatják és továbbadják a pletykát. Krisztus követői körében nem kellene megtűrnünk ezt a bűnt. Egyetlen keresztény szülő se tűrte meg a pletyka elismétlését, vagy az egyház tagjait befeketítő megjegyzéseket családi körben… Az ördög örökké tartó bizalmatlanságot, elidegenedést és rosszakaratot igyekszik támasztani Isten népe körében…

Bárki, aki megrágalmaz vagy nevetség tárgyává tesz valakit, Jézust sérti meg. Jézus megjegyez minden gonoszságot, amelyet követői ellen követünk el…

Akik szeretnek rágalmazni és hamis tanúságot tenni, ne feledjék, hogy Isten a tanúja cselekedeteiknek… A kéz, amely Belsacár falára rótta az írásjeleket, ma is pontosan feljegyzi az igazságtalanság és elnyomás minden tettét, melyet bárki elkövet Isten népe ellen…” (Ellen G. White: Válaszd az életet!, Tanítási módszerek c. fej.; Bizonyságtételek, V., 241–242., 244–245. o.)

Hogyan alapozhatjuk meg gyermekeink későbbi hitre jutását?

5Móz 4,9 • „Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, amelyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.”

5Móz 6,7 (vö. 2Kir 5,2–4) • „Gyakorold ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.”

„Lehetetlen felmérni egyetlen óra vagy akár csak fél óra áldásos befolyását, ha derűsen, Isten szavának közös tanulmányozásával töltik el… Egyszer megkérdeztek egy lelkészt: a gyermek hány éves korától reménykedhetünk abban, hogy kereszténnyé válik? A kornak ehhez semmi köze – szólt a válasz –, Jézus szeretete, a hit, a bizalom, a megnyugvás mind olyan dolgok, amelyekkel egyezik a gyermeki természet. Ahogy egy gyermek bízni tud az édesanyjában, úgy tud bízni Jézusban is, és úgy tudja szeretni Õt. Krisztus a barátja is lesz, akit szeret és tisztel majd… Beszéljünk az Õ szeretetéről, kegyelméről és tökéletes jelleméről. Micsoda tanítást adhatnak így nap mint nap az istenfélő szülők gyermekeiknek, szidás és veszekedés helyett…

Az első lecke, amit a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy Isten az ő Atyja… Foglaljuk bele minden egyes tanításba Isten szeretetét… Már egész kicsi korban meg lehet tanítani a gyermekeket arra, hogy hibáikat és tévedéseiket Jézus elé vigyék. Tanítsátok őket, hogy kérjenek naponta bocsánatot minden rosszért, amit elkövettek. Mondjátok meg nekik, hogy Jézus hallja a megtört szív egy­szerű esdeklését, és kész megbocsátani nekik. Ugyanúgy magához engedi őket, mint ittjártakor azokat a gyermekeket, akiket anyjuk Őhozzá vitt, hogy megáldja őket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 340–358. o.)

Rövid, egyszerű beszélgetésekben tárjuk fel a hit alapjait gyermekeink számára. Kerüljük a vallásos kifejezéseket, mondanivalónkat szabjuk inkább az ő szókincsükhöz.

Ha hétköznapi életünk – a küzdelmeinkkel, hitharcainkkal együtt – hiteles Krisztus-követést mutat, lehetetlen, hogy ne hagyjon nyomot családtagjaink, gyermekeink lelkében, és a példa követésére ne bátorítaná őket is.

A hitre nevelés azonban lelki megújulást és következetes gyakorlati változásokat követel meg a szülő részéről. „A Biblia elveinek megfelelő gyermeknevelés sok türelmet, időt, kitartást és imát igényel, s még akkor is folytatni kell, ha emiatt a házimunkák közül kell valamit elhanyagolni… A gyermekek már egészen kicsi korukban (!) nagyon jól megfigyelnek és észrevesznek mindent. Ha azt látják, hogy szüleik nem tekintik legfőbb törvénynek Isten szavát, s nem törődnek a nekik szóló szent felhívásokkal, akkor a gyermekekben is ugyanaz a »nemtörődöm« lelkület nyilvánul majd meg.”

Komolytalan vagy erőtlen megújulási törekvéseink, fáradt imaéletünk, bólogató, ám következmények nélküli Igehallgatásunk megnehezíti számukra a hívő élet jelentőségének megértését. „Az apáknak és anyáknak mindent el kell követniük, hogy leszokjanak a szellemi restségről, amely miatt Isten szolgálatát tehernek érzik. Az igazság erejének megszentelő befolyásként kell hatnia az egész családra.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 358. o.)