2023. július 10., hétfő

Szentlélek jelenléte ma

…ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.(Márk 13:11b) Mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok. (Luk.12:12) 

Szentlélek ma még osztogatja ajándékait azoknak, akik kérik. Kérd az Ő áldását! Itt az ideje, hogy még buzgóbban szenteljük oda magunkat az Úrnak. Ránk hárul a fáradságos, de örömteljes, áldásos munka, tudniillik Jézus jellemét kinyilatkoztatni azoknak, akik a sötétségben vannak. Azért hívattattunk el, hogy a végidő napjaiban hirdessük az igazságot. Mindehhez feltétlenül szükséges a Lélek befogadása. Imádkoznunk kellene ezért. Az Úr szeretné ha így tennénk. Nem voltunk odaadóak ezen a téren.

Istenért való lelkesedés indította a tanítványokat, hogy nagy erővel tegyenek bizonyságot az igazságról. Ez a buzgóság tüzesítse át szívünket, hogy feltartóztathatatlanul hirdessük a megmentő szeretetet, Krisztust és megfeszítésének történetét. A Szentlélek ma is eljön, feleletül az őszinte, állhatatos imára, s betölti az embereket a szolgálathoz szükséges erővel. Miért olyan élettelen, gyönge ma mégis a gyülekezet?

. Mennyei Atyánk nagyobb készséggel adja Szentlelkét az azt kérőknek, mint amilyennel földi szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. A mi feladatunk viszont az, hogy bűnvallomás, alázat, bűnbánat és komoly ima által eleget tegyünk azoknak a feltételeknek, amelyek mellett Isten áldásaiban részesülhetünk. A megújulásra egyedül imára jövő válaszként számíthatunk. Az emberek nem találhatnak örömet az Ige hallgatásában mindaddig, amíg nélkülözik Isten Szentlelkét. Amikor azonban a Lélek ereje megérinti szívüket, az Istenről szóló beszéd nem marad hatástalan. Akiket Isten Igéjének tanításai vezetnek a Szentlélek jelenléte és kellő körültekintés kíséretében, azoknak csodálatos tapasztalatban lesz részük összejöveteleinken, és otthonaikba visszatérve egészséges légkört fognak árasztani magukból.

Krisztus megígérte, hogy a Szentlélek isteni befolyása követőivel lesz a világ végéig. De néhányan nem értékelték annyira ígéretét, mint kellett volna és a beteljesedését nem értették meg úgy, ahogyan kellett volna. Tehetség, kitartás, ékesszólás, és minden természetes vagy elsajátított adottság felhasználható, de a Szentlélek jelenléte nélkül az Úr egyetlen szívet sem tudna elérni, egyetlen bűnös sem lenne megnyerhető Krisztusnak. Mikor követői kapcsolatba kerülnek Vele, mikor a Szentlélek ajándékait bírják, még a legelesettebbnek és legtudatlanabbnak a szívét is isteni erő járja át. Az Úr így tudja őket felhasználni, hogy dicsőségének közvetítői legyenek az egész Világegyetem előtt.

A végidőben, amikor Isten műve a földön befejezéshez közeledik, odaszentelt hívők buzgó fáradozásait, a Szentlélek vezérlete alatt, az isteni kegyelem rendkívüli jelei kísérik majd. A korai és késői eső jelképében – ahogyan az eső keleten a magvetés, illetve az aratás időszakában hullott a földre – a héber próféták az isteni kegyelem különleges mértékű kiáradásait jövendölték Isten gyülekezete számára. A Lélek kiárasztása az apostolok napjaiban a korai esőt jelképezte, mely dicső eredményeket érlelt. A Szentlélek jelenléte az igaz egyházban az idők végezetéig érezhető lesz. (The Acts of the Apostles, 54–55.)igaz egyházban az idők végezetéig érezhető lesz. (The Acts of the Apostles, 54–55.) 

Szentlélek gyümölcse

De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Gal.5:22)

A szelídség értékes kegyelmi ajándék, amely, ha szívünkbe fogadjuk, készségessé tesz bennünket arra, hogy türelemmel viseljük a szenvedéseket és megpróbáltatásokat. A szelíd ember türelmes, és arra törekszik, hogy minden körülmények között boldog legyen. Aki szelíd, az mindig hálás, boldogsága hálaéneket ébreszt szívében. A szelídek elszenvedik a csalódást és a rosszat, megtorlás nélkül.

A menny a jóságot tartja az igazi nagyságnak. Az ember értékét erkölcsi állapota határozza meg. Lehet valakinek vagyona, és kiváló szellemi képességekkel is büszkélkedhet, mégis értéktelenné válhat, ha a jóság szent tüze nem ég szíve oltárán. (Bizonyságtételek, II. köt., 305. o.) 

A szeretet Krisztus országának törvénye. Isten arra hív bennünket, hogy erre törekedjünk: népe életét szeretet, szelídség és hosszútűrés jellemezze. A türelem, elnéző jóindulat, béketűrés által sok mindent elviselünk anélkül, hogy megtorlásra vágynánk szavakkal vagy tettekkel. (185. levél, 1905) 

Igyekezzünk békességben élni mindenkivel, és a bennünket körülvevő légkör legyen meghitt, barátságos, felemelő! Isten a hiábavaló, közönséges szavakat is hallja. Ha fel akarjuk venni a harcot önző természetünk ellen, akkor állandóan előre kell haladnunk örökölt gyengeségeink, hajlamaink és a saját magunk által kialakított rossz szokásaink legyőzésének munkájában. Türelemmel és jóindulattal, megértéssel sokat tehetünk. Gondoljunk arra, hogy nem alázhat meg minket senkinek a balga beszéde, azonban ha oktalanul felelünk, elveszítjük a győzelmet, amelyet kivívhattunk volna. Vigyázzunk a szavainkra!

Leírhatatlan az öröme és békéje annak, aki Istent a szaván fogja, a Teremtő ígéreteire támaszkodik. A próbák nem zavarják meg, csekélységek nem bosszantják, mert énjét megfeszítette (Galáciai levél 2,20). Lehetnek a kötelességei napról napra súlyosabbak, kísértései hevesebbek, próbái nehezebbek, mégsem ingadozik, mert a szükségleteinek megfelelő erőt nyer Istentől. (Youth’s Instructor, 1902. június 26.)

Szentlélek ajándéka

A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek. Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja. (1Kor.12:4-11)

A prédikációt hirtelen félbeszakította a Szentlélek kiáradása: „Mikor még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szentlélek mindazokra, akik hallgatják vala a beszédet. És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka; mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent.

Amikor az apostol beszélt, szíve Isten igazságáért égett, amelyet bemutatott az embereknek. Hallgatóit elbűvölték a hallott tanítások, mert szívük elő volt készítve az igazság befogadására. Az apostolt félbeszakította a Szentlélek leszállása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felelt Péter: Vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szentlelket miképpen mi is? És parancsolta, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.” (Ap. csel. 10:45–48)

Az Úr szeretné az embert az isteni befolyás őrzőjévé tenni. Az egyetlen, ami ettől az embert megfosztja, ha bezárja szívét az élet világossága előtt. A hitehagyás a Szentlélek visszavonulását okozza, de a megváltási terv alapján a mennynek ez az áldása azért mindazok számára biztosított, akik komolyan vágynak rá. Az Úr megígérte, hogy megad minden jót azoknak, akik azt kérik tőle. S minden jó a Szentlélek ajándéka.

A Szentlélek ígérete

 „Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn” (Zak 10:1).

 „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik?” (Lk 11:13).

 „Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek... És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet” (Jn 14:26; 16:8,

 „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Jn 14:12–14).

 „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! Azt mondja a Seregeknek Ura” (Zak 4:6)

Pál, Isten által elhívott apostol

 A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy  „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1) .  (2Kor 1:1). Pál, Is...