Imádság reggelente

 

„Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat, jó reggel készülök hozzád, és vigyázok.” (5. zsoltár, 4)

Reggel a lélek legelső sóhajtása Jézus jelenlétéért történjék, aki így szól: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János evangéliuma 15,5) Állandóan szükségünk van Jézusra, az Ő világosságára és Lelkére. Szükségünk van rá minden órában, és imádkoznunk kell reggel, hogy amiképpen a nap megvilágítja a tájat, s fénnyel tölti be a világot, úgy világítson be az Igazság napja szívünkbe és elménkbe, s mindnyájunkat a világ világosságává tegyen. Jézus Krisztus jelenléte nélkül ez lehetetlen. Ha Krisztus nélkül vállalkozunk valamire, az ellenség gonosz gondolatokat sugallhat nekünk, s így kiesünk
erősségünkből – azonban Isten arra vágyik, hogy pillanatról pillanatra Őbenne lakozzunk, és így beteljesedjünk Szentlelkével.

Isten célja az, hogy Őbenne mindnyájan tökéletessé legyünk, úgy, hogy bemutathassuk a világnak Urunk jellemének tökéletességét. Azt akarja, hogy megszabaduljunk a bűntől, ne okozzunk csalódást a mennynek, és ne szomorítsuk meg isteni Megváltónkat. Azt kívánja tőlünk, ne csak valljuk a kereszténységet, hogy ne hiába vegyük az Ő kegyelmét – amely képes bennünket tökéletessé tenni. Azt akarja, hogy semmiben ne találtassunk híjával. (Bible Echo, 1892. január 15.)

Az ima és a hit elvégzi azt, amire semmiféle földi hatalom nem képes. Ritkán kerülünk minden tekintetben ugyanolyan helyzetbe. Állandóan új élményekben van részünk, s újabb és újabb próbák várnak ránk, amelyekben a múlt tapasztalatai önmagukban nem lehetnek megfelelő vezetőink. Mindig szükségünk van az Istentől származó világosságra. Krisztus minden pillanatban üzenetet küld azoknak, akik hallgatnak szavára. (Ministry of Healing, 509. o.)

Isten tervének része, hogy a hit imájára válaszul megkaphassuk, amit nem adhatott volna meg nekünk, ha nem kérjük. (A nagy küzdelem, 525. o.) 

Az Isten iránti hűség nagy próbája

 „Így szól az Úr Isten: Ímé veszedelem, egyetlen veszedelem; ímé eljött. Vég jött, eljött a vég, fölserkent ellened, ímé eljött!” (Ezék 7,5–6) 

„A világ félelmetes események előtt áll. A Föld hatalmasságai egymással öszszefogva harcot indítanak Isten parancsolatai ellen, s elrendelik, hogy mindenki – kicsiny és nagy, gazdag és szegény, szabad és szolga (Jel 13,16) – a hamis nyugalomnap megtartásával alkalmazkodjon az egyház szokásaihoz. Az engedelmesség megtagadása államellenes cselekménynek minősül, amelyért halálbüntetés jár. A másik oldalon Isten törvénye szólít engedelmességre, amely elrendeli a Teremtő nyugalomnapjának megtartását, és kinyilatkoztatja mindazok megbüntetését, akik megsértik rendelkezéseit.

Aki e félreérthetetlen következmények ismeretében emberi törvényeknek enged, lábbal tiporva Isten törvényét, az magára veszi a fenevad bélyegét, annak a hatalomnak a hűségjelét, amelynek Istent megtagadva engedelmeskedik.

A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazság különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal fog húzódni Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt. Míg a negyedik parancsolat megtagadása és a hamis nyugalomnap megtartása – melyet az állam törvénye megkíván – egyenlő az istenellenes hatalomnak tett hűségesküvel, addig az igazi szombat megtartása – amint Isten törvénye megszabja – a Teremtő iránti hűség bizonyítéka. Az egyik csoport a földi hatalmaknak való engedelmesség jelét elfogadva a fenevad bélyegét veszi fel, míg a másik a menny iránti hűség jelét választva, megkapja Isten pecsétjét.

Mindeddig sokan rémhírterjesztőknek tartották a harmadik angyali üzenet igazságainak követőit. Jövendöléseiket – hogy az Egyesült Államokban úrrá lesz a vallási türelmetlenség, s egyház és állam egymással szövetségben üldözni fogja Isten parancsolatainak megtartóit – alaptalannak és képtelenségnek minősítették. Meggyőződéssel mondták, hogy ez az ország soha nem lesz más, mint amilyen eddig volt: a vallásszabadság védelmezője. De amikor a vasárnapünneplés kötelezővé tételének kérdése mindenütt vita tárgya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, s a harmadik angyali üzenet addig soha nem tapasztalható hatást vált ki.” (A nagy küzdelem, 604–606. o., Korszakok nyomában, 538–539. o.) Maranatha

Jézus Krisztus Gecsemánéban folytatott küzdelméről

Facebook

 A Gecsemánéban folytatott küzdelméről adott kinyilatkoztatásokból egyértelműen kitűnik, hogy Jézus nem a saját természetében lévő bűnös és önző hajlamok ellen küzdött. Ő ekkor az egész világ bűnterhét vette magára, ami az Atyával fennálló egységét törte össze, mert az Atyának el kellett fordulnia Tőle, a rajta lévő bűnök miatt. Emberi természetét az törte össze, hogy az Atyával való egységének ez a megszakadása, az “esetleges veresége”, véglegesen “az Istentől való elválasztását jelentené”. Ez okozta az igazi szenvedését, ezért könyörgött úgy, “ha lehetséges… vedd el tőlem ezt a poharat” (Mk. 14,35-36.), mert az Atyával való egységét szerette volna megőrízni.

“Kínszenvedése közben körmeivel belevájt és belekapaszkodott a kemény földbe, mintha ezzel akarná megmenteni magát attól, hogy távolabb vonszolják Istentől. Az éjszaka dermesztő harmata hullott arccal a földre borult alakjára, de Ő észre sem vette. Sápadt ajkáról ez a keserű kiáltás szakadt fel: ’Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár’. Azonban most is azonnal hozzáteszi: ’Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te’.” (JÉ 593,1.)

“Krisztus kínszenvedése nem múlt el, de lelki levertsége megszűnt. A vihar nem csillapodott le, de Krisztus, aki célpontja volt a viharnak eléggé megerősödött ahhoz, hogy szembe merjen szállni dühöngésével. Megnyugodva jött ki a viharból. Mennyei békesség nyugodott vérfoltos arcán. Krisztus elhordozta azt, amit ember sohasem tudott volna elhordozni, mert ő a halál szenvedését minden ember helyett és minden emberért ízlelte meg.” (JÉ 598,1.)

Figyeljük meg Szilvási József válaszát.