A menyegzői ruha

 

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz. 

 Példázatban vendégek vannak jelen, de a résztvevőknek fel is kell készülniük. A felkészülés elmulasztóit kiutasítják. A király bement, "hogy megtekintse a vendégeket", és látott "ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás."(Máté 22:11-12)

A lakoma vendégeinek megvizsgálása az ítéletet ábrázolja. Az evangélium kínálta vendégségen az Isten szolgálatát vállalók vesznek részt; azok, akiknek neve bekerült az élet könyvébe. De nem mindenki igazi tanítvány, aki magát kereszténynek vallja. A végső megjutalmazás előtt el kell dőlnie, kik részesülhetnek a szentek örökségében. Ez a döntés Krisztus második eljövetele előtt megtörténik, mert amikor eljön, hozza a jutalmat, hogy megfizessen "mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Krisztus tehát mielőtt eljön, minősíti mindenkinek a cselekedeteit, és minden egyes követője cselekedete arányában kapja a jutalmat.

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat. 

A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház "tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs "szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle". A fehér gyolcs - ahogy a Szentírás mondja - "a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19 : 8; Ef 5 : 27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként.

Csak a Krisztus által kínált ruha teheti az embert alkalmassá arra, hogy megjelenjék Isten előtt. Ezt az öltözéket - saját igazságának palástját - helyezi Krisztus minden bűnbánó, hívő lélekre. "Azt tanácsolom néked - mondja -, hogy végy tőlem ... fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága" (Jel 3 :18)

Akik nem öltik magukra Krisztus igazságát, amelyet ajándékba kínál, azok visszautasítják azokat a jellemvonásokat, amelyek Isten gyermekévé formálják az embert. Elvetik azt, ami a menyegzői lakomához méltó vendégekké alakíthatná őket.

A példázat szerint a király "mi módon jöttél ide holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére az ember hallgatott. Így lesz az ítélet napján is. Az emberek most még mentegethetik jellemhibáikat, de azon a napon nem lesz mentségük. (EGW)

Az Úr szőlőskertje

 "Vala egy házigazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepüvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék."(Máté 21:33)

A gazda kiválaszt egy darab földet a pusztaságban. Bekeríti, megtisztítja, megműveli, nemes szőlővel beülteti, és gazdag termésre számít. Azt reméli, hogy az a darab föld, amelyhez fogható nincs a megműveletlen pusztaságon, a gondozás és a ráfordított munka eredményeképpen elismerést szerez neki. Így választott ki Isten egy népet a világból, hogy Krisztus iskolájában tanuljon és nevelődjék. Ezt mondja a próféta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 : 7). Isten nagy kiváltságokban részesítette ezt a népet, gazdagon árasztva rájuk nagy jóságának áldásait, és várta, hogy gyümölcsterméssel megdicsőítse. Hirdetniük kellett volna országának elveit. A bukott, gonosz világnak be kellett volna mutatniuk Isten jellemét.

A zsidó nép abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy úgy mutathatta be Isten jellemét, miként Isten Mózesnek kinyilatkoztatta. Mózes "mutasd meg nékem a Te dicsőségedet" imájára válaszként az Úr ezt ígérte: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el." "És az Úr elvonula előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2 Móz 33:18-19; 34:17). Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Tiszta jellemükkel és szent életükkel, irgalmasságukkal, jóságukkal és könyörületükkel kellett volna megmutatniuk, hogy "az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt 19:8).

A munkások, akiket az Úr megbízott szőlője gondozásával, hűtlenek voltak megbízatásukhoz. A papok és tanítók nem tanították lelkiismeretesen a népet. Nem emlékeztették őket Isten jóságára és irgalmára. Nem mondták nekik, hogy igényt tart szeretetükre és szolgálatukra. E munkások maguknak akartak dicsőséget szerezni. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcseit. Azon töprengtek, hogy miként vonhatnák magukra az emberek figyelmét, és ébreszthetnének maguk iránt tiszteletet.

Az Úr felvilágosította népét, hogy Ő a szőlőskert tulajdonosa, és hogy mindenüket, amijük van, megőrzésre kapták, hogy értékeiket szolgálatában használják. A papok és tanítók azonban nem úgy végezték szent szolgálatukat, mint akik az Úr tulajdonát kezelik. Módszeresen rabolták Istent, mert a rájuk bízott eszközöket és képességeket nem ügye előbbrevitelére használták. Fösvénységük és kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Így adtak alkalmat a pogány világnak Isten jellemének és országa törvényeinek félremagyarázására.

Végül Isten utolsó mentsvárként elküldte Fiát, és ezt mondta: "A Fiamat meg fogják becsülni."(Máté 33:37) De ellenszegülésükből bosszúállás lett, és ezt mondták egymás közt: "Ez az örökös; gyertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét." Akkor élvezhetjük a szőlőt, és azt tehetjük a gyümölccsel, amit akarunk! (Máté 33:38)

A zsidó főemberek nem szerették Istent. Elszakadtak tőle, és elvetették az igazságos megoldásra tett minden ajánlatát. Eljött Krisztus, Isten szeretett Fia, hogy érvényesítse a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa megvetéssel bántak vele, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjék rajtunk! ~ Irigyelték Krisztus jellemének szépségét. Tanítási módszere jóval felülmúlta az övékét, és féltek sikerétől. Krisztus megintette őket, leleplezte képmutatásukat, és megmutatta nekik eljárásuk biztos következményeit. Erre haragra gerjedtek. Szenvedtek a dorgálás miatt, amelyet nem tudtak elhallgattatni. Gyűlölték az igaz élet magas normáját, amelyet Krisztus bemutatott. Látták, hogy tanításaival olyan helyzetbe hozza őket, amelyben lelepleződik önzésük, és elhatározták, hogy megölik.

A zsidók - mint nép - nem töltötték be Isten szándékát, és a szőlőskertet elvette tőlük. A kiváltságokat, amelyekkel visszaéltek, a feladatot, amelyet semmibe vettek, mások kapták meg. (EGW)

Eredj el az utakra és az ösvényekhez

 "Egy ember készíte nagy vacsorát - mondta Jézus -, és sokakat meghíva." (Luk 14:16) Amikor a lakoma ideje elérkezett, a házigazda elküldte szolgáit a vacsorára hivatalos vendégekhez egy második üzenettel: "Jertek el, mert immár minden kész!"(Luk 14:16) De a meghívottak különös érdektelenséget tanúsítottak. "Mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!(Luk 14:17) És másik is monda: Őt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azén nem mehetek."(Luk 14:19) 

Mindegyik kifogás azt tanúsította, hogy a vacsorára hivatalos vendégek érdeklődését más dolgok kötötték le. A meghívásnak, amelyet elfogadtak, nem tettek eleget. Közömbösségükkel megsértették a nagylelkű vendéglátót.

A nagy vacsorával Krisztus az evangélium kínálta áldásokat szemlélteti. A felszolgált táplálék nem más, mint maga Krisztus. Ő a mennyből alászállt kenyér; az üdvösség szerzője. Az Úr követei hirdették a zsidóknak a Megváltó adventjét. Krisztusra mutattak, "az Istennek ama Bárányá"-ra, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Isten az általa készített vacsorán felkínálta nekik a menny legnagyobb ajándékát. Ez az ajándék felbecsülhetetlen. A szerető Isten adott mindent a gazdag lakomához, és kifogyhatatlan készletekről gondoskodott. "Ha valaki eszik e kenyérből - mondta Krisztus -, él örökké (Jn 6:51)

Ezek az emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy felbomlik a család. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, családjuk békés és szerencsés lesz. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, önzést is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, de azt sem élvezhetik igazán, amiért feláldozták a mennyet. 

A példázat szerint a vendéglátó megtudta, hogyan fogadták meghívását, és "megharagudván... monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide."(Luk 14:21)

A házigazda elfordult azoktól, akik semmibe vették nagylelkűségét, és olyanokat hívott meg, akik nem bővölködtek, akiknek nem volt házuk és földjük. Meghívta a szegényeket, az éhezőket, akik értékelték ajándékait. "A vámszedők és a parázna nők - mondta Krisztus - megelőznek titeket az Isten országában" (Mt 21:31).

A szolga, aki elhozta a szegényeket és vakokat, jelentette urának: "Uram, meglett, amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam."(Luk22-23) Krisztus itt arra az evangélizálásra utalt, amelyet már a zsidók határain túl, a világ országútjain és ösvényein kell végezni.

A vacsorára először a zsidó népet hívták; azt a népet, amely arra volt hivatva, hogy tanítsa és vezesse az embereket; azt a népet, amelynek kezében voltak a Krisztus második adventjét megjövendölő tekercsek, és amelyre Isten rábízta a Krisztus küldetését előre vetítő szimbolikus szolgálatot. Ha a nép és a papok figyeltek volna a hívásra, akkor Krisztus követeivel együtt tolmácsolták volna az evangéliumi hívást a világnak. Az igazságot Krisztus elküldte nekik, hogy továbbadják. Amikor azonban a hívást elutasították, az Úr meghívta a szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat. Vámszedők és bűnösök fogadták el a meghívást. Amikor a pogányoknak szól a hívás, ugyanaz a sorrend, mint előbb. Isten az üzenetet először "az utakra" küldi, az emberiség tanítóinak és vezetőinek, olyan embereknek, akik tevékenyen részt vesznek a világ irányításában.

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: "Amiképpen . . a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24: 37-39).

A hívás, a kegyelem üzenete korunkban hangzik utoljára. A "menj el az utakra és a sövényekhez" parancsot Krisztus szolgái már-már utoljára teljesítik. Krisztus hívása mindenkihez eljut. Követei mondják: "Jertek el, mert immár minden kész!" A mennyei angyalok még együtt dolgoznak az emberi eszközökkel. A Szentlélek minden indokot felhoz, hogy a hívás elfogadására késztessen. Krisztus jelre vár, amely azt mutatja, hogy eltoltad a reteszt, és kinyitod szíved ajtaját, hogy beléphessen. Angyalok szeretnék vinni a hírt a mennybe, hogy ismét hazatalált egy elveszett bűnös. A menny seregei is várnak. Szeretnék már megszólaltatni hárfájukat, és örvendezni azon, hogy ismét egy lélek elfogadta az evangéliumi vacsorára szóló meghívást. (EGW)