Pál Athénból Korintusba utazott

 

(ApCsel 17:16-34). Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. (17) Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. (18) Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele. Némelyek ezt kérdezték: Mit akarhat ez a fecsegő mondani? – mások ezt mondták: Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője – mivel Jézust és a feltámadást hirdette. (19) Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? (20) Mert amint halljuk, idegen dolgokkal hozakodsz elő, szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó. (21) Az athéniak és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. (22) Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, (23) mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. (24) Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, (25) nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. (26) Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, (27) hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, (28) mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” (29) Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. (30) A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. (31) Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. (32) Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is. (33) Pál ezután eltávozott közülük. (34) Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások. /RÚF/ 

(ApCsel 17:16-34) versei leírják, hogy Pál Athénban prédikált, mielőtt Korinthusba utazott. Úgy tűnik, akkor nem tervezte, hogy Athénba látogat, de a Béreában fellángolt ellenállás miatt a barátai segítségével jutott el oda. 

(ApCsel 17:13-15). De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek, és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot. (14) Akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerpartra. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. (15) Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá. /RÚF/

Akik elkísérték Pált Athénba, azzal az üzenettel értek vissza Béreába, hogy Timóteus és Szilász is a lehető leghamarabb menjen utána. (ApCsel 17:15) (ApCsel 17:16-34) szakasza arról számol be, hogy mit tett Pál, amíg rájuk várakozott. Jézusról beszélt a zsinagógában, a piactéren és az Areopágoszon. Egyszerűen nem tudott másról beszélni, csak Jézusról, erre használt fel minden alkalmat. 

(ApCsel 18:1-11). Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. (2) Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, (3) és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. (4) Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. (5) Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. (6) Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. (7) Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. (8) Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. (9) Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: (10) mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban. (11) Ott is maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét. /RÚF/ 

Második misszióútján Pál Korinthusba érkezett. Lukács beszámol róla, hogy másfél évig volt ott. 

Az apostol – mint általában – itt is a zsinagógában kezdte missziós tevékenységét.(ApCsel 18:4-6);

  (ApCsel 17:1-2). Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. (2) Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. /RÚF/ 

... verseiből megtudjuk, hogy ez volt a szokása. Az „először a zsidóknak” stratégiát követte ...

(ApCsel 13:46). Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. /RÚF/;

 (Róm 1:16). Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. /RÚF/, 

... annak alapján, amire Jézus utasította az apostolait. 

 (ApCsel 1:8). Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/)

  Amikor végre csatlakozott hozzá Korinthusban Szilász és Timóteus,

  „Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus” (ApCsel 18:5, ÚRK) 

Korinthusi tartózkodása alatt „tanította köztük az Isten igéjét” (ApCsel 18:11), /ÚRK/ 

Ez a háttere annak, hogy elmondta híressé vált szavait: „elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről” (1Kor 2:2), /ÚRK/

White idézet: Korinthus az őskeresztény korszak I. századában nemcsak Görögországnak, de az akkori világ egyik vezető városa volt. Utcáin vegyes tömeg tolongott: görögök, zsidók és rómaiak, más országbeli utazókkal együtt; ezek lázasan törtettek üzleteik vagy élvezeteik után. Ezt a nagy kereskedelmi gócpontot a Római Birodalom minden részéből könnyen elérhették; fontos központ volt, ahol Isten és igazsága emlékműveit kellett megalapozni. 

Korinthusban sok zsidó is letelepedett; ezek között volt Akvilla és Priscilla, akik később Jézus Krisztus komoly munkatársaiként tűntek ki. Miután Pál mindkettőjük jellemét kiismerte, „hozzájuk csatlakozék”. 

Pál mindjárt munkája kezdetén mindenütt az előretörés komoly akadályait vette észre e nagy forgalmú központban. Majdnem az egész város a bálványimádásnak hódolt. Kedvenc istennőjük Vénusz, kinek tiszteletéhez sok erkölcstelen szokás és ceremónia kapcsolódott. A korinthusiak durva erkölcstelensége még a pogányok között is feltűnt. Gondolkozásuk és észjárásuk semmi másra sem terjedt ki, mint pillanatnyi élvezeteikre és szórakozásaikra. 

Mikor az apostol Korinthusban prédikálta az evangéliumot, egészen más módszerre tért át, mint amelyet athéni működése alatt követett. Ott megkísérelte a hallgatók ismeretéhez való alkalmazkodást: logikára logikával, tudományra tudománnyal és filozófiára filozófiával válaszolt. Azonban, amikor az eltöltött időre visszagondolt, rájött, hogy Athénben milyen kevés eredményt ért el munkájával. Elhatározta tehát, hogy Korinthusban egészen más munkatervet követ majd tanításainál, amellyel a felületesek és közönyösek figyelmét igyekszik lekötni. Eltökélte, hogy minden tudományos érvelést és következtetést kerülni fog; a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról. „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” Úgy hirdette az Igét, hogy „az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem a léleknek és erőnek megmutatásában” (1Kor 2:2, 4) – Az apostolok története, 243-244./old. 

Pál általában szónoki stílusban prédikált. Olyan ember volt, aki képes beszélni uralkodók előtt, de még az athéni hatalmasok és tanult emberek előtt is, mivel a tudását gyakran felhasználta az evangélium útjának előkészítésében. Ezt próbálta tenni Athénban is: az ékesszólásra ékesszólással, a filozófiára filozófiával, a logikára logikával válaszolt, mégsem ért el olyan sikert, amire számított. Később megértette, hogy emberi bölcsességnél többre van szüksége… Fentről kell erőt nyernie. Ahhoz, hogy a bűnösök meggyőződjenek és megtérjenek, Isten Lelkének kellett a munkához csatlakoznia, és megszentelnie minden lelki erőfeszítést. 

Pál minden érdeklődése a keresztre irányult. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg lett állítva a keresztre szegezett Názáreti követőinek üldözéséből, sosem szűnt meg magasztalni a keresztet… Saját tapasztalatából tudta, hogy amikor a bűnös meglátja az Atya szeretetét úgy, ahogy az Fiának áldozatában láthatóvá vált, és enged a mennyei befolyásnak, megváltozik a szíve, és attól kezdve Krisztus lesz számára minden mindenben. 

Megtérése után Pál minden vágya az volt, hogy bemutassa embertársainak a Názáreti Jézust, mint az élő Isten Fiát, aki képes megváltoztatni és üdvözíteni az embert. Ettől a pillanattól kezdve az életét teljes mértékben arra szentelte, hogy bemutassa a Megfeszített szeretetét és hatalmát… Munkásságát nem csupán a prédikálásra alapozta, mivel sok embert így nem érhetett el… Meglátogatta a betegeket és gyászolókat; vigasztalta a csüggedteket, és felsegítette az elnyomottakat. Minden szavával és cselekedetével Jézus nevét dicsőítette… 

Az apostol rájött, hogy rátermettsége nem önmagának köszönhető, hanem a Szentlélek jelenlétének, akinek az ereje kegyelemmel töltötte be a szívét… Énjét elrejtette, és az emberek előtt Krisztust nyilatkoztatta ki és magasztalta. – Conflict and Courage, 341./old.