Léviták - Isten szolgái, a szentély szolgái

Isten további bizonyítékot is adott arról, hogy a papság Áron családját illeti. Isteni utasításra Izrael mindegyik törzse vesszőt készített és ráírta arra a törzs nevét. Áron neve a Lévi törzs vesszőjén szerepelt. A vesszőket a sátorban halmozták fel "[...] a bizonyság ládája" előtt. A kivirágzott vessző jelül szolgált, hogy Isten azt a törzset választotta ki a paságra. "És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt" (4Móz 17:8). Ezt a kivirágzott vesszőt Mózes megmutatta a népnek, azután elhelyezte a sátorban tanúbizonyságul a következő nemzedékeknek. Ez a csoda hathatósan megoldotta a papság kérdését.

Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban.  Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Itt az apostol utal az Úr tervére, a templomban szolgálatot teljesítő papok eltartását illetőleg. Akiket erre a szent hivatásra választottak, azokat testvéreik tartották el, akiknek lelki áldásokkal szolgáltak. „Kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól.” (Zsid. 7:5) Lévi törzsét az Úr választotta ki, hogy végezzék a templommal és a papsággal kapcsolatos szent szolgálatokat. A papról viszont azt mondotta: „Mert őt választotta ki az Úr, ...hogy álljon szolgálatra az Úrnak nevében.” (V. Móz. 18:5) Minden jövedelem tizedét az Úr igényelte saját tulajdonául; a tized visszatartását az Úr lopásnak tekintette. (EGW: Az apostolok története)

A szentélyszolgálatra kijelölt léviták nem kaptak földet örökségül, mindannyian a számukra kijelölt városokban laktak, a létfenntartásukhoz szükséges javakat a nép által, az Isten szolgálatára felajánlott tizedből, hálaadományokból, ajándékokból kapták. Ők voltak a nép tanítói, vendégeik minden ünnepségen, és mindenütt úgy tisztelték őket, mint Isten szolgáit és képviselőit. Isten a következő parancsot adta az egész népnek: „Vigyázz, hogy el ne hagyjad a lévitát valameddig élsz a te földeden.” „nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyafiaival; az Úr az ő öröksége…” (5Móz 12:19; 10:9)

A léviták nap mint nap az Úr dolgait tanították, és akik szívből keresték az Urat, azok bocsánatban részesültek. Nagy öröm töltötte el az imádkozó sokaságot; „A léviták és a papok minden nap dicsérték az Urat, erős hangú hangszereken játszva az Úr tiszteletére” (2Krón 30:21). Mind egy akarattal dicsőítették Őt, aki ilyen könyörületes és irgalmas.

A léviták énekében, amit Nehémiás jegyzett fel, ezt olvassuk: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak” (Neh 9:6). (EGW írásaiból)

Pusztai hely - csendes helyek

A "pusztai hely” nem kopár, elhagyott pusztaságot jelent, hanem félreeső, csendes helyet, amely kellemes a szemnek és testüket-lelküket felüdíti. Ilyen helyet kerestek, közel a kedvelt Galileai-tengerhez Jézus és a tanítványok. A keresztényi élet nem áll szüntelen tevékenységből, sem állandó elmélkedésből. Jézus tudta, hogy a pihenés, távol a sokaságtól és munkájuk helyszínétől, felfrissítené a tanítványokat, ezért igyekezett elvinni őket a forgalmas városokból egy csendes helyre, ahol meghitt közösségben lehettek vele és egymással. Jézus tanítványait meg kellett tanítani, hogyan dolgozzanak és hogyan pihenjenek. Ma is hallgatnunk kell Krisztus parancsára, hogy időnként vonuljunk el, és pihenjünk meg egy keveset. (Review and Herald, 1893. november 7.)

A Galileai-tengertől nem messze, a hegyoldal árnyas fái alatt kapott elhívást a tizenkét tanítvány az apostoli tevékenységre, s itt hangzott el a hegyi beszéd is. A mezők és dombok Jézus kedvelt pihenőhelyei voltak, sokszor inkább a szabad ég alatt tanított, mint a templomban vagy a zsinagógákban. Egyetlen zsinagóga sem tudta volna befogadni az Őt követő sokaságot, de nemcsak ezért döntött úgy, hogy a mezőkön, ligetekben tanít. Jézus Krisztus szerette a természetet. Minden csendes hely szent templom volt számára. (EGW: Jézushoz vezető lépések)

„Ő pedig mondta nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely pusztai helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé.”(Mk. 6:31) Krisztus telve volt gyengédséggel és könyörületességgel mindenki iránt, aki a szolgálatában állt. Megmutatta a tanítványainak, hogy Isten irgalmasságot kér, nem áldozatot. Ők egész lelkükkel munkálkodtak az emberekért, s ez kimerítette fizikai és szellemi erejüket. Pihenniük kellett. (EGW: Jézushoz vezető lépések)

Mindenkinek legyen alkalma kimenni a szabadba! A fiatalok legyenek kapcsolatban Istennel a természet szépségeit szemlélve. Hívjuk fel a figyelmüket Isten emberek iránti szeretetére az Ő teremtett művei által. Ha gyönyörködünk a csodálatosan szép természetben, amelyet Isten teremtett, rávezethetjük gyermekeinket, hogy gyengéd, szerető Atyának tekintsék Teremtőnket. (EGW)

Puszta jelentése lehet- elcsendesedés, Istennel való együttlét, imádkozás, békeség, nyugalom.

„Te pedig mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba.” (Máté 6:6) Legyen helyed titkos imáid részére! Jézus is választott ki helyeket, ahol Istennel társalgott. Hozzá hasonlóan tegyünk mi is! Gyakran rászorulunk, hogy mi is ilyen helyre vonuljunk vissza; bármennyire szerény is a helyiség, ahol egyedül lehetünk Istennel. (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

Láttam, hogy ez a kegyelem hogyan érhető el. Zárkózz be a belső szobádba, ahol egyedül könyöröghetsz Istenhez, így szólva: „Tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). Légy komoly és őszinte! A buzgó ima sokat számít. Tusakodj Jákóbhoz hasonlóan! Vívj élethalálharcot! Jézus a kertben vércseppeket verejtékezett. Neked is meg kell feszítened az erődet. Ne hagyd el addig a belső szobádat, amíg élő erőt nem merítettél Istentől. Azután pedig légy éber, s amíg vigyázol és imádkozol, győzhetsz a kísértéseken. Isten kegyelme így már megnyilvánulhat, és meg is fog nyilvánulni benned. (Isten csodálatos kegyelme)

Zárt ajtó - Isten Lelke visszavonul

 

Krisztus napjaiban is volt egy zárt ajtó. Isten Fia kijelentette az akkori nemzetség hitetlen zsidói előtt: "Ímé, pusztán hagyatik a ti házatok" (Mt 23:38)

Ábrahám napjaiban is volt egy zárt ajtó. A kegyelem megszűnt közbenjárni Sodoma lakosai érdekében, így Lót, a felesége és két lánya kivételével mindannyiukat megemésztette az égből küldött tűz.

Noé idejében is volt egy zárt ajtó. Isten Lelke visszavonult a bűnös emberiség elől, s az az özönvíz hullámaiba veszett. Maga Isten adta a "zárt ajtó" üzenetet Noénak:

Az 1844-es csalódást követően az adventi néppel egybehangzóan azt gondoltam, hogy a kegyelem ajtaja mindörökre bezárult a világ előtt. Az Isten nekem adott világossága helyesbítette a tévedést és hozzásegített ahhoz, hogy megértsük a valódi helyzetet. Még mindig hiszek a "zárt ajtók”-ra vonatkozó tanításban, de nem abban az értelemben, ahogyan azt először alkalmaztuk, vagy ahogyan azt ellenzőim most alkalmazzák. Noé idejében is volt egy zárt ajtó. Isten Lelke visszavonult a bűnös emberiség elől, s az az özönvíz hullámaiba veszett. Maga Isten adta a "zárt ajtó” üzenetet Noénak: „És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje százhúsz esztendő” (1Móz 6:3). Ábrahám napjaiban is volt egy zárt ajtó. A kegyelem megszűnt közbenjárni Sodoma lakosai érdekében, így Lót, a felesége és két lánya kivételével mindannyiukat megemésztette az égből küldött tűz. Krisztus napjaiban is volt egy zárt ajtó. Isten Fia kijelentette az akkori nemzetség hitetlen zsidói előtt: „Ímé, pusztán hagyatik a ti házatok”(Mt 23:38). Az utolsó napok idejére nézve ugyanez a végtelen hatalom jelentette ki Jánoson keresztül: „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja” (Jel 3:7). Látomásban láttam, és még mindig hiszem, hogy 1844-ben is volt egy zárt ajtó. Sötétségben hagyattak mindazok, akik látták az első és második angyal világosságát, de elutasították azt. Azok, akik elfogadták és elnyerték a mennyből jövő üzenetet kísérő Szentlelket, de későbbiekben hitüket megtagadták, és tapasztalatukat becsapásként emlegették, ezáltal szintén elutasították Isten Lelkét, aki emiatt megszűnt közbenjárni értük. Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról, akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában. (EGW:  Jelenések könyve 3fejezet)