(Jel 13:2-4). Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. (3) Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan megsebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: (4) imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevad nak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? /RÚF/
(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy hal tok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/
(Jel 12:1-9). Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; (2) várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. (3) Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét korona; (4) farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. (5) Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, (6) az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. (7) Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levette tett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/
A Szentírás két esetről ír, amikor Sátán az egész világot félrevezeti: Mózes első könyvében, amikor még csak két ember élt, majd pedig A jelenések könyve 12-13. fejezetében, ahol azt olvassuk, hogy „az egész földkerekséget megtéveszti”. (Jel 12:9), ÚRK Ő adja az erejét a tengerből feljövő fenevadnak, akit „az egész föld” csodálva követ. (Jel 13:2-3) A bibliai próféciák egyik témája, hogy a nagy küzdelem jellege nem változik. Isten jelleme és Igéje változatlan, és az ördög ambíciói sem változnak.
Szerencsére, mivel a nagy küzdelem természete változatlan, és mivel világos hivatkozási pontokat találunk a szentírási próféciákban, a keresztények képesek lehetnek meglátni, hogy melyik irány hová vezet, észrevehetik a lelki buktatókat. Isten mindig az lesz, aki volt, ám ez az ördögre is igaz. Sátán ezernyi álruhát ölthet, de a bűnbe süllyedt emberiség több évezredes történelme, valamint A jelenések könyvében felvázolt prófétai kép egyaránt azt mutatja, hogy nem tér el az Éden kertjében használt tervétől. Isten bölcsességet és jó ítélő képességet ígér nekünk (Jak 1:5). Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. /RÚF/), és a szentírási bizonyságokkal felfegyverezve nem szükségszerű az ördög csapdájába esnünk. Sajnos mégis sokan beleestek, és sokan, a többség bele is fog esni.
White idézet: A kígyó leszakított egy gyümölcsöt a tiltott fáról, és azt a félig-meddig vonakodó Éva kezébe nyomta. Majd emlékeztette arra, amit az asszony maga mondott, hogy Isten megtiltotta a fának még az érintését is, nehogy meghaljanak. Nem lesz több kára a gyümölcs megevéséből – mondta a kígyó –, mint a megérintéséből. Látva, hogy nem lett semmi baj abból, amit tett, Éva vakmerőbb lett. Amikor „látá, hogy jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék”. (1Móz 3:6) Íze jólesett, és fogyasztása közben úgy érezte, mintha meg élénkülne, és a lét magasabb szintjére lépne. Félelem nélkül szakított és evett a gyümölcs ből. Most pedig, hogy Isten parancsát megszegte, eszköze lett Sátánnak férje megrontásában. Valami furcsa, természetellenes izgalommal, kezében a tiltott gyümölccsel kereste meg férjét, és elmondott neki mindent, ami történt…
Ádám tudta, hogy társa megszegte az Úr parancsát, nem törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. Lelkében rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elenged te maga mellől Évát. De a tett megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogy is tudná ezt elviselni? Ádám örült Isten és a szent angyalok társaságának. Szemlélte a Teremtő dicsőségét. Felfogta, milyen magasztos sors vár az emberiségre, ha hűséges Istenhez. De ezekről az áldásokról mind elfeledkezett attól való félelmében, hogy elveszti azt az ajándékot, amely szemében minden másnál drágább volt. A Teremtő iránti szeretetet, hálát, hűséget felülmúlta Éva iránti szeretete. Éva egy része volt, és nem tudta elviselni az elválás gondolatát tőle. Nem eszmélt rá arra, hogy az a végtelen hatalom, aki a föld porából élővé, gyönyörűvé teremtette meg őt, és szeretetből társat adott neki, be tudja tölteni Éva helyét. Eltökélte, hogy osztozik felesége sorsában. Ha Évának meg kell halnia, ő is meghal vele. Elvégre – gondolta – talán a bölcs kígyó mégis igazat mondott. Éva ott állt előtte. Olyan szép volt, és olyan ártatlannak látszott, mint engedetlen tette előtt. És még nagyobb szeretettel vette körül Ádámot, mint korábban. A halálnak semmi jele nem mutatkozott rajta. És Ádám elhatározta: viseli a következményeket. Megfogta a gyümölcsöt, és gyorsan megette. – Pátriárkák és próféták, 55-56./old.
