Fő feladata Isten ótestamentumi népének (mint ami nekünk is ma)

„Ekkor a felhő befedte a gyülekezet sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot… Mert az Úr felhője volt a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz volt rajta. Izráel egész háza látta ezt vándorlása egész idején.” (2Móz 40:34, 38), /ÚRK/

Az volt a fő feladata Isten ótestamentumi népének (mint ami nekünk is ma), hogy közeli kapcsolatban legyen az Úrral, Őt imádják és szolgálják, és igaz képet mutassanak róla az embereknek. 

(5Móz 4:5-8. Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! /RÚF/

Az Éden kertjében Ádám és Éva elrejtőzött Isten elől, mert a bűnük miatt féltek tőle. Természetes, hogy a bűn Istentől való félelmet ébreszt az emberben, ami eltorzítja benne a jelleméről alkotott képet. Jó hír viszont, hogy Isten teszi meg az első lépést a szakadék áthidalásáért, beforrasztja a törést, helyreállítja a megtört kapcsolatot. Visszahívja a bűnöst magához: „Hol vagy”?

(1Móz 3:9). De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? /RÚF/ 

Ezért tehát a fő küldetésünk, hogy a környezetünkben helyes képet mutassunk Isten jelleméről, szeretettel teljes, igazságos cselekedeteiről. Amikor az emberek Isten felé fordulnak, akkor meggyőződnek önzetlen szeretetéről, átadják az életüket neki és engedelmesen megteszik, amit tőlük kér, mivel tudják, hogy az a javukat szolgálja.

 A szentély bemutatta, hogy Isten közel van az emberekhez, és eléjük tárta a legnagyszerűbb igazságot, vagyis azt, hogyan üdvözíti a hittel hozzá fordulókat.

White idézet: Sátán hamis fényben tüntette fel Isten jellemét és a saját tulajdonságait erőltette rá. Úgy mutatta be Istent, mint merev, szigorú lényt. Azzal, hogy árnyat vetett az emberiség és az istenség közé, megakadályozta, hogy a világ megláthassa Isten igazi jellemét. Krisztus lejött világunkba, hogy eltávolítsa ezt a homályt. Lejött, hogy az Atyát képviselje. Ő mondotta: „Aki engem látott, látta az Atyát.” Azért imádkozott, hogy a tanítványok egyek legyenek vele, ahogy Ő is egy az Atyával. Az emberek azt állították, hogy ilyen egység Krisztussal lehetetlen, de Krisztus mégis lehetővé tette, összhangba hozva az emberiséget önmagával élete és áldozata érdemei révén. Miért kételkednénk Isten szeretetében és hatalmában? Miért nem állunk a hit oldalára? Keresitek-e Jézus szépségét és szeretetét, amellyel magához vonz? Igyekezzetek a nyomdokain járni! Eljött, hogy kinyilatkoztassa az Atyát a világnak, és ránk bízta a munkát, hogy képviseljük az Ő szeretetét, feddhetetlenségét, jóságát és az emberek iránti megértő kedvességét. – Signs of the Times, 1889. április 15. 

Mitől sugárzott Mózes arca?

(2Móz 34:29-35). Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. (30) Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. (31) Mózes azonban odahívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük. (32) Azután odamentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik mindazt, amit az Úr mondott el neki a Sínai-hegyen. (33) Miután mindent elmondott nekik, leplet tett Mózes az arcára. (34) Valahányszor bement Mózes az Úr színe elé, hogy beszéljen vele, levette a leplet, amíg ki nem jött. Azután kijött, és elmondta Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott. (35) És mivel Izráel fiai látták, hogy Mózes arcbőre sugárzik, ismét arcára borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen. /RÚF/

Isten kinyilatkoztatta Mózesnek a jellemét, a szeretetet, ő pedig ezután sugárzó arccal ment le Izrael táborába. Vajon tudta azonnal, hogy az arca ragyog? Nem. Minél közelebb van az ember az Úrhoz, annál világosabban látja, hogy mennyire távol áll a tökéletességtől, Isten szentségéhez viszonyítva.

Mi okozta a változást Mózesben, ami miatt ragyogni kezdett az arca? Ennek nem egyszerűen az volt az oka, hogy Isten jelenlétében tartózkodott, hiszen korábban már többször volt az Úrnál, de akkor nem sugárzott az arca. Viszont, ha soha nem lett volna az Úr jelenlétében, az arca nem ragyogott volna. MÓZES CSAK AZUTÁN VÁLTOZOTT MEG, ÉS CSAK AKKOR RAGYOGOTT AZ ARCA, AMIKOR MEGÉRTETTE, MILYEN JÓ ÉS KEDVES ISTEN, ÉS TELJESEN KITÁRTA ELŐTTE A SZÍVÉT. AKKOR TÖRTÉNIK IGAZI VÁLTOZÁS A SZÍVÜNKBEN ÉS AZ ELMÉNKBEN, AMIKOR ÁTADJUK MAGUNKAT ISTENNEK, ENGEDJÜK, HOGY VALÓBAN AZ ÉLETÜNK URA ÉS KIRÁLYA LEGYEN.

(2Kor 3:18) Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

Mózes arcának ragyogását Pál Jézus Krisztushoz hasonlítja (aki megszemélyesíti Isten törvényét és kegyelmét). Az apostol kifejti, hogy Jézus dicsősége felülmúlja a mózesi törvény dicsőségét. Krisztus és törvénye csak akkor vésődik a jellemünkbe, ha rá figyelünk

(Zsid 3:1). Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra /RÚF/;

(Zsid 12:2). Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. RÚF/), csakis Isten Lelkének hatalma által.

(2Kor 3:12-18). Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk, (13) és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. (14) De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. (15) Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. (16) De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. (17) Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. (18) Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

Mózes igazi példa a számunkra, azt mutatja be, mit tehet Isten, hogy az emberben helyreállítsa a képmását. Erre utal Pál, amikor azt mondja, hogy „új életben járjunk”. (Róm 6:4)

White idézet: Akik lábbal tapossák Isten tekintélyét, és nyíltan megvetik a Sínainál oly dicsőségesen kihirdetett törvényt, magát a Törvényadót, a nagy Jehovát vetik meg. Izrael gyermekei áthágták az első és a második parancsolatot, ezért azt a parancsot kapták, hogy ne közelítsék meg a hegyet, ahová az Úr leszállni készül nagy dicsőségben, hogy másodszor is ráírja törvényét a kőtáblákra, különben jelenlétének lángoló dicsősége megemészti őket. Ha még Mózes dicsőségtől ragyogó arcát sem szemlélhették, miután Istennel beszélt, mennyivel inkább nem lesznek képesek elviselni Isten Fiának látványát a törvény áthágói, amikor angyalsereg kíséretében megjelenik majd az ég felhőin, és jön, hogy ítéletet mondjon azok fölött, akik közömbösen bántak Isten törvényeivel, és lábbal taposták az Ő vérét! – Spiritual Gifts, 3. köt., 294./old.

Isten Önkinyilatkoztatása, kijelentése

(2Móz 34:1-28). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2) Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! (3) Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! (4) Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. (5) Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. (6) Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (7) Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. (8) Mózes sietve a földig hajolt, leborult, (9) és ezt mondta: Ó, Uram, ha elnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram! Mert bár keménynyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket! (10) Az Úr pedig ezt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az Úr tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghezvinni. (11) Jegyezd meg jól, amit most parancsolok neked! Kiűzöm előled az emóriakat, a kánaániakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. (12) Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, nehogy csapdává váljanak köztetek! (13) Sőt romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat! (14) Ne imádj másik istent, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. (15) Nehogy szövetséget köss annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból. (16) Ne végy feleséget fiaidnak leányaik közül, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel. (17) Ne csinálj magadnak öntött istenszobrot! (18) Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert ábíb hónapban jöttél ki Egyiptomból. (19) Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét: minden hím jószágod, ha marhád vagy juhod elsőszülöttje! (20) De a szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg! Ha nem váltod meg, szegd nyakát! Minden elsőszülött fiút válts meg! Senki se jelenjék meg előttem üres kézzel! (21) Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj meg, még szántáskor és aratáskor is pihenj! (22) Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését aratod, és a betakarítás ünnepét az esztendő fordulóján. (23) Évente háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristennek, Izráel Istenének színe előtt! (24) Mert népeket űzök ki előled, kiterjesztem határaidat, és senki sem kívánja meg országodat, amikor évente háromszor fölmész, hogy megjelenj az Úrnak, a te Istenednek színe előtt. (25) A nekem szánt áldozat vérét ne ontsd ki kovászos étel mellett, és ne maradjon meg másnap reggelre a páskaünnep áldozata! (26) Földed első termésének legjavát vidd el Istenednek, az Úrnak házába! Ne főzz gödölyét anyjának tejében! (27) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel! (28) Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. /RÚF/

Mózesnek magával kellett vinnie két kőtáblát, hasonlókat a korábbiakhoz, amelyeket összetört. (2Móz 32:19). Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. /RÚF/) Ekkor már a hetedik találkozóra ment az Úrral a Sínai-hegyre. Az előző alkalmakat a következő igehelyek említik:

1) (2Móz 19:3, 7). Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: (7) Ezután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és átadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az Úr. /RÚF/;

2) (2Móz 19:8, 14). Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. /RÚF/;

3) (2Móz 19:20, 25). Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. (25) Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik. /RÚF/;

4) (2Móz 20:21). Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük. /RÚF/; 2Móz 24:3. Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. /RÚF/;

5) (2Móz 24:9, 12-18). Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen. (12) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat. (13) Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére, (14) ezt mondta a véneknek: Maradjatok itt, amíg visszatérünk hozzátok! Áron és Húr itt lesz veletek. Akinek vitás ügye lesz, forduljon hozzájuk! (15) Amikor fölment Mózes a hegyre, felhő borította be a hegyet, (16) mert az Úr dicsősége ereszkedett rá a Sínai-hegyre. Hat napig borította azt felhő, majd a hetedik napon magához szólította Isten Mózest a felhő közepéből. (17) Az Úr dicsőségének látványát olyannak látták Izráel fiai, mintha emésztő tűz égett volna a hegy csúcsán. (18) Mózes azonban bement a felhő közepébe, egészen fölment a hegyre, és ott maradt Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel. /RÚF/; 2Móz 32:15. Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. /RÚF/;

6) (2Móz 32:30-31). Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. /RÚF/. Mózes kora reggel indult fel a hegyre.

Felkészült, hogy dicsőséges bepillantást nyerhet Isten jellemébe, aminek szépségét az Úr önkinyilatkoztatása magyarázza. Ez a legfőbb bemutatása annak, hogy ki is Isten; aranyfonál, ami az egész Bibliát átszövi.

(4Móz 14:18). Az Úr türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és a hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat is, három, sőt négy nemzedéken át. /RÚF/;

(Neh 9:17). Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem megmakacsolták magukat, és a fejükbe vették, hogy visszatérnek az egyiptomi szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, akinek türelme hosszú és nagy a szeretete, ezért nem hagytad el őket. /RÚF/;

(Zsolt 103:8). Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. /RÚF/;

(Jóel 2:13). Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! /RÚF/;

Jón 4:2. Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. /RÚF/ Az Ószövetség

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/) nevezhetjük azt, amit itt az Úr kijelent. A bibliai írók meghatározó helyeken alkalmazzák, elismétlik vagy bővebben kifejtik az élő Istennek ezt az önkinyilatkoztatását, mert Isten jellemét fontos helyesen megismerni.

Mózes megkapta Isten nevének kivételes, példa nélküli magyarázatát, amihez nincs más fogható, és imádattal meghajolt az Úr előtt. Amikor belepillanthatunk Isten szeretetébe, kegyelmébe, irgalmába, könyörületébe, jóságába, hűségébe, megbocsátásába, szentségébe, ez bennünket is mágnesként vonz hozzá. Kivételes tulajdonságait meglátva és csodálva szeretet ébred bennünk iránta. Ez a szeretet gyújt vágyat bennünk arra, hogy szolgáljuk Őt és engedelmeskedjünk neki. Ő szeret bennünket, ezért mi is viszontszeretjük Őt.

(1Jn 4:19). Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. /RÚF/

Önkinyilatkoztatásában Isten biztosította Mózest, hogy csodatetteket visz végbe népéért, és bevezeti őket az ígéret földjére. Megújítja velük szövetségét, megígéri, hogy más népek látni fogják fenségét és bámulatos tetteit. „Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az Úr tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghezvinni.” (2Móz 34:10), /RÚF/

Az izraelitáknak viszont, hogy jólétüket biztosítsák, engedelmeskedniük kellett Istennek, tíz feltételnek eleget téve. Ezek után Isten azt kérte Mózestől, hogy írja le a korábban már megszegett szövetség tartalmát (2Móz 34:27-28) Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. /RÚF/

White idézet: Isten kijelentette magát: „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül.” (2Móz 34:6-7)

„És Mózes nagy sietséggel földre borula, és lehajtá fejét.” (2Móz 34:8) Ismét azért könyörgött, hogy Isten bocsássa meg népe vétkét, és tegye őket az Ő örökségévé. Isten meghallgatta imáját. Az Úr kegyelmesen megígérte, hogy megújítja szövetségét Izrael iránt, és csodákat tesz majd érettük, olyan csodákat, „…amilyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között”. (2Móz 33:10)

Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is történt – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. Isten parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „...felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28) – Pátriárkák és próféták, 329./old.