Ábrahám a hűséges atya

Isten felszólította Ábrámot, hogy hagyja el szülőföldjét és a családját, és menjen arra a földre,
amit majd mutatni fog neki. Nem tudjuk meg a részleteket, de Ábrámnak el kellett hagynia
születési helyét, ahol a fiatalkorát töltötte. Nem lehetett könnyű döntés, emiatt minden bizonnyal le kellett mondania néhány földi örömről és kényelemről. 1Móz 12:1-3 részét! Az ígéret és annak elfogadása következményeként hogyan áldotta meg Isten „a föld minden nemzetségét” (ÚRK) Ábrahámban?

1Móz 12:1-3. Az Úr ezt mondta Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá
teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. /RÚF/
Nagy dolog volt ez Ábrám és a családja számára, ami meg is változtatta az életüket. „Hit által
engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy.” (Zsid 11:8, ÚRK) „Ábrahám feltétel nélküli
engedelmessége a hit egyik legcsodálatosabb bizonyítéka az egész Bibliában.” (Ellen G. Whi-
te: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 94./old.)

A legtöbben nem állnánk készen arra, hogy elhagyjuk a szülőföldünket, azzal együtt a barátainkat és a családtagjainkat is. Ábrám viszont így tett. Megelégedett azzal, hogy ott legyen,
ahová Isten küldte. Bármilyen különösnek is tűnjön a helyzet, Ábrahám, Izsák és Jákób sosem
vehette birtokba azt a földet, amíg éltek – mégis hűek maradtak az Úrhoz.

Olvassuk el Zsid 11:8-13 szakaszát! Milyen időszerű üzenetet kapunk itt?
Zsid 11:8-13. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.  Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.  Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.  Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan.  Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. /RÚF/
Ábrámot fejedelemként ismerték. Nagylelkűnek, bátornak, vendégszeretőnek tartották, aki a
Magasságos Istent szolgálta. Példás bizonyságot tett Istenről. Az Úr kegyelméből Ábrahám
örökösei vagyunk. „Úgy, amint Ábrahám is hitt Istennek, aki ezt igazságul számította be neki.
Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai.” (Gal 3:6-7, ÚRK) „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok.” (Gal 3:29, ÚRK)

Ábrahámnál, ahogy Noénál is azt látjuk, hogy olyan döntést hozott, ami alapvetően megváltoztatta az életét, amikor engedelmeskedett Istennek.
Olvassuk el 2Kor 4:18 versét! Milyen hatást gyakoroljon ez a vers a lelki téren hozott
döntéseinkre? Hogyan követte Mózes és Ábrahám ugyanezt az elvet?
2Kor 4:18. Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig
valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. /RÚF/

White idézet: Szolgáinak is hasonlóképpen kell cselekedniük. Ábrahámhoz így szólt az Úr,
amikor felszólította, hogy hintse az igazság magvát: „Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked.” (1Móz 12:1) Ő pedig „kiméne, nem tudván, hová megy.” (Zsid 11:8)

A jeruzsálemi templomban imádkozó Pál apostol is ezt az üzenetet kapta Istentől: „Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.” (Csel 22:21) Mindazoknak, akiket Krisztus elhívott, ugyancsak el kell hagyniuk mindent, hogy követhessék Őt. Szakítaniuk kell régi társaikkal, fel kell adniuk terveiket, le kell mondaniuk földi reményeikről. Fáradsággal, könnyek között, magányosan és áldozatok árán kell a magot vetniük. – Krisztus példázatai, 36./old.

„Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő
fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit.” (Jak 2:21-22)

Létezik nem üdvözítő hit is. Az Ige szerint az ördögök is hisznek és rettegnek. Ez az úgynevezett hit nem a szeretet cselekedetei által működik, és nem tisztítja meg a lelket, ezért egyetlen embernek sem tulajdoníttatik igazságul. Az apostol mondja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” (Jak 2:24) Ábrahám hitt Istenben.
Ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy cselekedetei tettek bizonyságot hitének milyenségéről, és ez
a hit tulajdoníttatott néki igazságul.
Napjainkban ábrahámi hitre van szükség, ami bevilágíthatja a körülöttünk levő sötétséget Isten szeretetének kellemes sugaraival. Hitünket a jó cselekedetek teszik gyümölcsözővé, mivel
a hit cselekedetek nélkül halott. Minden elvégzett feladat, minden áldozathozatal Jézus nevében kimondhatatlanul nagy jutalmat szerez. Isten a parancsolatai által szólít és áld meg bennünket.
– Signs of the Times, 1898. május 19.

Sokáig vártunk Megváltónk visszatérésére. De az ígéret biztos. Hamarosan megígért otthonunkban leszünk. Ott Jézus az élő folyam mellett vezet bennünket, amely Istennek trónjából
folyik ki (Jel 22:1), és megmagyarázza nekünk gondviselésének homályos útjait, amelyeken
átvitt bennünket e földön jellemünk tökéletesítése céljából. Ott tisztán látjuk és szemléljük a
helyreállított Éden szépségeit. Midőn Megváltónk lábához tesszük koronánkat, amelyet Ő helyezett a fejünkre, arany hárfáinkon játszva az egész mennyet betöltjük a trónon ülőnek dicséretével.
Mindaz, ami földi otthonunkban szép, emlékeztessen minket ama kristály folyóra és zöld mezőre, a hajladozó fákra és élő kútforrásokra, a fénylő városra, a fehér ruhás énekesekre, mennyei otthonunkra – a szépség ama világára, amelyet egyetlen művész sem tud megfesteni,
egyetlen halandó nyelv sem képes leírni. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9)    – Boldog otthon, 544-545./old