(Zsoltár 82:1-8). Ászáf zsoltára. Isten ott áll az istenek gyűlésén, ítéletet tart az istenek fölött: (2) Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! (3) Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot az elesettnek és szűkölködőnek! (4) Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből! (5) Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak. (6) Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan, (7) mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember. (8) Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged! /RÚF/
Sok kommentátor úgy érti, hogy ez a szakasz vonatkozik egyrészt a földi vezetőkre, akik felelősek a társadalmi igazságtalanságokért, másrészt arra is, amikor Isten megítéli a levegőbeli hatalmasságokat (az „isteneket”), akik korrupt földi bírók és uralkodók mögött áll nak (nyilván démoni erők). Konkrétan ezt a kérdést teszi fel a fejedelmeknek: „Meddig ítéltek még hamisan, és pártoljátok a gonoszokat” (Zsolt 82:2), ÚRK
„Védelmezzétek a szegények és árvák jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és elnyomottnak! Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt, szabadítsátok ki a gonoszok kezéből!” (Zsolt 82:3-4), /ÚRK/ Az ószövetségi próféták itt és másutt is nagy hangon kiáltottak igazságért. A Szentírásnak ez nem csupán mellékes témája. Minden ótestamentumi prófétának ez a központi üzenete, mint ahogy annak is, amit Jézus mondott testi ittléte idején.
Nem titok, hogy mit vár és kér Isten azoktól, akik állítólag szeretik és engedelmeskednek neki. Egészen világosan kijelentette: „Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel”. (Mik 6:8), /ÚRK/
Az egész Szentírásban visszhangzik ez a gondolat. Jézus például ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”. (Jn 13:35);
(1Jn 4:8-16). Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (9) Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (10) Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (11) Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. (12) Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. (13) Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. (14) És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküld te a Fiát a világ üdvözítőjéül. (15) Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/
White idézet: Krisztus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen tökéletessé válhat az ember, ha az isteni természettel részesül. Kegyelmének, együttérzésének és szeretetének bemutatásával a nagyság új dimenzióját tárta a világ elé. Új értelmezést adott az embernek Istenről. Mint az emberiség feje, leckéket adott az embernek az isteni kormányzásról, ami által feltárta az irgalom és igazság megbékülésének szentségét. Az irgalom és igazság meg békélése nem tűrte meg a bűnnel való kiegyezést, és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen követelést sem az igazságot illetően. Mindkét isteni jellemvonás megfelelő helyére került. A kegyelem megbüntethette a bűnös, megátalkodott embert anélkül, hogy ezáltal lerombolta volna saját irgalmát vagy elvesztette volna együttérző jellegét. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 260./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése