A szeretet a törvény betöltése, tehát vigyázzunk, nehogy úgy gondoljunk a törvényre, mint ami teljesen külön áll a szeretettől, és a szeretetre se gondoljunk úgy, mint ami nem kötődik a törvényhez! A Szentírásban a szeretet és a törvény együtt jár. A törvényadó Isten a szeretet, ebből következik, hogy törvénye a szeretet törvénye. Ellen G. White úgy fogalmazott, hogy a törvény Isten jellemét tükrözi. (Lásd Ellen G. White: Krisztus példázatai.)
Isten törvénye nem elvont elvek gyűjteménye, a parancsolatai és rendelkezései valóban a jólétünket szolgálják, a maga teljességében a szeretet kifejezése, ahogyan Isten kinyilatkoztatta.
Isten törvénye nem elvont elvekből áll, hanem kapcsolatot fejez ki. Ez határozottan látszik a Tízparancsolatban, amelynek alapvető elvei már az Éden kertjében is léteztek. A szeretet elveinek kellett irányítani az Isten és ember, valamint az emberek egymás közti kapcsolata it.
(2Mózes 20:1-26). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (3) Ne legyen más istened rajtam kívül! (4) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. (7) Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! (8) Emlékezz meg a szombatnapról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a szombatnapját, és megszentelte azt. (12) Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (13) Ne ölj! (14) Ne paráználkodj! (15) Ne lopj! (16) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (17) Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé! (18) Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! (21) A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol Isten volt. (22) Az Úr akkor azt mondta Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Láttátok, hogy én az égből beszéltem veletek. (23) Ne készítsetek azért ezüstisteneket, aranyisteneket se készítsetek magatoknak! (24) Földből készíts nekem oltárt, és azon áldozd fel égőáldozatodat és békeáldozatodat, juhodat és marhádat. Elmegyek hozzád, és megáldalak minden szent helyen, ahol emlékezetessé teszem a nevemet. (25) Ha pedig kőből készítesz nekem oltárt, ne faragott kőből építsd, mert ha vésővel nyúlsz hozzá, megszentségteleníted. (26) Lépcsőkön se menj föl az oltáromhoz, hogy ki ne lássék közben a szemérmed! /RÚF/
A Mózes második könyve 20. fejezetében leírt Tízparancsolatot kőbe vésték, Izrael a szövetségi kapcsolat keretében kapta meg. A parancsolatokat az után írták le, hogy az Úr megszabadította népét Egyiptomból. A törvények alapja Isten szeretete és népének adott ígéretei voltak.
(2Móz 6:7-8). Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. (8) Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! /RÚF/;
(3Móz 26:12). Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. /RÚF/] A Tízparancsolat két táblája azt mutatja, hogy az embereknek az Istennel és egymással való jó kapcsolatát célozza.
Az első négy parancsolat az emberek Istenhez fűződő kapcsolatát érinti, a többi hat pedig az emberek közötti kapcsolatra vonatkozik. Az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkat Isten törvényének kell szabályoznia.
A törvény két csoportja közvetlenül illeszkedik ahhoz, amit Jézus két nagy parancsolatnak nevezett: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből” (Mt 22:37); Vö. (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/), és „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. (Mt 22:39); Vö. (3Móz 19:18). Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/)
Az első négy parancsolat arról szól, hogyan szeressük Istent egész lényünkkel, a következő hat pedig arról, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat. Jézus világosan kifejez te, hogy a szeretet e két nagy parancsolata a törvény szerves része. „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22:40) Isten egész törvénye tehát Isten szeretetében gyökerezik. Isten szeretete és törvénye elválaszthatatlan egymástól.
White idézet: Az Úr törvényét, mely a teremtésig nyúlik vissza, ebben a két fontos elvben foglalta össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E kettőnél fontosabb parancs nincs. Ez a két fő elv magába foglal ja az első négy parancsot, rámutatva az ember Isten iránti kötelezettségére, de az utolsó hat parancsot is, mely az embernek embertársai iránti kötelességét írja elő. Az Úr a bűnbeesés után ezt a két elvet részletesebben is az ember elé tárta, úgy fogalmazva azt meg, hogy megfeleljen a bukott értelmes lényeknek. Azért volt szükség a részletezésre, mert az emberek értelmét elvakította a törvényszegés. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1104./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése