Egyiptomból való kivonulás után

„Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani parancsolataimat és törvényeimet? Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való élelmet. Maradjon mindenki otthon a hetedik napon, senki se mozduljon ki a helyéről! Ezért pihent a nép a hetedik napon” (2Móz 16:28-30), /HUNB/

Az Egyiptomból való kivonulás után Izrael ismeretlen úton haladt az ígéret földje felé. Megerőltető és hosszú volt a vándorlás, aminek során annyi mindent meg kellett tanulniuk. Az Úr vezette őket és gondoskodott róluk, és igen, segíteni akarta a fejlődésüket, nekik pedig fegyelmet, önuralmat, áldozathozatalt, önzetlenséget és az Úrban való bizalmat kellett tanulniuk, főleg engedelmességet.  

Mózes volt a látható vezetőjük, a népnek őt kellett követnie, ha győzni akartak. Rendkívül fontos volt, hogy együtt maradjanak, közösségként működjenek együtt, segítsék egymást. Még számos akadály és kihívás állt előttük. Lelki fejlődésük nagyrészt azon múlt, hogyan birkóznak meg a nehézségekkel és mit felelnek Mózesnek, amikor a kihívások hatalmassá nőnek.

 White idézet: Sokan elcsodálkoznak Izrael hitetlenségén, zúgolódásán, miközben történetüket szemlélik. Azt állítják, hogy ők nem lettek volna hálátlanok, ám ha hitüket próba éri, még az apró próbákban sem mutatkozna nagyobb hitük és türelmük, mint a hajdani izraeli táknak.

Isten megígérte, hogy az Istenük lesz, ők pedig a népe lesznek, és egy jobb, nagyobb országba vezeti őket; ámde ők képesek lettek volna minden egyes akadály előtt feladni a küzdelmet… Megfeledkeztek az egyiptomi keserű tapasztalatokról. Megfeledkeztek Isten jóságáról és hatalmáról, amit irántuk mutatott, mikor megszabadította őket a rabszolgaságból. Elfelejtették, hogyan menekültek meg gyermekeik a haláltól, mikor az öldöklő angyal lesújtott Egyiptom elsőszülötteire. Elfelejtették, hogyan nyilatkozott meg előttük az isteni hatalom a Vörös-tengernél. Elfelejtették, hogy miközben épségben értek át a túlsó partra, az őket üldöző ellenséges hadakat elnyelte a víz. Ehelyett inkább a hiányokra és a próbákra néztek, és nem így szóltak: „Mindezeket Isten tette értünk, és bár rabszolgák voltunk, Ő nagy nemzetté tesz bennünket.” Csak az út nehézségeit emlegették, és azt kérdezgették, mi kor ér már véget a kimerítő vándorlás. 

Izrael pusztai vándorlásának története tanulságul íratott meg Isten végidőben élő Izraele számára. A feljegyzés leírja, hogyan bánt Ő a pusztában vándorlókkal, megengedve, hogy éhezzenek, szomjazzanak és kifáradjanak, de ugyanakkor nyilvánvalóan megmutatta hatalmát, hogy kész segíteni rajtuk. Történetük figyelmeztetésekkel és tanácsokkal szolgál az Úr minden korszakban élő népe számára. A zsidó nép tapasztalata a megígért Kánaánba való készülődésünk iskolapéldája.  

Isten azt szeretné, hogy ezekben a napokban népe alázatos szívvel és készséges lelkülettel tanuljon a hajdani Izrael megpróbáltatásaiból, hogy felkészülhessen a mennyei Kánaánba való lakásra. – Conflict and Courage, 94./old.