Hittel haladni előre

 (2Móz 14:13-31). De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. (14) Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (15) Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak! (16) Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd ki a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén. (17) Én pedig meg keményítem az egyiptomiak szívét, hogy menjenek utánuk. Így mutatom meg dicsőségemet a fáraón és egész haderején, harci kocsijain és lovasain. (18) Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az Úr, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain. (19) Ekkor elindult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. Elindult az előttük levő felhőoszlop is, és mögéjük állt. (20) Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a felhő, amely világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka. (21) Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert, és szárazzá tette a tengerfeneket, úgyhogy a víz kettévált. (22) Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedig falként állt mellettük jobbról és balról. (23) Az egyiptomiak üldözőbe vették őket, és a fáraó összes lova, harci kocsija és lovasa bement utánuk a tenger közepébe. (24) A hajnali őrségváltás idején rátekintett az Úr a tűz- és felhőoszlopból az egyiptomiak táborára, és megzavarta az egyiptomiak táborát. (25) Megakasztotta a harci kocsik kerekeit, és nem engedte, hogy azok gyorsan haladjanak. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen! (26) Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, hogy a víz visszatérjen az egyiptomiakra, a harci kocsikra és lovasokra! (27) Mózes kinyújtotta a kezét a tenger fölé, és a tenger visszatért reggelre a medrébe egyenest a menekülő egyiptomiakra. Így hajtotta bele az Úr az egyiptomiakat a tenger közepébe. (28) Visszatért a víz, és elborította a harci kocsikat és lovasokat, a fáraó egész haderejét, amely utánuk ment a tengerbe. Egy sem maradt meg közülük. (29) Izráel fiai viszont szárazon mentek át a tenger közepén, a víz pedig falként állt mellettük jobbról és balról. (30) Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt Egyiptom kezéből. És látta Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján. (31) Amikor látta Izráel, hogy milyen erős kézzel bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte (Hittek az Úrban) a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek. /RÚF/

Mózes teljes szívéből bízott Istenben és Isten Szavában, ezért bátorította a népet. Négy fontos pontot említett azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek nehéz helyzetekben:  

1. „Ne féljetek!” (2Móz 14:13) Először is arra szólította őket, hogy bízzanak az Úrban, mert csak így lehet a félelmet legyőzni. Ézsaiás is erre az igazságra emlékeztet, amikor kijelenti, hogy a hívők Isten kezében vannak, és Ő fellép az érdekükben, ha elfogadják Istenüknek és Uruknak: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened… Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobbkezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek”! (Ézs 41:10, 13) 

 2. „Álljatok helyt”! (2Móz 14:13), /ÚRK/ A „helytállás”, „megállás” nemcsak azt jelenti, hogy abbahagyják a zúgolódást és várják, amíg valami nagy dolog történik, hanem bíznak Istenben és türelmesen várnak, amíg Ő hatalmas módon közbelép értük, mert mindenképpen cselekedni fog.

3. „És meglátjátok az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek!” (2Móz 14:13), /ÚRK/ A hitünk erősödéséhez fontos elismerni Isten vezetését és segítségét, és legyünk hálásak a támogatásáért, amit megígért! A „látás” azt jelenti, hogy az ember kinyitja a szemét (ugyanis a hitetlenség vak). Csakis Isten adhat győzelmet, biztonságot és szabadulást. Isten mindig mellettünk áll, törődik velünk és megadja, amire az adott időben szükség van.

 4. „Az Úr harcol értetek!” (2Móz 14:14), /ÚRK/ Ez jelzi, hogy mit fog tenni Isten: személyesen küzd a népéért. Erre a Golgota a legfőbb bizonyíték, mert a kereszten Krisztus vereséget mért Sátánra, hogy örök életet adhasson nekünk. Jn 5:24. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. /RÚF/; (Zsid 2:14). Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt /RÚF/; (Jel 12:10-11). Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. (11) Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. /RÚF/] Később még az egyiptomiak is elismerték, hogy az Úr harcolt az izraelitákért. (2Móz 14:25)Megakasztotta a harci kocsik kerekeit, és nem engedte, hogy azok gyorsan haladjanak. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen! /RÚF/

Világos volt Isten parancsa, amit Mózesnek adott: induljanak el. Az Úr lépésről lépésre fejtette ki akciótervét: 1) Isten Angyala és a felhőoszlop elindult Izrael tábora előtt, majd mögéjük került, védelmezve őket az egyiptomi seregtől; 2) Mózesnek ki kellett nyújtania a kezét a tengerre hittel; 3) az Úr kettéválasztotta a tengert, majd erős széllel felszárította a vizet; 4) így az izraeliták biztonságban, szárazon átértek a túlsó partra. Az egyiptomiak vakon követték, üldözték őket, mert nem mérték fel, hogy Isten hatalmas dolgokat tett népéért, vagy is nem látták ezt be, amíg túl késő nem lett, ahogy erről a szavaik is árulkodtak (2Móz 14:25) versében.

White idézet: „És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert, és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izrael fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobb kezük és bal kezük felől.” (2Móz 14:21-22) 

„Menjetek előre!” – parancsolta Mózes, és parancsát sorra megismételték az elöljárók. Izrael népe engedelmesen lépett a csoda folytán számukra előkészített különösen furcsa útra. Isten tűzoszlopa ragyogott a tenger fallá merevedett, tajtékzó hullámai fölött. 

A felhőoszlop lassan megmozdult. Az egyiptomi őrszemek rájöttek, hogy az izraeliták elindultak, így hát elhangzott a parancs, és máris menetelni kezdett a hatalmas sereg. Bár hallották a héberek táborának megmozdulását, mégsem láthatták őket, mivel az izraelitákat megvilágító felhő hatalmas falként tornyosult előttük. A hang után tájékozódva indultak el azon az úton, amit Isten készített elő csodája révén népe számára. Egész éjszaka követték Izraelt, de nehéz szekereik miatt csak lassan haladhattak. Mégis kitartóan követték a zsidókat, várva a felhő felszállását, s hogy így rávethessék magukat a szökevényekre.  

Az éjszaka árnyai végül elmúltak, felderengett a hajnal, és az üldöző sereg már-már utolérte a menekülő zsidókat… Ekkor a titokzatos felhő tűzoszloppá változott a megdöbbent egyiptomiak szeme láttára. Mennydörgések visszhangzottak, és villámok cikáztak. „A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutkostanak. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.” (Zsolt 77:18-19) 

Az egyiptomiakat zavar és rémület szállta meg. Az elemek haragos tombolása közben, amelyben a haragvó Isten hangját hallották meg, igyekeztek kimenekülni az elhagyott partra. Mózes azonban ismét kinyújtotta a botját, és a feltornyosult vizek zúgva, tajtékozva és prédára sóvárogva csapódtak össze az egyiptomi hadsereg fölött, és elnyelték őket a tenger fekete mélységei.

A hajnal világosságában Isten megmutatta Izrael sokaságának mindazt, ami megmaradt hatalmas ellenségük hadaiból – a páncélba öltözött holttesteket partra vetette a víz. A legrettenetesebb veszélyből egyetlen éjszaka tökéletes szabadulást hozott Izrael számára… Csak Jehova hozta ezt a szabadulást, ezért a szívük hálával és hittel fordult Isten felé, és érzéseiket dicsőítő énekekben fejezték ki. – Christ Triumphant, 103./old.