Spiritizmus az utolsó napokban

 (Mt 24:5.) Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek. (11) Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. (24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. /RÚF/

(Thessz 2:7-9). A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még viszszatartja, el kell tűnnie az útból. (8) És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. (9) Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával /RÚF/ 

(Jel 13:13-14). Nagy jeleket tesz, még tüzet is parancsol le az égből a földre az emberek szeme láttára; (14) és megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket a fenevad színe előtt megtehet; és azt mondja a föld lakóinak, hogy készítsenek bálványképet a fenevad tiszteletére, akin a kard által ejtett seb van, de életre kelt. /RÚF/  

(Jel 16:13-14). És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok, mint a békák, (14) mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára. /RÚF/  

Közvetlenül Jézus visszatérése előtt az ördög „jeleket és csodákat” tesz, látványos csodatettekkel akarja megtéveszteni a tömegeket. Ángel Rodríguez a démoni lelkek félrevezető hatalmáról szólva jegyzi meg: „Meggyőző erejük nem üzenetük tartalmában, hanem a »jeleknek« nevezett természetfeletti megnyilvánulások erejében rejlik. Jeleket tesznek (poieó), az emberek érzelmeire, nem pedig az értelmükre, a megítélésükre hatnak. Ördögi lelkek teszik ezeket a jeleket, ami mutatja a három démon (a sárkány, a fenevad és a hamis próféta) spiritiszta jellegű üzenetének egyesítő erejét, ami nem Istentől ered, nem Ő a forrása. A kozmikus küzdelem vége közeledtével a démoni erő példátlan módon lép az emberi történelem színpadára. A lélek halhatatlanságának nem biblikus tanítása képezi a spiritizmus alapját, ami csaknem az egész világot foglyul ejti majd” (The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. Kiadatlan kézirat, 6./old.)

„Sátán régóta készül arra, hogy erejét megfeszítve megtévessze a világot… lassan-lassan készítette el legnagyobb csalásának útját a spiritizmus kialakításával. Szándékait még nem valósította meg teljesen, de meg fogja valósítani a végső időben… Ez a csalás az egész világot magával fogja sodorni, kivéve azokat, akiket Isten hatalma őriz az Igébe vetett hit által. Az embereket nemsokára elfogja valami végzetes biztonságérzet, és csak akkor ébrednek fel, amikor Isten kiönti haragját” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 481./old.). 

Egyedüli biztonságunk Jézusban és Igéjében van! Könnyen elképzelhető, hogyan ragadják magukkal a holtak állapotát nem helyesen értő emberek millióit, sőt milliárdjait olyan megtévesztések, mint hogy a halottak tovább élnek. 

  Üdvösségünk reménye Krisztusban gyökerezik. Véráztatta kezével int, hogy fogadjuk el ingyen felkínált áldozatát, amiért végtelen nagy árat fizetett. Krisztus hamarosan visszatér, hogy magához vegye övéit. Tit 2:13 a második adventet úgy nevezi, hogy „áldott reménység” (ÚRK)

Sátán célja, hogy elvegye a reményünket. Csodákat és jeleket mutat, mindent megtesz, amivel elfordíthatja az embereket a Biblia igazságától és a Krisztusban nyerhető megváltástól. „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” (Jel 14:12) A végső küzdelemben Sátán mindent megtesz, amit csak tud, hogy megakadályozza az embereket Isten parancsolatainak teljesítésében és eltérítse őket Jézus hitétől. Ezért kell óvakodni minden olyan tanítástól – még ha csodák és jelek kísérik is –, amelyek eltávolíthatnak bennünket a maradék e két jellemzőjétől.

  (Mt 24:23-27) Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus vagy amott – ne higygyétek el! (24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. (25) Íme, előre megmondtam nektek. (26) Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van – ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban van – ne higgyétek el! (27) Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. /RÚF/ 

 (2Kor 11:13-14). Mert az ilyenek álapostolok, szélhámosok, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. (14) Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. /RÚF/

(2Thessz 2:9-12.) Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával (10) és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. (11) Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, (12) és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. /RÚF/  

Az idők végén Sátán bemutatja majd az utolsó csalását: „Nemsokára félelmes természetfölötti jelenségek lesznek az égen a csodákat művelő démonok hatalmának jeleként. Az ördögi lelkek bejárják az egész világot. Elmennek a föld királyaihoz, hogy rávegyék őket a csalásra és arra, hogy Sátánnak segítsenek a menny ellen vívott utolsó csatájában. Közreműködésükkel Sátán uralkodókat és alattvalókat egyaránt elámít. Magukat Krisztusnak színlelő emberek jelennek meg, és a világ Megváltóját megillető címre és imádatra tartanak igényt. Csodákat tesznek, gyógyítanak, és azt állítják, hogy olyan kinyilatkoztatásokat kaptak a mennyből, amelyek a Szentírás bizonyságtételének ellentmondanak. A csalás nagy drámájának tetőfokán Sátán meg fogja személyesíteni Krisztust. Az egyház régóta hirdeti, hogy reményei a Megváltó adventjével fognak beteljesülni. A nagy csaló ekkor azt a látszatot fogja kelteni, hogy Krisztus eljött. Sátán a föld különböző részein káprázatos, csillogó, fenséges lényként jelenik meg az embereknek. Hasonlítani fog ahhoz a képhez, amit János a Jelenések könyvében Isten Fiáról festett. [(Jel 1:13-15). És a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; (14) feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; (15) lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása;]”/RÚF/ (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 533./old.)  

Az Ó - és az Újszövetség az alvás szimbólumával fejezi ki a halált.

 

A halál az ószövetségben:

(1Kir 2:10.) Azután pihenni tért Dávid őseihez, és eltemették Dávid városában. /RÚF/

(1Kir 11:43). Azután Salamon pihenni tért őseihez, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. Utána a fia, Roboám lett a király. /RÚF/

(1Kir 14:20.) Jeroboám uralkodásának az ideje huszonkét esztendő volt, majd pihenni tért őseihez. Utána a fia, Nádáb lett a király. /RÚF/

(Zsolt 6:6.) Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban? /RÚF/

 ( Zsolt 115:17). Nem a halottak dicsérik az Urat, nem azok, akik a csend honába tértek /RÚF/

Az Ószövetség nem tanítja azt, hogy a lélek halhatatlan volna. Arról sem olvashatunk benne, hogy haláluk után a hűségesek örök mennyei boldogságba szállnak, a hűtlenek pedig pokolra jutnak, ahol örökké égnek. Az Ószövetség azt tanítja, hogy a halál alvás. Királyok első könyvében olvassuk a kifejezést, hogy „elaludt… az ő atyáival”, ami a királyok halálára utal. A Zsoltárok a halál alvását említik (Zsolt 13:4; vö. 90:5), Jób pedig a halál kapcsán jegyzi meg, hogy aki meghalt, nem ébred fel az alvásból. (Jób 14:12). de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. /RÚF/) A zsoltáros hozzáteszi: „Én pedig meglátom arcodat igazságban, arcod látása megelégít, amikor fölébredek”. (Zsolt 17:15), ÚRK)  

Az asszír seregek vereségéről, a katonák haláláról ezt írja a zsoltáros: „álmukat alusszák”. (Zsolt 76:6) Nem biblikus, egyértelműen a pogányságból ered az a gondolat, miszerint a holtak testetlen lelke itt kering és meg tudja szólítani az élőket.

Ha nem értjük meg az igazságot a halálról, védtelenné válunk Sátán csalásaival szemben. „Sokan fogják szembe találni magukat szeretett rokonaikat és barátaikat megszemélyesítő ördögi lelkekkel, akik a legveszélyesebb eretnekségeket hirdetik. Ezek a látogatók a legérzékenyebb húrokat fogják pengetni, és hazugságaik igazolására csodákat művelnek. Azzal a bibliai tanítással kell szembeszállnunk velük, hogy a halottak semmit sem tudnak, és ördögi lelkek azok, akik így megjelennek” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)

(Jób 19:25-26.) Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, (26) és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. /RÚF/ (Dán 12:2). Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. /RÚF/  

A halál a feltámadásig tartó alvás. A meghaltak lelkei nem keringenek körülöttünk, nem tudnak az élőkhöz szólni. A pogányok hittek a szellemek világában, az izraeliták azonban megértették, hogy a halál alvás a feltámadás hajnaláig.

  Miközben gyászoljuk a halottakat, így gondoljunk azokra, akik Krisztusban haltak meg: haláluk pillanatában lezárul a szemük, majd bármennyi idő telik is el Jézus visszajöveteléig, a második advent lesz a következő, amiről tudni fognak. Feltámadásukkor talán az lesz az első gondolatuk, hogy Jézus valóban nagyon hamar visszajött!

Halál az újszövetségben:

(Jn 11:11-14, 21-25). Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem. (12) A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul. (13) Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. (14) Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. (22) De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. (23) Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! (24) Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. (25) Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; /RÚF/ 

 (1Kor 15:51-54). Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. (52) Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. (53) Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. (54) Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! /RÚF/ 

 (1Thessz 4:15-17). Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. (16) Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, (17) azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. /RÚF/ 

 2Tim 1:10. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. /RÚF/

  Az Ó- és az Újszövetség is az alvás szimbólumával fejezi ki a halált. Az Igében az „alvás” szó legalább ötvenháromszor vonatkozik a halálra. A Biblia írói egyöntetűen azt a nézetet vallották, hogy a halál után nincs tudatos létezés, nincs halhatatlan lélek, ami elhagyná a testet. Az Újszövetségben látszik még egy dimenzió, amire természetesen az Ószövetségben is találunk utalást: ez pedig a dicsőséges feltámadás Krisztus visszatérésekor.

Az evangéliumok kiemelik, hogy egyedül Krisztusban van örök élet. A pokol összes démona sem foszthatja meg a hívőket az örök élet bizonyosságától. Krisztus legyőzte a halált a kereszten. A sír nem tarthatja majd tovább fogságban áldozatait. Krisztus feltámadása a garancia arra, hogy egy nap, a visszatérésekor majd mindannyian kikelnek a sírból.  

Figyeljük meg Pál szavait: „Mert, ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát” (1Kor 15:16-18). Hogyan lehetne ezt értelmezni, ha a halottak máris a mennyei boldogságban lennének? Mit ért azon Pál, hogy „elvesztek”, ha már a mennyben vannak?  

Pál szavai éppen arra mutatnak rá, hogy Krisztus feltámadása az alapja a mi feltámadásunknak, és a feltámadás nélkül „hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok”, mert a halottak a földben maradnának, elvesznének.  

Ezek a versek tökéletesen illeszkednek más bibliai szakaszokhoz, amelyek a Jézus visszatérésekor bekövetkező feltámadás reménységét közvetítik. Rámutatnak a „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra” (1Pt 1:4). Azonban, ha a halottak már a mennyben vannak, vajon miért mondja Péter, hogy az örökségünk „a mennyekben van fenntartva számunkra”? Világos, hogy az újtestamentumi hívők várták Krisztus visszatérését és a holtak feltámadását, és ez a reménység ösztönözte őket hűségre az élet megpróbáltatásai között.  

A spiritizmus halálos következményei

 

A lélek természetes halhatatlanságának fogalmán alapszik az a mítosz, hogy a halál csupán a létezés új szakaszába való belépés. Ez a pogány gondolat már korán beszivárgott az egyházba, amikor eltávolodtak a bibliai alapoktól, hogy a rómaiak szélesebb rétegei számára próbálják elfogadhatóbbá tenni a hitet. „A lélek halhatatlanságának elmélete volt az egyike azoknak a hamis tanoknak, amelyeket Róma a pogányságból vett át és beépített a keresztény vallásba”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 471./old.)

„És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti a gyehennán” (Mt 10:28, ÚRK). 

Az Úr megtiltotta népének, hogy az okkultizmus bármilyen formájába bekapcsolódjanak. Nem lehetett közöttük „se bűbájos, se szellemidéző, se titokfejtő, se halottidéző” (5Móz 18:11, ÚRK), ezeket meg kellett kövezni (3Móz 20:27). A büntetés elképesztően kíméletlennek tűnik, de az volt a célja, hogy megvédje Izraelt a hamis istenek imádatától. A boszorkányság démoni eredetű, félrevezető gyakorlatokra csábítja az embereket, az Istennel való kapcsolat hamis érzését kelti, de nem adhatja meg azt, amire a legnagyobb szüksége van a szívnek. A spiritizmus Sátán tervének központi eleme, ami által foglyul akarja ejteni a világot. Kegyelme és hatalma által Jézus azonban szabaddá teszi a gonoszság láncai által megkötözötteket.  

(Jób 7:7-9.) Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót. (8) A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak; szemed engem keres, de én már nem vagyok. (9) Eltűnik a felhő, tovaszáll: éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. /RÚF/  

 (Préd 9:5). (3) Rossz dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit. Ráadásul az emberek szíve tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük, amíg csak élnek. Végül pedig a halottak közé kerülnek. /RÚF/  

(Ézs 8:19-20.) Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett? (20) A törvényre és intelemre figyeljetek! Hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője. /RÚF/ 

Egyáltalán nem bibliai eredetű az a hit, miszerint a halottak azonnal a mennybe mennek, de a vasárnapünnepléshez hasonlóan ez is igen régi eredetű, már annyira meggyökereződött, hogy az emberek nagyon nehezen tudnak ettől elszakadni. Van néhány bibliaszöveg, amit az összefüggésükből kiragadva idéznek, így próbálják igazolni a hitüket. A hamis tanítás hatása alatt azonban védtelenné válnak Sátán csalásaival szemben, és különösképpen így lesz ez a végső megpróbáltatás idején.

 White idézet: A titokzatos kopogtatások, amelyekkel a legújabb kori spiritizmus megkezdődött, nem emberi csalás vagy ravaszság következményei voltak, hanem a gonosz angyalok közvetlen munkálkodásai, akik így vezették be egyik legeredményesebb lélekromboló csalásukat. Sokan esnek tőrbe, mivel azt hiszik, hogy csupán emberi ámítás a spiritizmus. Amikor azonban szembekerülnek azokkal a megnyilatkozásokkal, amelyeket csak természetfelettieknek tekinthetnek, akkor ezek a jelenségek megcsalják, és arra bírják őket, hogy úgy értelmezzék, mint „Istennek nagy erejét”.

Ezek az egyének figyelmen kívül hagyják a Szentírásnak a csodákra vonatkozó bizonyságtételét, amelyeket Sátán és ügynökei művelnek. Sátán segítségével tudták utánozni a fáraó varázslói Isten munkáját. János apostol az utolsó napokban megnyilatkozó csodatevő erő leírásakor kijelenti: „És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre az emberek láttára. És elhiteti a föld lakosait a jelekkel, amelyek adatának néki…” (Jel 13:13- 14) Itt nem csak csalásról van szó. Az embereket megtévesztik azokkal a csodákkal, amelyeknek cselekvésére Sátán ügynökeinek hatalmuk van, és nem azokkal, amelyeknek keresztülvitelét hamisan állítják. – A megváltás története, 394-395./old. 

Így szól Ésaiás próféta: „Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozik-e a nép? Az élőkért a holtaktól kell-e tudakozni? A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnalok.” (Ésa 8:19-20) Ha az emberek elfogadták volna az igazságot, amelyet a Szentírás oly világosan eléjük tárt, hogy „a halottak semmit sem tudnak”, akkor felismernék a spiritizmus állításaiban és megnyilatkozásaiban Sátán hatalommal, jelekkel és hazug csodákkal való munkálkodását. – A megváltás története, 397./old.

 Tisztában kell lenni a holtak állapotával; mert az ördögi lelkek majd gyakran megjelennek nekik szeretett barátaik és rokonaik alakjában, és bibliaellenes tanokat akarnak elhitetni. Mindent megtesznek, hogy részvétet ébresszenek maguk iránt, és szavaik bizonyítására csodákat is tesznek. Isten népe legyen rá felkészülve, hogy ellenállhasson a Biblia igazságával ezeknek a lelkeknek: hogy a halottak semmit sem tudnak, és hogy azok, akik így megjelennek: ördögi lelkek.

Vizsgáljuk meg jól reménységünk alapját, mert mindig készen kell állnunk, hogy arról számot adjunk: a Szentírásból. Ezek a csalások mindig jobban és jobban elterjednek, nekünk szemtől szembe kell állni velük. Ha nem készülünk fel kellőképpen, akkor minket is megtévesztenek és legyőznek. Ám ha részünkről mindent megteszünk, hogy kellőképpen felkészüljünk az előttünk álló küzdelemre, akkor Isten is megteszi az ő részét, és az ő mindenható karja megvéd bennünket. Az Úr inkább elküldené a dicsőség összes angyalát, hogy bástyát vonjanak fel a hűséges lelkek körül, mintsem, hogy megengedje, hogy Sátán hazug csodáival félrevezesse őket. – Tapasztalatok és látomások, 262./old.  

Testünk a Szent Léleknek temploma

 „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor 6:19–20)

A Menny mindenkit megvásárolt ezen a végtelenül drága áron. Isten a Menny tárházának minden kincsét a Földre árasztotta. Krisztus odaáldozásával az egész Mennyet nekünk adta, és megvásárolta rajta az ember akaratát, érzéseit, értelmét, lelkét. Hívők és nem hívők mind egyaránt az Úr tulajdonai.

Életünket egyedül Istentől kaptuk, Övéi vagyunk a teremtés és a megváltás jogán. Testünk sem a saját tulajdonunk, hogy tetszésünk szerint bánjunk vele, hogy rossz szokások által megbénítsuk, tönkretegyük, s ezzel lehetetlenné tegyük, hogy tökéletesen szolgáljuk Istent. Életünk és minden képességünk Istené. Ő minden pillanatban gondoskodik rólunk. Ő tartja működésben az élő szervezetet. Ha csak egy pillanatra is magunkra hagyna, meghalnánk. Teljesen és tökéletesen Istentől függünk.

Nagy tanulságot merítünk, ha megértjük a viszonyunkat Istenhez, s az Ő viszonyát hozzánk E szavak, "Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (1Kor 6:20) Nem a magatokéi vagytok, mert áron vétettetek meg, legyenek állandóan az emlékezetünkben, hogy mindenkor tudatában legyünk annak, miszerint Istennek joga van a tehetségünkre, javainkra, befolyásunkra, egyéniségünkre. Tanuljuk meg tehát, hogyan bánjunk Istennek ezzel az ajándékával, lélekben, elmében, testben, hogy mint Krisztusnak megvásárolt tulajdonai, neki tökéletes, jó illatú szolgálatot nyújtsunk.

A földi gazdagság jelentéktelenné zsugorodik, ha akár csak egyetlen ember értékével vetjük is össze, akiért Urunk és Mesterünk meghalt. Aki mérlegen mérte le a dombokat, és a hegyeket a mérleg serpenyőjén, végtelenül értékesnek tartja az emberi lelket.

Értessük meg a fiatalokkal, hogy ők nem a magukéi, hanem Krisztus tulajdonai! Vére árán vásárolta meg őket; szeretete jogán igényt tart rájuk. Azért élnek, mert hatalmánál fogva Krisztus őrzi őket. Idejük, erejük, minden képességük az Övé, hogy az Ő szolgálatára fejlesszék, csiszolják és használják.

Krisztus magas árat fizetett érted, és most kegyelmet és dicsőséget kínál fel neked. Vajon elfogadod-e? (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

E világ fejedelme - Ördög, Sátán

Amikor Isten az Édenbe helyezte Ádámot és Évát, megbízta őket a kert gondozásával (1Móz 2:8, 15). És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. A gondjaikra bízott minden állatot a vízben, a levegőben és a földön (1Móz 1:26, 28).És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Ádám nevet adott az állatoknak, és ezzel bizonyította, hogy felügyel rájuk. Általában az a névadó, akinek ez jogában áll, tehát az élőlényeket elnevező Ádám világosan bemutatta, hogy ő volt a föld uralkodója.

Sátán csalás által 3 jogot képviselt a világban, amit Ádám és Éva elvesztett: uralom - fejedelemi jogot, képviseleti jogot, birtok jogot.

1) Sátán uralom - fejedelem joga: - Miután Ádám elveszítette uralmát, Sátán igen gyorsan belépett, hogy kitöltse a keletkezett űrt. Krisztus golgotai áldozata által viszont lehetővé vált az emberiség helyreállítása, aminek részeként a megváltottak az egész örökkévalóságon át együtt uralkodnak majd Istennel királyokként és papokként (Jel 1:6) És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.  (Jel 5:10).És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.

Jób könyvének első fejezetei feltárják előttünk Ádám veszteségének óriási voltát. A könyv bepillantást enged a világegyetem tróntermébe, ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a bűneset óta az emberiség alárendelődött a természet világának.

2) Sátán képviselő joga: - Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök. És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda:Körülkerültem és át meg átjártam a földet"(Jób 1:6-7) - A Szentírásban ez a megfogalmazás jelzi a tulajdonos fellépését. Amikor Isten Ábrahámnak adott egy földterületet, azt mondta neki, hogy járja be azt "hosszában és széltében" (1Móz 13:17), és hasonlóan szólt Mózeshez és Józsuéhoz is (5Móz 11:24; Józs 1:3). Bizonyos értelemben Sátán azzal kérkedett, hogy ő "e világ istene" (2Kor 4:4,).Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, aki az Isten képe.

3) Sátán birtokjoga: - A Jordánt elhagyva Krisztus a megkisértés pusztájába vitetett, Krisztus negyven napig nem evett..  „És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, amely Istennek szájából származik. Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet. Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.Ekkor elhagyá őt az ördög.(Mt 4:2-11).

Sátán nem végérvényesen gyakorolta a 3 jogot. Kezdete mikor az ember elbukott "És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. Móz 3:6, Vége a Sátán uralmának "Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett".(Ján 16:11) a világ fejedelme elítéltetett - mikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten.

Jézus Krisztus visszaszerezte e három jogot a keresztfa áldozatával: Jel 12 fejezetben olvasható.

Jel 12:17, Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;

Háború a mennyben: El sem tudjuk képzelni, milyen lehetett a mennyei háború, vagyis fogalmunk sincs arról, hogy milyen valós küzdelmeket vívtak ott. Csak azt olvassuk, hogy Sátánt az angyalaival együtt kivetették a mennyből. A Biblia semmit nem árul el a küzdelem fizikai utóhatásairól, inkább a földön tapasztalható lelki következményeket taglalja. Jel 12:7-16 verseiből a nagy küzdelemről.

János apostol bizakodóan szól "a mi atyánkfiainak vádolója" és a győztesek között zajló folyamatos harcról! Az üdvösséggel és Isten országa eljövetelével kapcsolja össze. Ezt a pozitív gondolatot az egész fejezet aláhúzza, mert a nagy küzdelem fontos oldala.

Példának okáért, a nagy vörös sárkány (Sátán, Jel 12:9) arra készül, hogy megegye a születendő gyermeket (Jézus). Ugyan melyik kisbaba élne ilyesmit túl? Ő azonban életben marad, majd Isten trónjához ragadtatik. A sárkány üldözni próbálja az anyát (Isten népének szimbóluma, lásd Jel 12:13). Hogyan védhetné meg magát egy sárkánytól egy anya, aki éppen akkor szült? Ám ő is csodálatos módon megmenekül (14. vers). Az Isten választottainak elpusztítására tett harmadik kísérlet az volt, amikor a sárkány árvizet bocsát az asszony után (15. vers). Egy nő az árvízzel szemben? Isten azonban ismét közbelép és megszabadítja az asszonyt (16. vers).

Ezek után a sárkány figyelme az asszony utódai felé fordul. Haragszik és hadakozik ellenük. A történelem világosan bemutatja, hogyan üldözték és nyomták el Isten népét az évek során. Sokszor reménytelennek látjuk a küzdelmet, és azon tűnődünk, hogyan élik túl a hűségesek, miközben megfeledkezünk arról, hogy a történetnek még nincs vége - A jelenések könyve 14. fejezetében folytatódik, ahol a hűségesek Isten trónusa előtt állnak, tehát ők is megszabadulnak! (bibliatanulmanyok)

A világ bűne - Az önzés, önhitt, elbizakodás

 „Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.” (Ésa 53:5)

Némelyeknek sekélyes nézeteik vannak az elfedező engesztelésről. Úgy képzelik, hogy Krisztus csak kis részben szenvedte el Isten törvényének büntetését. Feltételezik, hogy noha Krisztus magán érezte az Atya haragját, mégis, szörnyű szenvedésein át is tudta, hogy az Atya szereti és elfogadja Őt. Sokan azt gondolják, hogy az előtte tátongó sírt tündöklő reménység világította be, és hogy a jövő dicsőségének bizonyossága soha nem hagyta el Őt. Ez súlyos tévedés. Krisztus leggyötrelmesebb szenvedése az volt, hogy magán érezte az Atya rosszallását. Gondolatainak gyötrelme emiatt olyan felfokozott volt, amelyről az embernek csak halvány elképzelése lehet.

Mennyei Urunk emberré létele, megalázkodása és áldozata sokakban nem okoz mélyebb megdöbbenést annál… mint a Jézust követő mártírok halála. Sok vértanú lassú kínzás, mások keresztre feszítés áldozatai lettek. Miben különbözne hát Isten Fiának halála az ő tapasztalatuktól?… Ha Krisztus szenvedése csupán testi gyötrelmet jelentett, akkor az Ő halála valóban nem volt gyötrelmesebb némelyik vértanú halálánál. A testi szenvedés azonban csak elenyésző része volt Isten szeretett Fia kínszenvedésének. A világ bűne nehezedett rá, és amikor elviselte a megszegett törvényért kijáró büntetést, Atyja haragjának tudata töltötte el. Ez törte meg isteni lelkét… A Kálvária ártatlan szenvedője azt a válaszfalat ismerte fel, és érezte át mélységesen, amelyet a bűn emel Isten és az ember közé. A sötétség hatalmas uralkodói gyötörték. Egyetlen reménysugár sem világította be előtte a jövőt… A sötétségnek ebben a borzalmas órájában, amikor az Atya elrejtette előle az arcát, amikor a világ bűne a vállára nehezedett, és a gonosz angyalok légiói vették körül, ekkor törtek fel ajkáról a szavak: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”…

Az örök élet elnyeréséhez viszonyítva minden más jelentéktelen semmiséggé törpül.  (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

Mennyei szenthely munkája - Krisztus engesztelést szerezzen népéért.

Amiképpen régente az emberek bűneit jelképesen áthárították a földi szenthelyre, a bűnért való áldozati állat vére által, úgy a valóságban a mi bűneinket is áthárítja a mennyei szenthelyre Krisztus vére által. Ahogy a földi szenthely megtisztítását a bűn eltávolítása által végezték el, amely megfertőzte azt, úgy a mennyei szenthely megtisztítását is az ott feljegyzett bűnök eltávolítása vagy kiirtása által kell elvégezni. Ez szükségessé teszi a feljegyzések könyveinek átvizsgálását, hogy megállapíthassák, ki tarthat igényt Krisztus engesztelő szolgálatának áldásaira bűnbánata és Krisztusban való hite által. A szenthely megtisztítása ennél fogva magában foglalja a vizsgálati ítélet munkáját. Ezt a munkát Krisztus eljövetele előtt kell elvégezni, hogy megváltsa népét, mert amikor eljön, már „jutalma vele van, hogy megfizessen mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Jel. 22:12) (EGW:  A megváltás története)

Amikor Krisztus bement a mennyei szenthely szentek szentébe, hogy befejezze engesztelő áldozatát, megbízta szolgáit, hogy vigyék el utolsó kegyelmi üzenetét a világnak. Ez a Jelenések könyve 14. fejezet harmadik angyalának figyelmeztetése. Felhívása után azonnal látja a próféta az embernek Fiát eljönni dicsőségben, hogy learassa a földnek aratását. (EGW:  A megváltás története)

A mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet – bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán – az engesztelés áldásaiban. A szentély megtisztítása tehát egyben vizsgálat is – azaz ítélkezés. Ennek a munkának le kell zárulnia, mielőtt Krisztus eljön, hogy népét megváltsa, mert amikor eljön, a jutalmat is hozza, hogy mindenkinek cselekedetei szerint fizessen (Jel. 22:12)"És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz." (EGW:  A nagy küzdelem) 

A végső ítélet nagy napján megítélik "a halottakat azokból, amik a könyvekbe írva voltak az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12). Akkor Krisztus engesztelő vérének érdeme által minden igazi bűnbánó bűnét kitörlik a mennyei könyvekből. Így a mennyei szenthely (templom) megszabadul, vagy megtisztul a feljegyzett bűnöktől. (EGW: Tanácsok a gyülekezeteknek) 

Isten az Úr munkája bevégzésével bízta meg népét ezen a világon. A harmadik angyal üzenetének hangoznia kell! A hívők figyelmének a mennyei szenthely felé kell fordulnia, ahova azért ment Krisztus, hogy engesztelést szerezzen népéért. A szombat igazságát is hirdetni kell! Az üzenetnek hangos kiáltásként kell szólnia, hogy a Föld lakói meghallhassák a figyelmeztetést. Isten embereinek meg kell tisztítaniuk lelküket igazság és engedelmesség által, hogy az Úr eljövetelekor hiba nélkül állhassanak meg Őelőtte. (EGW: Maranatha)

Elfedezés - engesztelés

 

(János 1:29) "íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét."  A vérbe mártott madár - A megölt társa vérébe mártott, majd az örömteli életre szabadon eresztett madár csodálatos jelképe a mi számunkra az engesztelés, elfedezés jelképe. Az élet és a halál találkozott itt össze, rejtett kincset tárva az igazság után kutató elé. A megbocsátó vérnek Megváltónk föltámadásával és életével való egységét. Az egyik madarat forrásvíz fölött ölték meg; a forrásvíz Krisztus, a Bárány örökké folyó, őrökké tisztító vérének jelképe volt - annak a forrásnak, mely nyitva áll Júda és Jeruzsálem előtt, hogy megmosódjanak és megtisztuljanak a bűn minden szennyétől. Mi is hozzájuthatunk Krisztus elfedező véréhez. Ezt a legbecsesebb előjognak kell tekintenünk, a legnagyobb áldásnak, melyben Isten a bűnös embert valaha is részesítette. Mi mégis mily kevésre becsüljük e roppant ajándékot! Milyen mély, milyen széles és állandó ez a patak! Megnyugvást, pihenést talál itt minden szentség után vágyó lélek. A Szentlélek éltetésére, majd pedig Krisztussal való szent, boldog, békés járásra és drága közösségre. S akkor, ó, akkor tudjuk elmondani értelmesen Jánossal: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. (1894, 87. levél.)

Az üdvösség értékének teljes megértéséhez át kell gondolnunk, mibe is került. Sokaknak csak szűkös fogalmuk van Krisztus szenvedéséről, ezért kevésre becsülik az elfedezés fontos munkáját. Az ember megmentésének dicső tervét az Atyaisten végtelen szeretete hozta létre. Ez isteni tervben nyilvánul meg legcsodálatosabban Isten szeretete a bukott emberiség iránt. Az Isten szeretett Fiának odaadásában megmutatkozó szeretet ámulatba ejtette a szent angyalokat. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jan 3:16) A Megváltó volt az Atya dicsőségének tündöklése, és személyének pontos mása. Benne élt az isteni fenség, tökéletesség és kitűnőség. Üdvözítőnk egyenlő volt Istennel. Úgy tetszett az Atyának, hogy „benne lakjék az egész teljesség”. „Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (olyan valaminek, amihez feltétlenül ragaszkodjék) azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

(Jelenések 13:8) "Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta." A halálbüntetés nem lett azonnal végrehajtva - Ádám hallgatott a kísértő szavára, s engedve burkolt célzásainak, bűnbe esett. Az Úr mért nem hajtotta végre azonnal a halálos ítéletet Ádám esetében? Mivel váltságdíjat talált, Isten egyszülött Fia vállalta, hogy magára veszi az ember bűnét és elfedezi az emberi fajért. Ha nem találták volna ezt a jóvátételt, nem lett volna bűnbocsánat. Ha Isten elfedezés nélkül megbocsátotta volna Adám bűnét, halhatatlanná tette volna a bűnt, mégpedig kihívón, korlátlanul. (Advent szemle és szombat hírnök 1902 április 23

Alapozzuk meg életerős elvként értelmünkben és szívünkben azt a komoly igazságot, hogy az értünk hozott áldozat elégséges, Isten meg tud menteni, és meg is ment a legvégsőkig mindenkit, aki Őhozzá jön, és eleget tesz az igében meghatározott feltételeknek. A mi dolgunk az, hogy átvigyük akaratunkat Isten oldalára. Így az elfedezés vére által részeseivé leszünk Isten természetének. Krisztus által Isten gyermekei vagyunk. Miénk a bizonyosság, hogy Isten úgy szeret bennünket, mint Fiát. Egyek vagyunk Jézussal, arra megyünk, amerre előttünk járt. Hatalmában áll elűzni a sötétséget, amelyet az ellenség vet ösvényünkre. A sötétség és csüggedés helyett dicsőségének napsugara ragyog szívünkbe.

Részletesebben kell ismernünk az elfedezés munkáját, amely most folyik a mennyei szenthelyen. Ha szemléljük és meg is értjük ezt a komoly igazságot, akkor Krisztussal összhangban tudunk tevékenykedni. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet) 

Keserű pohár - Jézus Krisztus lelki gyötrelme

És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár  Mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg. (Máté 26:39)

A Gecsemáné-kertben Jézus az ember helyett szenvedett, és Isten Fiának emberi természete roskadozott a bűntudat szörnyűséges borzalma miatt, míg csak vértelen, reszkető ajkáról fel nem hangzottak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár…” Az emberi természet meghalt volna a bűntudat borzalma alatt, ha a mennyei angyal meg nem erősítette volna a gyötrelem elhordozására… Krisztus az Isten törvénye megrontói felett elhangzott halálos ítéletet szenvedte el.

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme következtében nagy vércseppekhez hasonló nedv ütött ki a bőrén. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. (Luk 22:44) Itt vette Őt körül a sűrű sötétség rémülete. Az egész világ bűne nehezedett rá. Az ember helyett szenvedett, úgy, mintha Ő szegte volna meg Isten törvényét. A kísértés színhelye volt ez. Isten világossága visszavonult a szeme elől, és így a sötétség hatalmas urának kezébe került. Lelki gyötrelmében elterült a hideg földön. Magán érezte Atyjának rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés poharát, és kész volt azt kiinni, hogy helyette majd az áldások poharát nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor remegett meg kezében a titokzatos pohár.

Jézus gyakran járt a Gecsemánéba, hogy elmélkedjen és imádkozzon a tanítványaival… Az Üdvözítő még soha nem érkezett erre a helyre ilyen fájdalommal telt szívvel. Isten Fia nem a testi kínoktól riadt vissza… Az elveszett világ bűne elsöprő erővel nehezedett rá. Az Atyától való elidegenedés, amely a bűn következménye volt, hasító fájdalommal repesztette meg szívét, és nagy vércseppeket fakasztott a homlokából…

Csak halvány fogalmunk lehet Isten Fiának a Gecsemánéban elszenvedett kimondhatatlan gyötrelméről. Jézus valósággal megtapasztalta, hogy az ember bűnének felvállalása elválasztja Őt az Atyától. Urunk bűnné lett az elbukott emberiség érdekében. Az Atya szeretetének visszavonása ezeket a gyászos szavakat hívta elő gyötrődő lelkéből: „Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Mt 26:38)

Isten dicsőséges Fia elveszítette az eszméletét, és haldoklott. Az Atya hírnököt küldött a Mennyből, hogy megerősítse gyötrődő Fiát, és előkészítse Őt véres ösvényére. Ha halandó emberek láthatták volna az angyalok seregének döbbenetét és bánatát, amikor az Atya visszavonta a fény, a szeretet és a dicsőség sugarait egyszülött, szeretett Fiától, akkor megértenék, hogy Isten szemében milyen visszataszító a bűn. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

 Megváltója fáradozott, és szenvedett értünk, akkor ő megtagadta magát. Egész élete egyetlen, örökös fárasztó munka és nélkülözés volt. Ha úgy akarta volna, könnyű körülmények közt, bőségben tölthette volna földi életét. Megszerezhette volna magának az élet összes élvezetét és örömét. Mégsem ezt választotta; nem kereste a maga kényelmét. Nem földi kielégülésre tört, hanem, hogy jót tegyen, s megóvja az embereket a szenvedéstől, hogy segítsen a leginkább segítségre szorulókon. Urunk mindvégig állhatatos maradt. A mi békességünkért érte őt utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Hiszen nekünk ítélték meg a keserű poharat; a mi bűneink elegyítették azt össze. Drága Megváltónk azonban elvette ajkunktól a kelyhet, s maga ürítette ki. S a keserű pohár helyett a bűnbocsánat, áldás és üdvösség kelyhét nyújtja nekünk. Jaj, mily kimondhatatlan áldozat volt ez! Milyen szeretet, mily csodálatos, páratlan szeretet is ez! Miután mindezt a szenvedést elviselte értünk, mi talán riadjunk vissza, hogy elviseljük a ránk háruló kicsiny próbákat? Szerethetjük-e Krisztust, ha nem vagyunk hajlandók felvenni keresztünket? Kívánkozhatunk-e vele lenni a dicsőségben, ha a bíróságtól a Kálváriáig sem követjük őt? Ha Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye, akkor úgy járunk majd, amint ő járt. Követni fogjuk mások áldására áldozott életét; akkor iszunk a kehelyből és megkeresztelkedünk a keresztséggel; a Krisztus kedvéért jókedvvel elviseljük az odaadás, próba, lemondás életét. A menny így is olcsónak tűnik majd, ha mégakkora áldozatot hozunk is érte. (EGW írásai)

Kísértés - megtévesztés

 

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije.” (Jn 14:30)

Krisztusnak Földünkre jövetele pillanatától kezdve a sátáni eszközök teljes tömörülése munkába kezdett Krisztus megtévesztésére és hatalmának leküzdésére, mint ahogyan Ádám is a megtévesztés és legyőzetés áldozata lett.

Amikor Krisztus megszületett Betlehemben, Isten angyalai éjjel megjelentek a nyájaikra vigyázó pásztoroknak, és isteni kijelentést tettek az újszülött gyermek hatalmáról. Sátán tudta, hogy valaki isteni küldetésre jött el a Földre, hogy elvitassa tőle a hatalmát. Hallotta az angyal szavát: „Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lk 2:10–11).

A mennyei hírnökök Sátán zsinagógájának minden haragját felszították. Sátán követte a gyermek Jézusra felvigyázók lépteit. Hallotta Simeon próféciáját a templom udvarában… „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet” (Lk 2:29–30). Sátán bőszült haragra gerjedt, amikor meglátta, hogy Simeon felismerte Krisztus istenségét.

A Menny fejedelmét körülvette a kísértő… A sátáni eszközök már csecsemőkorában, a féltékeny Heródesen keresztül megpróbálták elpusztítani Jézust. A gonosz szüntelen el akarta ejteni ettől az időtől kezdve egészen a Kálvária keresztjéig. Sátán követői eltökélték, hogy Jézust le kell győzni. Egyetlen olyan ember sem született még erre a világra, aki megmenekülhetett volna az őscsaló hatalmától. A gonosz sereg minden erejét latba vetették Jézus ellen… Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy őt fogják legyőzni. A siker vagy vereség kérdése túl súlyos volt ahhoz, hogy bármely gonosz alattvalójára bízhatta volna a munkát. A gonoszság fejedelme személy szerint állt ütközetbe…

Krisztus élete szüntelen harcot jelentett a sátáni eszközökkel szemben. Sátán a hitehagyás minden energiáját felsorakoztatta Isten Fia ellen. 

Krisztus egyetlen alkalommal sem állt szóba a kísértések sokaságával. Egyetlen egyszer sem lépett Sátán területére, hogy ezzel előnyös helyzetbe juttassa a nagy csalót. 

Alámerítkezése után Isten Fia a pusztába ment, hogy ott megkísértse az ördög… Negyven napig nem evett, nem ivott… Önmagán tapasztalta az étvágy hatalmát az ember felett. A bűnös ember érdekében elszenvedte a legsúlyosabb próbát ezen a területen. Olyan győzelmet aratott, amit kevesen értékelnek. E böjt hosszúságából látszik, hogy milyen nagy hatalma van a megromlott étvágynak, és hogy milyen nagy bűn annak kielégítése. A Megváltó azért állta ki ezt a próbát, hogy ezáltal megtörje az étvágynak az emberek felett gyakorolt hatalmát… Azért jött a Földünkre, hogy isteni erejét a mi emberi törekvéseinkkel egyesítve, mi is győzelmet arathassunk az általa nyert erő és erkölcsi hatalom révén.

„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” (Zsid 4:15) 

Nem egyedül az éhség gyötrelmei voltak azok, amelyek az Üdvözítő szenvedéseit oly leírhatatlanul keserűvé tették. A Megváltó átérezte mindazt a bűnt, amely az étvágy kielégítése által keletkezett, és amely oly sok bajt hozott a világra, és ez súlyos teherként nehezedett a lelkére… 

A mértéktelenség képezi az alapját minden olyan erkölcsi romlásnak, amely az embert veszélyezteti. Krisztus éppen ott kezdte el a megváltás munkáját, ahol a romlás elkezdődött. Ősszüleink bukását az étvágyuk kielégítése okozta. Ennek megfelelően a megváltás munkájában Jézus első dolga az étvágy megtagadása volt. Milyen csodálatos szeretetet nyilatkoztatott ki Jézus azáltal, hogy eljött világunkba bűnünk és gyengeségünk elhordozására! A szenvedés ösvényét járva és szeplőtelen élete által megmutatta nekünk, hogy miként járhatunk és győzedelmeskedhetünk úgy, ahogyan Ő járt és győzedelmeskedett. (EGW: Isten csodlatos kegyelme)