Mielőtt megszülettünk

 

Mielőtt megszülettünk volna, Isten már szeretett minket. Tervet készített arra, hogyan ismerjük meg Őt, és miként kerül majd közelebb hozzánk. Úgy igyekszik közel kerülni hozzánk, mint a jó Pásztor, és hív, hogy maradjunk meg benne mindennap. A mi részünk pusztán az, hogy úgy döntünk, reagálunk a hívására, amire Ő válaszul véget vet a nyomorúságunknak és laodiceai állapotunknak, hogy a rosszat a jó ajándékaival váltsa fel.

(Jel 3:18-19). Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne lássék ki a te mezítelenséged rútsága; és szemgyógyító írral, kend meg a szemeidet, hogy láss. (19) Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy búzgóságos azért, és térj meg /Kár/

Mint ahogyan a szőlővesszők sem nőnek gyorsan, az Istennel kialakuló kapcsolatunknak is talán több idő kell a növekedéséhez, miközben az is előfordulhat, hogy hirtelen nő meg, a régen várt esőtől. Bármilyen gyorsan növekszünk, vagy mennyi gyümölcsöt terem az életünk, napi szinten kell befogadnunk az „életnedvet”, vagyis a Lelket, aki egyedül képes biztosítani, hogy megmaradjon a kapcsolatunk Jézussal.

„A Krisztusban maradás Lelkének állandó birtoklását jelenti, azt, hogy életünket minden feltétel nélkül átadjuk az Ő szolgálatára. A kapcsolat csatornáját mindig nyitva kell tartani az ember és Isten között. Mint ahogy a szőlővessző folyamatosan szívja magába a nedvet az élő szőlőből, úgy nekünk is hozzá kell tapadnunk Krisztushoz, és hittel el kell tőle fogadnunk lényének erejét és tökéletességét”. (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 583./old.)

„Hogyan válhat a kiszáradt, leválasztott csemete eggyé a szőlőtővel? Hogyan válhat részesévé az élő szőlő életének és táplálékának? Csak úgy, ha beoltják a szőlőbe, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatba kerüljön vele. Rostról rostra, érről érre kapaszkodik a vessző szorosan az életet adó szőlőbe, amíg élete eggyé nem válik az ággal, amibe oltották, aminek hatására végül ugyanúgy gyümölcsöt terem, mint a szőlőtő”. (Ellen G. White: Manuscript 67. 1897.)

ÖSSZEFOGLALÁS: Mielőtt az Istennel való kapcsolatunk növekedhetne, először meg kell állnunk, hogy lássuk, milyen állapotban van a kapcsolatunk vele most. Amennyiben a kapcsolat laodiceai, vagy úgymond a saját águnk nem virágzik, az állapotváltozáshoz Jézusnál van a tökéletes megoldás: az, hogy benne maradjunk.

ISTEN TÖRVÉNYE A NÉP ÉLETÉBEN

„Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez oly közel volna istene… És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelkezései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény…?” (5Móz 4:6-8), /ÚRK/

„Krisztus vezette Izrael fiait pusztai vándorlásuk alatt. Nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban rejtőzve mutatta nekik az utat… és az Istent nem tisztelő népek szeme láttára letelepítette Izraelt, választott népét, az Úr szőlőjét.

Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Törvénye rendelkezései – az igazság, jogosság és tisztaság örökkévaló elvei – kőfalként vették körül őket. Isten azért adta népének a törvényt, hogy védőbástyája legyen. Az elvek követése megmentette volna őket a bűnös szokások rontásától. Isten az ország közepébe helyezte szent templomát, mint tornyot a szőlőskertbe.

Krisztus volt tanítójuk. Miként velük volt a pusztában, itt is tanította őket, és mutatta nekik az utat… Nagy szeretetének és türelmének állandóan tanújelét adta. Isten azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjék, amellyel képviselhetik Őt.

Az Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket a világ népei csodálták volna. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet tudott nekik adni, továbbra is tanítani akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel Isten dicsőségét és hatalmának magasztos voltát kellett volna megmutatniuk…

Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy a földet öröm és béke töltse be. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy az emberek szívét a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 194-196./old.)