Krisztus legyőzte a világot

 Amennyiben minden Isten ideális akarata szerint történt volna, soha nem lett volna semmi rossz, csak a szeretet és harmónia tökéletes boldogsága. Végül majd helyreállítja a világ egyetemet tökéletes, ideális akarata szerint. Mindeközben úgy viszi végbe akaratát, hogy tekintetbe veszi teremtményei szabadon meghozott döntéseit.

Mivel Isten elkötelezte magát, hogy tiszteletben tartja teremtményeinek a szeretethez kellő szabadságát, a világtörténelem sok „hozzávaló ját” nem Ő választotta, azok homlokegyenest ellentétesek azzal, amit szeretett volna.  

Így nézve az isteni gondviselés nem csupán egydimenziójú, mintha Isten egyoldalúan irányítana mindent, ami történik. A gondviselésnek (legalább) kétdimenziójú nézete szükséges. A világban bizonyos dolgok Istentől erednek, mások pedig (ezek mind rosszak) a teremtmények szabadon meghozott döntéseinek a következményei. Sok minden történik, amit Isten nem akar. 

(Jn 16:33) Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/ 

Emberek hite meginoghat, különösen a szenvedés vagy megpróbáltatás idején, ha az a téves nézet él bennük, hogy Isten megmenti (meg kell, hogy mentse) őket az élet szenvedéseitől és megpróbáltatásaitól. Jézus azonban egészen más történetet mond, figyelmezteti a követő it, hogy számítsanak megpróbáltatásokra, nehézségekre, ugyanakkor van remény, mert Ő legyőzte a világot. (Jn 16:33, ÚRK)  

Érnek szenvedések és megpróbáltatások, ami nem azt jelenti, hogy ez volna Isten ideális akarata ránk nézve. Mindig látnunk kell a teljes képet: a nagy küzdelmet! Abban azonban bízhatunk, hogy bár a gonoszság nem jó célt szolgál, Isten képes még a rossz dolgokból is jót kihozni! Isten – ha bízunk benne – még a szenvedéseinket is felhasználhatja arra, hogy közelebb vonjon magához, és másokkal való együttérzésre, törődésre késztessen.

White idézet: Krisztus tudta, hogy az ellenség minden emberi lényt megkeres, kihasználja az öröklött gyengeségeket, és hamis hízelgéssel tőrbe csalja azokat, akik nem Istenben bíz nak. Urunk azáltal készítette elő győzelmünket, hogy végig járta az utat, amelyen az embernek is haladnia kell. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe jussunk a Sátánnal folytatott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megijesszenek vagy elcsüggesszenek. „Bízzatok: – mondta – én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) … 

 Milyen eszközökkel győzött Jézus a Sátánnal szembeni küzdelemben? Isten szavával. Csak az Ige által tudott ellenállni a kísértésnek. „Meg van írva” (Mt 4:4) – mondta. Minket pedig megajándékozott „igen nagy és becses ígéretekkel; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon”. (2Pt 1:4) Isten Igéjének minden ígérete a mienk. Élnünk kell minden egyes Igével, amely Isten szájából származik. Ha kísértés ostromol, ne tekintsünk a körülményekre vagy saját gyengeségünk re, hanem az Ige hatalmára! Annak minden ereje a tiéd. – Jézus élete, 122-123./old.  

Isten ideális akarata és helyreállító akarata

Mit mond (Ef 1:9-11) szakasza a predesztinációról? Vajon Isten egyeseket előre üdvösségre rendel el, míg másokat kárhozatra szán? 

 (Ef 1:9-11). Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybe foglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. (11) Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; /RÚF/

A görög prooridzó szó itt és a Szentírásban másutt is alapvetően nem azt tanítja, hogy Isten határozza meg a történelmet. A görög kifejezés egyszerűen azt jelenti, hogy „előre eldönt”

  Természetesen lehetséges egyoldalúan előre meghatározni valamit, de mások szabad akara tát figyelembe véve is meg lehet előre határozni a dolgokat. A Szentírás tanítása szerint Isten ez utóbbit teszi.

Egy görög kifejezés itt és másutt is [pl. (Róm 8:29-30). Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. (30) Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. /RÚF/] úgy szerepel a fordításban, hogy „eleve elrendel”. Ez Istennek a jövővel kapcsolatos terveire vonatkozik – miután figyelembe veszi, amit előre tud a teremtményei szabadon meghozott döntéseiről. Tehát gondviselésében a mindenki számára kívánatos, jó végkimenetel felé irányítja a történelmet, miközben tiszteletben tartja teremtményei szabadságát, ami szükséges az őszinte szeretetkapcsolathoz.  

(Ef 1:11) verse kijelenti, hogy Isten „mindent az ő akaratának tanácsából munkál”. (ÚRK) Vajon ez azt jelenti, hogy eldönti: minden pontosan az Ő kívánsága szerint legyen? A szövegkörnyezetéből kiragadva úgy tűnhet, hogy (Ef 1:9-11) ezt a nézetet erősíti. Azon ban ez a magyarázat ellentmondana sok eddig vizsgált szövegnek, amelyek szerint az emberek időnként elutasítják „Isten akaratát” Lk 7:30, ÚRK;  (Zsolt 81:12-15) De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/; (Lk 13:34) Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki meg ölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam össze gyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! /RÚF/] Ha a Biblia nem mond ellent önmagának, hogyan érthetjük ezeket a szakaszokat egymással összeférő módon?  

A szakasz tökéletesen érthető, ha felismerjük a különbséget aközött, amit Isten „ideális akaratának”, illetve „helyreállító akaratának” nevezhetünk. Isten „ideális akarata” az, amit szeretne, hogy megtörténjen. Ez akkor valósul meg, ha mindig mindenki pontosan azt teszi, amit Ő szeretne. „Helyreállító akarata” pedig az, amelyben már számításba vett minden egyéb tényezőt, a teremtményei saját – az Ő akaratától időnként eltérő – döntését is. (Ef 1:11) Isten „helyreállító akaratára” látszik utalni.  

White idézet: Wesley kora előtt Angliában… sokan azt állították, hogy Krisztus eltörölte az erkölcsi törvényt, ezért a keresztényeknek nem kötelező betartani; hogy a hívő megszabadult „a jó cselekedetek szolgaságából”… 

 Mások, akik szintén azt vallották, hogy „a választottak nem eshetnek ki a kegyelemből, és nem veszthetik el Isten kegyét”, arra a még megdöbbentőbb következtetésre jutottak, hogy „a gonosz cselekedetek, amelyeket elkövetnek, valójában nem bűnösek, és nem kell őket Isten törvénye áthágásának tekinteni; következésképpen a választottaknak nincs okuk arra, hogy megvallják bűneiket, sem pedig arra, hogy megtérés útján szakítsanak velük”. Ezért kijelentették, hogy még a legsúlyosabb bűn „sem bűn Isten szemében, amely különben az isteni törvény áthágásának minősül”, ha a választottak egyike követte el… 

 Lényegében ugyanezeket az ellenszenves dogmákat… ezt az elgondolást ugyanaz a mesteri szellem sugallja, aki már a menny bűntelen lakói között elkezdte munkáját, mert meg akarta dönteni az isteni törvény jogos korlátozásait. – A nagy küzdelem, 260-261./old.  

A test és a lélek kölcsönhatása

 

"A test és a lélek között nagyon szoros kapcsolat van. Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, a másik is megérzi. A lélek állapota sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják.

A testi-lelki beteg lássa meg Krisztusban a helyreállítót. "Mert én élek - mondja Jézus -, ti is élni fogtok" (Jn 14:19). A Szentírás így tanítja azokat, akik szeretnék visszanyerni, ill. megőrizni egészségüket: " meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel" (Ef 5:18).

"Békességet hagyok néktek ...Jn 14:27. Ez a békesség Krisztusban rejlik, és csak akkor kaphatjuk meg, ha magát Krisztust is elfogadjuk.

A mi világunk a szenvedés világa. A mennyei hazánk felé vezető úton véges-végig nehézségek, próbák és gyötrelmek várnak reánk. Isten minden próbában gondoskodik segítségről. Ne engedjük, hogy a jövő a maga súlyos problémáival és nyugtalanító kilátástalanságával elcsüggessze szívünket, remegővé tegye térdeinket, kezünket pedig erőtlenné. Akik Isten vezetésére bízzák és szolgálatára szentelik életüket, sohasem kerülhetnek olyan helyzetbe, ami Isten gondviselésén kívül esik.

Bármi legyen is a helyzetünk, ha Igéjének cselekvői vagyunk, van vezetőnk, aki igazgatja utunkat;
bármilyen bonyolult is a problémánk. Biztos Tanácsadónk van; bármi a bánatunk, veszteségünk, vagy bármilyen elhagyatottak vagyunk is, együttérző Barátunk van.

Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket. Ne önmagunkra tekintsünk, hanem Krisztusra! Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekint arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához. A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk.

Akkor hát neveljük szívünket és nyelvünket Isten páratlan szeretetének dicsőítésére! Szoktassuk lelkünket bizakodásra, és maradjunk mindig a Golgota keresztjéről sugárzó fényben! Terheinket, bajainkat elfeledve dicsőítsük Istent, amiért nevének dicsőségére élhetünk!

Amikor valaki hogyléted felől érdeklődik, ne próbáld valami szomorú dologgal sajnáltatni magad! Ne beszélj hited kicsiségéről, fájdalmaidról, szenvedéseidről!

"Mindenkor hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok" (I Thessz 5: 18). Ez a parancs egyben biztosíték is. Szavatolja, hogy még a látszólag ellenünk szóló dolgok is javunkra szolgálnak. Isten nem kéri, hogy legyünk hálásak azért, ami árt nekünk.

Ha a betegségben szenvedőkkel a másokért való szolgálat elfeledtetné önmagunkat, ha az Úr parancsát követve a nálunk nyomorultabbaknak szolgálnának, akkor megtapasztalnák, hogy mennyire igaz a prófétai ígéret: "Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik" (Ésa 58:8)."

 E.G.W. A nagy orvos lábnyomán c.

Szeretni Istent

 

Isten mindenható, ez azonban nem jelenti, hogy azt is megteheti, ami logikailag lehetetlen. Így például nem határozhatja meg, hogy valaki önként szeresse Őt. Az önkéntes cselekvés azt jelenti, hogy valaki kényszer nélkül teszi, amit tesz, tehát a meghatározás természetéből adódóan lehetetlen kötelezni az önkéntes cselekvésre. Amint tehát láttuk, és ezt újból meg kell erősíteni, Isten senkit sem kényszeríthet arra, hogy szeresse Őt, mert kikényszerített szeretet nem létezik.

(5Móz 6:4-5). Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/

 (Mt 22:37). Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” /RÚF/  

Az Isten szeretetére szólító nagy parancsolat is bizonyítja, hogy Isten vágyik mindenkinek a szeretetére, mégsem szereti Őt mindenki. Miért nem hat oda, hogy mindenki szeresse? Megint csak azért, mert a szeretetnek önkéntesnek kell lennie, hogy szeretet legyen.

  (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék.” (4Móz 23:19) Isten nem hazudik (Tit 1:2), tartja a szavát, nem szegi meg az ígéretét. (Zsid 6:17-18) Ebből következik, hogy ha megígért vagy vállalt valamit, további cselekvése az ígérete által megszabott erkölcsi korlátok között mozog. Vagyis mivel Isten a legtöbb esetben megadja teremtményeinek a szabad akaratot, hogy másként döntsenek, mint ahogy Ő szeretné, az emberek választása nem Istenen múlik. Elkötelezte magát a szabad akarat biztosítása mellett, így az embernek lehetősége van Isten ideális elvárásával is szembemenve élni a szabadságával. Tragikus módon sokan így gyakorolják a szabadságukat, amiből következik, hogy sok minden megtörténik, amit Isten nem szeretne, ami a szó szoros értelmében nem rajta múlik. 

White idézet: Az Úr senkit sem kötelez arra, hogy kövesse az igazságot, szeresse az irgalmasságot, és járjon alázatosan Isten előtt, de az ember elé helyezi a jót és a rosszat, és érthetően tudtára adja, mi lesz választásának a következménye. Krisztus hív: „Kövess engem!” De sosem kényszerít arra, hogy a lábnyomában járjunk. Csak saját döntésünk alapján követhetjük Őt. Miközben megértjük Krisztus életét és jellemét, egyre erősebb vonzalmat érzünk arra, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és törekszünk még jobban megismerni. Ezután pedig megértjük, hogy miért van az, hogy „az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”. – Counsels on Stewardship, 138./old.  

Mindenható Istenünk

Sokan azt hiszik, hogy Isten mindig eléri, amit akar, azonban a Biblia egészen más történetet mutat be. A Szentírásban újra és újra látni azt, hogy nem teljesül a vágya. Vagyis a történtek gyakran Isten akaratával ellentétes módon alakulnak. Sokszor nyíltan ki is jelenti, hogy éppen az ellenkezője történik annak, amit akar. Egy bizonyos megoldást kívánt népének, ők viszont inkább mást választottak. 

(Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/

(Ézs 30:15, 18). Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok (18) De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. /RÚF/

(Ézs 66:4). Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. /RÚF/

(Lk 13:34). Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! /RÚF/  

 Isten kifejezett parancsai ellenére férfiak és nők mindenáron a maguk akaratát követik, sőt még imádkozni mernek azért, hogy az Úr nézze el, hogy akaratával szemben haladjanak. Az Úr nem leli örömét az ilyen imádkozásban. Sátán szegül melléjük, mint Éva mellé is az Édenben… Erkölcsi sötétség szemfedője takarja a vallásos világot. Babona és vakbuzgóság uralja a férfiak és nők gondolkodását, s annyira elvakítja a józan eszüket, hogy nem ismerik fel embertársaik iránti kötelességüket, sem feltétlen engedelmességgel adózzanak Isten akaratának… 

 „De népem nem hallgatott szavamra, azért ráhagytam őket kemény szívükre, ők pedig a maguk feje után mentek.” (Zsolt 81:12-13) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 72-73./old.

 A legtöbb keresztény egyetért abban, hogy Isten mindenható, vagyis bármit megtehet, ami logikailag lehetséges, illetve a természetével összeegyeztethető. Bizonyos dolgok azért nem lehetségesek, mert ellentétesek a lényével, ez megmutatkozott Krisztusnak a Gecsemánéban elmondott imájában is. Egyrészt kijelentette, hogy „Istennél minden lehetséges” (Mt 19:26), de a kereszthez közeledve így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te” (Mt 26:39), ÚRK 

Az Atyának hatalmában állt megszabadítani Krisztust a kereszt szenvedéseitől, viszont azért nem tehette meg, mert a bűnösöket is meg akarta menteni. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak kellett megtörténnie, mindkettő nem lehetett.

 (Ez 33:11). Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza? /RÚF/

(1Tim 2:4-6). Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. (5) Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, (6) aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében. /RÚF/ 

(Tit 2:11). Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek /RÚF/ 

 (2Pt 3:9). Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. /RÚF/  

White idézet: Az Úr nem helyezi hatályon kívül törvényét, mennyei és földi uralmának alapját azért, hogy üdvösséget adhasson a bűnös embernek. Isten az igazság bírája és védelmezője. Törvényének akár egyetlen, legparányibb áthágása is bűn. Nem tekinthet el törvényétől, nem mondhat le annak legapróbb részleteiről, hogy megbocsáthassa a bűnt. A törvény igazságát és erkölcsi kiválóságát fenn kell tartani a világegyetem előtt. De a szent törvényt csak Isten Fia halálának árán lehetett fenntartani. – Advent Review and Sabbath Herald, 1898. november 15.  

A Gecsemánéban Krisztus így imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”. (Mt 26:39.) A lelke számára keserűnek tűnő pohár volt az, ami a világ bűnei miatt elválasztotta Őt Istentől… Az az engedelmes lelkület kedves Isten előtt, amit Krisztus tanúsított imádkozása közben. Bárcsak a lélek érezné szükségét, tehetetlenségét és parányi voltát, és minden erejével segítséget kérne, mert akkor biztos segítségre találna. – In Heavenly Places, 89./old. 

A isteni gondviselés szerepe

„Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16:33), ÚRK

A gondviselés szó, írja le Isten cselekvését a világban. Nagyban meghatározza, hogyan viszonyulunk Istenhez, egymáshoz és mit gondolunk a gonoszság problémájáról, hogy miként értjük a gondviselés szerepét.  

A keresztények többféleképpen is értelmezik a gondviselést. Egyesek szerint Isten a hatalmával szabja meg, hogyan történjen meg minden. Még azt is Ő választja ki, hogy ki üdvözül és ki jut kárhozatra. E nézet szerint az emberek nem dönthetnek szabadon mást, mint amit Isten elrendelt, sőt még a vágyaikat is Ő határozza meg.  

Ezzel szemben erős bibliai bizonyítékok mutatnak arra, hogy nem Isten szab meg mindent, ami történik. Szabad akaratot ad az embereknek egészen addig a pontig, hogy ők (és az angyalok) úgy dönthetnek: Isten akaratával éles ellentétben cselekszenek. A bűneset történetében, a bűn, a gonoszság történetében egyaránt drámai, tragikus módon mutatkozott meg, hogy mi minden következik a szabad akarattal való visszaélésből. Isten azért hozta létre a megváltás tervét, hogy gyógymódot biztosítson a tragédiára, amit a szabad akarat helytelen használata okozott.

(5Móz 6:4-5) Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.

(Jer 32:17-20) Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted! Aki irgalmasságot cselekszel ezeríziglen, és aki az atyák bűnéért az ő fiaik keblében fizetsz meg ő utánok, te nagy Isten, te hatalmas, akinek neve Seregek Ura! Nagy tanácsú és hatalmas cselekedetű, akinek szemei jól látják az emberek fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az ő útai szerint, és az ő cselekedeteinek gyümölcse szerint; Aki jeleket és csudákat tettél Egyiptom földén és mind e napiglan mind Izráel földén, mind az embereken, és nevet szerzettél magadnak, amint ez mai nap is megvan.

(Luk 13:34) Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, és ti nem akartátok!

White idézet: Emlékezzünk gyakran, hogy miként bánt Isten a népével. Az Úr hányszor felállította az útjelzőket az ősi Izráel számára. Hogy el ne feledjék a múlt történetét, megparancsolta Mózesnek, szedje verses énekekbe a történeteket, hogy a szülők megtaníthassák arra gyermekeiket, és mikor a gyermekek kérdezősködnek, a teljes történetet elismételhessék nekik. Állítsanak emlékműveket feltűnő helyekre. Ezeket mindig jó karban kellett tartaniuk. Így Isten gondoskodó tettei, szembetűnő jósága, irgalma, mely népéről való gondoskodásban és szabadításban jutott kifejezésre, nem merültek feledésbe. Minket is szólít: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok sok szenvedés teljes küzdelmet álltatok ki.” (Zsid 10:32) Nemzedékünkben is csodatévő Istenként fáradozott népéért. Gyakran kell ráterelni mind a fiatalok, mind az öregek figyelmét Isten ügyének múlt történetére. Szükségünk van arra, hogy gyakran emlegessük Isten jóságát, és dicsérjük Őt csodatetteiért. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 364./old.

 Az Úr háromféleképpen közli velünk akaratát, hogy irányítson bennünket, s alkalmassá tegyen arra, hogy mi is irányíthassunk másokat. Hogyan tudjuk megkülönböztetni hangját az idegen hangtól? Honnan tudjuk, hogy nem hamis pásztor szól-e hozzánk? Isten kijelenti nekünk akaratát Igéjében, a Szentírásban. Felismerhetjük hangját gondviselése lépéseiben is – és fel is fogjuk ismerni, ha nem különítjük el a lelkünket tőle azáltal, hogy a saját akaratunk szerint járunk, ha nem megszenteletlen szívünk ösztönzéseire hallgatunk, míg az érzékeink annyira össze nem zavarodnak, hogy nem ismerjük fel többé az örökkévaló dolgokat, és az ellenség hangja annyira álcázott nem lesz előttünk, hogy Isten szavának fogadjuk el. Isten szavát továbbá a Szentlélek felhívásai által is hallhatjuk, aki benyomásokat kelt szívünkben, amelyek beépülnek a jellemünkbe. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 512./old.

Miért engedte meg Isten a bűnt?

A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének, sem következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent, nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át létező egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításban lássa, és hogy Isten igazságossága, irgalma, törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

Sátán lázadásának tanulságul kellett szolgálnia a világegyetem számára az eljövendő korszakokon át végig – mint a bűn jellegéről és rettenetes következményeiről való örökös bizonyságtevés. Sátán uralmának következményei – mind emberekre, mind angyalokra gyakorolt hatása meg fogja mutatni, milyen gyümölcsöt terem az isteni tekintély mellőzése. Ez fogja tanúsítani, hogy Isten kormányzatával szorosan összefügg a Teremtő minden alkotásának jóléte. Így e lázadás rettenetes történetének minden szent lényt örökké védenie kell, hogy a törvényszegés jellegét megmutatva meggátolja becsapásukat; hogy megőrizze őket a vétkezéstől és a büntetéstől”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták fejezete, 7-17./old)

White idézet: Isten szeretete az emberek iránt 

 A természet és a kinyilatkoztatás egyaránt bizonyságot tesz Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk kútforrása az életnek, a bölcsességnek és az örömnek. Tekintsünk csak a természet csodálatos és fenséges műveire; gondoljunk arra, mily nagyszerűen alkalmazkodnak nemcsak az ember, hanem minden élőlény szükségleteihez! A napfény és az eső, mely felüdíti és megtermékenyíti a földet, a hegyek, a völgyek és a tengerek, mind az Alkotó szeretetéről beszélnek. Isten az, aki teremtményeinek kielégíti mindennapi szükségleteit! A zsoltáríró csodálatosan fejezi ki ezt a gondolatot a következő szavakkal: „Mindenki szemei Tereád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.” (Zsolt 145:15-16)  

Isten szentnek és boldognak teremtette az embert; a gyönyörű föld, ahogy Isten mindenható kezeiből kikerült, a bukás és átok legkisebb nyomát sem hordta magán. Csak az isteni törvények, a szeretet törvényének áthágása hozta a romlást és a halált a világra. Ámde Isten végtelen szeretete még a bűnt kísérő szenvedések és nyomorúságok közepette is megnyilatkozik. Meg van írva, hogy Isten a földet az ember miatt átkozta meg. (1Móz 3:17) A tövisek és tüskék, az akadályok és megpróbáltatások, melyek az emberi létet fáradságossá és gondterhessé teszik, kizárólag javunkat célozzák; Isten üdvtervében a szükséges nevelő eszközök egy részét képezik, hogy általuk a bűn következtében oly mélyre süllyedt, elbukott emberiség újból felemelkedjék. Bár bűnbe süllyedt a világ, de mégsem teljesen a nyomor és gond siralomvölgye. Magában a természetben is megtalálhatjuk a remény és vigasz hírnökeit. Még nőnek a virágok a töviseken, és a tüskéket rózsák fedik! 

 Isten a szeretet" - ezt hirdeti minden virág és minden egyes fűszál! A madarak zengő éneküket hallatják, a gyengéd virágok tökéletes szépségükben kellemes illatukkal töltik be a léget, az erdő magas fái üde zöld, dús lombozatukkal - mind-mind hangos bizonyítékai Isten szeretetteljes atyai gondoskodásának és vágyának, hogy gyermekeit boldoggá tegye.

Isten lénye Igéjében nyilatkozik meg. Amikor Mózes kérte: "...mutasd meg nékem a te dicsőségedet" (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el...". (2Móz 33:19.) Ez az Ő dicsősége. "És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt". (2Móz 34:6-7.) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: "Tudtam, hogy Te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú". (Jón 4:2.)

Az Úr bennünket eget és földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékaival von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. Mert mindezen világos és érthető bizonyítékok ellenére is úgy elvakította a jónak ellensége az emberek értelmét, hogy csak félelemmel és rettegéssel tekintenek Istenre, akit szigorú és engesztelhetetlen Úrnak képzelnek. Sátán félrevezette az emberiséget, hogy Istenben olyan lényt lásson, akinek legfőbb tulajdonsága a szigorú igazságosság, aki hajthatatlan bíró és kegyetlen hitelező. Oly lénynek tűntette fel az Alkotót, aki bizalmatlan szemekkel néz az emberek gyengéire, hogy azonnal lesújtson rájuk ítéleteivel. Jézus épp azért jött a földre, hogy eltávolítsa a sötét árnyat, mely Istennek irántunk érzett végtelen szeretetét elfedte.

 Isten Fia a mennyből jött, hogy nekünk az Atyát kijelentse. "Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt". (Jn 1:18.) "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni." (Mt 11:27.) Mikor egyik tanítványa kérte Őt: "Uram, mutasd meg nékünk az Atyát" (Jn 14:8) - Jézus így felelt: "Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?" (Jn 14:9)

Földi küldetését Jézus így vázolta: Az Úr "felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem..., hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat." (Lk 4:18.) Ez volt az Ő munkája. Ide s tova járt, jót tett és meggyógyította mindazokat, kik a gonosz hatalmába kerültek. Egész falvak és városok voltak, melyekben többé nem volt hallható a betegek sóhaja és panasza, mert rajtuk áthaladva, minden beteget meggyógyított. Művei bizonyságot tettek isteni küldetéséről. Szeretet, irgalmasság és mélységes részvét nyilatkozott meg életének minden egyes cselekedetében. Szíve a könyörület bensőséges érzelmével kereste az embereket. Emberi természetet vett magára, hogy annál inkább megérthesse és megközelíthesse a mi szükségleteinket. A legszerényebb és legmegvetettebb emberek sem féltek hozzá közeledni. Még a kisgyermekek is vonzódtak hozzá. Szívesen ültek lábaihoz és térdeire; örömmel néztek kifejezésteljes arcába, mely sugárzott a szeretettől. – (Jézushoz vezető út)

Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel

Isten azért adott szabad akaratot, mert ez kell a szeretethez, viszont a rossz okozója a szabadsággal való visszaélés. Továbbra is megmarad sok kérdés. Isten teret enged a gonoszságnak (egy ideig), miközben hevesen ellenzi azt. Ha kizárná a lehetőségét, lehetetlenné tenné a szeretetet, valamint ha idejekorán elpusztítaná, aláásná a bizalmat, ami szükséges a szeretethez.

„A hamis istentisztelet homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét”. (Ellen G. White: Jézus élete. 13./old.)  

Szabad akarat nélkül nem lenne szeretet, és ha az Isten szeretet, világos, hogy nem törölheti el a szeretetet, sem az ahhoz szükséges szabadságot. Ha úgy ismernénk kezdettől a véget, mint Isten, valószínűleg nem akarnánk, hogy elvegye a szabadságunkat. Ugyan ki akarna szeretet nélküli univerzumban élni? 

(Róm 8:18). Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. /RÚF/ 

 (Jel 21:3-4). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, (4) és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/  

Még ha mi nem is látunk át a sötétségen, Isten látja a véget kezdettől fogva. Látja mindazok örök boldogságát is, akik bíznak Jézusban. (Róm 8:18) szerint, „amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk. (ÚRK) Van elég hitünk bízni ebben a bámulatos ígéretben?

 A szeretet és az ahhoz szervesen hozzátartozó szabadság olyan szent, alapvetően fontos Jézus számára, ezért nem akarta megtagadni tőlünk, pedig tudta, hogy majd nagy szenvedések között keresztre feszítik. Mégis megadta nekünk a szabadságot, noha tisztában volt vele, hogy milyen árat kell fizetnie ezért. Miért rendkívül fontos, hogy ezt soha ne feledjük?

White idézet: Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért. Józsefet gyalázták és üldözték, mert erkölcsös maradt. Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták Isten iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait; a betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de hűsége Isten iránt nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Istentől nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték, mert Isten hűséges követe maradt a pogányok között…

 Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, jelenléte állandó, és kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának. A hit munkája, hogy a legsötétebb órákban Istenben nyugodjunk, hogy érezzük, ha bármennyire megkísért és űz is a vihar, a kormányt Atyánk tartja kezében. Csupán hitszemünkkel tudunk fölé emelkedni a mulandó dolgoknak, hogy az örök valóságok igazi értékét helyesen becsüljük fel. – Az apostolok története, 575./old. 

Szabad akarat érve

Még ha sok mindent nem is értünk Isten útjaival és gondolataival kapcsolatban, de azért a Szentírás kinyilatkoztat olyan dolgokat, amelyek segítenek a gonoszság problémájának megközelítésében. Ennek az az egyik módja a gonoszság logikus problémájával kapcsolatban, amit a szabad akarat érveként ismernek. A szabad akarat érvelése szerint a gonoszság annak a következménye, hogy egyes teremtmények helytelenül élnek szabad akaratukkal. Nem Istent kell tehát kárhoztatni a rosszért, hiszen az abból ered, amikor teremtmények visszaélnek szabad akaratukkal – amivel Isten ruházta fel őket, mégpedig jó okkal. Csakhogy miért kellett Istennek szabad akaratot adnia? C. S. Lewis erről azt írta egyszer, hogy „a szabad akarat ugyan lehetőséget ad a rosszra, de egyedül így lehetséges a szeretet, a jóság és az öröm, amivel fontos rendelkezni. Aligha lenne érdemes robotvilágot teremteni, ahol a teremtmények csak gépek módjára dolgoznának. Magasabb rendű teremtményeinek Isten olyan boldogságot tervez, amit az ad, ha szabadon, önként léphetnek szövetségre vele és egymással… Ennek érdekében pedig szabadnak kell lenniük”. (C. S. Lewis: Mere Christianity. New York, 1960, MacMillan, 52./old.)

(1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/  

Először is, miért parancsolt volna nekik, ha nem rendelkeztek szabad akarattal? Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből, és attól fogva bolygónk tele van gonoszsággal. 1Mózes 4. fejezetében, a bűneset után következő részben látjuk a bűn iszonyatos következményét: Ábelt meggyilkolta a testvére. A leírásból kitűnik, hogy Ádám és Éva nem jól élt szabad akaratával, és ez bevezette a bűnt meg a gonoszságot bolygónk történelmébe. Az egész Szentírásban az erkölcsi szabad akarat valóságát látjuk.

 (5Móz 7:12-13). Ha tehát hallgattok ezekre a törvényekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az Úr, a te Istened is hűségesen megtartja azt a szövetséget, amelyre esküt tett atyáidnak. (13) Szeretni fog, megáld és megsokasít téged. Megáldja méhed gyümölcsét és termőfölded gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid ellését és juhaid szaporulatát azon a földön, amelyről megesküdött atyáidnak, hogy neked adja. /RÚF/; 

(Józs 24:14-15). Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! (15) De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! /RÚF/;

 (Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/;

 (Ézs 66:4). Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. /RÚF/]

 Életünk minden napján ilyen vagy olyan mértékben mindannyian gyakoroljuk a Teremtőtől kapott szabad akaratunkat. Enélkül nem lehetne embernek tekinteni bennünket, inkább olyanok lennénk, mint a gépek vagy egy gondolat nélküli robot.

White idézet: Az önuralom gyeplői Ádám kezébe adattak. Uralkodnia kellett volna ítélőképességén, gondolkodásán és lelkiismeretén, amivel fel lett ruházva. Isten az Édenkertbe helyezte az embert, hogy művelje és gondozza azt. „És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: a kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.”

  Ádám és Éva a kert bármelyik fájának gyümölcsét fogyaszthatta – egy kivételével. Csak egy tiltás létezett. A tiltott fa ugyanolyan ízletes és kívánatos volt, mint a kert többi fájának gyümölcse. Azért nevezte ezt a fát Isten a jó és gonosz tudása fájának, mert ha esznek belőle, miközben ezt megtiltotta, akkor megismerik a bűnt, és megtapasztalják az engedetlenséget. – Confrontation, 12./old.

Kételkedés Istenben

 

Isten kijelenti: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55:8-9.)

Isten gondolatai jóval magasabbak a mieinknél. El sem tudjuk képzelni a történelemre vonatkozó isteni terv összetettségét, bonyolultságát, tehát miért várnánk, hogy képesek lennénk eldönteni, milyen okkal cselekszik vagy nem cselekszik a különböző helyzetekben?

A gonoszság problémájának egyik megközelítését arra alapozták, hogy mennyire keveset tudunk, ezt nevezik szkeptikus teizmusnak. A szkeptikus teista hiszi, hogy Istennek jó oka van arra, amit tesz, mivel azonban a mi tudásunk csak korlátozott, nem várhatjuk el, hogy tisztában legyünk az indokaival. A szkeptikus teista kétségbe vonja, hogy az ember képes lenne felmérni vagy teljes mértékben megérteni Isten indokait a világ gonoszságával kapcsolatban. Nem látjuk például a levegőben körülöttünk szálló baktériumokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem keringenek baktériumok körülöttünk a levegőben. Az ember nem ismeri Isten indokait, de ez biztosan nem azt jelenti, hogy nincs mindenre jó oka.

 (Zsoltár 73:1-28). Ászáf zsoltára. Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! (2) De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. (3) Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. (4) Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. (5) Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. (6) Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. (7) Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. (8) Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. (9) Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. (10) Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. (11) Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek? (12) Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. (13) De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, (14) mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. (15) Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. (16) Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. (17) Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz. (18) Bizony, sikamlós talajra állítottad és pusztulásba döntöd őket! (19) Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. (20) Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! (21) Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, (22) akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. (23) De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. (24) Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. (25) Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. (26) Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! (27) Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! (28) De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet. /RÚF/ 

A zsoltárost mélységesen nyomasztotta a világ gonoszsága. Körülnézve azt látta, hogy a gonoszoknak igen jól megy a sora. Minden igazságtalannak tűnt. Nem talált választ a kérdéseire. Még az is eszébe jutott, hogy érdemese egyáltalán hinni Istenben, Őt szolgálni. Ez addig tartott, amíg be nem pillantott a templomba.

A gonoszság problémájához részben megadja a kulcsot a templom, a felismerés, hogy van egy igaz Bíró, aki a maga idejében igazságot és ítéletet hoz majd.

  White idézet: Nem foghatjuk fel Isten nagyságát és bölcsességét, s nem tudjuk elképzelni azt a mérhetetlen távolságot, amely a Teremtő és kezének teremtményei közt van. Aki a mennyben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja kezében, nem a mi véges mértékünk szerint és nem a mi gondolkodásmódunk alapján ítél. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk apróság, az az Ő szemében is csekélység. Ha Isten képességei azonosak lennének a miénkkel, akkor nem lenne dicsőbb, mint mi vagyunk…

Isten a prófétái által szól hozzánk: „Hagyja el útjait a gonosz, és gondolatait a bűnös: térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál.” (Ésa 55:7-9) Tisztánlátásra van szükségünk, hogy Isten mértékével és ne a miénkkel mérhessük a bűnt. Ne emberi véleményeket vegyünk alapul, hanem Isten szavát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 337./old.