Isten gyönyörű menyasszonya

Ezékiel 16. fejezete megdöbbentő képpel fejezi ki Isten szeretetét népe iránt. A mezőn sorsára hagyott újszülöttként ábrázolja Izrael népét, akit Isten hazavisz, megmosdat, és miután felnő, feleségül vesz. Beszédes kép ez egy valószínűtlen házasságról.

(Ez 16:4-14). Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. (5) Senki sem szánt meg, hogy bármit is megtett volna ezekből, könyörülve rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. (6) De én arra jártam, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam hát neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! (7) Fölneveltelek, mint a mezőfüvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de még teljesen meztelen voltál. (8) Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. (9) Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. (10) Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. (11) Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. (12) Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. (13) Fölékesítetted magadat arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; finomliszt, méz és olaj volt az eledeled. Nagyon-nagyon megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. (14) Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket én aggattam rád – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/

Isten azt mondta Izraelnek, hogy „nagyon megszépültél” (Ez 16:13), ÚRK) – mégpedig az Ő gondoskodása révén. Amikor annak idején rátalált, senki nem látta szépnek, kitették meghalni. Isten azonban nagy figyelemmel vette körül, és így egyre szebb lett, míg az egész világ róla beszélt. Ez különösen igaz volt a héber királyság korai szakaszában, Dávid és Salamon uralkodása alatt. Sába királynője azért utazott oda, hogy saját szemével lássa Izrael ragyogását. 

Izrael kizárólag Istennek köszönhette szépségét. Gyönyörű lett, híres a népek között, azért, mert Isten menyasszonya volt. Isten elmondja, hogy szépsége „tökéletes volt az ékességeim által, amelyeket rád aggattam” (Ez 16:14), ÚRK. 

Ez a téma újból és újból felbukkan a Bibliában: Isten menyasszonya gyönyörű, de ez nem az ő érdeme, azért lett ilyen, mert Isten elárasztotta kegyelmével, Ő tette széppé. Hasonló képpen a hívők sem a saját tetteik miatt tűnnek gyönyörűnek a menny szemében, hanem Isten kegyelméből, a nekünk ajándékozott üdvösség által. Azért leszünk szépek, mert Isten igazsága betakar, „hogy Isten igazsága legyünk” (2Kor 5:21). 

 Addig minden rendjén van Ezékielnél, amíg a következő vershez nem érünk: „De te elbíztad magad szépségedben. Hírhedt paráznává lettél, elárasztottál paráznaságoddal minden melletted elmenőt, és az övé lettél” (Ez 16:15), ÚRK.

Isten azért teremtett bennünket, hogy a jóságát és a dicsőségét tükrözzük. Amikor egy teremtmény úgy gondolja, hogy gyönyörűségét magának köszönheti, szépsége leértékelődik, és jön a baj.

White idézet: Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi Atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni... Nem neveznek többé elhagyatottnak... hanem így hívnak: én gyönyörűségem... mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát és mintegy sok vizek zúgását és mintegy erős mennydörgések szavát mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát... Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6-7, 9) – Jézus élete, 151./old.  

Krisztus, aki hitvestársként adta Ádámnak Évát, első csodáját egy menyegzői lakomán tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol együtt örvendeztek a barátok és rokonok. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, melyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy a férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsa nak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.  

Krisztus azzal is megtisztelte a házastársi viszonyt, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő maga a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestül szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Én én 4:7) … Minden kötelék közül a családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356./old.  

Ketten egy testté

Kevés olyan metafora (hasonlat) van, ami a házasságnál jobban érzékelteti azt a bensőséges kapcsolatot, amire Isten vágyik az emberiséggel. Ez a hasonlat gyakran előfordul a bibliai elbeszélésekben, és A jelenések könyve félreérthetetlenül rámutat, hogy az Ige tanulmányozójának feltétlenül meg kell értenie, mire céloz Isten ezzel.

(1Móz 2:23-25). Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (24) Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (25) Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat. /RÚF/ 

 (Ef 5:29-32). Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. /RÚF/  

Jézus egyszer a farizeusokkal beszélgetve idézte Mózes első könyvének leírását Ádám és Éva házasságáról, amire válaszul ők sietve megkérdezték: „Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt”? (Mt 19:7.)  

Mózest a nemzet alapító prófétájának tekintették. Gondoljunk bele, a házasság intézményének Szerzőjével akarták szembeállítani a saját prófétáját! Jellemzően ilyen taktikával közeledtek Jézushoz: gyakran azt próbálták bizonyítani, hogy a tanítása ellentmond a Szentírásnak. Az egész életen át tartó, hűséges házasság az ideális, ennek intézményét Isten az ember teremtésekor alapította. Sajnos azonban a bűnbe süllyedt emberiség megrontotta ezt az Istentől eredő ajándékot. Tekintettel a házasság fontosságára a Szentírásban, talán nem is véletlen, hogy állandóan heves támadások érik. A szombattal együtt ezt a két ajándékot kaptuk az Édenben, és Isten mindkettővel azt akarta bemutatni, hogy bensőséges kapcsolatra vágyik teremtményeivel. A házasságban két ember lesz egy pár, akik nem tökéletesek, tehát mindig lehet feszültség. Az egyház és Krisztus frigyében a tökéletes Megváltó a tökéletességtől messze elmaradó menyasszonnyal alkot párt. Azonban a jó házasság példájából tanulhatunk Isten szeretetéről.  

White idézet: Ketten egy testté lesznek, és ha Krisztus a szívükben marad, akkor a gondolatok szintjén is egyesülnek. Az Úr megteremtette a férfit, utána pedig a nőt, hogy szeretet ben és istenfélelemben egyesülve Istent magasztalja az értelmük, szívük, lelkük és minden erejük, és hogy együtt tanácskozzanak, imádkozzanak és tanulmányozzák az Írásokat. Az Úr tovább tudta vinni művét a világunkban. A férjnek vágyódnia kell felesége szeretetére, és a nőnek meg kell éreznie, hogy az Úr tervében neki el kell nyernie választott férje ragaszkodását, hogy ekképpen erős, teljes és egymásért égő, szép, szeretetteljes életet élhessenek. – Manuscript Releases, 18. köt., 2-3. bek. 

Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki „segítőtársat”, neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehet vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatja fejként Ádámot, nem taposhatja lábbal őt alsóbbrendűként, hanem mellette kell állnia, mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, szoros egységet és szerető ragaszkodást tanúsítva, melynek e kapcsolatban kell lennie. „Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja.” (Ef 5:29) „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) 

Isten adta össze az első házaspárt. Ennek az intézménynek a szerzője tehát a világegyetem Teremtője. „Tisztességes... a házasság.” (Zsid 13:4) Ez volt az Úr egyik első ajándéka az embernek, és egyike annak a két intézménynek, amit Ádám a bukás után magával vitt az Éden kapuin túlra. Amikor az ember felismeri és követi a mennyei elveket ebben a kapcsolatban, a házasság áldás lesz: őrzi az emberiség tisztaságát és boldogságát, kielégíti az ember társas igényét, nemesíti fizikai, értelmi és erkölcsi természetét. – Pátriárkák és próféták, 46./old. 

Isten Igéje a házasságról

„És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei.” (Jel 19:99), ÚRK

A Bibliában számos szerelmi történet van, amelyek szemléletesen érzékeltetik a megváltás bizonyos elemeit, valamint Isten szeretetét népe iránt. A házasság a legbensőségesebb kapcsolat, jó iskola, amelyben – ha hajlandóak vagyunk Isten szándéka szerint megélni – mély tanulságokra bukkanhatunk szeretetével, a hozzá fűződő viszonyunkkal kapcsolatban, illetve arról, hogy milyen messze elment megváltásunkért.  

Azonban a szeretettel és a házassággal kapcsolatos modern nézetek ferdítései miatt nem tudjuk helyesen értékelni azt, amire Isten meg akar tanítani a házassági szövetség által. A házasság, ugyan sokat rontott rajta az ember bűnössége (mint ahogy szinte mindenen), még most is képes jól bemutatni az igazságot, a prófétai igazságot is. A házasságnak nem csupán boldoggá kell tennie bennünket; iskolaként is kell szolgálnia, komoly tanulságokkal önmagunkról és Istenhez fűződő kapcsolatunkról.

White idézet: Az igazi szeretet nemes és szent életelv. Teljesen különbözik attól a szeretettől, amely ösztönösen ébred, és kemény próba láttán hirtelen elmúlik. A fiatalok a szülői házban való becsületes kötelességteljesítéssel készüljenek fel saját családi életükre. Gyakorolják az önmegtagadást, és legyenek kedvesek, udvariasak és keresztényi együttérzők. Így nem hűl ki a szeretet melege a szívben, és aki ilyen családból kikerülve lesz családfő, tudja majd, hogyan segítse elő annak boldogságát, akit társául választott egy életre. A házasság, ahelyett, hogy a szeretet végét jelentené, annak kezdete lesz. – Pátriárkák és próféták, 176./old.

 A házasság gondolatával foglalkozók tegyék mérlegre annak az embernek a nézeteit, akivel össze akarják kötni sorsukat. Figyeljék, hogyan formálódik jelleme. Házasságkötésükkel kapcsolatos minden lépésüket jellemezze szerénység, egyszerűség, őszinteség és az a komoly szándék, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljenek. A házasság kihat a későbbi életre mind ebben a világban, mind az elkövetkezendőben. Az őszinte keresztény nem tervez olyan dolgot, amit Isten nem hagyhat jóvá. Ha az Úr istenfélő szülőkkel áldott meg, fordulj hozzájuk tanácsért. Tárd fel előttük reményeidet és terveidet; szívleld meg élettapasztalatuk tanulságait. Így sok szívfájdalomtól menekülhetsz meg. Mindenekelőtt Krisztus legyen a tanácsadód, és imádkozó szívvel tanulmányozd Igéjét! – A nagy Orvos lábnyomán, 358-359./old.

A kígyó

 

A jelenések könyvének egyik kulcsfontosságú témája az imádat kérdése. A könyv sárkánynak nevezi a főgonoszt, a hamis imádat rendszerének elindítóját. Nem véletlen, hogy a bukott kérubot a kígyóhoz hasonlónak írja le. A szimbólum világosan visszamutat az Éden kertjébe: a kígyó a Paradicsomban vette rá Ádámot és Évát, hogy a Teremtő el leni lázadásban a követői legyenek.

(Jel 13:2-4). Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. (3) Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan megsebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: (4) imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevad nak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? /RÚF/

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy hal tok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/ 

(Jel 12:1-9). Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; (2) várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. (3) Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét korona; (4) farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. (5) Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, (6) az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. (7) Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levette tett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/  

A Szentírás két esetről ír, amikor Sátán az egész világot félrevezeti: Mózes első könyvében, amikor még csak két ember élt, majd pedig A jelenések könyve 12-13. fejezetében, ahol azt olvassuk, hogy „az egész földkerekséget megtéveszti”. (Jel 12:9), ÚRK Ő adja az erejét a tengerből feljövő fenevadnak, akit „az egész föld” csodálva követ. (Jel 13:2-3) A bibliai próféciák egyik témája, hogy a nagy küzdelem jellege nem változik. Isten jelleme és Igéje változatlan, és az ördög ambíciói sem változnak. 

 Szerencsére, mivel a nagy küzdelem természete változatlan, és mivel világos hivatkozási pontokat találunk a szentírási próféciákban, a keresztények képesek lehetnek meglátni, hogy melyik irány hová vezet, észrevehetik a lelki buktatókat. Isten mindig az lesz, aki volt, ám ez az ördögre is igaz. Sátán ezernyi álruhát ölthet, de a bűnbe süllyedt emberiség több évezredes történelme, valamint A jelenések könyvében felvázolt prófétai kép egyaránt azt mutatja, hogy nem tér el az Éden kertjében használt tervétől. Isten bölcsességet és jó ítélő képességet ígér nekünk (Jak 1:5). Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. /RÚF/), és a szentírási bizonyságokkal felfegyverezve nem szükségszerű az ördög csapdájába esnünk. Sajnos mégis sokan beleestek, és sokan, a többség bele is fog esni.

White idézet: A kígyó leszakított egy gyümölcsöt a tiltott fáról, és azt a félig-meddig vonakodó Éva kezébe nyomta. Majd emlékeztette arra, amit az asszony maga mondott, hogy Isten megtiltotta a fának még az érintését is, nehogy meghaljanak. Nem lesz több kára a gyümölcs megevéséből – mondta a kígyó –, mint a megérintéséből. Látva, hogy nem lett semmi baj abból, amit tett, Éva vakmerőbb lett. Amikor „látá, hogy jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék”. (1Móz 3:6) Íze jólesett, és fogyasztása közben úgy érezte, mintha meg élénkülne, és a lét magasabb szintjére lépne. Félelem nélkül szakított és evett a gyümölcs ből. Most pedig, hogy Isten parancsát megszegte, eszköze lett Sátánnak férje megrontásában. Valami furcsa, természetellenes izgalommal, kezében a tiltott gyümölccsel kereste meg férjét, és elmondott neki mindent, ami történt… 

 Ádám tudta, hogy társa megszegte az Úr parancsát, nem törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. Lelkében rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elenged te maga mellől Évát. De a tett megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogy is tudná ezt elviselni? Ádám örült Isten és a szent angyalok társaságának. Szemlélte a Teremtő dicsőségét. Felfogta, milyen magasztos sors vár az emberiségre, ha hűséges Istenhez. De ezekről az áldásokról mind elfeledkezett attól való félelmében, hogy elveszti azt az ajándékot, amely szemében minden másnál drágább volt. A Teremtő iránti szeretetet, hálát, hűséget felülmúlta Éva iránti szeretete. Éva egy része volt, és nem tudta elviselni az elválás gondolatát tőle. Nem eszmélt rá arra, hogy az a végtelen hatalom, aki a föld porából élővé, gyönyörűvé teremtette meg őt, és szeretetből társat adott neki, be tudja tölteni Éva helyét. Eltökélte, hogy osztozik felesége sorsában. Ha Évának meg kell halnia, ő is meghal vele. Elvégre – gondolta – talán a bölcs kígyó mégis igazat mondott. Éva ott állt előtte. Olyan szép volt, és olyan ártatlannak látszott, mint engedetlen tette előtt. És még nagyobb szeretettel vette körül Ádámot, mint korábban. A halálnak semmi jele nem mutatkozott rajta. És Ádám elhatározta: viseli a következményeket. Megfogta a gyümölcsöt, és gyorsan megette. – Pátriárkák és próféták, 55-56./old. 

A halál kérdése

A Teremtőtől elszakadt világban való élet talán legkegyetlenebb aspektusa (nézőpontja), hogy a halál ott ólálkodik minden élet mögött, bármelyik pillanatban kész lecsapni. Ez „a bűn zsoldja”, a büntetés, amit azért fizetünk meg, mert elszakadtunk a világegyetem életének egyetlen Forrásától, a Teremtőtől. Ezért a bibliai próféciában jelentős szerepe van a halál valóságának, és ami még fontosabb: a megoldásnak, amit csakis Jézusban, az Ő halálában és feltámadásában találhatunk meg. A prófécia e jelentős témáját jól megvilágítja az, ahogy a Biblia először említi a halált, amikor az először következett be. Így jobban megérthetjük a bűn problémájának súlyosságát, de fontos eszközöket is kapunk ahhoz, hogy felismerjük Isten meg oldását.

(1Móz 2:15-17). Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (16) Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/  

(1Móz 4:8-15). Ezután azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Ami kor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta. (9) Akkor az Úr megkérdezte Kaintól: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? (10) De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből! (11) Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! (12) Ha a földet műveled, többé ne adja neked termőerejét! Bujdosó és kóborló légy a földön! (13) Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. (14) Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. (15) De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál. /RÚF/ 

(1Kor 15:15-19). Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitek ben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak eb ben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. /RÚF/  

(Jel 1:18). És az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. /RÚF/  

Gyakran mondjuk, hogy „a halál az élet része.” Ez azonban hazugság. A halál az élet ellentéte, megsemmisülése; idegen, betolakodó, Isten soha nem akarta, hogy részünk legyen benne. Talán hozzászoktunk a valóságához, de a szívünk továbbra is ágál ellene, amikor szembesülünk vele, mintha az emberiség egésze látná, hogy alapvetően rossz. Önmagában is fájdalmas, de bizonyos esetekben még tragikusabbnak érezzük, például amikor egy gyerek hal meg. Általában arra számítunk, hogy a szülők előbb halnak meg a gyerekeiknél, ezt elfogadtuk a dolgok normális rendjének. A Szentírásban lejegyzett első haláleset viszont nem az volt, amire számíthattak. Ádám és Éva már a saját halála előtt tapasztalta az elmúlás borzalmát, amikor igaz fiukat gonosz testvére meggyilkolta. Hatványozottan igazságtalan haláleset!  

Gondoljunk Jézusra, az igazra, akit a gonoszok meggyilkoltak – mint Ábelt! Kinek a halála lehet igazságtalanabb Krisztusénál? Még milyen párhuzamokat találunk Ábel és Krisztus halála között? Miért vannak Jézusnál „a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1:18, ÚRK)? Isten mit kínál fel nekünk Jézusban? Milyen fényt vet erre is Ábel halála?

 White idézet: Ábel meggyilkolása volt az első példa arra az ellenségeskedésre, amelyet Isten a kígyó és az asszony magva között meghirdetett. Az egyik oldalon Sátán áll az alattvalóival, a másikon pedig Krisztus a követőivel. Az ember bűnén keresztül az ördög hatalomra tett szert az emberiség felett, de Jézus erejével le tudják rázni igáját. Valahányszor egy ember az Isten Bárányába vetett hit által felhagy a bűn szolgálatával, az ördög haragja fellángol ellene. Ábel szent élete cáfolta Sátánnak azt az állítását, hogy az ember képtelen megtartani az Úr törvényét. Amikor Kain a gonosz lélek befolyására rájött arra, hogy nem tudja Ábelt irányítani, annyira felbőszült, hogy megölte. Ha valaki Isten törvényének igazságosságos volta mellett tör lándzsát, bárhol legyen is, ugyanez a lelkület jut érvényre. Mindig ez a lelkület állította fel és gyújtotta meg a máglyát Krisztus tanítványai alatt. Sátán és seregei azért szítanak halmozott kegyetlenkedéseket Jézus követői ellen, mert nem tudják elérni, hogy hatalmuk előtt behódoljanak. Ez a legyőzött ellenség dühe. Jézus minden mártírja győztesként halt meg. Ezt mondja a próféta: „Ők legyőzték azt (»ama régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak«) a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédé ért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig.” (Jel 12:11, 9) – Pátriárkák és próféták, 77./old.

Kegyelmi idő - életünk ideje

 "A mi kegyelmi időnk – életünk ideje. Ezt az időt Istentől kaptuk arra, hogy szabadon döntsünk őmellette. Ám sokszor elfelejtjük, hogy az élet nem más, mint hídépítés. A bűn viszont hídrobbantás, mert tönkremennek, megszűnnek azok a kapcsolatok, melyeken keresztül Istennel, a felebaráttal, a teremtett világgal, sőt önmagunkkal is harmóniába juthatunk. Önellentmondásba kerülünk. Lázadó énünk szembefordul ezzel a harmóniával. Az önszeretet megöli az Istennel, világgal és a mellettünk élő emberrel kialakítandó nemes kapcsolatunkat.

Jézus azért jött, hogy megtanítson a hídépítés művészetére, mert hídnak lennie kell, hiszen szeretni csak közösségben lehet. Szembe akar fordítani a bűnnel, az önzéssel, mert az rombolja, értelmetlenné teszi az életet. Úgy érvényesíti életünkben szeretetét, hogy kegyelmez. A kegyelem nem az ítélet elengedése. Ha az lenne, akkor ez a bűn fogságába vetne minket. Isten ítélete, kegyelmező szeretetének egyik fontos része, a bűn megítélése, elpusztítása. Ha ezt nem tenné meg Isten, akkor reménytelen lenne a helyzetünk. Az Isten elleni lázadás és az önzés végképp tönkretenné az Isten, ember és a világ között kiépülő harmóniát, a bioszféra kialakult rendjét. Az ember a másik ember farkasa lenne, és ezzel mérhetetlenül megszegényítené az embervilág sokféleségének harmóniáját. Jézus azért jött hirdetni evangéliumát ezen a földön, hogy esélyt teremtsen az emberiségnek az eredeti harmónia helyreállításához."

Dr.Szigeti Jenő

#iranyvonal #irányvonal #kerdezzteis #avalaszokkeszenallnak #nekedcsakkerdeznedkell

Bárány vére - Krisztus vérét helyettesíti

 

Akik valósággal elfogadják Krisztust hit által, azok szívbeli alázattal élnek. Nem énjüket magasztalják fel, hanem Krisztust, mert Benne van örök életük reménysége. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által” (Ef 2:8) – jelentette ki Pál apostol. Krisztus kegyelme az, ami az Ő bizonyságtevőivé tesz bennünket. Egyedül a Bárány vére és bizonyságtételünk szava által válhatunk győztesekké.

Egyedül azok találtatnak a hűségesek és igazak között, akik a Bárány vére és bizonyságtételük szava által győzelmet arattak. Ezeken nem ejt foltot a bűn, és szájukban nem találtatik álnokság. Szabaduljunk meg önigazultságunkból, és öltsük fel Krisztus igazságosságát! A lelki dolgok lelkiképpen értetnek meg.

(Sof 3:13) Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugosznak és nem lesz a ki felrettentse őket.

Isten felszólította a fogságban élő izraelitákat, hogy gyűjtsék egybe gyermekeiket házaikban, és jelöljék meg az ajtófélfákat egy leölt bárány vérével.

(II Móz 12:5,7,13) A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek.

És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét

 Ez előképe volt Isten Fia megölésének és a bűnösök megváltásáért ontott vér erejének. Ez a jel megmutatta, hogy az adott háznép elfogadta Krisztust megígért Megváltójának. Az ilyen házat pajzs védte meg a pusztító erőtől. A kapott utasításoknak való fenntartás nélküli engedelmességükkel a szülők bizonyságot tettek hitükről, mely őket és gyermekeiket egyaránt védelem alá helyezte. Kimutatták annak a Jézusnak az áldozatába vetett hitüket, akinek vérét a bárány vére jelképezte. A pusztító angyal túlhaladt minden olyan házon, melyen fel volt tüntetve a jel. Ez a jelkép megmutatja, hogy a szülők hite kihat a gyermekeikre, és megvédi őket a pusztítás angyalától. (Szemelvények E. G. White írásaiból 3. kötet)

Attól fogva, hogy a templomban Jézus előtt feltárult küldetése, visszahúzódott attól, hogy kapcsolatot tartson a sokasággal. Arra vágyott, hogy csendben visszatérhessen Jeruzsálembe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti istentisztelet által Isten el akarta vonni az övéit az evilági gondoktól, és emlékeztetni akarta őket arra a csodára, amit Egyiptomból való szabadulásukért tett. Arra vágyott, hogy művében felismerjék a bűntől való szabadulás ígéretét. Ahogyan a megölt bárány vére megvédte Izrael otthonait, úgy védelmezi meg Krisztus vére lelküket. De Krisztus által csak úgy menekülhetnek meg, ha hit által az Ő élete sajátjukká válik. A jelképes szolgálatnak csak akkor volt értelme, ha a hívőket Krisztushoz, mint személyes megváltójukhoz vezette. Isten óhaja az volt, hogy imádsággal tanulmányozzák és gondolják át Krisztus küldetését. De amikor a sokaság elhagyta Jeruzsálemet, az utazás és a társasági kapcsolatok izgalma túl gyakran kötötte le figyelmüket, és a szolgálatot, amelynek szemtanúi voltak, elfelejtették. A Megváltót nem vonzotta társaságuk.  (EGW. Jézus élete)

Zsengekéve - Krisztus és Életadó

Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Isten dicsőségét szolgálta, hogy az élet Fejedelme legyen az az elsőszülött, akit a zsengekéve jelképezett.

(Róm 8:29).Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. 

Ugyanezt - Krisztusnak a halottakból való feltámadását - ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején. Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak. Az emberek meglengették az érett kalászt Isten előtt, s ezzel az aratás Uraként ismerték el Őt. Ezután a szolgálat után megkezdődhetett az aratás és a begyűjtés. 

Szolgálata idején Jézus több halottat is feltámasztott. Feltámasztotta a naini özvegy fiát, Jairus leányát és Lázárt, de ezeket nem ruházta fel halhatatlansággal. Miután feltámadtak, ismét ki voltak téve a halál lehetőségének. De azok, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő sírjaikból, örök életre támadtak fel. Ők alkották a foglyoknak azt a sokaságát, mely a sír és halál feletti győzelem jeleként szállt Vele a mennybe.

Amikor Krisztus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett" (Jn 19:30), hatalmas földrengés volt, ami sok hűséges ember sírját megnyitotta; azokét, akik mindenféle gonoszság ellen bizonyságot tettek és akik felmagasztalták a Seregek Urát. Amikor az Életadó előjött a sziklasírból és azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25), összehívta ezeket a szenteket sírjaikból. Életükben rendíthetetlenül bizonyságot tettek az igazság mellett, most pedig annak tanúbizonyságai voltak, aki feltámasztotta őket a halálból. Ők, mondta Krisztus, többé nem a Sátán foglyai. Megváltottam őket és hatalmam zsengéiként hoztam őket elő sírjaikból, hogy ott legyenek, ahol én vagyok; soha többé ne lássanak halált és ne érezzenek fájdalmat.

Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. A Krisztussal együtt feltámadottak "sokaknak megjelentek" (Mt 27:53) És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének., hirdetvén Krisztus feltámadását; hogy Vele együtt ők is feltámadtak. A városban tett bizonyságtételük a Szentírás szavainak beteljesedése volt: (Ésa 26:19.)Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (E.G.W.) Szem fejezet › szoveg

Megérteni, hogy Isten szeret

 

Bűnös természetet örököltünk, aminek része, hogy az univerzumról alkotott képünket beszennyezi az önzésre és a büszkeségre való hajlam. Korlátozott látószögből szemléljük a világot, nem Isten mindentudása felől – nyilván. Talán a „szeretet” fogalmát ferdítette el leginkább a bűnös emberiség. A populáris kultúra olyan nézetet támogat ezzel kapcsolatban, ami az önzésre, nem pedig másokra összpontosít, és éppen az önző megközelítés miatt nehéz megérteni, hogyan tekint Isten erre a kérdésre.

A bibliai prófécia megértésének fontos kulcsa, hogy tisztában legyünk a szeretet jellegével. A nagy küzdelem egyik fő témája Isten jellemének alapvető félreértése. Ellen G. White ezt az összegzést írja egy könyve végén: „Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)  

(1Móz 22:1-13). Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. (2) Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! (3) Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Az után elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. (4) A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. (5) Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. (6) Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. (7) Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? (8) Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. (9) Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (10) De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, (11) kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (13) Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. /RÚF/

  Azon túl, hogy megtaláljuk egy-egy fogalom első előfordulását a Bibliában, alkalmanként hasznos lehet megkeresni, még hol említik azt a Biblia más könyvei, főként az evangéliumok. Az egyes evangéliumokban a következő helyeken találkozunk először a szeretettel: 

 (Mt 3:17). És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Mk 1:11). A mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Lk 3:22). Leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/

János evangéliumában például különösen sokatmondó a szeretet első említése (Jn 3:16), amiben utalás fedezhető fel az oltáron fekvő Izsák történetére. Ábrahám hitt Istenben, bízott benne. Eldöntötte: hisz abban, hogy Ő képes feltámasztani a fiát, még ha fel is áldozza.

  (Zsid 11:19). Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. /RÚF/) Ez rámutat Isten szeretetére az emberiség iránt, ami olyan nagy, hogy odaadta értünk „egyszülött fiát”  

 (1Móz 22:2, 12, 16). Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd meg mondok neked! (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (16) és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, (17) azért gazdagon megáldalak… /RÚF/], majd pedig feltámasztotta a halálból. Így kinyilatkoztatást kaptunk Isten önfeláldozó szeretetéről.  

White idézet: Az emberek azonban – épp, mint bűnösök – más helyzetben voltak, mint amilyen helyzet ben Sátán. Lucifer a mennyben követte el a bűnt Isten dicsőségének világosságában. Neki úgy nyilvánította ki szeretetét az Úr, mint senki másnak a teremtett lények között. Sátán, bár ismerte az Atya jellemét, és tudott jóságáról, mégis úgy választott, hogy saját önző és független akaratát követte. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tudott tenni megmentése érdekében. Az ördög álokoskodó bölcselete azonban elámította az embereket, és elhomályosította elméjüket. Nem ismerték meg a Mindenható szeretetének magasságát és mélységét; pedig csak Isten szeretetének ismeretében lett volna reményük Isten jellemé nek szemlélése útján visszatérni hozzá. – Jézus élete, 761./old. 

Kulcsfontosságú elv magyarázata

Amikor az egész Bibliát elolvassuk, mi is gyorsan rá jövünk, hogy Mózes első könyvében Isten általános bevezető kurzust  (oktatásokat, tanításokat) ad, olyan gondolatokkal ismertet meg, amelyeket a Biblia többi részében részletesebben vizsgálunk.

Amikor a Szentírás először említ egy fogalmat vagy szimbólumot – főként Mózes első könyvének első fejezeteiben –, annak az elvnek az általános jelentését alapozza meg, segítve a későbbi előfordulások megértését.

 Egyes bibliakutatók „az első említés törvényeként” utalnak erre, amit inkább elvnek (vagy mintának) kellene nevezni, mint törvénynek, hiszen egyáltalán nem vastörvény, és akad számos kivétel is. A Biblia általános tanulmányozásában és a próféciák vizsgálatánál is az a mintázat bontakozik ki, hogy Isten lépésről lépésre látja el gyermekeit információval az alapvető fogalomtól kezdve, amit azután egyre jobban kibővít évek, sőt évszázadok alatt.

(Ézs 40:7-8). Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. – Bizony, csak fű a nép! (8) Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. /RÚF/ 

 (Mal 3:6). Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! /RÚF/ 

 (Zsid 13:8). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. /RÚF/ 

 A modern világban az „igazság” helyett többnyire inkább „igazságszerűség”- ről beszélnek, mivel az „igazságot” képlékenynek gondolják, ami idővel változhat. Bizonyos esetekben már az „igazság” fogalmát is gyanúsnak ítélik.

Csakhogy Isten nem gondolja meg magát, miután megalapoz egy igazságot. Amikor azt tanítani kezdi népének, számíthatunk arra, hogy az adott bibliai elv vagy téma jelentése nem változik, hanem inkább még több fény vetül az értelmére. A prófécia tanulmányozásakor ezért igen jó érteni Mózes első könyvét, mert itt találjuk sok kulcsfontosságú elv első magyarázatát, majd pedig ezt az alapvető ismeretet magunkkal vihetjük a Biblia többi részének vizsgálatához.  

White idézet: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3:15) Az ember bukása után szintén prófécia volt a Sátánra kimondott isteni ítélet, amely az idők végéig átjárta a századokat, előre jelezve, hogy a nagy küzdelemben a föld minden népe részt fog venni. 

 Isten kijelentette: „Ellenségeskedést szerzek.” Ez az ellenségeskedés nem természetes. Amikor az ember áthágta a mennyei törvényt, természete gonosz lett, és az ördög befolyása alá került, nem pedig szembe vele. A bűnös ember és a bűn szerzője között nem természet szerű az ellenségeskedés. A hitehagyás mindkettőt gonosszá tette… Ha Isten nem lépett volna különleges módon közbe, Sátán és az ember szövetséget kötött volna a menny ellen; és a Sátán elleni ellenségeskedés helyett az egész emberi család az Úr ellen lázadt volna…

Az ember lelkébe plántált krisztusi kegyelem támaszt ellenségeskedést a kísértő ellen. E megtérítő kegyelem és megújító erő nélkül az ember örökre Sátán foglya maradna; olyan szolga, aki mindig készségesen teljesíti az ördög parancsát. De a lélek új alapelve harcot támaszt ott, ahol korábban béke volt. A Krisztustól kapott erő teszi képessé az embert arra, hogy a zsarnokot és a bitorlót elutasítsa. Azok, akik nem szeretik, hanem gyűlölik a bűnt, akik ellenzik és legyőzik azokat az indulatokat, amelyek fogva tartják őket, egy kizárólag felülről származó erő birtokosai. – A nagy küzdelem, 505-506./old.