Mert mindent Te teremtettél

A próféták csak néhány alkalommal juthattak annyira közel látomásban Istenhez, hogy megpillanthatták a trónját. 

Ezékiel a mennyezet felett látta (Ez 1:26). A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott. /RÚF/), 

Ézsaiás a mennyei templomban (Ézs 6:1-5). Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. (2) Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. (3) Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (4) A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. (5) Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! /RÚF/  

 A legrészletesebb leírást pedig János adta, akit A jelenések könyve 4-5. fejezete szerint az angyal bekísért oda látomásban. 

 (Jel 4:1-11). Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mint egy trombitáét, beszél velem, és így szól: Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek ezután meg kell történniük. (2) Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. (3) Aki ott ült, úgy ragyogott, mint a jáspis és a karneol; és a trón körül szivárvány ragyogott, mint a smaragd. (4) A trón körül láttam huszonnégy trónt, és a trónokon huszonnégy vént, amint ott ültek fehér ruhába öltözve, és a fejükön aranykorona. (5) A trónból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trón előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. (6) A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló. A trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. (7) Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlény arca olyan volt, mint egy emberé, a negyedik élő lény pedig repülő sashoz hasonlított. (8) A négy élőlény mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondták: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő! (9) És amikor csak dicsőséget, tisztességet és hálát adnak az élőlények a trónon ülőnek, aki örökkön-örökké él, (10) leborul a huszonnégy vén a trónon ülő előtt, és imádja az örökkön örökké élőt; koronájukat is leteszik a trón elé, és ezt mondják: (11) Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. /RÚF/

(Jel 5:1-14). És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; (2) és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? (3) De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. (4) És keserve sen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. (5) Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét. (6) És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. (7) A Bárány oda ment, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; (8) és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek –, (9) és új éneket énekeltek ekképpen: Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; (10) és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön. (11) És látomásomban sok angyal hangját hallottam a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; (12) és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! (13) És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (14) A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt. /RÚF/  

  A szentélyszolgálat ószövetségi előképei azt jelezték, hogy az ember csak egyetlen úton léphet Isten jelenlétébe: Krisztus vére által. - lásd pl. (3Móz 16:2, 14). Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy a szentélyben ne menjen be akármikor a kárpiton belülre, a ládán levő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben. (14) Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a fedél elülső, keleti részére, a fedél elé pedig hétszer hintsen ujjával a vérből. /RÚF/] 

 Először mindegyik tróntermi látomásban a mennyei lények Isten szentségét hirdetik. Ézsaiás látomásában lenyűgöző a jelenet: a templomot betölti a füst, „az ajtó küszöbei megrendültek” (Ézs 6:4), ÚRK), amikor a szeráfok szentnek mondják Istent. János látomásában a kerubok ugyanazt mondják: „Szent, szent, szent” (Jel 4:8); lásd még (Ez 10:14-15). Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc. (15) És fölemelkedtek a kerúbok. Ezek azok az élőlények, amelye ket a Kebár-folyó mellett láttam. /RÚF/, ahol a próféta a „lelkes állatokat” [KAR] vagy „élőlényeket” [RÚF, ÚRK] „keruboknak” nevezi». Mindegyik próféta előtt Isten dicsőség ének káprázatos jelenete tűnt fel.

Majd látjuk a próféták reakcióját. Ézsaiás felkiált, hogy tisztátalan ajkú (Ézs 6:5). Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! /RÚF/; 

János sír, azzal szembesülve, hogy nincs senki, aki méltó lenne (Jel 5:4). És keserve sen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. /RÚF/ Amikor közvetlenül feltárul előttünk Isten szentsége, az, hogy Ő méltó, akkor kezdjük végre felfogni az emberiség helyzetét: teljes egészében méltatlanok vagyunk, szükségünk van Krisztusra, a Megváltóra! 

Sátán rengeteg váddal illette Istent, azt állította, hogy zsarnok, önző, vasszigorral uralkodik, de a hazugságai egy röpke pillanat alatt lelepleződnek a mennyei trónteremben. Jézus igazi valójában mutatkozik meg ott: Ő „a megöletett Bárány” (Jel 5:12) Így láthatjuk, hogy milyen az Atya valójában. (Jn 14:9). Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/) Az Atya jellemének legtökéletesebb kinyilatkoztatása Jézus értünk vállalt kereszthalála volt. 

A kereszt tehát két dolgot mutat meg: az első, hogy mennyire szeret bennünket Isten, hiszen önmagát is kész volt feláldozni értünk; a második pedig, hogy mennyire bűnösök vagyunk, ugyanis csak a kereszt által lehetséges a megváltásunk.  

White idézet: A világ Megváltója egyenlő volt Istennel. Tekintélye isteni tekintély volt. Kijelentette, hogy Ő egy az Atyával, és hogy sosem létezett elszakadva Atyjától. Az a tekintély, amely által szólt, és tett csodákat, kizárólag az övé volt, viszont mégis arról biztosít bennünket, hogy Ő és az Atya egyek…

 Törvényadói minőségében Jézus isteni tekintélyt gyakorolt. Parancsolatait és rendelkezéseit az örök Isten trónusa támogatta. A Fiúban az Atya lett kinyilatkoztatva: Krisztus az Atya jellemét mutatta be. Olyan tökéletesen kötődött Istenhez, oly mértékben övezte Őt az isteni fény, hogy aki látta a Fiút, látta az Atyát. Hangja Isten hangja volt. – Advent Review and Sabbath Herald, 1890. január 7.  

A páskabárány

 

A jelenések könyve majdnem harmincszor utal úgy Jézusra, hogy „a Bárány”. Isten népe számára a megváltási terv korai napjaitól fogva a bárány az eljövendő Messiás szimbóluma volt. Ábel „juhainak első elléséből” (1Móz 4:4), ÚRK) áldozott, és mielőtt Izrael elindult Egyiptomból az ígéret földje felé, egyéves báránnyal kellett megváltaniuk emberek és állatok minden elsőszülöttjét (2Móz 12:5)

(2Móz 12:1-11). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: (2) Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. (3) Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. (4) Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. (5) Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. (6) Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. (7) Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a  házakban, ahol megeszik. (8) Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (9) Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. (10) Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. (11) Így egyétek: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. /RÚF/  

(Ézs 53:7-8). Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. (8) Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! /RÚF/ 

 (1Kor 5:7). Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. /RÚF/ 

 (Jel 5:6). És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. /RÚF/  

Évekkel Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele után írta Péter: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiába való életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1Pt 1:18-19) 

Egyedül Jézus élt emberként úgy, hogy azzal eleget tett Isten szentsége követelményének, minden más ember bűnös, és bűnös életünk szó szerint Alkotónk természetének meghazudtolása. Jézus lett „az utolsó Ádám”. (1Kor 15:45) Ő tökéletes életet élt, ahol mi elbuktunk. Emberi természetében betöltötte mindazt, amit az emberiségnek kellett volna. Tökéletesen tükrözte Isten dicsőségét. „…aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:9), mondta Fülöpnek.

Jézust a páska idején feszítették meg, ami szintén azt jelzi, hogy Ő a Bárány, akire az elő képek mutattak. (Jn 18:19-20). A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. (20) Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyűlnek, titokban nem beszéltem semmit. /RÚF/] verseiben elmondta, hogy Ő mindig „nyilván” szólt és tanított. Ezzel pár huzamos, hogy Izrael népe azt az utasítást kapta: válasszák ki a páskabárányt, és az áldozatbemutatás napjáig „tartsák maguknál”, vagyis legyen szem előtt. Amikor a főpap kérdőre vonta Jézust a tanításai miatt, Ő utalt rá, hogy nem titokban, hanem nyíltan járt a templomban, mindenki láthatta. Az élete, a cselekedetei és a tanításai egyaránt azt mutatták be, hogy ki Ő – a hibátlan Bárány, Isten igazságának és dicsőségének legteljesebb kinyilatkoztatása. 

White idézet: Jézus a helyettes áldozatunk. „Ímé, az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Krisztus, a páskabárány feláldoztatott. A zsidó áldozati rendszerben minden egyes kifolyt vércsepp Isten Bárányára mutatott. Az árnyékszolgálat minden egyes ajándéka benne teljesedett be. A keresztnél találkozott a jelkép vele, akit jelképezett, és aki meghalt a kereszten. Jézus azért jött, hogy áldozata révén lehetővé tegye a bűn eltörlését, és kifizesse megváltásunk árát. Mindannyian áron vetettünk meg, és Krisztus felszólít arra: engedjük meg neki, hogy elvegye a bűneinket, és cserébe felkínálja feddhetetlenségét. – Advent Re 7 view and Sabbath Herald, 1898. július 19.  

A húsvétot a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe követte. Az ünnep második napján az évi termés első zsengéjét, egy kéve árpát mutattak be az Úrnak. Az ünnep szertartásai Krisztus munkásságát jelképezték. Izrael Egyiptomból való szabadulása a megváltást példázta, ennek emléke volt a páskaünnep. A megölt bárány, a kovásztalan kenyér és az első zsenge is a Megváltót jelképezte. – Jézus élete, 76-77./old.  

Bikák és bakok vére

 

Vannak, akik az áldozat fogalmát teljes egészében kegyetlennek, durvának és bizonyos értelemben igazságtalannak tartják, ám éppen ez a lényege! Krisztus halála kegyetlen, durva és igazságtalan volt – az ártatlan halt meg a vétkesekért. Erre volt szükség a bűn problémájának megoldásához. Erre a halálra, Krisztuséra mutatott előre az összes durva, kegyetlen és igazságtalan áldozat.

(Zsid 10:3-10). De az áldozatok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. (4) Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. (5) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; (6) égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. (7) Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.” (8) Előbb azt mondta: „Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem kívánsz, nem is kedvelsz” (ezeket a törvény szerint mutatják be), (9) de azután így szólt: „Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat: (10) Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. /RÚF/ 

 A bárány és a többi áldozati állat csupán jelkép volt, amelyek előremutattak Isten Bárányának engesztelő áldozatára. Az áldozatok bemutatása a hit cselekedete volt, a bűnösök így fejezhették ki látható módon hitüket az eljövendő Messiásban. Az ilyen szimbólumot gyakran előképnek nevezzük, amelynek beteljesedése a kép, az előrevetített dolognak vagy eseménynek a megjelenése. Egyesek szerint az áldozatok Jézus kereszthalálára mutató „mini próféciák” voltak.

Az áldozatbemutatással kapcsolatos szertartások némileg hasonlíthatók ahhoz, amikor menetjegyet váltunk. Megvesszük a vonat-, busz- vagy repülőjegyet, de nem mindig indulunk azonnal útnak, viszont a később esedékes utazás szimbólumaként, ígéreteként megkapjuk a jegyet vagy a beszállókártyát. Ücsöröghetünk azon a papírlapon, amennyit csak akarunk, akkor sem juttat el bennünket sehova, de ha felszállunk a járműre és elindulunk, megkapjuk, amiért fizettünk, onnantól már nincs szükségünk a papírra. 

 Így volt ez az állatáldozatokkal is. Fontos szerepet kellett betölteniük, de miután az igazi áldozat megtörtént, a többi értelmét vesztette. Ezért hasadt ketté a templomban a szentélyt és a szentek szentjét elválasztó kárpit Jézus halálakor. „És a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt”. (Mk 15:38), ÚRK) Jézus kereszthalálára mutatott előre az egész áldozati rendszer, a templom és minden. Miután Jézus beteljesítette ígéretét a kereszten és diadalmasan feltámadt a halálból, az előképek már szükségtelenné váltak.

(Jn 1:1-3, 14). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. /RÚF/ 

White idézet: Az áldozati rendszer jelképei és előképei a próféciákkal együtt csak fátyollal eltakart, nem teljesen tiszta képet mutattak arról a kegyelemről és irgalomról, amit Krisztus eljövetele nyilatkoztatott ki a világnak. Mózesnek ki lettek nyilatkoztatva a Krisztusra mutató ceremóniák jelképei. Látta, hogy mi zárul majd le az Úr halálával, amikor a jelkép találkozik azzal, akit bemutatott. Megértette, hogy az ember csak Krisztus által képes megtartani az erkölcsi törvényt. A törvény áthágásával az ember behozta a világba a bűnt és a bűnnel együtt a halált. Ő lett engesztelő áldozat az ember bűnéért. Tökéletes jellemét kínál ta fel az ember bűnösségéért cserébe. Az áldozatok és az ajándékok a Krisztus által bemutatott áldozatra mutattak. A megölt bárány annak a Báránynak volt az előképe, aki elveszi a világ bűneit.  

A ceremoniális rendszer végének és Jézus küldetésének a törvény által kinyilatkoztatott megértése fényességgel ragyogta be Mózes arcát. A kőbe vésett törvény halált írt elő. Krisztus nélkül a törvénytelen ember a törvény átka alá kerül remény és megbocsátás nélkül. Önmagában a szertartásban nem volt semmi dicsőség, viszont a megígért Üdvözítő, tette dicsőségessé az erkölcsi törvényt, amit a szertartások és a rendelkezések nyilatkoztattak ki. – Advent Review and Sabbath Herald, 1902. április 22.

Amikor Isten elutasított egy áldozatot

Két gondolat összehasonlításából is több mindent megtudhatunk. Az áldozat természetét illetően sokatmondó annak bibliai perspektívája (dolgokat távolról szemlélő) is, amikor Isten valójában elutasította népe áldozatát.

 
 (Ézs 1:2-15). Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld, mert az Úr szól: Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam, de ők elpártoltak tőlem! (3) Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem. (4) Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, el fordultak tőle! (5) Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív. (6) Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyítgatták. (7) Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak. (8) Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város. (9) Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk. (10) Halljátok az Úr igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe! (11) Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az Úr. – Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, a bárányok és a bakok vérében nem telik kedvem. (12) Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? (13) Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést! (14) Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. (15) Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg ben neteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! /RÚF/ 

 (Ézs 56:6-7). Az idegeneket, akik csatlakoznak az Úrhoz, és őt szolgálják, akik szeretik az Úr nevét, és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez, (7) elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és véresáldozataik kedvesek lesz nek oltáromon, mert az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára! /RÚF/ 
 (Zsolt 51:18). Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. /RÚF/

Izrael történelmének ez a tragikus epizódja nem az első eset volt, amikor Isten elutasított egy áldozatot, hasonló történt a megváltás történelmének kezdetén, amikor Ábel áldozatát elfogadta, Kainét pedig nem. Ez a korai eset újabb alkalmat ad arra, hogy szembeállítsuk egymással az elfogadható és az elfogadhatatlan áldozatokat.

 (1Móz 4:3-7). Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak a föld terméséből. (4) Ábel is vitt elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára, (5) de Kainra és áldozatára nem tekintett. Kain emiatt nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. (6) Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? (7) Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta! /RÚF/;
 (Zsid 11:4). Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is be szél. /RÚF/ 

 Ézsaiás korában Izrael gyakorolta a külsőségeket, gondolatban kipipálták a vallási feladatok elvégzését, miközben igyekeztek a legkevesebb erőfeszítést tenni azért, hogy Isten tetszésére éljenek, és a saját kedvüket keresték. Áldozataikkal önmagukra gondoltak, azok nem az Isten előtti meghajlás, átadás lelkületéből fakadtak. Ugyanez mozgatja a világ országait: az Istentől való függetlenség lelkülete. Kain a saját elgondolása szerint kívánt élni, kizárólag az önmaga által megszabott feltételek alapján akarta a szertartásokat bemutatni Istennek. Ebből arra lehet következtetni, hogy Istent csupán akadálynak, nehezítő tényezőnek tekintette saját útján. Annyira azonban félt tőle, hogy a rítusokat gyakorolta.
Ábel viszont az Isten által megkívánt áldozatot ajánlotta fel, azt, amiben megmutatkozott Isten ígérete a Messiás eljöveteléről. (1Móz 3:15). Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/ Krisztus golgotai megváltó tettére mutatott előre a bárány.

 „Ábel felfogta a megváltás nagyszerű alapelveit. Tudta, hogy bűnös. Látta, hogy Isten és közte ott van a bűn és büntetése: a halál. Bemutatta a megölt áldozatot, a feláldozott életet. Így ismerte el a törvény követelményeit, amelyet áthágott. A kiontott véren keresztül az el jövendő áldozatra, a Golgotán haldokló Krisztusra tekintett. Bízva az ott történő engesztelésben, tudta, hogy Isten őt igaznak tartja és elfogadta az áldozatát.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 46./old.) 

A megöletett Bárány fő szereplője

Keresztelő János kijelentette, amikor Jézus odalépett hozzá: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1:29), ÚRK! Félreérthetetlen utalás ez az állatáldozatokra, amelyek rámutattak Krisztusnak az egész emberiségért vállalt helyettes halálára.

A Bibliában kikerülhetetlen az állatáldozatok témája, vörös vonalként fut végig lapjain, központi szerepet játszik A jelenések könyvének grandiózus (lenyűgöző hatást keltő) jelenetében, amikor az angyal bekíséri Jánost Isten tróntermébe (Jelenések 4-5. fejezet). Jézus megölt bárányként (Jel 5:6). És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. /RÚF/) tűnik fel ebben a meghatározó képben, ami fontos kulcs az egész prófétai szakasz megértéséhez. 

Egyedül Ő méltó, és ez rendkívül sokat elárul arról, amit az Úr az áldozati rendszer által végbevitt. Végtelenül szerető Istenként látjuk Jézust, aki meghozta a legnagyobb áldozatot. Tettére az örökkévalóságon át csodálattal tekintünk majd mi, mint ahogy a világmindenség más értelmes lényei is. 

White idézet: A korábbi áldozati rendszer Krisztusra mutatott, az emberek tekintetét azonban a világ bűneit elvevő igazi áldozat felé terelte. A földi papság véget ért, de mi Jézusra, az új szövetség főpapjára és „a meghintésnek vérére, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére” (Zsid 12:24), szegezzük tekintetünket. (Zsid 9:8,11,12) „Még nem nyílt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor…Krisztus pedig megjelenvén mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.”  

„Ennekokáért Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 7:25) Habár a szolgálat a földi templomból át helyeződött a mennyei templomba, és a szentély, ahogy főpapunk is, az emberi szemnek láthatatlan, ezzel mégsem érte veszteség a tanítványokat. A Megváltó nélkül sem kellett el szakadást érezniük, sem erejük csökkenését. Noha Jézus a mennyei szentélyben szolgál, Lelke által még mindig Ő földi egyházának papja. – Christ in His Sanctuary, 66./old.  

Attól fogva, hogy Jézus előtt feltárult küldetése a templomban, visszahúzódott attól, hogy kapcsolatot tartson a sokasággal. Arra vágyott, hogy csendben visszatérhessen Jeruzsálembe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti istentisztelet által Isten el akarta vonni övéit az evilági gondoktól, és emlékeztetni akarta őket arra a csodára, amit Egyiptomból való szabadulásukért tett. Arra vágyott, hogy művében felismerjék a bűntől való szabadulás ígéretét. Ahogyan a megölt bárány vére megvédte Izrael otthonait, úgy védelmezi Krisztus vére lelküket. De csak úgy menekülhetnek meg a Megváltó által, ha az ő élete hittel a sajátjukká válik. Csak akkor volt értelme a jelképes szolgálatnak, ha a hívőket Jézushoz, mint személyes megváltójukhoz vezette. Isten azt óhajtotta, hogy imádsággal tanulmányozzák és gondolják át Krisztus küldetését. – Jézus élete, 82./old. 

Ismét prófétálnod kell

 

A maradék egyház az Újvilágban született, ott, ahol a vallásszabadságra vágyók menedéket kerestek a 17-18. században. A hosszú ideig fennálló vallási és politikai akadályok miatt máshol aligha lehetett volna olyan gyors és erőteljes ennek a mozgalomnak az indulása, mint az Újvilágban, a későbbi Amerikai Egyesült Államokban.

(Jel 10:1-11). És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop, (2) kezében nyitott könyvecske volt, jobb lábát rátette a tengerre, a balt pedig a földre, (3) és felkiáltott hatalmas hangon, ahogyan az oroszlán ordít, és amikor felkiáltott, megszólalt a hét menny dörgés a maga hangján. (4) Amikor megszólalt a hét mennydörgés, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből, amely így szólt: Pecsételd le, amiket a hét mennydörgés mondott, és ne írd le! (5) Ekkor az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre, (6) és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz több idő, hanem csak azok a napok, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja, és beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak. (8) Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll. (9) Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz. (10) Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. (11) És ez a szó hangzott felém: Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról. /RÚF/ 

Az angyal hangosan szól, hasonlóan Jelenések 14. és 18. fejezeteinek angyalaihoz. A történelem sürgető ideje volt a maradék egyház munkájának megalapozása, „sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok” (Jel 10:11) érdekében. Az angyal kezében „egy… könyvecske” (Jel 10:2), valószínűleg Dániel próféta könyve (Dán 12:4). Te pedig, Dániel, tartsd titokban ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig. Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik. /RÚF/), ami hosszú generációk óta ekkor nyílt ki először. Az angyal egyik lába a tengeren, a másik a szárazföldön áll. Ez talán arra utal, hogy az üzenet eljut az egész glóbuszra, az Ó- és az Újvilágba egyaránt, illetve, hogy minden népnek szól: azoknak, akik a szárazföldön élnek, de azoknak is, akik a „pogányok” tengerében vannak. Végre valahára az egész világot beragyogja Isten dicsősége, és Jelenések 14. fejezetének utolsó üzeneteit elviszik mindenkihez. Egyházunk – Izraelhez hasonlóan – arra kapott megbízást, hogy hirdesse az evangéliumot „az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég”. (Mt 24:14) 

(Jel 14:1-20). És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3) És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. (4) Ők azok, akik nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként, (5) és szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek. (6) És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. (13) És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket. (14) És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. (15) Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön. (16) A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre, és learatták a földet. (17) Egy másik angyal is kijött a mennyei templomból, akinél szintén éles sarló volt. (18) Egy másik angyal is kijött az oltártól, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szőlőszemek. (19) Az angyal ledobta éles sarlóját a földre, leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába. (20) Megtaposták a borsajtót a városon kívül, és a borsajtóból vér ömlött ki ezerhatszáz futamnyira, és a lovak zablájáig ért. /RÚF/  

Isten grandiózus befejezés felé tereli az emberiség történelmét, amikor vége szakad az emberi birodalmaknak, Krisztus pedig elfoglalja örök trónját. 

 (Dán 2:34-35, 44-45): Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. (35) Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet. (44) Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennmarad mindörökké. (45) Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata. /RÚF/ 

A Biblia minden félreértést kizáróan világossá teszi, hogy vége lesz minden emberi országnak, nyomuk sem marad, mint ahogy a sok szörnyűségnek sem, amit maguk után hagytak, a helyüket pedig Isten örök országa veszi át, ahol többé nem lesz bűn, szenvedés, betegség, gonoszság, sem halál! 

White idézet: Az Úrnak népe van a földön, mely követi a Bárányt, bárhová megy. Ezrek nem hajtottak térdet a Baálnak. Ezek állnak majd vele a Sion hegyén. Előbb azonban a földön kell teljes fegyverzetben állniuk, készségesen fáradozva a pusztulásra készek megmentésén. Mennyei angyalok végzik a kutatást, s lelki tevékenységet követel meg a jelen igazságban hívőktől, hogy csatlakozzanak az angyalok munkájához. 

 Nem kell várnunk az elváltozásra, hogy Krisztust kövessük. Isten népe idelenn is megteheti ezt. Csak akkor fogjuk követni a Bárányt a mennyei udvarokba, ha előbb idelenn követtük Őt. Attól függ, vajon követni fogjuk-e Őt a mennyben, ha most megtartjuk parancsolatait. 

 Ne neki-nekilendülve vagy szeszélyesen kövessük csupán Krisztust, amikor előnyünk származik belőle. 

 Jézus követését kell választanunk. Mindennapi életünkben kövessük példáját, amint a nyáj bizakodva követi pásztorát. Követnünk kell az érte való szenvedésben, minden lépésnél így szólva: „Ha megöl is, bízom benne.” Az ő életgyakorlatának kell a mi életgyakorlatunknak lennie. S amint így törekszünk hasonlóvá válni hozzá, s akaratunkat az ő akaratával hozni összhangba, Őt fogjuk kinyilatkoztatni. – (A Te Igéd igazság, 7. köt., 978./old.)  

A föld és a tenger

„Amikor szimbolikus értelemben egymás mellé kerül a föld és a tenger, a föld gyakran a rendezett világot, vagy akár Izrael országát jelenti, míg a tenger fenyegetően a pogány népekre utal, ahogy a tenger fenyegeti a földet” (Symposium on Revelation. 1. köt)

 Eszerint a föld az Isten uralmán alapuló stabilitás területe, míg a tenger az emberi büszkeség alapján álló népek instabil forrongását jelképezi. 

(Jel 12:15-16). A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral. (16) De segített a föld az asszonynak: megnyitotta a föld a száját, és el nyelte a folyót, amelyet a sárkány árasztott a szájából. /RÚF/

 (Jel 13:1, 11). És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. (11) És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány. /RÚF/

Figyeljük meg, hogy a sárkány vízzel üldözi az asszonyt (az egyházat). Amint láttuk, a próféciában a víz gyakran a világi kormányzatokat, valamint a sokszor azokhoz társuló felfordulást és káoszt szimbolizálja. Láthatjuk, a történelem nagy részében hogyan tudta Sátán felhasználni a vezetőik által feltüzelt tömegeket Isten népének üldözésére. A hetednapi adventisták értelmezése szerint (Jel 12:16) utalás arra, hogy az üldözött hívők az Újvilágba menekültek. Amennyiben helyesen értjük a szárazföld és a víz jelentését, mi következik ebből az amerikai államalapítással kapcsolatban?  

Tekinthetünk Amerikára „szárazföldként” úgy, mint az ígéret földjére, vagyis mint Isten népe számára kijelölt helyre? Lehetséges, hogy a szárazföldből feljövő fenevad ezért tűnik először a bárányhoz hasonlónak? Amerika ugyan nem lett „Új Izrael”, aminek látni szerették volna némelyek az alapítói közül, de az üldözöttek milliói számára hosszú ideig a vallásszabadság földje volt. 

Sajnos azonban ez a bárányra emlékeztető fenevad egy nap úgy szól majd, „mint a sárkány” (Jel 13:11). Az Egyesült Államok hosszú ideje a vallásszabadság jelzőtüze az üldözöttek számára, de egy nap majd a legfőbb vallási üldözővé lesz! Ez újabb példa arra, mi történik, ha Isten helyett emberi vezetőt választanak. 

White idézet: Azt a fenevadat, melynek a bárányéhoz hasonló szarvai voltak, János a „földből” látta feljönni. Az így jelképezett nemzet más hatalmak megdöntése nélkül jut ura lomra. Lakatlan területen támad, és fokozatosan, békésen nő naggyá. Nem támadhatott tehát az Óvilág zsúfolt és viszálykodó nemzetei között „népek... és sokaságok és nemzetek és nyelvek” viharzó tengerén. Tehát a nyugati kontinensen kell keresnünk. 

 Az Újvilágban melyik nemzet emelkedett 1798-ban – az erősség és nagyság ígéretével – hatalomra, mely magára vonta a világ figyelmét? A szimbólumok alkalmazhatóságához nem fér kétség. Egyetlen nemzet és csakis egy elégíti ki e prófécia meghatározásait. A szimbólumok félreérthetetlenül az Amerikai Egyesült Államokra mutatnak. E nemzet emelkedésének és fejlődésének ecsetelésekor a szónok és a történész öntudatlanul újra és újra ugyanazt a gondolatot fejezi ki, szinte pontosan ugyanazokkal a szavakkal, mint a Szentírás írója. A próféta látta a fenevadat „feljönni a földből”. A fordítók által „feljönni”-nek visszaadott kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „felnő vagy kibújik, mint egy növény”. Amint láttuk, ennek a nemzetnek olyan területen kellett támadnia, amely előzőleg kívül  esett az európai civilizáció körén. – A nagy küzdelem, 440./old.

Dániel 7. fejezet próféciája

Dániel 2. fejezetének álmát először egy babiloni király látta, a 7. fejezet látomását viszont egy héber próféta, Isten szövetséges népének tagja kapta. 

 Dánielnek Isten ugyanazt a témát mutatta meg, mint Nabukodonozornak, csak más (perspektívából) nézőpontból. Dániel nem szobrot látott, hanem a vizet felkavaró szél nyomán a tengerből ki emelkedő nemzetek sorát. Ezek a népek folyamatos küzdelemben álltak, ebből következően egyre változtak az erőviszonyok. 

A pogány birodalmak tengerében ezzel szemben legalább egy időre a béke és biztonság szigete volt az ígéret földje – szent nép, amit Isten az uralma szilárd alapjára épített, más volt, mint a környező zabolátlan népek. 

 Dániel a partról figyelte a pogányok (kaotikus) rendezetlen, átláthatatlan, zűrzavaros  harcát, amikor hirtelen egy vadállat megindult kifelé a szárazra – az ő területére! A pogányok problémája ekkor az ő népe problémájává is vált. Eldöntötték, hogy úgy élnek, mint a pogányok, ezért a pogányokkal (és a pogányok alatt) fognak élni. A babiloni uralomtól kezdve Isten szövetséges népe soha többé nem élvezett teljes vagy tartós autonómiát.

Isten népe elvesztette önrendelkezési jogát, és ez így marad az idők végéig, amikor Krisztus végül visszaveszi jogos uralmát Királyunkként. Az Újszövetségben Isten népének szenvedése folytatódott a Római Birodalom, majd pedig a pogány Róma utódjának, a kis szarvnak a keze alatt.  

A történelem tanúsága szerint voltak jobb népek, békésebb korszakok, de a nemzetek, népek, birodalmak történelmében többnyire az egyik tragédia a másikba torkollott, az egyik elnyomó után a másik hatalom kerekedett felül, ráadásul gyakran olyan uralkodók alatt, akik állítólag népük javát tartották szem előtt. Mennyire ellentétes mindez azzal a vezetéssel, amit Isten szánt népének. Bárcsak azt választották volna!  

(Dániel 7:1-28). Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: (2) Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. (3) Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mind egyik különbözött a többitől. (4) Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. (5) A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! (6) Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki. (7) Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. (8) Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. (9) Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öreg korú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. (10) Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel. (11) Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. (12) A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. (13) Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hason ló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (15) Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. (16) Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: (17) Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. (18) De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké. (19) Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. (20) Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. (21) Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (23) A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. (24) A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. (25) Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. (26) De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. (28) Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is bele sápadt. De a mondottakat eszemben tartottam. /RÚF/

White idézet: Az Izraeltől elvett jutalmat sorra átruházták előbb a babilóniai, majd a Médó-Perzsa, aztán pedig a görög és a római birodalomra. Isten így szól: „Ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!”

Mindez hamarosan be fog következni. Az idők jelei azt mutatják, hogy magasztos és ünnepélyes események küszöbén állunk. Minden forrong világunkban. A Megváltó eljövetelét megelőző eseményekről szóló próféciák a szemünk láttára teljesednek. „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről… Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország, ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé.” (Mt 24:6-7)

A jelen különösen fontos az élők számára. Elöljárók és államférfiak, bizalmi és tekintélyes pozíciókat betöltő vezetők, mélyen gondolkodó férfiak és nők figyelik a körülöttünk zajló eseményeket. Látják a nemzetek közötti feszültségeket. Felfigyelnek a nyugtalanságra, amely eluralkodik a föld lakóin, és elismerik, hogy döntő fontosságú események előtt állunk, és hogy a világ sosem látott válság elé néz.  

Az angyalok még tartják a háborús szeleket, míg nem figyelmeztetik a világot az elközelgő végre. Viszont már gyülekeznek a felhők, és hamarosan lecsap a vihar a földre. Amikor Isten megparancsolja angyalainak, hogy engedjék szabadon a szeleket, leírhatatlan összecsapásra számíthatunk…

  Ó, milyen fontosak a mi számunkra, akik a jövendölések teljesedésének idején élünk, és milyen érdeklődést szül a szívünkben ezen események leírása, amit Isten gyermekei vártak, és amiért ősszüleink imádkoztak, miután elhagyták Édent! – Advent Review and Sabbath Herald, 1905. november 23.

  

Dániel 2.fejezet próféciája

Isten a babiloni fogság idején, Dániel próféta által érzékeltette a legmegkapóbb módon, hogy milyen a kapcsolat népe és a világ birodalmai között. Izrael már nem volt (autonóm) Saját jogkörrel rendelkező. Learatták döntéseik következményeit (és talán tanultak azokból?).

A 19. század végén sokan megújult bizalommal gondoltak az emberi fejlődésre. A párizsi világkiállítás (1900) például az optimista jövőkép figyelemre méltó szemléje volt. A technológiai és tudományos fejlődéssel bizonyára vége lesz az emberiség sok szörnyű problémájának! A 20. századba lépve számos gondolkodó hatalmas derűlátással úgy vélekedett, hogy az emberiség csodálatos új korszakát vezetik be a felvilágosodás eszméi, az ember egyre jobbá válása és az ész hatalma.  (Dán 2:31-35)

Azonban az I. világháború csakhamar szertefoszlatta ezeket az álmokat, és mire véget ért a 20. század, mintegy kétszázmillió ember veszett oda a háborúkban. Technológiai fejlődés történt, de erkölcsi bizonyosan nem. Dr. Martin Luther King gondolata nyomán: a rakétáink irányítottak, de az embereink félrevezetettek. Ez pedig valóban félelmetes kombináció.

  A próféciák tanulmányozói közül sokan felfigyeltek arra (Dániel 2). fejezetében, hogy az egymás után következő fémek értéke csökken: az aranyat követi az ezüst, az ezüstöt a réz, a rezet a vas, végül pedig a vas agyaggal keveredik.

Charles Darwin, Marx Károly és más 19. századi gondolkodók bizonygatták, hogy az ember felfelé tart, biológiailag és társadalmilag egyre fejlettebb lesz. Bizonyos szempontból az emberi élet valóban jobbá vált (legalábbis fizikailag), de ki az, aki a béke, a biztonság és a jólét tekintetében nagy optimizmussal tekint a világ jövőjére, annak alapján, ahogyan most vezetik?  

(Dániel 2:1-49). Nebukadneccar uralkodásának tizenkettedik évében álmot látott Nebukadneccar, nyugtalan lett a lelke, és nem tudott tovább aludni. (2) Ekkor elrendelte a király, hogy hívják össze a mágusokat, az igézőket, a varázslókat és a csillagjósokat, hogy mondják meg, mit álmodott a király. Azok eljöttek, és a király elé álltak. (3) A király így szólt hozzájuk: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, amíg meg nem tudom, hogy mit jelent az álom. (4) A csillagjósok így szóltak arámul a királyhoz: Király, örökké élj! Mondd el az álmot szolgáidnak, és mi megadjuk a magyarázatát. (5) A király így válaszolt a csillagjósoknak: Ez az elhatározásom: Ha nem adjátok tudtomra az álmot és a magyarázatát, akkor darabokra vágnak benneteket, házaitokat pedig szemétdombbá teszik. (6) De ha az álmot és a magyarázatát is meg tudjátok mondani, akkor ajándékokat, birtokokat és nagy méltóságot kaptok tőlem. Mondjátok hát el az álmot és a magyarázatát! (7) Azok másodszor is így válaszoltak: Mondja el a király az álmot az ő szolgáinak, mi pedig majd megadjuk a magyarázatot! (8) A király erre így felelt: Most már bizonyosan tudom, hogy ti csak időt akartok nyerni, mert látjátok, hogy mi az elhatározásom. (9) Ha az álmot nem adjátok tudtomra, csak egyféle képpen ítélhetlek meg titeket: megegyeztetek, hogy hazug és haszontalan dolgokat beszéltek előttem, amíg a körülmények meg nem változnak. Ezért mondjátok el az álmot, és abból tudni fogom, hogy helyes magyarázatot adtok-e nekem. (10) A csillagjósok így válaszoltak a királynak: Nincs olyan halandó a földön, aki a király kívánságának meg tudna felelni; de nincs is olyan nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot kérdezett volna mágusaitól, varázslóitól vagy csillagjósaitól. (11) Mert az, amit a király kérdez, igen nehéz. Nincs is más, aki azt el tudná mondani a királynak, csak az istenek, akik nem laknak együtt a testben élőkkel. (12) A király erre nagyon megharagudott, és elrendelte, hogy végezzék ki az összes babiloni bölcset. (13) Amikor kiadták a parancsot, hogy öljék meg a bölcseket, Dánielt és társait is keresni kezdték, hogy őket is megöljék. (14) Ekkor Dániel okos és értelmes szavakkal fordult Arjókhoz, a király testőrparancsnokához, aki már elindult, hogy megölesse a babiloni bölcseket. (15) Így szólt Arjókhoz, a király megbízottjához: Miért adott ki ilyen kegyetlen parancsot a király? Akkor Arjók tudtára adta a dolgot Dánielnek. (16) Dániel erre bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja a magyarázatot a királynak. (17) Ezután Dániel hazament, és tudtára adta a dolgot társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, (18) majd irgalomért könyörögtek a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el Dániel és társai a babiloni bölcsekkel együtt. (19) Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét. (20) Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! (21) Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. (22) Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. (23) Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát. (24) Dániel ez után elment Arjókhoz, akinek a király azt parancsolta, hogy pusztítsa el a babiloni bölcse ket. Odament, és ezt mondta neki: Ne pusztítsd el a babiloni bölcseket! Vezess engem a király elé, és én megmagyarázom a királynak az álmát! (25) Akkor Arjók sietve bevitte Dánielt a király elé, és jelentette: Találtam egy férfit a Júdából hozott foglyok közül, aki meg tudja magyarázni a királynak az álmát. (26) A király erre így szólt Dánielhez, akinek Baltazár lett a neve: Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata? (27) Dániel így válaszolt a királynak: A titkot, amelyre a király választ keres, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak. (28) De van Isten a mennyben, aki feltárja a titkokat. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban. A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt: (29) Te, ó, király, azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. A titkok Kijelentője pedig tudatta veled, hogy mi fog történni. (30) Előttem pedig ez a titok nem azért tárult föl, mintha bennem nagyobb bölcsesség volna, mint bármely élő emberben, ha nem azért, hogy a magyarázat a királynak tudomására jusson, és megtudd, amin magadban töprengsz. (31) Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. (32) Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, (33) a láb szárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. (34) Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cserép lábairól, és darabokra zúzta az egészet. (35) Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet. (36) Ez az álom, és a magyarázatát is elmondjuk a királynak. (37) Ó, király, királyok királya, akinek a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és méltóságot adott, (38) kezedbe adta az embereket, a mezei vadakat és az égi madarakat, bárhol laknak is, és mindezeknek uralkodójává tett: te vagy az aranyfej! (39) De utánad egy másik királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig egy harmadik királyság, rézből való, amely uralkodni fog az egész földön. (40) A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. (41) Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységé ből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. (42) Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. (43) Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. (44) Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet  nekik, maga pedig fennmarad mindörökké. (45) Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata. (46) Akkor Nebukadneccar király arcra borult, úgy hódolt Dániel előtt, és megparancsolta, hogy mutassanak be áldozatot, és tömjénezzenek neki. (47) Dánielnek pedig azt mondta a király: Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, a királyok Ura és a titkok Feltárója, ezért tudtad feltárni ezt a titkot. (48) Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. (49) Dániel viszont azt kérte a királytól, hogy Babilon városának ügyeivel Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót bízza meg; maga Dániel pedig a királyi udvarban maradt. /RÚF/

White idézet: Míg a Nabukodonozor álmában kinyilatkoztatott állokép egyfelől a dicsőséges földi hatalmak bukását mutatja be, másfelől rámutat a vallásosság és erkölcsösség hanyatlására is az emberek között. Ha a nemzetek megfeledkeznek Istenről, egyre gyengébbekké válnak erkölcsi téren. Azért bukott el Babilon, mert jólétében megfeledkezett az Úrról, és emberi megvalósításoknak tulajdonította jólétét, dicsőségét.

 A menny haragja sújtotta a Médó-Perzsa Birodalmat, mivel lábbal tiporta Isten törvényét. Az Úr félelme nem talált helyet az emberek szívében. A birodalmat gonoszság, szentségtörés és korrupció jellemezte. Az ezt követő birodalmak még aljasabbak és még korruptabbak lettek. Azért buktak el, mert feladták az Isten iránti hűségüket. Miközben megfeledkeztek az Úrról, még mélyebbre süllyedtek az erkölcstelenségben. – Youth’s Instructor, 1903. szeptember 22. 

A legelső parancsolat

 

Az Éden kertje volt az első emberpár tanterme, ahol a teremtett világgal való találkozásaik során ők és az utódaik vég nélkül, mind többet és többet megtudhattak volna a Teremtőről. „Ádám és Éva nemcsak Isten atyai gondoskodását élvező gyermekek voltak, hanem tanulók is a végtelen bölcs Isten iskolájában… A látható világegyetem titkai – »a tökéletes tudásnak csudái« (Jób 37:15) – az eligazítás és öröm kimeríthetetlen forrását kínálták nekik”. (Pátriárkák és próféták. 24./old.)

(1Móz 2:9-17. ) Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. (10) Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. (11) Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. (12) Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. (13) A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. (14) A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. (15) Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (16) Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/

 Isten megparancsolta az embereknek, hogy ne egyenek a jó és a gonosz tudásának fájáról. Istennek az volt a szándéka, hogy népét mélyreható módon tanítja, miközben megóvja őket a hosszú szenvedéstől, amit bizonyos ismeretek okoznak, mint ami később bekövetkezett, amikor az emberek az Úr vezetése helyett földi uralkodót választottak.

Évezredekkel később, amikor Izrael királyt kért, az Úr felvázolta a következményeket. Közölte: az idők végéig érvényben marad a döntésük, hogy kilépnek közvetlen vezetése alól. Izrael királyai egyre gonoszabbak lettek, Isten szövetséges népe pedig elvilágiasodott, eltávolodtak a céltól, ami felé haladniuk kellett volna, ezért az Úr még többet adott nekik abból, amit akartak: az emberi uralomból.

 Sokat tanulhatunk, ha ennek hátterén közelítünk Dániel próféta könyvéhez. A látomásokban bemutatott birodalmak egymás utáni sora nem csupán a „népek” (a pogányok), hanem Izrael kudarcai ellen is vádiratnak számítanak, mivel nem akarták követni Isten parancsolatait. A kezdetben az Édenben kapott szabadság helyett az elnyomatás évszázadai váltak tanteremmé. A készséges szívűek felmérhették az éles ellentétet a világi birodalmak és Isten országa között. 

 White idézet: Az oktatási rendszer, amelyet Isten a kezdet kezdetén megalapított, minta ként kell, hogy szolgáljon az embernek, amíg csak tart a világ. Azért hozta létre az Éden iskoláját a Teremtő, hogy az alapelveket szemléltesse. Az Édenkert volt az osztályterem, a természet a tankönyv, a Teremtő maga a tanár, az emberiség ősszülei pedig a tanulók… 

 A természet könyve élő példázatokat kínált nap mint nap nekik, és a tanulságok és örömök kimeríthetetlen forrását jelentette számukra. Az erdő faleveleire, a hegyek köveire, minden csillagra, a földön, az égen és a levegőben levő valamennyi teremtett dologra Isten neve volt írva. Az Édenkert lakói egyaránt beszélgettek az élő és élettelen teremtményekkel: a levelektől, a virágoktól, a fáktól, a vizek óriásaitól kezdve a napfényben lebegő porszemekig mindegyiktől szorgalmasan gyűjtögették az élet titkait. A föld első iskolájában a tanulók tantárgyai közé tartozott Isten dicsősége, amely az egekben volt látható: a bolygók megszámlálhatatlan sokaságának rendezett pályája, a felhők lebegése (Jób 37:15), a fény és a hang, a nappal és az éjszaka csodái. – Nevelés, 20-21./old.