Józsué és Káleb

„Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” (Zsid 13:7), /ÚRK/

 Minden szülő tudja, hogy a gyerekeik az ő példájukból tanulnak, ugye? Hány és hány szülő aggódott már, látva a gyerekeiket, akik a jó helyett az ő rossz szokásaikat követik! Akárhány évesek vagyunk, mindig könnyebb rosszat tenni, mint jót. Ez is része annak, amit úgy hívunk, hogy bűnös természet: „Mert magam sem értem, mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök”. (Róm 7:15), /ÚRK/

 Születésétől kezdődően az embert a példa ereje formálja. Megtanuljuk az alapvető dolgokat az élethez, a járást, a beszédet, illetve azt is, hogyan fejezzük ki érzéseinket, mindezt úgy, hogy utánozzuk azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk. Felnőttként továbbra is szükségünk van szerepmodellekre, és még ha ezek nem is tökéletesek, csodálhatjuk és utánozhatjuk azokat a lelki vonásokat, amelyek a hit óriásaivá teszik őket.

 White idézet: Isten utasította Mózest, hogy küldjön embereket Kánaán földjének kikémlelésére, melyet Izrael gyermekeinek szándékozott adni… Miután a föld termékenységéről szóltak, kettőt kivéve mind nagyon csüggesztőn nyilatkoztak Izrael választott népének képességéről, hogy birtokba vegye az országot…

 Mikor a nép meghallotta a jelentést, keserű szemrehányásokkal és jajgatással fejezte ki csalódását. Nem gondoltak arra, nem érveltek azzal, hogy Isten, aki ilyen messzire kivezette őket, kétségkívül nekik fogja adni a földet...

 Végül a sokaság elé állt Káleb, és messze csengő hangja túlharsogta a tömeg zsibongását. Szembeszegült kémtársai gyáva nézetével, ami elolvasztotta Izrael hitét és bátorságát. Magához vonta a nép figyelmét, s pillanatnyilag abbahagyták panaszaikat, s odafigyeltek rá… Hanem a hűtlen kémek a szavába vágtak: „Nem vagyunk képesek azzal a néppel szembeszegülni; erősebbek, mint mi vagyunk.”

 Ez a tíz, mivel helytelen ösvényen indult el Isten ellen, Mózes és Áron ellen fordította szívét, s Káleb és Józsué ellen is. Minden ez irányban megtett lépéssel még inkább megszilárdították céljukat, hogy lebeszéljék a népet bármi tettről, mellyel birtokba vennék Kánaán földjét. Elferdítették az igazságot, hogy megvalósítsák ártó céljukat. Egészségtelennek mondták az éghajlatot, s az egész lakosságát óriásoknak nevezték...

 Ez nemcsak kedvezőtlen beszámoló volt, hanem hazug is. S ellentmondó; mert ha az ország egészségtelen volt, és „elemészti lakóit”, hogy lehet, hogy mégis óriásira nőtt a lakosság? Mikor felelős állásokat betöltő emberek hitetlenségre adják magukat, akkor nincs határa a rossz irányba való fejlődésüknek...

 Ha csak ketten hoztak volna lehangoló hírt, és tízen buzdították volna őket, hogy az Úr nevében vegyék birtokba az országot, gonosz hitetlenségük miatt akkor is a kettőre hallgattak volna. De csak ketten javasolták, ami helyes, tízen pedig nyílt lázadásban törtek ki vezetőik és Isten ellen. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 148-151./old.

 Ma élő népének Isten nagyobb világosságot adott, mint hajdan Izraelnek. Nemcsak nagyobb világosság ragyog rájuk, hanem rendelkezésükre áll az a tanítás is, amit Isten adott Mózes által a népnek. Isten tisztán bemutatta, mi a különbség a szent és a közönséges között, és kijelentette, hogy ennek a különbségnek szigorúan meg kell mutatkoznia...

 Az Úr nagyobb világosságot és tisztább tanítást adott. Micsoda fájdalmat, szégyent és lelki kínokat éltek át a menny hűséges követői, akik Józsuéhoz és Kálebhez hasonlóan szilárdan kitartottak, amikor hallották, hogy Izrael népe szembeszáll vezetőivel… és egy lázadót választ maga közül, hogy visszavezesse őket Egyiptomba. A zúgolódó izraeliták Istent gyalázták meg, aki eközben kijelentette, hogy Kánaán védtelen, és most van itt a megfelelő pillanat a bevételére.

 Káleb kimondta az akkor és minden időben jelenvaló igazságot: „A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!” – Christ Triumphant, 122./old.

Vágyni az Úr jelenlétére

 (Józs 18:1-2). Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Sílóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország. (2) Izráel fiai között ekkor még hátra volt hét olyan törzs, amelyeknek nem osztották ki az örökségét. /RÚF/

 A Jordán nyugati partján élő két legnagyobb törzsnek és Manassé fél törzsének kiosztott területek leírása után ez a szakasz a nép Silóban tartott gyűlését mutatja be, ahol a földet felosztották a fennmaradó hét kisebb törzs között.

 A szentély, a szent sátor jelképezi Isten ígéreteinek betöltését, miszerint a népe között fog lakni 

(2Móz 25:8). Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! /RÚF/; 

(3Móz 26:11-12). Hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket. (12) Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. /RÚF/, ... valamint megjeleníti a könyv központi témáját: Isten jelenléte Izrael között lehetővé tette a föld birtokba vételét, és az áldások folyamatos forrásaként fog szolgálni Izrael, illetve rajtuk keresztül az egész föld számára. 

(1Móz 12:3). Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. /RÚF/) 

Isten imádata lesz a középpontban, élvez elsőbbséget, még a föld birtokbavétele és felosztása előtt is. A szentély, majd később a templom jelenlétének kellett volna mindig is segíteni az embereknek, hogy felismerjék Isten jelenlétét a nép között és kötelességüket a szövetség iránt.

(Zsid 6:19-20). Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, (20) ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. /RÚF/

(Zsid 9:11-12). Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. (12) Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. /RÚF/

(Zsid 10:19-23). Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, (20) azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; (21) és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: (22) járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, (23) a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. /RÚF/

 Nem kell meglepődni azon, hogy a szentély megjelenik a könyvben, mivel a szövetség ládája által ennek témája már jelen volt Józsué leírásában. A láda ugyanis a központi eleme volt a szentek szentjének, és utalt a könyv első két részében foglaltakra: a Jordánon való átkelésre és a honfoglalásra. Józsué a sátor felállítását a földosztás középpontjába helyezi, amivel rámutat, hogy Izrael egész élete a szentély, Jahve földi székhelye körül forgott.

 Nekünk, keresztényeknek pedig, akik a nagy engesztelési nap különleges korában élünk, még fontosabb, hogy tekintetünket a mennyei szentélyre szegezzük, miközben folytatjuk küzdelmünket a modern (vagy posztmodern) óriások ellen, amelyek kihívást jelentenek hitünk, reményünk és lelki örökségünk számára. Amint folyamatosan Krisztus kereszten elvégzett munkájára támaszkodunk, valamint arra, amit a szentélyben most végez, várakozással tekinthetünk azokra az időkre, amikor Isten újra a népe között lakik majd, de úgy, hogy ez az idő sosem ér véget. 

(Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 White idézet: Amikor Krisztus a földön járt, elvégezte azt a munkát, amiért elhagyta a mennyei trónt. Az emberekért dolgozott, hogy munkája által az emberek isteni, magasabb erkölcsi szintre jussanak. Magára vette az emberi természetet, hogy az emberi családot fölemelhesse, és az embert az isteni természet részesévé tegye, és előnyösebb helyzetbe juttassa az Úr oldalán. Jézus minden tette az elbukott világ érdekeit szolgálta, azt, hogy az akoltól eltávolodott, és az elveszett juhot megkeresse és visszavigye Istenhez…

 Az Úr látta, hogy milyen siralmas állapotba jutottunk, és elküldte világunkba az egyedüli hírnököt, akire rábízhatta a megbocsátás és a kegyelem hatalmas kincseit. Krisztus, Isten egyszülött Fia volt ez a hírnök. Őt jelölte ki az Atya arra a munkára, amit még a mennyei angyalok sem végezhettek el. Csak rá lehetett rábízni azt a munkát, amit elvárt az átoktól perzselt világ üdvözítése. Az Atya ebben az ajándékában az egész mennyet ajándékozta a világnak.

 Hatalmas változás volt ez Isten Fia, a menny világossága számára, akinek angyalok hódoltak! Meglátogathatta volna az el nem bukott világok befogadó otthonait, azt a tiszta légkört, amelyet sosem szennyezett be a hitetlenség és a lázadás, és biztos, hogy ott dicsőítő énekekkel és szeretettel fogadták volna. Volt viszont egy elbukott világ, amelynek Megváltóra volt szüksége: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre” – mondta. Azért jött, hogy az Atyát képviselje, és elhozza világunkba a reménység és az üdvösség üzenetét. Nem önmagának élt, nem kereste a könnyebb és kellemesebb utat, nem engedett a kísértésnek, hanem megalázta magát egészen a halálig, hogy a bűnös ember megváltást nyerjen, és örökké éljen abban az otthonban, amelyet Ő készít számára. Jézus küldetésének tartotta azon emberek tanítását, akik elhalnak a bűneikben.

 Ezt a munkát Krisztus később a megváltottaira bízta. Az Úr nagy világosságot ad hűségeseinek… Irgalma és Lelkének kegyelemteljes kifejeződései mindig a befogadók rendelkezésére állnak. Az üdvösség kínálata nem változott. Az ember az, aki folyton megváltoztatja a kapcsolatát Istennel. Sokan olyan álláspontra helyezkednek, hogy nem tudják elismerni kegyelmét és az üdvösséget…

 Az Úr semmit sem mulasztott el megtenni, amit megtehetett értünk. Jellemének tökéletes példaképét adta Fia jelleme révén, követői pedig az ő semmihez sem fogható tökéletességét és jellemét tekintve kell, hogy növekedjenek, mígnem hasonlókká válnak hozzá. Amint Jézust szemlélik, és szeretetét viszonozzák, Krisztus képmását fogják visszatükrözni. – Lift Him Up, 208./old.

Kőre írás

 

(Józs 8:32-35). És felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását; Izráel fiai előtt írta fel. (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. (34) Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. (35) Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. /RÚF/

 Ebál hegyét csak Mózes ötödik könyvében 

(5Móz 11:29). Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd, mondd el az áldást a Garizím-hegyen, az átkot pedig az Ébál-hegyen. /RÚF/; 

(5Móz 27:4, 13). Amikor tehát átkeltek a Jordánon, állítsátok fel az Ébál-hegyen ezeket a köveket, ahogyan ma megparancsolom nektek, és meszeljétek be azokat. (13) Az Ébál-hegyen pedig ezek álljanak fel, hogy átkot mondjanak: Rúben, Gád és Ásér, Zebulon, Dán és Naftáli. /RÚF/

 ... és Józsué könyvében 

(Józs 8:30, 33.) Ekkor oltárt épített Józsué az Úrnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. /RÚF/ ... említi a Szentírás. A Garizim-heggyel együtt ezen a helyen hangzottak el a szövetségi átok és áldás igéi. Még pontosabban, 

(5Móz 11:29) és (5Móz 27:4, 13) szerint Ebál volt az átok helyszíne. Az izraelitáknak a papok jelenlétében a frigyláda két oldalán kellett megállniuk (Józs 8:33), egyik csoport az Ebál hegyével, a másik a Garizimmal szemben. Itt szimbolikusan bemutatták a szövetséghez való kétféle hozzáállást. Az áldozatok Jézusra mutattak, aki minden szövetségi átkot magára vett, hogy mindazok, akik hisznek benne, élvezhessék az áldásokat.

 (2Kor 5:21. Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/; 

Gal 3:13. Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” /RÚF/

 Miért kellett a törvény másolatát kövekre írni, hogy mindenki jól lássa?

(5Móz 4:31). Nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik. /RÚF/

(5Móz 6:12). Akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! /RÚF/

5Móz 8:11, 14. De vigyázz, el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, megszegve parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked! (14) akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! /RÚF/

(2Kir 17:38). Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! /RÚF/

(Zsolt 78:7). Hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. /RÚF/

 Mi, emberek hajlamosak vagyunk felejteni. Megpróbáljuk az elképesztően szaporodó mindennapi kötelességeket egye kisebb időintervallumokba zsúfolni, eközben óhatatlanul elfeledkezünk dolgokról, amelyek nem ismétlődnek olyan gyakran és intenzíven. Minden úrvacsorában különleges lehetőséget kapunk, hogy ismét az Úrnak szenteljük magunkat, megújítva elköteleződésünket a szövetség iránt. Jó lenne ezeket az alkalmakat nemcsak a személyes újra-odaszentelődés, hanem egyben a közösségi hűség megújítása alkalmainak is tekinteni! Ahogy a társadalom egyre individualistábbá válik, újra szükséges lenne felfedezni ahhoz a közösséghez való tartozás erejét, amelynek a világlátása, értékei, hitvallása és küldetése megegyezik.

 White idézet: Isten szándéka, hogy népén át félreérthetetlenül hirdesse, bemutassa országának elveit. El kívánja különíteni őket a világi szokásoktól és tettektől, hogy életükkel és jellemükkel kinyilatkoztathassák a menny elveit. Magához kívánja vonni őket, hogy tudomásukra hozza akaratát.

 Ez volt célja Izraelnek Egyiptomból való kiszabadításával is. Mózes az égő bokornál ezt az üzenetet kapta Istentől Egyiptom királya számára: „Bocsásd el a népet, hogy szolgáljanak nekem.” (2Móz 7:16) Hatalmas kézzel és kinyújtott karral kihozta a héber sokaságot a szolgaság földjéről. Csodálatos volt a szabadulásuk. Ellenségeiket pedig teljes pusztulással büntette, amiért nem akartak hallgatni az Úrra.

 Isten el kívánta különíteni népét a világtól s előkészíteni őket szavának befogadására. Egyiptomból a Sínai-hegyhez vezette őket, ahol megjelentette előttük dicsőségét. Itt semmi sem terelte el figyelmüket Istenről. Mikor a nagy sokaság felnézett a fenséges, fölöttük tornyosuló hegyekre, eszükbe vehették az Úr szemében való semmiségüket. A sziklák megmozdíthatatlanok voltak, kivéve Isten hatalmával. Itt szólt Isten az emberhez. S hogy szava örökre tisztán, világosan eszükbe vésődjön, menydörgés s villámlás közt, rémítő fenségben jelentette ki az Édenben adott törvényt, jellemének tükrét. Majd Isten ujja kőtáblákra írta a szavakat. A Mindenható így jelentette ki akaratát a népnek, amelyet elhívott, hogy minden nép, nemzet és nyelv előtt ismertté tegye Isten kormányzatának a mennyen és földön érvényes elveit.

 A mai nemzedék idején is erre a feladatra hívta el népét. Kijelentette nekik akaratát, s most engedelmességet vár tőlük. A történelem utolsó napjaiban még mindig szól az emberekhez a Sínai-hegyről harsogó hang: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Az ember Isten akarata ellen szegezi akaratát, a parancs szavát mégsem hallgattathatja el. Az emberi ész sohasem képes teljesen felfogni a felsőbb hatalom iránti kötelességét, de elkerülni sem tudja. Szaporodhatnak az elméletek és a feltevések, az ember szembe próbálhatja állítani a tudományt a kijelentéssel, hogy megszabaduljon Isten törvényétől, a Szentlélek azonban erősebben és még erősebben fogja eléjük állítani a parancsot: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (Mt 4:10) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 9-10./old.

A megújulás oltárai

(Józs 8:30-35). Ekkor oltárt épített Józsué az Úrnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, (31) ahogyan megparancsolta Mózes, az Úr szolgája Izráel fiainak, és ahogyan meg is van írva Mózes törvénykönyvében. Oltárt épített faragatlan kövekből, amelyekhez nem értek vassal. Égőáldozatokat mutattak be azon az Úrnak, és békeáldozatokat vágtak. (32) És felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását; Izráel fiai előtt írta fel. (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. (34) Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. (35) Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. /RÚF/

(5Móz 11:26-30). Lásd, én ma áldást és átkot adok elétek. (27) Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek. (28) De átkot, ha nem hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira, és letértek arról az útról, amelyet ma megparancsolok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. (29) Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd, mondd el az áldást a Garizím-hegyen, az átkot pedig az Ébál-hegyen. (30) Ott vannak ezek a Jordánon túl a nyugati út mögött a kánaániak földjén, akik az Arábá-völgyben laknak Gilgállal szemben, Móre tölgyfái mellett. /RÚF/

(5Móz 27:2-10). Ha majd átkeltek a Jordánon arra a földre, amelyet neked ad Istened, az Úr, állíts fel nagy köveket, és meszeld be azokat! (3) Írd föl rájuk ezt a törvényt mind az utolsó szóig, amikor átkelsz, hogy bemenj arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked: a tejjel és mézzel folyó földre, ahogyan megígérte neked atyáid Istene, az Úr. (4) Amikor tehát átkeltek a Jordánon, állítsátok fel az Ébál-hegyen ezeket a köveket, ahogyan ma megparancsolom nektek, és meszeljétek be azokat. (5) Építs ott egy kőoltárt Istenednek, az Úrnak, a köveit ne faragd meg vassal! (6) Faragatlan kőből építsd Istenednek, az Úrnak az oltárát, és mutass be azon égőáldozatokat Istenednek, az Úrnak! (7) Mutass be békeáldozatot is: edd azt meg ott, és örvendezz Istenednek, az Úrnak színe előtt! (8) Írd rá a kövekre ezt a törvényt mind az utolsó szóig, tisztán és világosan! (9) Azután így beszélt Mózes a lévita papokkal együtt egész Izráelhez: Légy csendben, és halld meg, Izráel! Ezen a napon lettél Istenednek, az Úrnak a népe. (10) Hallgass azért Istenednek, az Úrnak a szavára, és teljesítsd parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked. /RÚF/

 A pátriárkák korában az oltárok jelezték zarándoklásuk útját, ezek váltak látható jelképeivé az Isten által megígért földdel kapcsolatos igényüknek. Ekkor az oltár építésével tanúbizonyságát adták annak, hogy amit Isten megígért az ősatyáknak, most beteljesedik. Az oltárépítés közvetlen beteljesítése lett a korábban Mózesnek adott utasításoknak. (5Móz 11:26-30); (5Móz 27:2-10)

(Józs 8:30-35) része jelentős szerepet játszik az egész könyv teológiai üzenetének felrajzolásában. Azáltal, hogy az egyik leghátborzongatóbb, legerőszakosabb történetsor (a háború) valami ettől teljesen eltérőhöz, a szövetség megerősítésének jelenetéhez (istenimádat) kapcsolódik, Józsué visszavezet a legfontosabb teológiai témákhoz, amelyek a könyv elején indulnak: Józsué megkapja a felhatalmazást, hogy Izraelt a szövetségi engedelmesség útján vezesse. 

(Józs 1:7). Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. /RÚF/

 Ugyanezt a képet látjuk Józsuéról a könyv végén is. 

(Józsué 24:1-33). Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta Izráel véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. (2) Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az Úr, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. (3) De kiragadtam atyátokat, Ábrahámot a folyamon túlról, és végigvezettem Kánaán egész földjén. Megszaporítottam utódait: Izsákot adtam neki, (4) Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam; Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. (5) Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot; ezt vittem véghez közöttük. Azután kihoztalak benneteket. (6) Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerig. Az egyiptomiak azonban harci kocsikkal és lovasokkal üldözték atyáitokat a Vörös-tengerig. (7) Akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. A saját szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal. Azután a pusztában laktatok hosszú ideig. (8) Majd bevittelek benneteket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak. Ők harcba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Birtokba vettétek a földjüket, őket pedig kipusztítottam előletek. (9) Azután fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcba szállt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. (10) Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, hanem meg kellett áldania benneteket, és így kimentettelek benneteket a kezéből. (11) Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. (12) Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk: az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod vagy az íjad. (13) Olyan földet adtam nektek, amelyért nem ti fáradoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. (14) Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! (15) De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! (16) Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! (17) Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. (18) Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! (19) Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! (20) Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek. (21) A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! (22) Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. (23) Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és fordítsátok oda szíveteket az Úrhoz, Izráel Istenéhez! (24) A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. (25) Így kötött szövetséget Józsué azon a napon népe javára, elébe tárva a rendelkezéseket és a törvényeket Sikemben. (26) Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvénykönyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az Úr szentélyénél volt. (27) Majd ezt mondta Józsué az egész népnek: Ez a kő lesz majd a tanú ellenünk, mert ez hallotta az Úrnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz majd a tanú ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket! (28) Ezután elbocsátotta Józsué a népet, mindenkit a maga örökségébe. (29) Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája száztíz éves korában. (30) Eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra van. (31) Izráel pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az Úrnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. (32) József csontjait, amelyeket Egyiptomból hoztak magukkal Izráel fiai, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz keszíta ezüstért, és amely József fiainak az öröksége lett. (33) Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/

 Lényeges volt a háború és a honfoglalás, de még ezeknél is van, ami alapvetőbb: hűséges engedelmesség Isten törvénye követelményeinek. A honfoglalás csupán egy lépés Isten tervének betöltéséhez, Izrael, valamint az egész emberiség helyreállításhoz. A Tóra előírásaihoz való hűség viszont az emberiség sorsának végső kérdését veti fel. Józsué a törvény másolatát nagy, fehérre meszelt kövekre írta, amelyek különböztek az oltár köveitől. (5Móz 27:2-8). E kövek, amelyeken valószínűleg szerepelt a Tízparancsolat is, külön emlékműként szolgáltak az oltár szomszédságában, állandó emlékeztetőül Izrael kivételes helyzetére és kötelességeire, amelyek a szövetségben kimondva-kimondatlanul benne foglaltattak.

 Józsué az újtestamentumi Jehoshua (Jézus) előképe volt, akinek egyéb dolgok mellett a küldetését képezte, hogy visszavezesse az emberiséget az Istennek való engedelmesség útjára. Ahhoz, hogy elérje küldetése célját, vállalnia kellett a harcot a gonosz erőivel. Végső célja nem más volt, mint betölteni a szövetség követelményeit a mi érdekünkben: „Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk”. (2Kor 1:20, ÚRK)

 White idézet: Akik tanulásra kész, alázatos elmével Isten Igéjétől várnak vezetést, mert tudni akarják, hogy nyerhetik el az üdvösséget, meg fogják érteni a Szentírás üzenetét. Akik viszont ellenszegülő magatartással kutatják az Igét, kirekesztik a tanulmányozásból azt a lelkületet, amit az Ige biztosít számukra. Az Úr nem szólítja meg a közömbös elmét. Nem pazarolja tanításait olyan emberre, akiből szándékosan hiányzik az alázat, és bűntől szennyes. A kísértő azonban hatni akar azok elméjére, akik engednek tanainak, és kész úgy bemutatni Isten szent törvényét, mint teljes mértékben jelentéktelent.

 Meg kell aláznunk a szívünket, és kellő őszinteséggel és tisztelettel kell kutatnunk az élet Igéjét, mivel csak az alázatos és megtérő szív képes meglátni a világosságot. A szívnek, az elmének és a léleknek fel kell készülnie a világosság befogadására. A léleknek meg kell nyugodnia. A gondolatokat Krisztus szolgálatába kell állítani. Az önelégültséget és az önmagunkról alkotott képet meg kell dorgálni Isten Igéjének jelenlétében.

 Az Úr megszólítja azt a szívet, amely megalázza magát előtte. Amikor hit által megérintjük a kegyelem trónusát, az ima oltáránál Isten kezéből átvesszük azt a mennyei fáklyát, amely világosságot áraszt a sötétségben, és meggyőz lelki szükségleteink tekintetében. A Szentlélek isteni dolgokat nyilatkoztat ki azoknak, akik őszintén keresik a mennyei kincset. Ha alávetjük magunkat vezetésének, elvezet a világosságra. Krisztus dicsőségét szemlélve változunk el a képmására. Szeretet által munkálkodó hitünk lesz, amely megtisztítja a lelket. Szívünk megújul, mi pedig vágyódni fogunk mindenben Istenre hallgatni. – Ye Shall Recieve Power, 109./old.

 Láttam, hogy Isten népének fel kell kelnie, megújítania erejét Istenben, vagyis felújítani és megtartani a vele kötött szövetséget. A szombattartók soraiban mindenfelé fellelhető a másé kívánása, az önzés, a pénz szerelme és a világ szeretete. Ezek a bűnök Isten népe körében elpusztítják az áldozathozatal lelkületét. Akik a másét kívánják, nem is tudnak róla. Észrevétlenül hatalmasodott el rajtuk. S ha nem irtják ki gyökerestül, oly bizonyosan el fogja pusztítani őket, mint Ákánt. Sokan elvették az áldozatot Isten oltáráról. Szeretik a világot, a világ nyereségét és gazdagodását, és ha nem változnak meg teljesen, a világgal fognak elveszni. Isten javakat kölcsönzött nekik, amik nem az övék. Intézőivé tette őket. De ők magukénak mondják, és harácsolnak. De jaj, amikor a menny elveszi óvó kezét a javakról, gyorsan, pillanatok alatt elvész az egész. Áldozatokat kell hoznunk Istenért, meg kell tagadnunk magunkat az igazságért. Ó, milyen gyenge és erőtlen is az ember! Milyen rövid a karja! Láttam, hogy az ember önteltségét lerombolják, büszkeségét megalázzák. Királyok és nemesek, gazdagok és szegények mind meg fognak hajolni, és Isten senyvesztő csapásai hullnak majd rájuk. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 140./old.

A pászka

 2Móz 12:6. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. /RÚF/

3Móz 23:5. Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén estefelé van az Úr páskája. /RÚF/,

4Móz 28:16. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján van az Úr páskája /RÚF/,

5Móz 16:4, 6. Látni se lehessen nálad kovászt hét napon át, sehol a te határaidon belül. Abból a húsból pedig, amelyet levágsz az első nap estéjén, semmi se maradjon meg reggelre! (6) hanem azon a helyen, amelyet kiválaszt Istened, az Úr, hogy ott lakjék a neve, ott vágd le majd a pákaáldozatot: este, napnyugtakor, abban az időpontban, amikor kijöttél Egyiptomból. /RÚF/

Józs 5:10. Amikor Gilgálban táboroztak Izráel fiai, megtartották a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. /RÚF/

 A második fontos dolog, ami megelőzte a honfoglalást, a páska megünneplése volt. Az ünnepi alkalom a hónap tizennegyedik napjának estéjén zajlik, szigorúan az Úr útmutatásainak megfelelően. A páskaünnep szimbolikus jelentősége különösen hangsúlyos: Józsué könyvében az események azt tükrözik, amit Mózes második könyvében találunk. A páska felidézi a tizedik csapás estéjét (2Mózes 12), amikor az Úr angyala megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, de az izraeliták életét megkímélte. Ezt követően vonulnak ki Egyiptomból, kelnek át a Vörös-tengeren, folytatva útjukat a pusztaságon keresztül. Ezzel ellentétben a második generáció élete a pusztaságban kezdődik, a Jordánon való átkeléssel folytatódik, majd jön a körülmetélés és a páska ünnepe, elvezetve a döntő pillanathoz, amikor az Úr újabb csodálatos beavatkozása várható az ellenségeikkel, Kánaán lakóival szemben. Minden megelőző cselekedettel együtt a páska megünneplése egy új kezdetet jelöl Izrael történelmében.

 Eközben az áldozati bárány szimbólumával a páska ünnepe visszamutat az izraeliták megváltására az egyiptomi rabszolgaságból, egyben előre is mutat mindezek igazi betöltésére, amikor az előkép Isten Bárányában teljesedik 

(Jn 1:29, 36). Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! (36) és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya! /RÚF/; 1Kor 5:7. Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. /RÚF/; 

(1Pt 1:18-19). tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, (19) hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. /RÚF/ ... aki a bűn szolgaságából szabadít ki minket. Jézus az utolsó vacsorán, mielőtt végső áldozatként adta volna magát, a halálára történő emlékezés ünnepévé formálta át a páskát. 

(Mt 26:26-29). Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! (27) Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, (28) mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. (29) De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/; 

(1Kor 11:23-26). Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, (24) és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (25) Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” (26) Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. /RÚF/

 Valójában a páska és az úrvacsora egy még dicsőségesebb valóság jele: amikor a megváltottak serege bevonul a mennyei Kánaánba. A jelenések könyvének írója, János ezt az „átkelést” úgy jeleníti meg, hogy a száznegyvennégyezer átvonul az üvegtengeren, mielőtt elérnének Isten trónjához. Ez a Vörös-tengeren és a Jordánon való átkelés előképeinek beteljesülése 

(Jel 4:6). A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló. A trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. /RÚF/; 

(Jel 7:9-10). Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, (10) és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé! /RÚF/, ... ott ünneplik az igazi páskát és úrvacsorát a Bárány menyegzőjének vacsoráján. 

(Mt 26:29). De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/;

  (Jel 19:9) Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi. /RÚF/)

 White idézet: A hónap 14. napján este ünnepelték a páskát, amelynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásra emlékeztettek, és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt, és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, amelynek a páska volt az előképe.

 A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amelyen semmi szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, amely az ünnepkor kezdett beérni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad az aratást elkezdeni. – Pátriárkák és próféták, 539./old.

 A páskának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem arra a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia, amelyet Krisztus visz majd véghez azzal, hogy kiszabadítja népét a bűn kötelékeiből. Az áldozati bárány ábrázolja „Isten Bárányát”, akiben van a mi üdvösségünk egyedüli reménysége. Az apostol mondja: „A mi húsvéti bárányunk, Krisztus, megáldoztatott érettünk.” (1Kor 5:7) Az nem volt elegendő, hogy a páskabárányt levágják, a vérét még az ajtófélfára is fel kellett hinteniük. Éppen így Krisztus vérének érdemeit el kell fogadnia az embernek. Nem elég hinnünk, hogy Jézus Krisztus meghalt az egész világért, hanem azt is hinnünk kell, hogy személy szerint értünk is meghalt. Úgy kell elfogadnunk az engesztelő áldozatot, mint amelyet Krisztus személyesen értünk hozott…

 A bárányt egészben kellett elkészíteni. Egy csontját sem volt szabad eltörni. Ekképpen „Isten Báránya” – aki értünk halt meg – egyetlen csontjának sem volt szabad megtöretnie. „…Az ő csontja meg ne törettessék.” (Jn 19:36) Így jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát…

 A bárányt keserű füvekkel kellett enniük, ami Egyiptomban elszenvedett fogságuk keserűségére mutatott rá. Éppen így, amikor Krisztus testével táplálkozunk, akkor ezt mi is csak töredelmes szívvel tehetjük meg bűneink miatt. A kovásztalan kenyér használatának is megvolt a maga jelentősége. A páskatörvény kifejezetten hangsúlyozta azt az utasítást, amit a zsidók szigorúan be is tartottak gyakorlatukban, hogy az ünnep ideje alatt egy csipetnyi kovász se legyen található a házukban. Hasonló módon a bűn kovászát nekünk is el kell távolítani magunkból, ha meg akarjuk kapni az életünket és a táplálékunkat Krisztustól. – Pátriárkák és próféták, 277./old.

Első a szövetség

(Józs 5:1-7). Amikor meghallotta az emóriak összes királya túl a Jordánon, nyugat felé és a kánaániak valamennyi királya a tenger mellett, hogy kiszárította az Úr a Jordán vizét Izráel fiai előtt, amíg átkeltek rajta, megdermedt a szívük, és még a lélegzetük is elállt Izráel fiai miatt. (2) Abban az időben mondta az Úr Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait! (3) Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. (4) Azért metélte őket körül Józsué, mert a hadköteles férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, mind meghaltak útközben a pusztában, miután kijöttek Egyiptomból; (5) körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de útközben, a pusztában született nép közül, miután kijöttek Egyiptomból, már senkit sem metéltek körül. (6) Mert negyven évig vándoroltak Izráel fiai a pusztában, miközben elpusztult az egész nép, valamennyi hadköteles, aki kijött Egyiptomból, mert nem hallgatott az Úr szavára. Ezért megesküdött az Úr, hogy nem engedi meglátniuk azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáiknak, hogy nekünk adja, a tejjel és mézzel folyó földet, (7) és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. /RÚF/

 A föld kikémlelése, a kémek bátorító beszámolója, a Jordánon való csodálatos átkelés után azt várnánk, hogy a nép azonnal összecsap az ellenséggel. Csakhogy van fontosabb a harci műveleteknél: Izrael szövetsége Istennel.

 Mielőtt az új generáció harcba szállna, elfoglalva a földet, fontos, hogy teljesen tisztában legyenek különleges kapcsolatukkal a föld Urával. A szövetség jelének megújítása egyfajta válasz arra, ahogy Isten kegyelme és csodás cselekedete által biztonságban átkeltek a Jordánon.

 Istennel kötött szövetségünknek mindig válaszul kellene szolgálnia Isten kegyelmére, mindarra, amit értünk tett. Sosem próbálhatunk ezzel hasznot húzni, törvényeskedő módon igyekezve megfelelni a követelményeinek. (Kétségkívül ugyanez az elv volt döntő fontosságú Pál küzdelmeiben azokkal, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a pogány megtért férfiakat körülmetéljék, amint ezt a Galáciai levélben látjuk a legvilágosabban.)

 Izrael ott állt történelmének legnagyobb háborús hadjárata előtt, és arra számítanánk, hogy a tábor lázasan készül a katonai feladatokra. Készült is, de nem a hagyományos módon. Ahelyett, hogy a lovakat kantározták és a kardjaikat élesítették volna, olyan rituáléba kezdtek, amely legalább három napra sebezhetővé teszi a harcoló erők jelentős részét.

 Mindezt azért, hogy ünnepeljék az Istennel való kapcsolatukat, aki kihozta őket Egyiptomból. Mégis miért? Mert megértették, hogy a csata az Úré. Ő adja a győzelmet és a sikert. Jézus ugyanezt az alapelvet fogalmazza meg más szavakkal: „Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek”. (Mt 6:33), /ÚRK/

 A mindennapi életünk – úgy tűnik – többnyire folyamatos nyomást gyakorol ránk mindenféle sürgős dolgokkal, és ezekre figyelve elfeledkezünk arról, aminek a legfontosabbnak kellene lenni az életünkben: a Krisztus iránti napi elköteleződésről.

 Gondolj azokra az időkre, amikor nem töltöttél időt Istennel, mert voltak „fontosabb” dolgaid! Miért könnyű ebbe a hibába esni, és hogyan küzdhetünk ez ellen?

 White idézet: Az izraeliták Kánaánban a Jordán közelében ütötték fel először sátraikat. Itt Józsué „körülmetélte Izrael fiait… És Gilgálban táborozának Izrael fiai, és megkészíték a páskát” (Józs 5:3,10). A kádesi lázadás óta a körülmetélés szertartásának felfüggesztése állandó bizonysága volt Izraelnek, hogy az Istennel való szövetségüket – amelynek ez az elrendelt jegye volt – megtörték. Az egyiptomi szabadulásuk emlékének, a páskának szüneteltetése azt bizonyította, hogy a szolgaság földjére való visszatérési vágyuk nem tetszett az Úrnak. De most vége szakadt az elvettetés éveinek. Isten újra népévé fogadta Izraelt, és a szövetség jegyét visszaállították. Mindenkit körülmetéltek, aki a pusztában született. Így szólt az Úr Józsuéhoz: „Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9) És erre való utalással táborozásuk helyét Gilgálnak, vagyis elfordításnak nevezték el. – Pátriárkák és próféták, 485./old.

 Sokan azok közül, akik gyerekkorukban keltek át a Vörös-tengeren, most hasonló csoda segítségével mentek át a Jordánon, mint a felnőtt harcosok hadi felszereléssel. Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué szólt a papoknak, hogy ők is jöjjenek fel a folyómederből. Mikor a papok a frigyládával biztonságban a túlsó parton álltak, akkor Isten elvonta hatalmas kezét, s a felgyülemlett víz hatalmas áradatként hömpölygött tova a folyó medrében ellenállhatatlan áramlatként áradva ki a partján túlra.

 De még mielőtt a papok kijöttek volna a mederből, hogy ez a nagy csoda soha feledésbe ne merüljön, az Úr felszólította Józsuét, válasszon tizenkét férfit a tizenkét törzsből, és ki-ki hozzon magával egy-egy követ a mederből, ahol a papok álltak, vigyék azokat Gilgálba, s emeljenek ott emlékezetet annak emlékére, hogy Isten száraz lábbal vitte át Izraelt a Jordánon. Ez örökre emlékezteti majd őket a csodára, melyet az Úr tett értük. Évek múltával a gyermekeik megkérdezik majd őket az emlékmű felől, s akkor elismételhetik nekik a csodálatos történetet, míg csak kitörölhetetlenül emlékezetébe nem vésődik a mindenkori legutóbbi nemzedéknek.

 Mikor az ammoniták és a kánaániták királya i hírét vették, hogy az Úr megállította Izrael fiai előtt a Jordán vizét, elalélt a szívük a félelemtől. Az izmaeliták már előbb levágták Moáb két királyát, s most csodálatos átkelésük a megáradt és erős sodrású Jordánon rémülettel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte a pusztában születetteket. A szertartás után Jerikó síkságán ünnepelték meg a zsidó húsvétot. „Az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 158./old.

Hűség a végsőkig

„Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33), /ÚRK/

  Izrael ismét odaszentelte megát az Úrnak, időnként a közelgő veszéllyel szembenézve. Józsué látszólag irracionálisnak tűnő döntéseket hoz, hogy minden izraeli metélje magát körül az ellenséges területen 

(Józs 5:1-9). Amikor meghallotta az emóriak összes királya túl a Jordánon, nyugat felé és a kánaániak valamennyi királya a tenger mellett, hogy kiszárította az Úr a Jordán vizét Izráel fiai előtt, amíg átkeltek rajta, megdermedt a szívük, és még a lélegzetük is elállt Izráel fiai miatt. (2) Abban az időben mondta az Úr Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait! (3) Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. (4) Azért metélte őket körül Józsué, mert a hadköteles férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, mind meghaltak útközben a pusztában, miután kijöttek Egyiptomból; (5) körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de útközben, a pusztában született nép közül, miután kijöttek Egyiptomból, már senkit sem metéltek körül. (6) Mert negyven évig vándoroltak Izráel fiai a pusztában, miközben elpusztult az egész nép, valamennyi hadköteles, aki kijött Egyiptomból, mert nem hallgatott az Úr szavára. Ezért megesküdött az Úr, hogy nem engedi meglátniuk azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáiknak, hogy nekünk adja, a tejjel és mézzel folyó földet, (7) és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. (8) Amikor azonban befejezték az egész nép körülmetélését, a helyükön maradtak, a táborban, amíg erőre nem kaptak. (9) Az Úr pedig ezt mondta Józsuénak: Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot. Ezért hívják azt a helyet Gilgálnak mind a mai napig. /RÚF/ 

...vagy közvetlen veszély helyzetében ünnepeljék meg a páskát

(Józs 5:10-12). Amikor Gilgálban táboroztak Izráel fiai, megtartották a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. (11) A páska második napján kovásztalan kenyeret ettek a föld terméséből és pörkölt gabonát ugyanazon a napon. (12) A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették. /RÚF/

... vagy a honfoglalás dandárján építsenek egy oltárt és dicsérjék az Urat 

(Józs 8:30-35). Ekkor oltárt épített Józsué az Úrnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, (31) ahogyan megparancsolta Mózes, az Úr szolgája Izráel fiainak, és ahogyan meg is van írva Mózes törvénykönyvében. Oltárt épített faragatlan kövekből, amelyekhez nem értek vassal. Égőáldozatokat mutattak be azon az Úrnak, és békeáldozatokat vágtak. (32) És felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását; Izráel fiai előtt írta fel. (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. (34) Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. (35) Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. /RÚF/;

... vagy éppen állítsák fel az Úr sátrát, amikor hét törzs még meg sem kapta az örökségét.

 (Józs 18:1-2). Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Sílóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország. (2) Izráel fiai között ekkor még hátra volt hét olyan törzs, amelyeknek nem osztották ki az örökségét. /RÚF/

 Rohanó életünkben hajlamosak vagyunk a körülmények által ránk tolt sürgető dolgokra figyelni. Eközben gyakran nem szánunk minőségi időt arra, hogy megújítsuk az elköteleződésünket Isten iránt, megálljunk és kifejezzük neki a hálánkat azért, amit tett, illetve folyton tesz értünk. Reggeli és esti áhítat, családi áhítat, mind-mind kiesik a túlterhelt, kényelemre fókuszáló és teljesítményorientált életünkből. Miközben mélyen a szívünkben mindannyian tudjuk, hogy az Istennel és szeretteinkkel töltött alkalmak jelentik a legjobb befektetést behatárolt életünkben.

 White idézet: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem” (2Móz 20:3)… Az első parancsolatot nem csupán Isten létezésének tagadásával vagy a fából és kőből készült bálványok imádásával lehet áthágni. Sokan, akik Krisztus követőinek vallják magukat, áthágják a törvény elveit, az egek Ura azonban nem ismeri el gyermekeinek azokat, akik nagyobb becsben tartanak bármit szívükben Istennél. Sokakat az étvágy kielégítése ural, mások szívében pedig a ruházat vagy a világ szeretete foglalja el az első helyet...

 Isten számos dolgot megadott nekünk ebben az életben, amelyeket kedvelhetünk, de ha bármit is túlzásba viszünk – bár ez önmagában nem bűn –, mégis bálványimádókká válunk… Bármi, ami eltérít az Isten iránti szeretettől, és csökkenti az örök értékek iránti érdeklődésünket, bálványnak számít. Akik az Istentől kapott értékes időt – amiért végtelen ár lett fizetve – arra használják, hogy a házaikat szépítgessék, hogy azzal majd kérkedhessenek, vagy hogy a divatot és a világ szokásait kövessék, nem csak a lelküket fosztják meg a tápláléktól, hanem képtelenek lesznek visszaadni Istennek mindazt, amivel tartoznak neki. Az önző vágyak kielégítésére így felhasznált időt az Úr Igéjének jobb megismerésére és a talentumok ápolására kellene felhasználni, hogy jó illatú szolgálatot végezhessünk a Teremtőnek… Isten nem fogadja el a megosztott szívet. Ha a világ elvonja a figyelmünket, a menny nem uralkodhat teljes mértékben bennünk. Ha ezáltal csökken az Isten iránti imádatunk, akkor az már bálványimádásnak számít a szemében…

 „Az Isten lélek: és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Jn 4:24) Amikor a szívünk ráhangolódik Teremtőnk dicsőítésére, de nem csak zsoltárok, himnuszok és lelki énekek, hanem az életünk által is, akkor összhangba kerülünk a mennyel… A szívünkben, az otthonukban, de még a személyes és nyilvános imaéletünkben is hála fog megnyilvánulni. Ilyen az igazi istenimádat. – That I May Know Him, 322./old.

 Hála legyen az Úrnak a szemünk elé tárt kellemes és barátságos emlékekért! Úgy gyűjtsük össze szeretetből fakadó ígéreteit, hogy azok minden időben a szemünk előtt legyenek. Isten Fia elhagyja Atyja trónját, és emberi alakba öltözteti istenségét, hogy az embert megválthassa Sátán hatalmából; győzelme megnyitja számunkra az egeket, és bepillantást enged az isteni dicsőség birodalmába; az elbukott emberiség megmenekülése az örvényből, melybe bűnei sodorták; Istennel való közösségének újbóli visszaállítása, amikor a Megváltóba vetett hit által megállja a hit próbáját, Krisztus igazságát ölti magára és trónjához emeltetik fel – mindezek olyan képek, melyeket Isten azért tár elénk, hogy gondolkozzunk felettük…

 Az angyalok figyelik, meghallgatják, milyen jelentéseket adtok a világnak mennyei Mesteretekről. Róla folyjon a társalgásotok, aki az Atya előtt közbenjár. Ha barátaitokat üdvözölve kezeteket nyújtjátok, legyen Isten dicsérete szívetekben és ajkatokon. Így azok gondolatai is Jézusra fognak irányulni. – Jézushoz vezető út, 118-119./old.

Isten erejének tanúja

 (Józs 7:6-9). Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az Úr ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. (7) Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! (8) Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris megfutamodott ellenségei elől? (9) Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért? /RÚF/

 Józsué első szavai úgy hangzanak, ahogy az izraeliták panaszkodtak a nehézségek közepette, miután elhagyták Egyiptomot: „Bár meghaltunk volna az ÚR keze által Egyiptom földjén, amikor a húsosfazék mellett ültünk, amikor jóllakhattunk kenyérrel; hát azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész sokaságot éhséggel öljétek meg”? (2Móz 16:3), /ÚRK/

 Józsué így szólt: „Jaj, Uram, Istenem! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, hogyha az emóriak kezébe adsz minket, hogy elveszítsenek! Bár úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk”! (Józs 7:7), /ÚRK/

Kicsivel később azonban kimutatja, mennyire aggódik amiatt, hogy Isten neve és hírneve kárt szenved a vereség miatt: „Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért” (Józs 7:9), /ÚRK/

 Ebből kitűnik egy téma és egy elv, ami központi helyet foglalt el Istennek Izraellel kapcsolatos céljai között. Láttatni akarta a pogány népekkel, milyen hatalmas dolgokat tesz majd engedelmes népéért, és Ráhábhoz hasonlóan abból is sok mindent megtudhattak Izrael Istenéről, ha látták népe hódításainak erejét. Másrészt, amikor időnként a dolgok rosszra fordultak, mint itt, a kánaáni népek Izrael Istenét gyengének, erőtlennek gondolták 

 (4Móz 14:16). Nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért meg nekik, ezért lemészárolta őket a pusztában. /RÚF/;

 (5Móz 9:28). Ne mondhassák abban az országban, ahonnan kihoztál bennünket: Nem tudta az Úr bevinni őket arra a földre, amelyet megígért nekik; meggyűlölte őket, és azért vitte ki innen, hogy megölje őket a pusztában. /RÚF/ ...ami bátrabbá tehette ellenállásukat.

 Más szóval a zsidóság honfoglalásával is nagy kérdések és elvek álltak összefüggésben, például, hogy mindez dicsőséget és tiszteletet hozzon Istennek, aki az egyetlen remény volt úgy a pogányok, mint Izrael számára.

5Móz 4:5-9. Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! (9) Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is. /RÚF/

 White idézet: Megtörténhet, hogy az Istennel szoros kapcsolatban élő emberek nem örülnek jólétnek, és ezen a világon gyakran próbák érik őket. Józsefet is megalázták és üldözték, mert megőrizte erényességét és becsületességét. Isten egy másik küldöttére, Dávidra űzött vadként vadásztak ellenségei. Dániel az oroszlánok vermébe került, mert helyesen járt el, és töretlen hűséget tanúsított Isten iránt. Jób meg lett fosztva földi javaitól, és olyan szenvedéseken ment keresztül, hogy még a rokonai és barátai is eltávolodtak tőle, mégis megőrizte becsületességét és Isten iránti hűségét. Jeremiásnak olyan szavakat kellett kimondania, amelyeket Isten adott a szájába, és ez a határozott bizonyságtevése olyannyira zavarta a királyt és a fejedelmeket, hogy dühükben egy sáros kútba dobták. Istvánt megkövezték, mert Krisztust, a megfeszítettet prédikálta. Pált bebörtönözték és megvesszőzték, megkövezték, végül pedig elvették az életét, mivel az evangélium hűséges hirdetője volt a pogányok között. A szeretett tanítványt, Jánost Pátmosz szigetére száműzték, mert bizonyságot tett „Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről”.

 Az isteni erőben kitartóan kapaszkodó ezen emberek példái bizonyságul állnak a világ előtt arra vonatkozóan, hogy Isten hűséggel betartja ígéreteit – lelki békét és fenntartó kegyelmét biztosítja szolgáinak. Ezeket az alázatos szolgákat látva a világ nem veszi észre az Isten előtt becses erkölcsi értékeket. A hit munkálkodásának köszönhetően tudunk megnyugodni még a legsötétebb órában is Istenben, bármilyen próbák és viharok közepette, és érezhetjük, hogy Atyánk áll a kormánykeréknél. Csak a hit szeme tekinthet túl a pillanatnyi történéseken és érzéseken, és mérheti fel az örök gazdagságokat.

 Egy hatalmas hadvezér nemzeteket hódít meg, és a fél világ hadait legyőzi, mégis száműzetésben fejezi be az életét. A filozófus univerzumokat értelmez, és mindenütt az isteni erő megnyilatkozásait keresi, és örül az azokban fellelhető összhangnak, de sokszor nem sikerül meglátnia azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Isten karja cselekedett. „Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak.” A dicsőséges halhatatlanság egyetlen reménysugara sem világítja meg Isten ellenségének jövőjét. A hit itt említett hősei számára azonban az örökség ígérete értékesebb volt bármilyen földi gazdagságnál. Ez az örökség elégítette ki lelkük vágyait. Lehet, hogy ismeretlenek maradtak a világ számára, de a mennyei emlékkönyvekbe honpolgárként került be a nevük. Magasztos fenség, tartós és örök dicsőség lesz a jutalma azoknak, akiket az Úr mindenek örököseivé tett. – Lift Him Up, 328./old.

Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig

 (Józs 8:1-29). Azután ezt mondta az Úr Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. (2) Úgy bánj Aj városával és királyával, ahogyan Jerikóval és királyával bántál, de a zsákmány és az állatok a ti prédátok lehet. Álljatok lesbe a város mögött! (3) Elindult tehát Józsué az egész hadinéppel, és fölvonultak Aj ellen. Kiválasztott Józsué harmincezer erős vitézt, és elküldte őket éjjel. (4) Ezt a parancsot adta nekik: Figyeljetek rám! Álljatok lesbe a városnál, a város mögött. Ne legyetek nagyon messze a várostól, és legyetek mindnyájan készenlétben! (5) Én a velem levő egész néppel megközelítem a várost. Ha majd kijönnek ellenünk, mint először, elfutunk előlük. (6) Ők utánunk fognak jönni annyira, hogy elszakítjuk őket a várostól, mert azt gondolják, hogy futunk előlük, mint először. Mi tehát futunk előlük. (7) Ti akkor indítsatok támadást a leshelyről, és vegyétek birtokba a várost, mert Istenetek, az Úr kezetekbe adja azt. (8) És ha bevettétek a várost, gyújtsátok föl! Az Úr szava szerint cselekedjetek! Lássátok, ezt parancsoltam nektek! (9) Azután elküldte őket Józsué. Azok elmentek a leshelyre, és elhelyezkedtek Bétel és Aj között, Ajtól nyugatra. Józsué pedig a nép között töltötte ezt az éjszakát. (10) Korán reggel fölkelt Józsué, számba vette a népet, azután fölvonult Izráel véneivel a nép élén Aj ellen. (11) Az egész vele levő hadinép felvonult. Így közeledtek, és megérkeztek a város alá. Tábort ütöttek Ajtól északra úgy, hogy egy völgy volt köztük és Aj között. (12) Ekkor kijelölt mintegy ötezer embert, és lesbe állította őket Bétel és Aj között a várostól nyugatra. (13) Így helyezték el a népet: a tábor egészét a várostól északra, a lesből támadókat pedig a várostól nyugatra. Józsué ezt az éjszakát a völgyben töltötte. (14) Amikor látta ezt Aj királya, a város férfiai korán reggel nagy hirtelen kivonultak, hogy megütközzenek Izráellel. A király és egész népe arra a helyre ment, ahová várták: az Arábá-völgy szélére; nem tudta ugyanis, hogy lást vetettek neki a várostól nyugatra. (15) Józsué és egész Izráel pedig, mintha vereséget szenvedtek volna tőlük, futásnak eredtek a puszta felé. (16) Ekkor hadba szólították az egész népet, amely még a városban volt, hogy üldözőbe vegyék őket. És miközben Józsuét üldözték, elszakadtak a várostól. (17) Nem maradt senki Ajban és Bételben, aki ne eredt volna Izráel nyomába. A várost tárva-nyitva hagyták, és úgy üldözték Izráelt. (18) Akkor ezt mondta az Úr Józsuénak: Nyújtsd ki a kezedben levő dárdát Aj felé, mert a kezedbe adtam azt. Józsué kinyújtotta a kezében levő dárdát a város felé. (19) Erre a lesben állók gyorsan előjöttek az állásaikból, és rohamra indultak, amint Józsué kinyújtotta a kezét. Behatoltak a városba, és elfoglalták, majd nyomban felgyújtották a várost. (20) Amikor az ajbeliek hátrafordultak, látták, hogy a város füstje az ég felé száll, és nincs módjuk se erre, se arra menekülni, mert a puszta felé menekülő nép is visszafordult üldözői ellen. (21) Amikor ugyanis látta Józsué és egész Izráel, hogy a lesben állók elfoglalták a várost, és a város füstje száll fölfelé, visszafordultak, és vágni kezdték az ajbelieket. (22) A városban levők is kijöttek ellenük, így ők az izráeliek közé kerültek. Ezek innen, azok onnan vágták őket, úgyhogy senki sem maradt, aki elfuthatott vagy elmenekülhetett volna. (23) Aj királyát azonban élve fogták el, és Józsué elé vitték. (24) Miután Izráel lemészárolta Aj összes lakóját a harcmezőn és a pusztában, ahol üldözték őket, és miután ezek mind egy szálig elestek a harcban, egész Izráel visszafordult Aj ellen, és kardélre hányták a várost. (25) Összesen tizenkétezer férfi és nő esett el azon a napon, Aj valamennyi lakója. (26) Józsué ugyanis nem eresztette le a kezét, amellyel a dárdát tartotta, amíg Aj valamennyi lakóját ki nem irtották. (27) Csak az állatok és a városból összeszedett zsákmány lett Izráel prédájává az Úr szava szerint, ahogyan megparancsolta Józsuénak. (28) Így perzselte föl Józsué Aj városát, és mindörökre sivár romhalmazzá tette. Így van ez ma is. (29) Aj királyát pedig felakasztatta egy fára, és ott volt egész estig. De napnyugtakor Józsué parancsára levették a holttestet a fáról, odadobták a városkapu elé, és nagy kőhalmot raktak föléje. Ott van az még ma is. /RÚF/

 Jahve stratégiája Izrael kezdeti vereségéből taktikai előnyt hozott ki, így formálva át Ákór-völgyét (a héber szó nehézséget jelent) a remény ajtajává. 

 (Hós 2:17) Azután visszaadom szőlőjét, és az Ákór-völgyet a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy válaszol nekem, mint ifjúsága idején, mint amikor kijött Egyiptomból. /RÚF/) 

Ai lakosai túlzottan elbízták magukat Izrael feletti első győzelmük következtében, így amikor az izraeliták visszavonulást, a harc feladását színlelik, utánuk erednek. Amint Ai embereit kicsalogatják a városból, harmincezer izraeli, akik nem messze a város mögött táboroztak (Józs 8:4), elfoglalta és felgyújtotta az üres várost. (Józs 8:7) ugyanakkor világossá teszi, hogy nem a stratégia eredményezi a győzelmet, hanem az Úr garantálja azt, Ő adja át a várost Izraelnek. Még abban a fejezetben is, amelyikben a katonai dolgok leírása uralja a szövegfolyamot, sokkal jobban, mint a könyv egyéb fejezeteiben, a szöveg kiemeli a nyilvánvaló igazságot, hogy a győzelem Jahve ajándéka.

 A csata döntő pillanata akkor jön el, amikor Ai férfiai elhagyják a várost és üldözni kezdik az izraelitákat. Ez a második alkalom az egész fejezetben, amikor Isten megszólal, miután elmondta a stratégiát (Józs 8:2) versében, jelezve, hogy Ő felügyeli a csatát. Egészen eddig nem tudjuk, mi lesz az ütközet végkimenetele. Innentől viszont egyértelmű, hogy az izraeli hadsereg győzni fog.

 Józsué kezében egy ún. sarlókard van, inkább, mint egy sima kard vagy dárda. Józsué idejében ezt talán nem használták fegyverként, mégis az önrendelkezés szimbólumává válik. És amellett, hogy a csata megkezdését jelzi vele, kifejezi Isten hatalmát Ai legyőzésében. Józsué felemelve tartja a kardot egészen a győzelem pillanatáig, amivel bemutatja, hogy teljesen átvette Mózes vezető szerepét, amit elődje a Vörös-tengernél 

(2Móz 14:16). Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd ki a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén. /RÚF/, valamint az Amálek elleni harcban is gyakorolt

  (2Móz 17:11-13). És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. /RÚF/ amikor Józsué vezette a sereget.

 Ebben az esetben nincsenek látható, csodás jelei Isten közbeavatkozásának, a győzelem Ai felett mégsem kevésbé isteni közbenjárás eredménye, mint az egyiptomiak legyőzése az első generációban, illetve a Jerikónál született győzelem. A siker kulcsa az volt, hogy Józsué hitt Isten szavában és rendületlenül engedelmeskedetett. Az elv, ami e történetből kibontakozik, ma is érvényes Isten népe között, éljenek bárhol, szembesüljenek bármilyen kihívással.

 White idézet: Mikor Józsué félrevonult Izrael seregeitől, hogy elmélyedjen s imádkozzon, s így Isten rendkívüli jelenléte kövesse őt, magas termetű, harcra öltözött férfit pillantott meg kivont karddal a kezében. Józsué nem ismert föl benne izraeli harcost, de ellenségnek sem látszott. Odament hát hozzá, és megkérdezte: „Hozzánk tartozol-e, vagy ellenségeinkhez? Azt felelte: Nem, hanem az Úr seregeinek vezére vagyok, most érkeztem… Józsué arcra borulva hódolt előtte, s megkérdezte: Mit parancsol az én Uram szolgájának? Az ezt válaszolta: Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent. Józsué megtette...”

 Isten Fia állt fegyveres harcos képében Izrael vezére előtt. Ő vezette a hébereket a pusztában is nappal felhőoszlopba, éjjel tűzoszlopba burkolózva. Hogy Józsué gondolkodásába vésse, hogy nem kisebb, mint a fölkent, magasságos Isten áll előtte, ezt mondta: „Vedd le a lábadról a sarut.” Azután utasította Józsuét, miként foglalják el Jerikót. Parancsolja meg a fegyverforgató férfiaknak, hogy hat napon át naponta egyszer kerüljék meg Jerikót, a hetediken pedig hétszer.

 Józsué ennek megfelelően parancsot adott a papoknak és a népnek az Úr utasítása szerint. Józsué tökéletes rendben meneteltette Izrael seregét…

 Izrael serege köröskörül vonult a városon. Elérkezett a hetedik nap, és Józsué a hajnal első pirkadásánál fölkeltette az Úr seregeit. Most az volt a parancs, hogy hétszer meneteljék körül Jerikót, majd a harsonák fülrepesztő riogására hangos szóval kiáltsanak, mert Isten nekik adta a várost…

 A roppant sereg hirtelen megáll. A harsonák egetrengetőn rivallni kezdenek még a földet is megremegtetve. Egész Izrael egyesült erővel való fölkiáltása roppant zajjal süvít a levegőben. A kövekből emelt falak, erős, vaskos tornyok és pártázatok – lőréses oromzatok – meginognak, kimozdulnak alapjaikból, és olyan robajjal, mint ezernyi mennydörgés, alaktalan rommá omlanak a földre. Az ellenséges lakosság és hadsereg a rémülettől és csodálkozástól megdermedve nem áll ellen, így Izrael bevonul, és elfoglalja Jerikót, az erős várost.

 A mennyei seregek milyen könnyen ledöntötték a falakat, noha igen fenyegetőnek tűntek a rossz hírt hozó tíz kém szemében! Pedig csupán Isten szava volt az egyetlen bevetett fegyver. Izrael erős Istene mondta: „Kezedbe adtam Jerikót.” Ha akár egyetlen harcos nekirugaszkodott volna a falaknak, kevesbítette volna Isten dicsőségét, s hátráltatta volna az Úr akaratát is. De ők a Mindenhatóra hagyták a harcot; tehát ha a sánc alapját a föld középpontjába ásták volna, és ha az égig ért is volna a csúcsuk, az lett volna az eredmény, mikor az Úr seregeinek vezére rohamra vitte az angyalok ezredeit. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 159-161./old.

Végzetes választás

 (Józs 7:19-21). Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! (20) Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az Úr, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: (21) megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van. /RÚF/

 Két dolgot kért Józsué Ákántól: adjon dicsőséget Istennek, tisztelje Őt, valamint mondja meg őszintén, mit tett. Úgy kellett dicsőséget adnia Istennek, hogy bevallja, mit cselekedett. Az itt használt kifejezés (todah) utalhat hálaadásra 

(Zsolt 26:7). hangos hálaéneket zengve, felsorolva sok csodatettedet. /RÚF/; 

(Ézs 51:3). Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, minden romot megvigasztal benne. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje. Boldog örvendezés hangzik majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének. /RÚF/; 

(Jer 17:26). És ide járnak majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a Sefélá-alföldről, a hegyvidékről és a Délvidékről mindazok, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és füstáldozatnak való tömjént hoznak, meg akik hálaáldozatot hoznak az Úr házába. /RÚF/

 ...de bűnvallásra is 

(Ezsd 10:11). Valljátok meg ezt őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól! /RÚF/

 Sajnos a bibliai szöveg nem ad támpontot arra vonatkozólag, hogy Ákán bármilyen jelét mutatta volna az őszinte megtérésnek. Végig abban bízott, hogy nem derülnek ki a dolgok. Makacssága rámutatott megátalkodottan bűnös voltára, amiért Mózes törvénye szerint számára nem volt kegyelem. 

(4Móz 15:27-31). Ha csak egyvalaki követi el a nem szándékos vétket, akkor mutasson be egy egyéves nőstény kecskét vétekáldozatul. (28) A pap pedig végezzen engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét, hogy engesztelést szerezzen neki, és akkor bocsánatot nyer. (29) Ugyanez a törvény vonatkozzék nálatok a született izráelire és a jövevényre, aki köztetek tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. (30) De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár közületek való, akár jövevény, aki szándékosan követ el valamit, mert az Urat gyalázta meg. (31) Hiszen az Úr igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg: föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell. /RÚF/

 Ákán szavai (Józs 7:21) versében Ádám és Éva bűnesetére emlékeztetnek. Éva látta (ra’ah), hogy a fa kívánatos (khamad), és végül leszakította (laqakh) annak gyümölcsét (1Móz 3:6). Bűnvallásában Ákán elismeri, hogy látott (ra’ah) a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, 200 sékel ezüstöt és egy aranyrudat. Látva ezeket, megkívánta (khamad) és elvette (laqakh) őket. Hasonlóan Ádám és Éva esetéhez Ákán döntése is megmutatja, hogy a sóvárgás bűne nem más, mint a hitetlenség bűne. Egyfajta vád Isten ellen, hogy nem a legjobbat akarja a teremtményeinek, elzár előlük jó dolgokat, amelyek kizárólag az Istenség birodalmához tartozhatnak.

 Amellett, hogy a szöveg utal őseink bukására, rámutat a Ráháb és Ákán viselkedése között felfedezhető éles kontrasztra is. 

(Józs 2:1-13). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. (2) De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kikémleljék az országot. (3) Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot. (4) Az asszony azonban fogta és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. (5) Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket! (6) Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn. (7) A városbeli férfiak ekkor üldözésükre indultak a Jordán gázlóihoz vezető úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták. (8) Mielőtt a kémek lefeküdtek volna, fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, (9) és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket miattatok, és máris reszket tőletek ennek a földnek minden lakója. (10) Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. (11) Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fenn az égben és lenn a földön! (12) Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amilyen irgalommal bántam én veletek, ti is olyan irgalommal bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak, (13) hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fivéreimet, nővéreimet és minden hozzátartozójukat, és megmentitek életünket a haláltól. /RÚF/

 Az egyik felküldte a kémeket a tetőre, elbújtatta őket a katonák elől, a másik fogta a számára tiltott dolgokat, majd elrejtette azokat Józsué elől. Az egyik kedvességet tanúsított az izraeli kémek iránt és hozzásegítette őket a biztos győzelemhez, a másik kapzsi és kitartó makacsságával bajt hozott Izraelre. Az egyik szövetséget kötött Izraellel, a másik megtörte a Jahvéval kötött szövetséget. Ráháb megmenekült családjával együtt, és Izrael tiszteletre méltó tagjává vált, Ákán halálra kárhoztatta saját magát meg a családját, és a gyalázat példájává vált.

  (Lk 12:15). Azután ezt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. /RÚF/

 White idézet: Ákán beismerte bűnét, de csak akkor, amikor már túl késő volt ahhoz, hogy vallomása segítsen rajta. Látta Izrael seregeit megveretve csüggedten visszatérni Aitól, és mégsem lépett elő, hogy bűnét beismerje. Látta Józsuét és Izrael véneit olyan fájdalommal a földre borulni, amely sokkal nagyobb volt, semhogy szavakkal kifejezhető lenne. Ha akkor bűnvallomást tesz, némi bűnbánatról tanúskodik, de még mindig hallgatott. Hallotta a kiáltványt, hogy nagy bűnt követtek el, sőt, hallotta annak pontosan megjelölt jellegét; de ajka le volt pecsételve.

 Azután jött az ünnepélyes vizsgálat. Mily rémülettel remegett meg a lelke, mikor rámutattak törzsére, nemzetségére, majd háznépére! De ő még mindig nem tett vallomást, míg Isten ujja végül rá nem mutatott. Amikor már nem titkolhatta tovább bűnét, akkor engedett az igazságnak. Milyen gyakran történnek ehhez hasonló bűnvallomások! Pedig milyen nagy különbség bevallani a tényeket, miután azokat bebizonyították; és megvallani a bűnöket, amelyekről csak mi tudunk és az Isten! Ákán nem tett volna vallomást, ha nem reméli, hogy ezáltal bűneinek következményeit elfordíthatja. De bűnvallomása azt szolgálta, hogy rámutasson büntetése igazságosságára. Ez nem volt igazi bűnbánat, sem összeroppanás, sem elméjének megváltozása, sem a gonosztól való irtózás.

 Ilyen bűnvallomást tesznek a bűnösök, amikor Isten ítélőszéke előtt állnak, miután minden esetet életre vagy halálra eldöntöttek… Ha a menny könyveit megnyitják, a bíró már nem szavakban sorolja fel az emberek bűnét, hanem átható, meggyőző pillantást vet rájuk, és minden tett és az élet minden cselekedete a bűnös emlékezetében élénken megvilágosodik. Akkor már nem lesz arra szükség, hogy mint Józsué napjaiban, a törzstől a ház népéig kikutassák a bűnöst, hanem ki-ki saját ajkával megvallja szégyenét. Az egész világ előtt nyilvánvaló lesz az emberek elől eltitkolt bűn.

 Ha van megvallani való bűnöd, ne tétovázz! Itt az arany alkalom. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) – Conflict and Courage, 121./old.