Miért nem most?

„Mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűnüket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31:34) {AG 348.1}

Jézus így szólt: „És az Isten országának ez az evangélium hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég” (Mt 24:14). Isten országa addig nem jön el, amíg Isten kegyelmének örömüzenete el nem jut az egész világra. Ezért, amikor Istennek adjuk át magunkat, és más embereket is megnyerünk Krisztus számára, ahol Isten országának eljövetelét. Csakis azok esedeznek szívből Isten országának eljöveteléért, akik Isten szolgálatára szentelik magukat… {AG 348.2}

Aki azt kéri, hogy „legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is”, azért imádkozik, hogy a Földön érjen véget a gonoszság uralma, Isten örökre törölje el a bűnt, és állítsa fel a szentség országát. Akkor a Föld is, mint a Menny, beteljesedik „a jóban való teljességgel” (2Thessz 1:11). {AG 348.3}

Krisztus nem nyugszik meg addig, amíg győzelme nem lesz teljes, és „lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” (Ésa 53:11). A Föld minden népe meghallja majd a Krisztus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el Krisztus kegyelmét, de „Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak” (Zsolt 22:31). „Az ország pedig, és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének” (Dán 7:27); „...mert teljes lészen a Föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ésa 11:9). „És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét” (Ésa 59:19). {AG 348.4}

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! [...] Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalja az Úr a népét [...] Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határa Istenünk szabadítását ” (Ésa 52:7–10). {AG 348.5}

Mit hoz a jövő?

 Krisztus tanítványai a dicsőség országának közeli eljövetelét várták, Ő azonban, amikor ezt az imát adta nekik, arra tanította őket, hogy
Isten országát, az új Földet nem alapítja meg, hanem imádkozniuk kell eljöveteléért. A kérés azonban megnyugtatás is volt nekik. Bár a tanítványok nem akkor láthatták meg a dicsőség országának eljövetelét, ez az ima mégis azt bizonyítja, hogy Isten országa a megfelelő időben bizonyosan elérkezik. {AG 347.2}

Isten kegyelmének országa most épül, amint naponként a bűnnel és lázadással teli szívek meghajolnak a szeretet uralkodásának. Ám a dicsőség országának teljes megalapítása csak Krisztus második eljövetelével következik be. {AG 347.3}

Isten népe csak Krisztus személyes adventjekor kaphatja meg a mennyek országát. A Megváltó így szólt: „Amikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta…” (Mt 25:31–34) Amikor az ember Fia eljön, a halottak romolhatatlan testben feltámadnak, az élők pedig elváltoznak. Így készülnek fel az ország átvételére… Az ember jelenlegi állapotában halandó, romlandó, Isten országa pedig romolhatatlan, és megmarad Jézus örökké. vegye birtokba azt az országot, eddig csak örököse volt. {AG 347.4}

Ha a Krisztuséi vagytok, úgy „minden a tiétek” (1Kor 3:23, 21). Igaz, hogy most még kiskorú gyermekekként élünk, akik még nem rendelkezhetnek örökségük felett. Isten nem bízza ránk ezt az értékes tulajdonjogot, nehogy Sátán megbűvöljön minket, ahogy Édenben is megcsalta az első emberpárt. Krisztus megőrzi örökségünket, hogy a pusztító ne férhessen hozzá. {AG 347.5}

A Menny földi megvalósulása

 

„És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét, Jánost, és felvivé őket magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük, és az Ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Mt 17:1–2) {AG 346.1}

Alkonyodik, amikor Jézus maga mellé szólítja három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost; átvezeti őket a mezőkön, messze föl egy rögös ösvényen, egy magányos hegyoldalra… {AG 346.2}

Néhány lépésre eltávolodik, s a fájdalmak férfia erős kiáltással és könnyhullatással esedezik. Erőért könyörög, hogy kiállhassa a próbát az emberiség érdekében… Kiönti szívbeli vágyakozását a tanítványaiért, hogy a sötétség hatalmának órájában el ne fogyatkozzék a hitük… {AG 346.3}

Imájának most az a tárgya, hogy tanítványai szemlélhessék ama dicsőséget, amely az Övé volt az Atyával együtt a világ alapítása előtt, s országát emberi szemükkel meglássák, és így a tanítványai erősödjenek meg, mert látták azt. Azért könyörög, hogy lássák istenségének megnyilatkozását, ami majd vigaszt nyújt nekik szenvedései tetőfokának órájában; s biztosan tudhassák, Ő Isten Fia, és szégyenteljes halála a megváltási terv részét képezi. {AG 346.4}

Imája meghallgattatik. Miközben alázatosan a sziklás földre borul, hirtelen megnyílik az ég, Isten városának aranykapui szélesre tárulnak, s a hegyről leszálló szent fényesség beragyogja a Megváltó alakját. Istensége belülről átragyog az emberin, s egybeolvad a fentről jövő dicsőséggel. Térdéről felemelkedve, ott áll Krisztus isteni fenségben. Megszűnt a lelki gyötrelem. Arca most fénylik, „mint a nap”, ruhája „fehér, mint a fényesség” (Mt 17:2). {AG 346.5}

A tanítványok fölébrednek, nézik a hegyet beragyogó dicsőség áradatát. Félelemmel vegyes ámulattal szemlélik Mesterük sugárzó alakját. Amint szemük hozzászokik a csodás fényhez, látják, hogy Jézus nincs egyedül. Mellette áll két mennyei lény, aki bensőségesen beszélget vele. Egyikük Mózes, aki a Sínai hegyen beszélt Istennel, másikuk Illés, akinek megadatott az a kiváltság, ami Ádám fiai közül rajta kívül csak egynek, akit sohasem győzött le a halál hatalma… A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek, és Illés, az elváltozott szentek képviselője. {AG 346.6}  E.G.W.

Isten dicsőséges terve

„Hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5:21) {AG 345.1}

Az a terv, amely által az ember megváltható – és csakis általa váltható meg –, az egész Menny mérhetetlen áldozatot igényel. Az angyalok nem tudtak örülni, amikor Krisztus feltárta előttük a megváltás tervét, mert látták, hogy az ember üdvössége szeretett parancsnokuk kimondhatatlan szenvedésébe kerül. Fájdalommal és csodálattal hallgatták, amikor elmondtam, hogy miként kell a Menny tisztaságát és békéjét, örömét, dicsőségét és a halhatatlanságot otthagyva alászállnia, és együtt élnie a földi romlottsággal, vállalva a fájdalmat, szégyent és halált. A bűnös és a bűnbüntetés közé kell állnia; de kevesen azt Isten Fiaként elfogadni. Elhagyja a Menny királyaként elfoglalt helyet, megjelenik a Földön, emberré alázva magát, és tapasztalatból tudja meg, milyen fájdalmakat és kísértéseket kell az embernek kiállnia. Erre mind szükség van, hogy segíthessen azokon, akiket Sátán megkísért (Zsid 2:18). 

Krisztus elmondta, hogy tanítói küldetése végén gonosz emberek kezébe kerül, és úgy sértegetik és kínozzák, ahogy csak Sátán ösztönzésére képes. A legkegyetlenebb halállal, bűnözőként, és Föld között kell meghalnia. Hosszú órák tartó haláltusája oly szörnyű lesz, hogy az angyalok elfedik arcukat, mert nem bírják nézni. Miközben a törvényszegés bűne – az egész világ bűnének súlya – reánehezedik, az Atyja arcának elrejtésével járó lelki gyötrelmet is ki kell bírnia… {AG 345.2}

Krisztus kérte az angyalok seregét, hogy működjenek együtt azzal a tervvel, amit az Atya elfogadott, és örvendezzenek, hogy halála által az ember megbékélhet Istennel. {AG 345.3}

Ekkor öröm, kimondhatatlan boldogság töltötte el a Mennyet. Egy megváltott világ dicsősége és szépsége felülmúlta az élet Fejedelmének gyötrelmet és áldozatát. A Menny visszhangozta annak az éneknek az első dallamait, amely később Betlehem dombjai felett csendült fel, „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és e Földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lk 2,14). {AG 345.4} E.G.W.

Az Isten dicsőségére teremtett ember

 „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” (1Kor 10:31) {AG 344.1}

Isten a maga dicsőségére teremtette az embert, hogy próbája után az emberi család eggyé válhasson a mennyei családdal. Isten célja az volt, hogy az emberi családdal népesítse be a Mennyet, ha engedelmesnek bizonyul minden szava iránt. Ádámnak át kellett esnie a próbán, hogy világossá váljon, vajon a hűséges angyalokhoz hasonlóan engedelmes kíván-e lenni, vagy az engedetlenséget választja. Ha kiállta volna a próbát, leszármazottait csakis hűségre tanította volna. Értelme és gondolatai olyanok lettek volna, mint Isten értelme és gondolatai… {AG 344.2}

Saját jellemének megfelelően, Isten tisztának és egyenesnek teremtette Ádámot. Az első Ádámban nem éltek romlott és gonoszságra való hajlamok. Olyan hiba nélküli volt, mint az Isten trónja előtt álló angyalok. Ezek a dolgok megmagyarázhatatlanok, de sok minden, amit most nem tudunk megérteni, magyarázatot nyer majd akkor, amikor úgy látunk, ahogyan Ő lát minket, és úgy ismerünk, ahogyan Ő ismer. {AG 344.3}

Az ősi szentekkel kapcsolatban az Ige, hogy Istent nem szégyellték Istenüknek nevezni (Zsid 11:16). Nem világi vagyonszerzésre áhítoztak, és nem világi tervekben és nagyravágyásban keresték a boldogságukat, hanem mindenüket Isten oltárára helyezték. Isten országának építésére rendezték be az életüket. Kizárólag Isten dicsőségének éltek, és félreérthetetlenül kijelentették, hogy vándorokként és jövevényekként élnek a Földön. Jobb haza után törekednek, tudniillik a mennyei után. Életükkel hirdették hitüket. Isten rájuk bízhatta igazságát és azt, hogy a világ rajtuk keresztül ismerje meg az akaratát. {AG 344.4}

De ma hogyan tartja fönn Isten hitvalló népe nevének becsületét. Hogyan ismeri fel a világot, hogy különleges nép vagyunk? Milyen bizonyítékokat szolgáltatunk arra, hogy a mennyei haza polgárai vagyunk?… {AG 344.5}

Puritán tisztaságnak és egyszerűségnek kellene jellemeznie mindazok lakását és ruházkodását, akik hisznek a mai időkre szóló ünnepélyes igazságban… Ruházatunknak, lakásunknak és szavainknak bizonyságot kell tennie az Istennek való odaszentelődésünkről. Micsoda erő kísérné azokat, akik ekként tanúsítják, hogy mindenről lemondtak Krisztusért. {AG 344.6}   

E.G.W.

Isten dicsősége

 

„Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles Föld az Ő dicsőségével!” (Ésa 6:3) {AG 343.1}

A Teremtője kezéből kikerült Éden és az egész Föld is rendkívül szép volt. A bűn és a halál leghalványabb árnyéka sem rontotta meg a nagyszerű teremtést. Isten dicsősége elborította az eget, és dicséretével megtelt a Föld (Hab 3:3); amikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok (az angyalok), és Istennek fiai vigadoztak (Jób 38:7). Így a Föld kifejező jelképe volt annak, aki „nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6). Az Úr a saját képmására alkotott embernek a tanulmányozásra is szánta a Földet.

 

Az Éden azt példázta, hogy Isten kívánsága szerint milyennek kellett lennie az egész Földnek. Isten azt akarta, hogy bolygónk olyan legyen, mint az Éden. Azt akarta, hogy a szaporodó emberiség olyan otthonokat és iskolákat alapítson, amilyeneket Ő adott. Így az idő folyamán az egész Földet betölthették volna azok az otthonok és iskolák, ahol Isten kijelentéseit és műveit tanulmányozzák, és ahol a tanulók a végtelen korszakokon át egyre jobban visszatükrözik az Ő dicsőségének fényét. {AG 343.2}

Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai, szellemi és lelki alkatában magán viselte Alkotójának képmását. „...Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté...” (1Móz 1:27), és az volt a szándéka, hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét. Minden képessége kifejlődhetett; befogadóképessége és életereje növekedett. Roppant széles látóhatár tárult a szeme elé. Dicső terület nyílt meg kutatásai számára. A látható világ titkai, „...a tökéletes tudásnak csudái...” (Jób 37:15) tanulásra késztetnek bennünket. 

 Ádám abban a kiváltságban részesült, hogy szemtől szembe, közvetlenül érintkezett Teremtőjével. Ha hű maradt volna Istenhez, ez a kiváltság örökre az övé maradt volna. Az örökkévalóságon át az ismeret új kincseit, a boldogság friss forrásait fedezte volna fel, ami által egyre világosabban látta volna Isten bölcsességét, hatalmát és szeretetét. Egyre jobban elérte volna teremtésének célját, és egyre jobban visszasugározta volna a Teremtő dicsőségét. {AG 343.3} 

E.G.W.

Krisztus szolgálatában élni

 „Krisztus kortársai nem értették meg küldetését… Az emberei hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a tanításokat, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében elérkezett a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A »Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!« (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 18./old.)

 „Az egyháznak hűséges Kálebekre és Józsuékra van szüksége, akik Isten egyszerű engedelmességi feltételei alapján készek elfogadni az örök életet. Gyülekezeteink szenvednek munkások nélkül. A világ a mi földünk. Misszionáriusokra van szükség a városokban és a falvakban, ahol a bálványozás befolyása még annál is erősebben megkötözi az embereket, mint az ókori Keleten élt pogányokat, akik még sosem látták az igazság fényét. Eltűnt a gyülekezetekből az igazi missziós lelkület, amely igazán nemessé teszi a hitvallást. Az emberek szívét már nem hevíti a mások iránti szeretet, nem hajtja őket a vágy, hogy lelkeket vezessenek Krisztushoz. Őszinte munkásokra van szükség. Nincs immár senki, aki válaszolna a mindenhonnan felhangzó kiáltásra: »Ide gyertek… segítsetek nekünk«”? (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 156./old.)

Józsué élete előrevetítve a Messiás tevékenységét

 

(ApCsel 20:32). Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. /RÚF/

(2Kor 10:3-5). Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre /RÚF/

(Ef 6:10-12). Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (11) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (12) Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. /RÚF/

(1Tim 1:18). Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. /RÚF/

(2Tim 4:7). Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam /RÚF/

 Az Újtestamentum írói a Józsué-tipológiában felismerik az ekkléziológiai (egyházi) teljesedést. Krisztus testének, az egyháznak a tagjai bekapcsolódnak a lelki küzdelembe, amely a gonosz erői ellen zajlik; ugyanakkor élvezik Isten kegyelmének nyugalmát 

(Zsid 4:9-11). A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. (10) Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. (11) Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. /RÚF/; 

... és lelki örökségük minden áldását.

(Kol 3:24). tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! /RÚF/

(1Pét 1:4). arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. /RÚF/

(Jel 20:9). És felvonultak a föld színén, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket. /RÚF/

(Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 Józsué előképének maradéktalan és végső teljesedése Jézus Krisztus második eljövetelével bontakozik ki (apokaliptikus/eszkatológiai szakasz).

 Józsué élete olyannyira tükrözte Isten jellemét, hogy életének bizonyos aspektusai prófétai jelleget öltöttek, előrevetítve a Messiás tevékenységét és személyét.

 Mi viszont már a Messiás eljövetele után élünk. Szolgálatát nem kell előképként szemlélni, viszont megvan az a kiváltságunk, hogy visszatükrözzük jellemét – a dicsőséget, amire Krisztus vágyott, hogy megossza a tanítványokkal 

(Ján 17:22). Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk /RÚF/

... és ami a mienk lehet jellemének szemlélése által. 

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

 Minél többet elmélkedünk Jézusról, annál inkább tükrözhetjük jellemének szépségét. Mindez annyira alapvető, hogy a Krisztussal való mindennapi járásunknak erről kellene szólnia. Ezért olyan fontos az Igével töltött idő minden egyes nap. Ezért is kell időt szánnunk Jézus életének, jellemének és tanításainak tanulmányozására. Szemlélés által igenis változunk.

 Józsué, az előkép megkérdezte az izraelitáktól: „Meddig vártok még azzal, hogy elmenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet nektek adott az ÚR, atyáitok Istene” (Józs 18:3, ÚRK)? Hogyan tenné fel ezt a kérdést ma Jézus, akire Józsué előképként mutatott?

 White idézet: Jézus a védőügyvédünk, főpapunk és közbenjárónk. Abban a helyzetben vagyunk, mint az izraeliták az engesztelés napján. Miután a főpap belépett a szentélybe, amely azt a helyet jelképezte, ahol jelenleg a mi főpapunk közbenjár értünk, és meghintette a vérrel az irgalom trónusát, a külső pitvarban beszüntették az engesztelő áldozatok bemutatását. Miközben a pap Isten előtt szolgált, minden szívnek meg kellett aláznia magát, és bűnbocsánatért kellett könyörögnie.

 Krisztus halálában a jelkép találkozott a valósággal, mivel a bárány leöletett a világ bűneiért. Nagy főpapunk egyedül hozta meg ezt a drága áldozatot üdvösségünk érdekében. Amikor önmagát adta a keresztre, tökéletes engesztelést adott az emberek bűneiért. Most pedig a külső pitvarban állunk, és várjuk az áldott és dicsőséges reménységet, a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztusunk megjelenését. A pitvarban többé nem kell áldozatot bemutatnunk, hiszen főpapunk már a szentélyben szolgál. Közbenjáróként és védőügyvédként Krisztusnak nincs szüksége egyetlen ember erényeire vagy közbenjárására sem. Ő egyedül hordozza a bűnöket, egyedüli áldozat a bűnökért. Csak Őt kell imádni és Őt kell megvallani, aki egyszer s mindenkorra belépett a szentélybe. Ő fogja üdvözíteni mindazokat, akik hittel járulnak elé. „Mindenha él, hogy esedezzék érettünk.” ...

 A legélesebb elméjű teremtett lény sem értheti meg Istent; a legpallérozottabb nyelv sem tudja megmagyarázni Őt… Az embernek egyetlen védője, egyetlen közbenjárója van, akinek jogában áll megbocsátani a bűnöket. Hát hogy ne teljen meg a szívünk hálával az iránt, aki Jézust adta engesztelő áldozatul a bűneinkért? Gondolatban mélyüljetek el abban a szeretetben, amelyet irántunk tanúsított az Atya, és amit kifejezett irányunkban. Ez a szeretet felbecsülhetetlen, mivel nincs ahhoz méltó mérce. Megmérhetjük-e a végtelen? Csupán annyit tehetünk, hogy a Golgotára, a világ megalapítása óta megöletett Bárányra mutatunk...

 A bűnös és Krisztus között nincs szükség közvetítőre… Maga Krisztus a mi védőügyvédünk. Ami az Atya a Fiú számára, ugyanaz az Atya azok számára is, akiket az ő Fia emberi testben képviselt itt, ezen a földön. Munkásságának minden területén Krisztus az Atya képviselőjeként járt el. Helyettesünkként és üdvöségünk zálogaként élt. Úgy munkálkodott, ahogy elvárja követőitől, hogy munkálkodjanak: önzetlenül, minden embert értékelve, akikért Ő szenvedett és meghalt. – Lift Him Up, 319./old.

Beteljesülés

Józsué történetét a tipológia prizmáján keresztül kell látnunk. A háborúk, amelyeket vezetett, történelmi események, fontos részét képezik Izrael történelmének. A céljuk az volt, hogy Izrael birtokba vegye az ígéret földjét, ahol békében élvezhetik a számukra biztosított örökrészt és az Isten törvényei által megalapozott elvekre egy új társadalmat hozhatnak létre.

 Az Ótestamentum későbbi írói, mint Ézsaiás, felvázolják a Messiás munkáját, amelynek szintén része, hogy „szétoszd az elpusztult örökséget” (Ézs 49:8), /ÚRK/. Ugyanazt a terminológiát használja, mint ami gyakran megjelenik Józsué könyvében. Józsué feladata az volt, hogy szétossza a földet az izraeliták között, a Messiás pedig úgy jelenik meg, mint az új Józsué, aki az új Izrael lelki örökségét jelöli ki.

 (Zsid 3:7-19). Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, (8) ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, (9) ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. (10) Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismeri az én utaimat. (11) Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” (12) Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. (13) Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen. (14) Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk. (15) Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, (16) azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? (17) És kikre haragudott Isten negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? (18) És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? (19) Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt. /RÚF/ 

(Zsid 4:1-11). Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. (2) Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. (3) Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, (4) és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után.” (5) Itt viszont ezt mondja: „Nem mennek be az én nyugalmam helyére.” (6) Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, (7) egy napot ismét „mának” jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (8) Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról. (9) A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. (10) Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. (11) Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. /RÚF/

 Az Újszövetség írói Jézus Krisztus szolgálatának számos aspektusát Józsué munkásságával hozták kapcsolatba. Amint Józsué a pusztában töltött negyven év után lépett be Kánaánba, az antitipikus Józsué, Jézus, a pusztában töltött negyven nap után lép be földi szolgálatába 

(Mt 4:1-11). Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. (2) Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! (4) Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (5) Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, (6) és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (7) Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (8) Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, (9) és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. (10) Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (11) Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. /RÚF/;

  (Lk 4:1-13). Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott (2) negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. (3) Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. (4) Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”. (5) Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, (6) és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. (7) Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. (8) Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (9) Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, (10) mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, (11) és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (12) Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” (13) Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre. /RÚF/

... majd negyven, „a föld pusztájában eltöltött” nap után lép be mennyei szolgálatába 

(ApCsel 1:3, 9-11). Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. (9) Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. (10) Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, (11) akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. /RÚF/; 

(Zsid 1:2). ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. /RÚF/

 A Jordánban történő alámerítkezése után [a „Jordánon való átkelése” – 

(Mt 3:13-17). Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. (14) János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? (15) Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. (16) Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. (17) És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

  (Mk 1:9-11). Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. (10) És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; (11) a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/

 ...az evangélium írói 

(Zsolt 2:7). Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! /RÚF/  

(Ézs 42:1). Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. /RÚF/

 ...verseit idézik, amely szakaszok egy messiási zsoltárból és a Jahve szenvedő szolgájáról szóló énekből valók. 

(Mt 3:17); (Mk 1:11); (Lk 3:22). leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/

 Következésképpen alámerítkezésével Jézus úgy jelenik meg, mint az isteni Harcos, aki mindhalálig tartó, hűséges engedelmességével Jahve harcait vívja a gonosz erők ellen. Élete és kereszthalála Sátán kiűzését eredményezte, győzelemre vezetett a spirituális ellenség felett, lelki nyugalmat kínált népének és örökséget osztott a megváltottaknak

 (Ef 4:8). Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” /RÚF/; 

(Zsid 1:4). Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. /RÚF/; 

(Zsid 9:15). Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. /RÚF/

White idézet: József és Mária a zsidó törvények előírásai szerint évente felment Jeruzsálembe a húsvéti ünnepre. Krisztus gyermekkora véget ért. Életének új szakasza kezdődött. Szokásához híven József és Mária újra felkészült a Jeruzsálem felé tartó hosszú utazásra. Jézust is magukkal vitték. Sok honfitársukkal együtt tartottak Jeruzsálem felé, hogy részt vegyenek a fontos ünnepen.

 Emberi értelem képtelen felfogni, hogy mi járhatott Isten Fiának elméjében, miközben életében először nagy érdeklődéssel szemlélte a templomot. Belépett a pitvarba, látta a szolgálatot végző papot, a vérző áldozatot az oltáron, az Istenhez felszálló tömjénfüstöt, a szentek szentjének titkát a kárpit túloldalán, és megértette ezeknek a ceremóniáknak a jelképes voltát. El se tudjuk képzelni, milyen érzések kavarogtak benne. Krisztus maga volt a kulcs, amely megnyithatta az összes szent titkot, amelyeket József és Mária nem érthetett meg teljességében. Mindezek azért lettek elrendelve, hogy Krisztust jelképezzék, és a halálával valósággá vált a jelkép.

 A húsvét a zsidók Egyiptomból való csodálatos kivonulásának megünneplése volt. Azon az éjszakán, amikor elhagyták Egyiptomot, az öldöklő angyal bement minden házba, és megölte az elsőszülötteket, a király elsőszülöttétől kezdve a legutolsó rabszolga elsőszülöttéig… Az Úr különleges rendeléseket adott az izraelitáknak: minden családnak le kellett ölnie egy bárányt, annak vérével meg kellett hinteniük az ajtófélfát, hogy amikor az öldöklő angyal elindul halált hozó küldetésére, akkor az ajtófélfára hintett vér annak jele legyen, hogy a házban lakók az igaz Istent imádják. A halál angyala elment az így megjelölt házak előtt. Azon az eseménydús éjszakán kapták a héberek a parancsot, hogy készüljenek fel az indulásra...

 Az Istentől kapott utasításokhoz igazodva mindannyian készen álltak az utazásra, és várták a parancsot, hogy elhagyják Egyiptomot...

 Miközben a húsvét visszamutatott a múltba, a zsidók csodálatos szabadulására, ugyanakkor a jövőbe is tekintett, Isten Fiának közelgő halálára. Az utolsó húsvéti ünnepen, amit a tanítványaival töltött, Jézus megalapította az úrvacsora intézményét, amelyet majd a húsvét helyett fognak ünnepelni gyermekei a halálára emlékezve. Többé nem volt már szükség a húsvétra, mivel Ő, az előrevetített, nagy bárány kész volt feláldozni magát a világ bűneiért. Krisztus halálában a jelkép találkozott a valósággal. – Lift Him Up, 31./old.

Mózes, mind Józsué, Jézus Krisztus előképe volt

 2Móz 3:1-2, 5. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. (2) Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. (5) Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! /RÚF/

(Józs 1:1-3). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. /RÚF/

(Józs 2:1). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. /RÚF/

(Józs 5:15). Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Ahogy Mózes, ő is az Úrral való személyes találkozás kapcsán kapja a megbízását. Mindkettőjük vezetése alatt Izrael híre félelmet vált ki más népek között. Mózes a Vörös-tengeren vezeti át a népet, Józsué pedig a Jordánon, csodálatos módon. Isten mindkét vezetőt emlékezteti a körülmetélés szükségességére és a páska fontosságára. Mózes idején kezd hullani az égből a manna, majd ez Józsué idejében fejeződik be. Mindkettő a saruja levételére kap utasítást. Mindkettejük kinyújtott keze Izrael győzelmét jelzi. Mózes útmutatást ad a föld felosztására és menedékvárosok alapítására, Józsué pedig megteszi, amit elődje utasításba adott. Szolgálatuk végén mindkettő búcsúbeszédet tart, és megújítja az Istennel kötött szövetséget. 

(5Móz 18:15-19). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! (16) Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az Úrtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az Úrnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok. (17) Akkor az Úr így szólt hozzám: Helyesen mondták. (18) Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. (19) És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/

(5Móz 34:10-12). Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az Úr. (11) Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére, amelyeket Egyiptom földjén tett a fáraóval, valamennyi udvari emberével és egész országával; (12) és mindazoknak az erős kézre valló, nagy és félelmetes tetteknek a véghezvitelére, amelyeket Mózes egész Izráel szeme láttára vitt véghez. /RÚF/

(Ján 1:21). Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. /RÚF/

(ApCsel 3:22-26). Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. (23) És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.” (24) A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. (25) Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.” (26) Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból. /RÚF/

(ApCsel 7:37). Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én. /RÚF/

Józsué élete a Mózes által mondott prófécia részleges betöltése volt (5Móz 18:15, 18), de nem a végső teljesedése, azt ugyanis teljes egészében csak a Messiás töltheti be. Ő az, aki bensőséges kapcsolatban van az Atyával 

Jn 1:14, 18. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/; 

...aki igaz és Istent igazán jelenti ki 

(Mt 22:16). Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. /RÚF/; 

(Lk 10:22). Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. /RÚF/; 

(Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. /RÚF/;

 Isten adja az igéit a szájába 

(Jn 14:24). Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. RÚF/. 

Tehát mind Mózes, mind pedig Józsué az eljövendő Messiás, Jézus előképe.

 White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni jelenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old. 

White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni je lenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old.