Józsué élete előrevetítve a Messiás tevékenységét

 

(ApCsel 20:32). Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. /RÚF/

(2Kor 10:3-5). Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre /RÚF/

(Ef 6:10-12). Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (11) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (12) Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. /RÚF/

(1Tim 1:18). Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. /RÚF/

(2Tim 4:7). Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam /RÚF/

 Az Újtestamentum írói a Józsué-tipológiában felismerik az ekkléziológiai (egyházi) teljesedést. Krisztus testének, az egyháznak a tagjai bekapcsolódnak a lelki küzdelembe, amely a gonosz erői ellen zajlik; ugyanakkor élvezik Isten kegyelmének nyugalmát 

(Zsid 4:9-11). A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. (10) Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. (11) Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. /RÚF/; 

... és lelki örökségük minden áldását.

(Kol 3:24). tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! /RÚF/

(1Pét 1:4). arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. /RÚF/

(Jel 20:9). És felvonultak a föld színén, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket. /RÚF/

(Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 Józsué előképének maradéktalan és végső teljesedése Jézus Krisztus második eljövetelével bontakozik ki (apokaliptikus/eszkatológiai szakasz).

 Józsué élete olyannyira tükrözte Isten jellemét, hogy életének bizonyos aspektusai prófétai jelleget öltöttek, előrevetítve a Messiás tevékenységét és személyét.

 Mi viszont már a Messiás eljövetele után élünk. Szolgálatát nem kell előképként szemlélni, viszont megvan az a kiváltságunk, hogy visszatükrözzük jellemét – a dicsőséget, amire Krisztus vágyott, hogy megossza a tanítványokkal 

(Ján 17:22). Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk /RÚF/

... és ami a mienk lehet jellemének szemlélése által. 

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

 Minél többet elmélkedünk Jézusról, annál inkább tükrözhetjük jellemének szépségét. Mindez annyira alapvető, hogy a Krisztussal való mindennapi járásunknak erről kellene szólnia. Ezért olyan fontos az Igével töltött idő minden egyes nap. Ezért is kell időt szánnunk Jézus életének, jellemének és tanításainak tanulmányozására. Szemlélés által igenis változunk.

 Józsué, az előkép megkérdezte az izraelitáktól: „Meddig vártok még azzal, hogy elmenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet nektek adott az ÚR, atyáitok Istene” (Józs 18:3, ÚRK)? Hogyan tenné fel ezt a kérdést ma Jézus, akire Józsué előképként mutatott?

 White idézet: Jézus a védőügyvédünk, főpapunk és közbenjárónk. Abban a helyzetben vagyunk, mint az izraeliták az engesztelés napján. Miután a főpap belépett a szentélybe, amely azt a helyet jelképezte, ahol jelenleg a mi főpapunk közbenjár értünk, és meghintette a vérrel az irgalom trónusát, a külső pitvarban beszüntették az engesztelő áldozatok bemutatását. Miközben a pap Isten előtt szolgált, minden szívnek meg kellett aláznia magát, és bűnbocsánatért kellett könyörögnie.

 Krisztus halálában a jelkép találkozott a valósággal, mivel a bárány leöletett a világ bűneiért. Nagy főpapunk egyedül hozta meg ezt a drága áldozatot üdvösségünk érdekében. Amikor önmagát adta a keresztre, tökéletes engesztelést adott az emberek bűneiért. Most pedig a külső pitvarban állunk, és várjuk az áldott és dicsőséges reménységet, a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztusunk megjelenését. A pitvarban többé nem kell áldozatot bemutatnunk, hiszen főpapunk már a szentélyben szolgál. Közbenjáróként és védőügyvédként Krisztusnak nincs szüksége egyetlen ember erényeire vagy közbenjárására sem. Ő egyedül hordozza a bűnöket, egyedüli áldozat a bűnökért. Csak Őt kell imádni és Őt kell megvallani, aki egyszer s mindenkorra belépett a szentélybe. Ő fogja üdvözíteni mindazokat, akik hittel járulnak elé. „Mindenha él, hogy esedezzék érettünk.” ...

 A legélesebb elméjű teremtett lény sem értheti meg Istent; a legpallérozottabb nyelv sem tudja megmagyarázni Őt… Az embernek egyetlen védője, egyetlen közbenjárója van, akinek jogában áll megbocsátani a bűnöket. Hát hogy ne teljen meg a szívünk hálával az iránt, aki Jézust adta engesztelő áldozatul a bűneinkért? Gondolatban mélyüljetek el abban a szeretetben, amelyet irántunk tanúsított az Atya, és amit kifejezett irányunkban. Ez a szeretet felbecsülhetetlen, mivel nincs ahhoz méltó mérce. Megmérhetjük-e a végtelen? Csupán annyit tehetünk, hogy a Golgotára, a világ megalapítása óta megöletett Bárányra mutatunk...

 A bűnös és Krisztus között nincs szükség közvetítőre… Maga Krisztus a mi védőügyvédünk. Ami az Atya a Fiú számára, ugyanaz az Atya azok számára is, akiket az ő Fia emberi testben képviselt itt, ezen a földön. Munkásságának minden területén Krisztus az Atya képviselőjeként járt el. Helyettesünkként és üdvöségünk zálogaként élt. Úgy munkálkodott, ahogy elvárja követőitől, hogy munkálkodjanak: önzetlenül, minden embert értékelve, akikért Ő szenvedett és meghalt. – Lift Him Up, 319./old.