Erős egységben

 

Jézusnak a tanítványaiért mondott utolsó imáját egy fő téma jellemzi: az egység. A kereszten túlra tekintve látta újbóli találkozását az Atyával és velünk: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én vagyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál” (Jn 17:24), /ÚRK/. 

Azt is kérte: az Atya tartsa meg őket, hogy „egyek legyenek, mint mi” (Jn 17:11). Kiemelte a széthúzás végzetes következményeit is, ami miatt sokan elfordulnak a hittől. Rövid imájában kétszer is hangsúlyozta a vele és az Atyával való egységünk fontosságát azért, „hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem… megismerje a világ, hogy te küldtél engem”. (Jn 17:21, 23) 

(Fil 1:27). Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, /RÚF/ 

(Jn 17:17-19). Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (18) Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. /RÚF/ 

Fil 1:27-ben a „méltóan viseljétek magatokat” kifejezés a politeuomai görög szó fordítása. Azt jelenti, hogy „polgárként éljetek” – nem egy földi ország, hanem a mennyei ország polgáraiként. A Hegyi beszédben Jézus gyönyörű képet tár elénk arról, hogy mit jelent a mennyei Atya gyermekeinek, országa lakóinak lenni: lelki szegénység, alázat, az igazság éhezése és szomjazása, könyörület, tiszta szív, békességre törekvés, a másik arcunk odafordítása, az ellenség szeretete, áldásmondás az átkozódóra. Röviden: „igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel”. (Mik 6:8) 

Nehéz egy ilyen emberre haragudni vagy bosszankodni miatta, nem igaz? Néha mégis neheztelnek arra, aki túl jónak tűnik, lekicsinylik, esetleg igyekeznek gyenge pontot találni benne, ami bizonyítaná, hogy nem is olyan jó, mint amilyennek tűnik, mert így próbálnak meg jobb fényben feltűnni önmaguk előtt. Azonban jobb lenne inkább azt megnézni, mennyivel lehetnénk mi szeretetteljesebbek, nagylelkűbbek, irgalmasok és alázatosak. 

Ellen G. White írt arról, hogy némelyek „jobban szeretik a világot és a világi előnyöket, mint Istent vagy az igazságot”. (Testimonies for the Church. 5. köt. 277. o.) 

Az egyházon belüli megosztottság végső soron igen gyakran büszkeségből fakad. „Amikor büszkeséget és világi ambíciókat táplálnak, eltűnik a krisztusi lelkület, helyette versengés, széthúzás és küzdelem lesz, ami megzavarja és gyengíti az egyházat”. (i. m. 240./old.)

White idézet: Pál apostol az efézusi gyülekezethez intézett levelében hangsúlyozza „az evangélium titkát”, „Jézus Krisztus kikutathatatlan gazdagságát”, és biztosítja a testvéreket, hogy szüntelenül imádkozik lelki jólétükért. 

„Ez okáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt… hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” (Ef 3:14-19) 

Korinthusi testvéreinek így ír: „Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott, mivelhogy mindenben meggazdagodtatok őbenne, minden beszédben és minden ismeretben, amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését.” (1Kor 1:4-7) 

Ezek a szavak nem csupán a korinthusi gyülekezetnek szólnak, hanem érvényesek azok Isten egész népére az időknek végezetéig. Minden egyes keresztény örvendhet a megszentelt élet áldásának. 

Az apostol így folytatja szavait: „Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” (1Kor 1:10) Pál apostol bizonyára nem kért volna tőlük lehetetlent. Az egyetértés a keresztényi tökéletesség biztos eredménye… 

Az apostol maga is törekedett az életszentségnek arra a fokára eljutni, amelyet testvérei elé tárt… Így szólt: „Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által. Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek.” (1Thessz 4:2-3) 

„Annak okáért, szerelmeseim, … félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.” (Fil 2:12-15) – Krisztusi élet, 98./old., március 25. 

Megőrizni a bizalmat

 (Fil 1:23-24). Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; (24) de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. /RÚF/

 Az évszázadok során sokszor félreértették ezt a szakaszt. Az e heti bibliai részben Pál az élet és a halál ellentétét mérlegelte. A keresztény Krisztusért él, akár meghalni is kész érte. Ez ebben az értelemben „nyereség”, hiszen így sokkal erősebb és meggyőzőbb a bizonyságtételünk.

 (Fil 1:21). Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség /RÚF/ Nem fér kétség annak a hitéhez, aki még a halált is kész vállalni érte.

 Azzal is tisztában kell lennünk, hogy aki meghal, az valóban halott, „semmiről nem tud”. A feltámadásig pihen a sírban. 

(Préd 9:7). helyett Préd. 9:5). Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni; de a holtak semmiről sem tudnak, semmiből sincs hasznuk többé, még az emléküket is elfelejtik. /RÚF/; 

(Jn 5:28-29). Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, (29) és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. /RÚF/

 Ezért is mondta Jézus, hogy „Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt”. (Jn 11:11)

 Ha halálakor az ember azonnal a mennybe jutna, képzeljük el, mi lett volna Lázárral! Miután négy napja élvezte a paradicsomi örömöket, odalép hozzá egy angyal, hogy „rossz” hírt közöljön vele: „Sajnálom Lázár, de Jézus visszahív a földre. Nem maradhatsz itt tovább.”

 Ha végig követjük a tévedést a maga logikus útján, megmutatkozik a hiba. A halál olyan, mint az álom nélküli alvás, amelyből Jézus a második adventkor feltámasztja hűséges követőit, akik majd az élő szentekkel együtt a mennybe ragadtatnak, hogy örökké vele legyenek. 

(1Thessz 4:16-17). Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, (17) azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. /RÚF/

 Amikor Pál az „elköltözéséről” ír, hogy Krisztussal legyen, az Ő szenvedésében és halálában való osztozásra utal 

(2Tim 4:6. Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. /RÚF/, amíg eljut „a halottak feltámadására” (Fil 3:11). Kétségkívül tudta, hogy miután halálakor lecsukódik a szeme, a következő tudatos szempillantásban meglátja Jézust, aki elviszi Isten egész népével együtt arra a helyre, amit az Őt szeretőknek készített. 

(Jn 14:3). És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/; 

(1Kor 2:9). Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” /RÚF/)

 Pál kész volt meghalni Krisztusért, de tudta, hogy a filippibeliek miatt jobb, ha megmarad „e testben.” (Fil 1:24) A keresztény számára nem mindig könnyű a válasz arra, hogy jobb-e élni Krisztusért, mint meghalni érte. Pál „szorongattatott” e kettő között (Fil 1:23) – élni vagy a sírban pihenni.

White idézet: Pál számára a kereszt volt a legnagyobb érték. Amióta a keresztre feszített Názáreti üldözőjéből hű követőjévé vált, és pályájának Isten tűzött ki célt, azóta nem szűnt meg dicsekedni a kereszttel... Abban az időben nyilvánult meg előtte Isten végtelen szeretete, ahogy Krisztus halálában megvalósult. Élete csodálatos változáson ment át, amely minden tervét és szándékát összehangolta a mennyel. Ettől kezdve új emberré lett Krisztusban. Saját tapasztalatából tudta, hogy a bűnös – mihelyt megismeri az Atya szeretetét, ahogy az Fia odaadásában megnyilvánult, és átadja magát az isteni befolyásnak – szívében olyan változást él át, hogy ezentúl számára Krisztus lesz minden mindenben.

 Megtérése napjától Pált egyetlen sóvárgó vágy lelkesítette: embertársainak segítségére akart lenni, hogy a Názáreti Jézusban felismerjék az élő Isten Fiát, akinek hatalma van életüket átalakítani és megmenteni. Életét maradéktalanul annak az egyetlen célnak szentelte, hogy a megfeszített szeretetét és hatalmát szemléltesse. Nemes, részvétteljes szíve minden társadalmi osztályért dobogott. Magáról mondotta: „Én mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.” (Róm 1:14) A dicsőség Ura iránti szeretete volt magatartásának alapja és cselekedeteinek mozgatórugója. Ha buzgósága valaha alábbhagyott, elegendő volt egy pillantást vetnie a keresztre és az ott megnyilatkozott szeretetre, hogy újból felövezze lelke erejét, és tovább haladjon az önmegtagadás útján…

 A Lélek erejével mondotta el azután Pál saját csodálatos megtérésének történetét; beszélt az ótestamentumi Írásokba vetett bizalmáról… Ünnepélyes komolysággal beszélt, mert hallgatóinak fel kellett ismerni, hogy teljes szívéből szereti a megfeszített és feltámadott Krisztust. Látták, hogy gondolatainak központja Krisztus, s hogy élete teljesen egybeolvad Ura életével…

 
Pál felismerte, hogy alkalmasságának, tehetségének alapja nem önmagában rejlik, hanem a Szentlélek jelenlétében, akinek kegyelmi befolyása áthatotta a szívét, és minden gondolatát alárendelte Krisztusnak. Önmagáról beszélt, amikor kijelentette: „Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is láthatóvá legyen a mi testünkben.” (2Kor 4:10) Mindenkor Krisztus állt az apostol tanításainak középpontjában. „Élek pedig többé nem én” – jegyezte meg –, „hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Az „én” elrejtőzött, Krisztust ellenben kinyilatkoztatta és felmagasztalta. – Lift Him Up, 246./old.

A halál nyereség

(2Kor 10:3-6). Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, (6) és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, ha ti teljesen engedelmesek lesztek. /RÚF/

Ha nem vettük volna még észre, mindenki, de a hívők különösen benne vannak a nagy küzdelemben, ami mindenütt dúl körülöttünk, sőt valójában bennünk is. Így vagy úgy mind tapasztaljuk a kozmikus harc valóságát, és ez így is lesz egészen a halálunk napjáig, akármikor és akárhol következzen is az be.

 A leghalálosabb lelki fegyverek a gondolatok – jók és rosszak. Sátán felhasznál kritikát, árulást, megszégyenítést, megfélemlítést, közösségi nyomást és még egy sor más, hasonló eszközt, amelyekhez keresztényeknek soha nem lenne szabad folyamodni. Ezek helyett mi inkább éljünk szeretettel, kegyelemmel, békességgel, szelídséggel, türelemmel, jósággal és önuralommal! Legerősebb fegyverünk, amit joggal használhatunk, legyen „az Isten beszéde”, forgassuk jól a Lélek által (Ef 6:17. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. /RÚF/), mert az igazságot csak Isten képes elfogadtatni az emberekkel. Mi csupán eszközök vagyunk, akiket Isten felhasznál céljai elérése érdekében.

 Fil 1:21-22. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. (22) Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. /RÚF/

 Eszmék és értékek háborújában vagyunk, mivel a harc lelki természetű. Krisztus azonban kivívta a győzelmet értünk, és amíg hozzá kapcsolódunk, nem győzhet le az ellenség még akkor sem, ha meg is öl. Pál átadta az életét, történjen vele bármi, bármilyen igazságtalan módon itt a földön, mert felsőbb törvényszékre bízta az életét és a jövőjét. Keresztényként ne a saját igazunkért harcoljunk, hanem az igazságért küzdjünk! Nem „az erő szabja meg, mi az igazság”, hanem „az igazság ad erőt”. Tiszteletre méltó dolog elfogadni Isten akaratát, valójában csak így győzhetünk ebben a háborúban. Természetesen Jézus a legtökéletesebb példa az Isten akarata előtti meghajlásra, erre tért ki Pál is Filippi 2. fejezetében:

Filippi 2:1-30. Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, (2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. (3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (12) Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, (13) mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. (14) Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, (15) hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, (16) ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. (17) Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; (18) de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt! (19) Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam, mi van veletek. (20) Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; (21) mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval. (22) De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért. (23) Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. (24) De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek. (25) Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, (26) mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy beteg. (27) Meg is betegedett halálosan, de Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. (28) Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. (29) Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, (30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam. /RÚF/

 White idézet: Hány éve vagyunk már Isten kertjében? Milyen hasznot hoztunk Mesterünknek? Hogyan fogunk találkozni Isten vizsgáló tekintetével? Növekedünk-e az imalelkületben, a szeretetben, az alázatban, Isten iránti bizalomban? Hálásak vagyunk-e kegyelme minden jeléért? Igyekszünk-e a körülöttünk levőknek áldására lenni? Családunkban Jézus lelkületét tanúsítjuk-e? Tanítjuk-e gyermekeinket Isten szavára, megismertetjük-e velük Isten csodálatos dolgait? A kereszténynek jóságával és jócselekedeteivel Jézust kell képviselnie. Így az élet illata lesz érezhető, a szeretetre méltó jellem teszi nyilvánvalóvá azt a tényt, hogy ő Isten gyermeke, a mennynek örököse.

 Testvéreim, ne legyetek többé rest szolgák. Minden léleknek küzdenie kell a rossz hajlamai ellen. Krisztus nem azért jött, hogy az embert a bűnben mentse meg, hanem a bűntől mentse meg. Lehetővé tette számunkra, hogy mennyei jellemre tegyünk szert, ezért ne nyugodjunk bele a hibáinkba és fogyatékosságainkba. Miközben őszintén törekszünk a jellembeli tökéletességre, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy a megszentelődés nem egy pillanat műve, hanem egész életen át tartó folyamat. Pál mondta: „naponként halál révén állok” [angol ford.: naponta meghalok]. (1Kor 15:31) Nap mint nap a kísértés feletti harcnak előre kell haladnia. Minden nap ellene kell állnunk a kísértésnek, és az önzés minden formája felett győzelemre kell jutnunk.

 Naponta ápolnunk kell a szeretetet és az alázatot, és gondoznunk kell magunkban mindazokat a kiváló jellemtulajdonságokat, melyek Isten előtt kedvesek, és a menny áldott társasága számára alkalmassá tesznek bennünket. Mindazok részére, akik ezt a munkát komolyan veszik, nagyon drága ez az ígéret: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.” (Jel 3:5) – A Szentlélek eljő reátok, 353./old.

 Az fog a legközelebb állni Krisztushoz, aki a földön a legtöbbet vett át az Ő önfeláldozó szeretetéből – a szeretetből, mely „nem kérkedik, nem fuvalkodik fel,… nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt”. (1Kor 13:4-5) Ez a szeretet indította a tanítványokat, ahogyan Urunkat is, hogy éljenek, dolgozzanak, odaadjanak és feláldozzanak mindent, akár a halálig, az emberiség megmentéséért. Ez a lelkület vált nyilvánvalóvá Pál életében, aki ezt mondta: „Mert nékem az élet Krisztus – hiszen élete Krisztust mutatta be az embereknek –, és a meghalás nyereség” (Fil 1:21) – nyereség Krisztusnak. Maga a halál teszi nyilvánvalóvá kegyelmének erejét, s lelkeket gyűjt neki. „Magasztaltatni fog Krisztus az én testemben – mondta –, akár életem, akár halálom által.” (Fil 1:20) – Jézus élete, 549./old.

Kézrátétel jelentősége

A keresztény gyülekezet ekkor új, fontos időszakába lépett. Megkezdődött az evangélium diadalútja a pogányok között; a gyülekezet pedig megerősödött a dúsan bearatott lelkekkel. Várható volt azonban, hogy az erre a munkára kijelölt apostolok bizalmatlansággal, előítélettel és irigységgel találkoznak majd és tanításuk, amely „lerontotta a közbevetett választófalat” (Ef. 2:14) –, amely oly hosszú időn át szétválasztotta a zsidókat és görögöket – az eretnekség vádját lobbantja fel. Emiatt egyben az evangéliumi prédikátori tisztségre nyert felhatalmazásukat sok törvénytisztelő, jámbor zsidó kétségbe is vonhatja. Isten azonban előre látta a nehézségeket, amelyek szolgái útját akadályozhatják, és hogy munkájuk zavartalanul alakulhasson, kinyilatkoztatás útján utasította a gyülekezetet arra, hogy nyilvánosan avassa fel őket a prédikátori tisztségre. Így tehát felszentelésük nyilvános elismerése volt az Isten rendelésének, hogy vigyék el a pogányoknak az üdvözítő evangéliumot. {AA 161.1}

Pál, valamint Barnabás is, Istentől kapta megbízatását; a kézrátétel tehát nem jelentette a kegyelem vagy képesség újabb adományát, hanem csak a tisztség formai elismerését, felhatalmazást erre a hivatásra. A gyülekezet így nyomta rá pecsétjét Isten művére. {AA 161.2}

A zsidók számára az ilyen eljárás nagy jelentőséggel bírt. Ha a zsidó apa gyermekeit megáldotta, ünnepélyesen fejükre helyezte kezeit. Ha egy állatot odaszántak áldozatul, akkor az áldozatot bemutató papnak szintén rá kellett tenni kezeit az áldozat fejére. Amikor tehát az antiókhiai hívő gyülekezet szolgái rátették kezüket Pál és Barnabás fejére, ezzel a cselekedetükkel Istent arra kérték, hogy a kiválasztott apostolokra, különleges munkájukra szóló felavatásukra, áldását adja. {AA 162.1}

Később a kézrátétellel való felszentelés szertartásával igen visszaéltek. Indokolatlan fontosságot tulajdonítottak ennek a cselekménynek, mintha azokra, akik ilyen felszentelésben részesültek, azonnal valamilyen erő áradna, amely őket bizonyos lelki hivatásra képesítené. Azonban a Szentírás semmit sem jegyzett fel arról, mintha a két apostolra, felavatásuk alkalmával, pusztán kézrátevés által, valamilyen erő szállott volna. Csak felszentelésükről értesülünk és annak jelentőségéről, jövő munkájukat illetőleg. {AA 162.2}  EGW: Az apostolok története

Krisztus magasztaltatik

 (Fil 1:19-20). mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. (20) Ezért szívemből várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. /RÚF/

 Pál nem volt bűnöző, mégsem ekkor börtönözték be először, nem volt ismeretlen számára az üldözés. A Korinthusban élőknek így összegezte addigi szenvedéseit: „többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel nappal hányódva a tengeren. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között, fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben”. (2Kor 11:23-27), /ÚRK/

 (2Kor 11:28) Nehogy azt higgyük, hogy a szenvedései körül forogtak a gondolatai! Pál azonnal hozzáteszi: „Mindezek mellett ott van naponkénti zaklatásom, az összes gyülekezetek gondja”  /ÚRK/

 (1Kor 4:14-16). Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. (15) Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban. (16) Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim! /RÚF/

(Gal 4:19). gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus. /RÚF/

(1Thessz 2:10-11). Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. (11) Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként /RÚF/

(Filem l:10). Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért /RÚF/

 Mint Jézus, aki mindent megtett a megváltásunkért, Pál is elmondta: „nagyon szívesen hozok áldozatot, sőt magamat is feláldozom értetek” (2Kor 12:15), /RÚF/. 

Ám paradox módon, minél inkább Jézuséra emlékeztetnek valakinek a tettei, lesznek olyanok, akik annál kevésbé szeretik vagy értékelik őt. „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak”. (2Tim 3:12) 

Mégis a hűséges keresztények dicsőíthetik a legerősebben Istent és mutathatják be az evangélium igazságát. (Fil 1:7). Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. /RÚF/ 

„Hosszú és igazságtalan fogsága alatt Pál türelme és derűje, bátorsága és hite állandó prédikáció volt”. (Ellen G. White: Az apostolok története.  305. o.)

 White idézet: A Bibliának kevés elismerő szava van az emberekről. Kevés helyet biztosít a legjobb emberek erényeinek felsorolására, akik valaha is ezen a földön éltek. A Biblia ezt szándékosan teszi. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel az emberek rendelkeznek, Isten ajándéka. Jócselekedeteiket Isten kegyelmével Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül Őt illeti a tisztelet mindazért, amivé lettek és amit tesznek; ők pedig csak eszközök a kezében. Sőt mi több – mivel a Biblia minden leckéje tanítja –, veszélyes dolog dicsérni vagy felmagasztalni az embereket; mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való teljes függőségének tényét, és saját erejében bízik, biztos, hogy elbukik. Az ember olyan ellenségekkel küzd, amelyek erősebbek nála… Lehetetlen a saját erőnkkel megállni a küzdelemben. Mindaz, ami eltereli gondolatainkat Istenről, ami önmagunk felmagasztalásához vagy önmagunktól való függőségünkhöz vezet, a vereségünk útját készíti elő. A Biblia az emberi erőben való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni, és arra bátorít, hogy bízzunk az isteni erőben.

 A valóban megtért ember felülről kapja a világosságot. Lehet, hogy félremagyarázzák, meghamisítják a szavait, az indítékait, a tetteit. De ezt sem bánja, mert magasztosabb érdekeire összpontosít. Nem gondol pillanatnyi kényelmével, nem vágyik feltűnésre, nem áhítozik az emberek dicséretére. Reménysége a mennyre összpontosul, egyenesen halad előre, szeme Jézusra tekint. Azért teszi a jót, mert helyes.

 Jézus Krisztus követői nem személyes dicsőségükre tesznek jót, hanem annak dicsőségére, akinek a kegyelme és hatalma által jót tehettek. Minden jó cselekedetet a Szentlélek ereje vezérel, és a Lélek nem az ajándékot kapó személy felmagasztalására adatott, hanem hogy felmagasztalja az Adományozót. Ha Krisztus világossága ragyog a lélekben, az ajkakról dicsőség és hála száll fel Istenhez. Az ima, a kötelességek teljesítése, a jóindulat és az önmegtagadás többé nem fogják elmélkedésének vagy beszélgetéseinek témáját képezni, mivel énjét elvetette, miközben Jézus Krisztust magasztalja, és Ő mutatkozik meg életének minden területén.– ConFlict and Courage, 365./old.

 Amikor az emberek mélyebben megértik a mennyei Fenség által meghozott magasztos áldozat mértékét, magasztalni fogják a megváltási tervet. A Golgota témája kedves, szent és lelkesítő érzéseket kelt a keresztények szívében. Szívük és ajkuk Istent és a Bárányt fogja dicsőíteni. Szívükben többé nem gyarapszik a büszkeség és a gőg, mivel a golgotai jelenetek élnek az emlékezetükben. A világ értéktelennek fog tűnni azok számára, akik értékelik az ember megváltása érdekében lefizetett hatalmas árat – Isten szeretett Fiának drága vérét. A világ összes gazdagsága sem éri fel egyetlen veszendő lélek megmentésének az árát. Ki mérhetné meg azt a szeretetet, amit tanúsított Krisztus a veszendő világ iránt, amikor a kereszten függött a bűnös emberek vétkei miatt? Ez a szeretet végtelen és felbecsülhetetlen. – Lift Him Up, 43./old.

Élet és halál

 

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1:21.)

Gyakran mondják, hogy a halál az élet része, de ez hazugság. A halál az élet ellentéte, az élet ellensége. Isten éppúgy nem építette bele az életbe, mint egy autóba sem tervezik bele azt, hogy összetörjön. Pál nyomatékosan hangsúlyozza: Krisztus azért halt meg, „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”. (Zsid 2:14-15), ÚRK

Pál kész volt meghalni Krisztusért, de bízott örök sorsában. Ugyanakkor az volt számára a legfontosabb, hogy akár életével, akár halálával Krisztusnak adjon dicsőséget és a lehető legtöbb embernek hirdesse az evangéliumot. Talán ez az egyik oka annak, hogy több pásztori levél is az ő nevét viseli. Írásai által sok emberhez és helyre eljuthatott, még oda is, ahol személyesen soha nem járt.

Az élet rövid, és döntően fontos Istentől kapott éveink alatt a lehető legnagyobb hatást kifejteni országáért. Ennek nem elhanyagolható része „a hit egységének” erősítése. Amint ettől a héttől kezdődően látjuk majd, Pálnak éppen ez volt az egyik célja, amikor a filippibelieknek írt.

White idézet: A bűn ellen egyedüli védelem, ha Krisztus igazságosságába, szent voltába vetett hit által lakik a szívünkben. A kísértéseknek azért van hatalma felettünk, mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, az önzést undorítónak látjuk, s már kívánjuk kiűzni a szívünkből. Amikor a Szentlélek dicsőíti előttünk Krisztus áldozatát, a szívünk meglágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket veszítik, és Jézus kegyelme átalakítja a jellemünket.

Krisztus soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek a megváltásáért életével fizetett. Ha megnyílhatna a szemünk, embereket látnánk görnyedni súlyos terhek alatt – akár a nehéz rakománytól roskadozó szekerek – bánattól gyötörten, a csüggedés miatt készen a halálra. Látnánk az angyalokat is: segítségül sietnek a megkísértettekhez, akik mintegy a szakadék szélén tántorognak. Az angyalok elűzik a gonoszok seregét, és szilárd alapokra helyezik a megkísértetteket. A két csoport közti harc éppoly valóságos, mint két evilági hadsereg csatája. A lelki küzdelmek kimenetelétől emberek örök sorsa függ.

Ránk is vonatkoznak a Péterhez intézett szavak: „Ímé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lk 22:31-32) Hála Istennek, Ő nem hagy magunkra. Aki „úgy szerette e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16), nem hagy magunkra az Isten és az ember ellenségével vívott csatában. „Adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.” (Lk 10:19)

Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent kezével, amely soha nem enged el. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, akkor éltek. Ez a szeretet olyan erőd, amelyet Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem tud bevenni. – Gondolatok a hegyibeszédről, 118-119./old.

Egyetlen bűnös megmentéséért is feszítse meg a prédikátor minden erejét. Az Isten által teremtett és Krisztus által megváltott léleknek nagy az értéke. Előtte végtelen lehetőségek tárulnak fel; felmérhetetlen lelki előnyök; képességek, amelyek felfokozódnak, ha Isten Igéje megelevenítő befolyása alá kerülnek; és a halhatatlanság, amelyet elérhet az evangélium felajánlott ígérete szerint. Krisztus pedig elhagyta a kilencvenkilenc juhot, hogy megkeresse az egyetlen elveszettet. Van-e hát mentségünk, ha mi magunk ennél kevesebbet teszünk? Nem követnénk-e el úgyszólván árulást szent hagyatékunk iránt? Nem sértenénk-e meg Istent, ha nem úgy munkálkodnánk, ahogy Krisztus munkálkodott, és nem úgy áldoznánk, ahogyan Ő áldozott?

Az őszinte lelkipásztor szívében forrón él a vágy, hogy lelkeket mentsen. Idejét és erejét odaáldozza, és nem riad vissza a legfárasztóbb erőfeszítésektől sem; hiszen másoknak is hallaniuk kell azt az igazságot, amely lelkének olyan örömet, békét és boldogságot hozott. Krisztus Lelke nyugszik meg rajta. Ő pedig úgy őrködik a lelkek felett, mint akinek számot kell adni róluk. Tekintetét a golgotai keresztre szegezi, a felmagasztalt Üdvözítőre. Bízik kegyelmében, és hisz benne, hogy védelmezője, ereje és megtartója marad mindvégig. Így munkálkodik Istenért. Kér, hív lelkeket; beszél Isten szeretetéről; így igyekszik megnyerni őket Jézusnak. A mennyben pedig „a hivatalosok és választottak és hívek” közé sorolják (Jel 17:14). – Az apostolok története, 370-371./old.

Pál üzenete a Filippi gyülekezetének

     

 (12)Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangyéliomnak; (13) Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt; (14) És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. (Fil 1:12-14), /Kár/

"(12)Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy amik velem történtek, inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak, (13) mert az egész testőrség előtt és mindenki más előtt is nyilvánvaló lett, hogy Krisztusért viselem a bilincseket, (14) és így az Úrban való testvérek közül legtöbben fogságomban bízva, egyre nagyobb bátorsággal merik szólni Isten igéjét" (Fil 1:12-14), /ÚRK./

(12) Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,(13) mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, (14) úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (Fil 1:12-14), /RÚF/

"Pált fogságában Isten kegyelme tartotta meg, és lehetővé tette, hogy nyomorúságában örvendhessen. Hittel és bizalommal írta a filippii testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált... Pál e tapasztalata Isten munkamódszerére tanít bennünket. Az Úr győzelmet hoz ki abból, amit mi eredménytelennek és vereségnek látunk. Az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk és csak a láthatókra nézünk, ahelyett, hogy a hit szemével a láthatatlanra tekintenénk. Ha szerencsétlenség és nyomorúság ér, készek vagyunk hanyagsággal, kegyetlenséggel vádolni Istent. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk emiatt s nem gondolunk arra, hogy Isten így is a javunkat munkálhatja... Mint példaképük a keresztényi életben, Pál a filippiek figyelmét Krisztusra irányította, "mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2:6-8)... Az üdvösség munkálása azt jelenti, hogy munkatársi kapcsolat, együttműködés jön létre a bűnbánó bűnös és Isten között. Ez szükséges ahhoz, hogy az igazság alapelvei a jellemben kialakuljanak. Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze azt, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredményt illetően teljesen Istentől függ. Az emberi erőfeszítés önmagában nem elegendő. Isteni erő nélkül eredménytelen. Isten munkálkodik, és az ember is munkálkodik. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől kapja. Az egyik oldalon a végtelen bölcsesség, a részvét és az erő, a másikon a gyengeség, a bűn és a teljes tehetetlenség. Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett, azonban beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erő és képesség által munkálkodik. Önmagunktól képtelenek vagyunk szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozni Isten akaratával, de ha engedjük, hogy "készségesekké tegyen bennünket", akkor az Üdvözítő elvégzi ezt helyettünk... Noha Pál fogoly volt, nem csüggedt el. Sőt, győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezeteknek: "Örüljetek az Úrban mindenkor" (Fil 4:4)" (Ellen G. White: Az apostolok története.  315-317. o.).

Az ima ereje

 (Kol 1:9-12). Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, (10) hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. (11) Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. (12) Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/

Imájában Pál ezt kérte: „hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével” (Kol 1:9), /ÚRK/.

A bölcsesség először is akkor jön, ha az ember teljes mértékben bízik Istenben, ha kész az Ő akarata szerint cselekedni

(Jn 7:17). Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok. /RÚF/), nem csak a saját feje után megy.

(Péld 3:5). Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! /RÚF/)

Viszont gyakran felvetődik az a kérdés, hogy „Mi Isten akarata számomra ebben a helyzetben?” Négy fő forrás van, amelyekből megismerhetjük Isten akaratát, ha imádkozva keressük:

1). A bölcsesség legfőbb forrása a Biblia: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). /RÚF/ Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.

2). Az utolsó időre vonatkozóan Isten különleges bölcsességet adott a Prófétaság Lelke által

(Jel 12:17). Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, /RÚF/;

(Jel 19:10). És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke. /RÚF/), ami Ellen White írásaiban mutatkozik meg. A Biblia bátorít: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek” (2Krón 20:20) /ÚRK/

3). Isten akaratát és vezetését gondviselésszerű körülmények által is megismerhetjük, ha azt kérjük tőle, hogy nyisson ki vagy zárjon be ajtókat.

(Kol 4:3). Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, /RÚF/

4). A Szentlélek vezet bennünket, ha megtanuljuk felismerni a hangját: „füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok”! (Ézs 30:21), /ÚRK/

Pál azért imádkozik, hogy a kolossébeliek „az Úrhoz méltóan” (Kol 1:10), /ÚRK/ járjanak. Természetesen senki nem „méltó” magától, de kegyelméből Isten annak számít bennünket, és arra kér, hogy nemes elhívatásunkhoz illő módon éljünk.

(Ef 4:1). Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, /RÚF/;

(1Thessz 2:12). intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. /RÚF/)

Csak ebben a levélben Pál még háromszor használja a görög „járni” ige valamelyik alakját – a harmadik esetben a magyar fordításban „viselkedjetek”

(Kol 2:6). Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. /RÚF/;

(Kol 3:7). Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; /RÚF/;

(Kol 4:5). Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. /RÚF/).

Ez az Isten törvénye szerinti életet és cselekvést jelenti

(2Móz 18:20). Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük. /RÚF/, ami csakis a Szentlélek munkája által lehetséges.

(Ez 36:27). Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. /RÚF/

Az apostol még azt is kéri, hogy az ő életük (és a miénk) az Úr „teljes tetszésére” legyen, majd ennek több módját is felsorolja: „minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, nevekedjetek Isten megismerésében” (Kol 1:10), /ÚRK/, végül pedig: „hálákat adván”

(Kol 1:12). Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/

White idézet: Pál, a nagy apostol határozottságról tett bizonyságot, amikor a kötelessége és az elvei forogtak kockán, mégis az előzékenység volt a legkiemelkedőbb jellemtulajdonsága, ami révén sikerült eljutnia a társadalom legmagasabb rétegeihez is. Pál sosem kételkedett, hogy Isten képes és kész abban a kegyelemben részesíteni, amelyre szüksége van, hogy keresztényi életet élhessen… A keresztény ember nem a kételyek felhője alatt él, a bizonytalanság ködében és sötétjében baktatva, siránkozva a nehézségek és a próbák miatt. A reménnyel és bátorsággal telt öröm hangja zeng napjainkig. Pál egészséges vallási életet élt. Krisztus szeretete volt az a gondolat, az a kényszerítő erő, ami vezérelte.

A legelcsüggesztőbb körülmények közepette, amelyek az álkeresztényeket mélyen elkeserítették volna, az ő szíve szilárd, bátor, remény- és örömteljes maradt… Ugyanerről a vidámságról és reménységről tett bizonyságot akkor is, amikor dühöngő viharba került, süllyedő hajón tartózkodott. Ő utasította a kapitányt, és mentette meg a hajó összes utasának életét. Habár fogoly volt, lényegében ő volt a hajó parancsnoka, a fedélzeten tartózkodók közül a legboldogabb, legszabadabb ember…

Amikor földi királyok és méltóságok előtt állt, akiktől emberéletek függtek, nem remegett meg, mivel életét Isten kezébe helyzete, és élete el volt rejtve Krisztussal együtt. Előzékenységével meglágyította a durva, gonosz vérmérsékletű, megrontott szívű és életű hatalmasságok szívét is…. Becsületes magatartása és igazi előzékenysége határozta meg egész lényét. Amikor szokása szerint felemelte a karjait, hogy prédikáljon, nem szégyenkezett a bilincsei miatt. Ezeket előjognak tekintette, és örült, hogy szenvedhet Isten Igéjéért és Jézus Krisztus bizonyságáért… Olyan meggyőző és tiszta gondolkodással bírt, hogy előtte még egy züllött uralkodó is megremegett… A kegyelem az irgalom angyalaként teszi hallhatóvá édes és tiszta hangját, ismételgetve a kereszt és Jézus semmihez sem fogható szeretetének történetét. – Conflict and Courage, 352./old.

Pál nagyon jól tudta, hogy magasabb rendű keresztényi ismeret csak állandó ima és állhatatos éberség által érhető el, amit igyekezett is mélyen a lelkükbe vésni. Azonban azt is tudta, hogy a megfeszített Krisztusban elegendő erő rejlik, nemcsak megtérésükre, hanem arra is, hogy képesek legyenek a gonosz minden kísértésének ellenállni. Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel és az Ő Igéjével, mint harci fegyverzetükkel egyszersmind olyan benső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik. – Az apostolok története, 307./old.

Az evangélium gyümölcse

(Kol 1:3-8). Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, (4) mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. (5) Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. (6) Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. (7) Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hű szolgája értetek. (Ő hozott nekünk hírt a Lélektől kapott szeretetetekről. /RÚF/

 A kolossébeliekkel Pálnak más volt a kapcsolata, mint a Filippiben élőkkel. Ők azok közé tartoztak, „akik nem láttak engem személy szerint testben” (Kol 2:1), /ÚRK/, az apostol mégis biztosította őket – mint a filippibelieket is –, hogy hálát ad Istennek értük és „mindenkor” imádkozik értük.

Pál három értéket kapcsol itt össze, amelyeket másutt is megemlít: hit, remény és szeretet.

(1Kor 13:13). Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/;

(1Thessz 1:3). mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; /RÚF/;

(1Thessz 5:8). Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét. /RÚF/

Figyeljük meg, hogy nem a kolossébeliek érdemének tartja ezeket, hanem az Atyának mond köszönetet értük. Jakab is kijelenti, hogy tőle kapjuk a „jó és tökéletes” ajándékokat.

(Jak 1:17) Isten szeretetét látva hit ébred bennünk Krisztus iránt

(Ef 2:4-8). De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; /RÚF/], a menny reménységét kapjuk. Péter úgy utal erre, mint „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra”. (1Pt 1:4)

Pál azt is kiemeli, hogy bízhatunk az evangéliumban, aminek az alapja „az igazság beszéde” (Kol 1:5). Ezt a kifejezést másutt is használja Isten ihletett Igéjére vonatkozóan.

(2Kor 6:7). az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, /RÚF/;

(2Tim 2:15). Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. /RÚF/

Az „emberek beszédétől” eltérően Isten beszéde „munkálkodik” a hívőkben. (1Thessz 2:13)/RÚF/.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Elvégzi Isten akaratát.

(Ézs 55:11). ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. /RÚF/

Amikor tehát hangzik az evangélium, a Szentlélek munkája által megnyilvánul az emberek szívében Isten ereje, és választ vált ki. Az evangélium gyümölcsöt terem, mert az „Életnek beszéde” (Fil 2:16)

Talán az evangélium ilyen rövid idő alatt való elterjedése az, ami a leginkább csodálatra méltó. A Krisztus halálát és feltámadását követő mintegy harminc év után Pál már elmondhatta, hogy elterjedt „az egész világra” (Kol 1:6), majd a fejezet egy későbbi versében leírja: az evangélium „hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23), /ÚRK/.

A kiterjedt római úthálózat lehetővé tette a gyors hírközlést és utazást, ezért is juthattak el olyan messzire Pál levelei. Viszont a lelki élet az emberben Istennek az Ige által munkálkodó erejéből fakad

(Jak 1:18). Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. /RÚF/;

(1Pt 1:23). mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. /RÚF/), így válunk új teremtéssé Krisztusban.

(2Kor 5:17). Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/

White idézet: Az, amit Pál apostol az athéni filozófusokkal való találkozásakor tapasztalt, tanulságul szolgál számunkra. Amikor Pál az Areopaguson összegyűltek elé tárta az evangéliumot, logikára logikával, tudományra tudománnyal, filozófiára filozófiával válaszolt. Hallgatóinak legbölcsebbjei meglepődtek és megnémultak. Szavait nem lehetett kétségbe vonni. De igyekezete nem sok gyümölcsöt hozott. Kevesen fogadták el az evangéliumot. Pál ezentúl más munkamódszert alkalmazott. Kerülte az elméletek szövevényes érveit és megvitatását; egyszerű módon hívta fel az emberek figyelmét Krisztusra, mint a bűnösök Megváltójára. Így írt a korinthusiaknak a közöttük végzett munkáról: „Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről... És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1Kor 2:1-5)

A Rómaiakhoz intézett levelében majd ezt mondja: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is.” (Róm 1:16. új prot. ford.)

Igazi méltósággal viselkedjenek azok, akik a magasabb szintű társadalmi osztályokért dolgoznak. Ne felejtsék el, hogy angyalok a társaik. Az értelem és szív kincstára legyen mindig telve azzal, ami „Meg van írva”. Tartsd az emlékezés csarnokában Jézus Krisztus drága szavait! Sokkal jobban kell értékelni őket, mint az aranyat és ezüstöt…

Csodáknak – az őszinte megtérés csodáinak – kell történniük, amilyeneket most nem látunk. A föld legnagyobb emberei sincsenek a csodatevő Isten hatalmától elzárva. Ha Isten munkatársai feladatukat bátran és lelkiismeretesen végzik, Isten fog megtéríteni felelős állású, intelligens és befolyásos embereket. A Szentlélek ereje által sok embert fog a mennyei elvek elfogadására késztetni…

Sokan, amikor megtérnek Krisztushoz, eszközök lesznek Isten kezében a másokért – saját társadalmi osztályuk tagjaiért – való munkában. Úgy érzik, Isten megbízta őket azzal, hogy terjesszék az evangéliumot azok között, akiknek ez a világ jelenti a mindent. Időt és pénzt szentelnek Istennek, képességüket és befolyásukat arra fordítják, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztusnak.

Csak az örökkévalóság fogja megmutatni, mit eredményezett ez a fajta szolgálat – hány kételytől gyötrődő, világiasságtól és nyugtalanságtól megfáradt lelket hozott a nagy helyreállítóhoz, aki vágyik arra, hogy örökre megmentsen mindenkit, aki hozzá jön. Krisztus, a feltámadt Megváltó és gyógyulás van szárnyai alatt. – A nagy Orvos lábnyomán, 214-216./old.

A lelki ítélőképesség

(Fil 1:12-18). Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, (13) mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, (14) úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (15) Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik Krisztust: (16) ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, (17) azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. (18) De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok, /RÚF/

Érthető a filippibeliek aggodalma, amikor Pál fogságáról hallottak. Ez a helyzet erősen korlátozta az apostol munkáját. Nem utazhatott, nem prédikálhatott, nem mehetett el a zsinagógákba, hogy Jézusról, a Messiásról tanítson. Nem alapíthatott gyülekezeteket. Ezért elküldték hozzá Epafroditoszt, hogy gondoskodjon róla, bátorítsa és biztosítsa fizikai szükségleteit.

Pál üzenete bizonyára meglepte a filippibelieket, hiszen az apostol más szemmel tekintett a körülményeire. Lelki ítélőképességével a fogságát jó dologként fogta fel. Egyáltalán nem akadályozta a munkájában, hanem „inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak” (Fil 1:12), /ÚRK/.

Mások csak a láncokra és rácsokra figyeltek, Pál azonban római őreiben Isten országának lehetséges polgárait látta. Fogságából mások is nagy bátorságot merítettek, hogy aktívabban, eltökéltebben hirdessék az evangéliumot, a következményektől való félelem nélkül, bátran beszéljenek Krisztusról.

Nehéz elképzelni, de néhányan azt gondolták, hogy előnyt kovácsolhatnak Pál fogságából. Azt hitték, hogy mivel ő kikerült a nyilvánosság köréből, az emberek majd jobban figyelnek rájuk és az ő prédikálásukra. Szomorú példája ez az emberi önzésnek, ráadásul az egyházon belül! Pál korát jóval megelőzően Jeremiás így fogalmazott: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9)

Viszont szerencsére voltak hűséges munkások is, akik még buzgóbban hirdették az evangéliumot. Nagyon szerették Pált, és látták, milyen szenvedéseket állt ki a hitéért, ami még jobban megerősítette a bizalmukat Krisztusban, tovább erősítette a bátorságukat az Úrért. Erőt nyertek ahhoz, hogy oda is elmenjenek, ahová korábban féltek volna, olyan helyzetekben is megszólaltak, amilyenekben korábban hallgattak. Így még többen elfogadták Krisztust és vitték tovább az üdvösség evangéliumát.

White idézet: Gyakrabban kellene imádkoznunk. Az Úr a Szentlélek kitöltésével válaszolt a hitbuzgó keresztények imáira. Nézzük meg ezt az apostolok esetében. Az Írás ezt mondja: „Mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel.” (ApCsel 2:1-4)

Nem azért gyűltek össze, hogy bűneiket ecseteljék. Nem azért, hogy minden hibát és hiányt megtaláljanak egymás jellemében. Átérezték és felismerték lelki szegénységüket, és az Úrhoz kiáltottak a Szentlélekért, hogy segítségével legyőzzék erőtlenségeiket, és kérték, hogy adjon erőt a mások megmentéséért végzett munkához. Olyan elszántan és buzgón imádkoztak, hogy Krisztus szeretete szétáradt szívükben.

A földi egyházaknak ma éppen erre lenne szükségük: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” (2Kor 5:17) A Jézus szeretetéből táplálkozó Lélek jellemünk minden sötét foltját megtisztítja. Elűzi az önzést, az irigységet, a gonosz beszédet gyökerestől kitépi, és lényegi változást hoz létre a szívben. „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5:22-23) „Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.” (Jak 3:18)

Pál eddigi cselekedeteire visszatekintve „a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlennek” hitte magát, de amikor felismerte Isten törvényének lelki jellegét, és belenézett a lelki tükörbe, véleménye megváltozott. Emberi mértékkel mérve Pál tartózkodott a bűntől, de mikor Isten törvényének a mélységébe tekintett, és úgy látta magát, ahogy Isten látja őt, megalázkodva borult le, és ismerte be bűnét. – A Szentlélek eljő reátok, 289./old.

Pál így ír a korinthusi testvéreknek: „Még testiek vagytok. Vagy talán, míg versengés és viszály dúl köztetek, nem vagytok testiek, s nem jártok el nagyon is emberi módon?” (1Kor 3:3) Akit irigység és viszálykodás köt le, képtelen felfogni Isten szavának mély, lelki értelmét. „A megtéretlen ember nem fogja fel, ami Isten Lelkéből ered. Oktalanságnak tűnik neki, nem képes megérteni, hogy lelkileg kell azt elbírálni.” (1Kor 2:14) Képtelenek vagyunk helyesen felfogni és értékelni az isteni kijelentést annak a Léleknek a segítsége nélkül, aki azt adta.

Akiket az egyház lelki érdekeinek őrzésével bíztak meg, azoknak ügyelniük kell, hogy jó példával járjanak elöl. Ne adjanak okot irigységre, féltékenységre vagy gyanúra, hanem örökösen a szeretet, tisztelet és előzékenység ugyanolyan lelkületét tanúsítsák, amilyenre a testvéreket kívánják bátorítani. Isten utasításainak szorgalmasan engedelmeskednünk kell. Fékezzük meg az ellenségeskedést és a szeretetlenség minden megnyilvánulását, távolítsuk el a keserűség minden gyökerét! Ha viszály támad a testvérek között, kövessük szigorúan a Megváltótól kapott szabályokat. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a békülésért, de ha a felek makacsul kitartanak a viszálykodásban, függesszük fel tagságukat, míg az egyetértés vissza nem tér közéjük. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 241./old.