Aki olvassa, értse meg

„Amikor az olajfák hegyén ült, hozzá mentek a tanítványok magukban, mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24,3)

„A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.” (Mt 24,32–36)

 

A Máté evangéliumában olvasható nagy átfogó beszéd abban különbözik a többi hasonló próféciától, hogy nem ihletés által jutott hozzánk, hanem az Üdvözítő közvetlenül mondta el. Kérdésre válaszul tette ezt. A kérdést feltevő tanítványok a templom pusztulását a történelem végső pusztulásával kapcsolták össze (1-2. v.). Jézus Krisztus nem magyarázta el nekik, hogy a két esemény nem azonos, mert ezer évek választják majd el ezeket egymástól, hanem – a Jeruzsálem pusztulása és a világ végének körülményei és tanulságai közötti párhuzamokra tekintettel – egy egységes beszédben válaszolt a kérdésükre.

 

A felszólítás, hogy „amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van”, szöges ellentétben áll a keresztény körökben gyakran hallható véleménnyel, hogy nem kell foglalkozni Jézus Krisztus visszajövetelével, mert úgysem tudja senki, hogy arra mikor kerül sor, és a 36. versre hivatkoznak. Szomorú, hogy sok keresztény számára ez a fejezet legismertebb és legfontosabb verse, amit kifogásként használnak.

 

„Lelkészek és mások is kijelentették, hogy Dániel és Jelenések könyvének próféciái felfoghatatlan titkok. Krisztus azonban a korunkban bekövetkező események kapcsán Dániel próféta szavaira irányította tanítványai figyelmét, és ezt mondta: »Aki olvassa, értse meg.« (Mt 24,15) Az az állítás, hogy Jelenések könyve titok, amelyet nem lehet megérteni, éppen a könyv címének mond ellent: »Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki Isten, hogy megmutassa az Ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar… Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van.« (Jel 1,1–3)

Hogyan merészelik egyes emberek az ihletett Ige bizonyságtételével szemben azt állítani, hogy Jelenések könyve olyan titok, amely meghaladja az emberi értelmet? Ez a könyv kinyilatkoztatott titok, nyitott könyv. Jelenések könyvének tanulmányozásakor az ember figyelme Dániel próféciáira terelődik. Mindkettő mérhetetlenül fontos eligazítás, amelyet Isten adott az embernek a világtörténelem lezárulásakor bekövetkező eseményekről.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 18. fej.)

 

Jézus Krisztus kifejezetten képmutatóknak nevezi azokat, akik – noha ismerhetnék a visszajövetelére vonatkozó kijelentéseket – készakarva nem akarnak tudni azokról: „Képmutatók, az ég és a föld ábrázatáról tudtok ítéletet tenni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?” (Lk 12,56)

Egyértelmű, hogy Isten nem időpont formájában kívánta közölni velünk Jézus Krisztus visszatérésének idejét, hanem eseményekben határozta meg, amelyek ugyanúgy jelzik számunkra az idő előrehaladását és a célba érkezés közelségét, ahogyan például a tömegközlekedési eszközök érintik a menetrendben szereplő állomásokat. Több oka is lehet annak, hogy Isten ezt a megoldást választotta:

– Egyrészt az események alakulását mi magunk is befolyásoljuk, siettetjük vagy késleltetjük attól függően, hogy mit teszünk, hogyan élünk, hogyan végezzük a szolgálatunkat. Ahogyan a pusztai vándorlás Izráel Kádesh-Barneánál tanúsított magatartása miatt a szükséges kettő helyett negyven évre hosszabbodott, vagy a babiloni fogság azért járt egyszerű hódoltatás helyett tömeges fogságra vitellel, mert a választott nép ágált Isten fenyítéke és e célra választott eszköze, a babiloni király ellen, ugyanúgy befolyásolja ma az események alakulását az, hogyan éljük meg a hitünket a hétköznapokban. Isten természetesen ezzel együtt tudja, mikor érnek majd be a körülmények, de tény, hogy mi is hatással vagyunk azok alakulására (lásd az idézetet az előző tanulmányunkban arról, hogy a harmadik angyal üzenetének befejezésétől függ a kegyelemidő lejárta, és nem fordítva).

– Másrészt az időpont ismerete végletes hozzáállást idézhetne elő sokakban: egyesek esetleg úgy ítélnék meg, hogy van még idő a személyes felkészülés halogatására, míg mások talán máris túl rövidnek éreznék az időt arra, hogy jellemhibáikat legyőzve elkészüljenek, ezért reményt vesztve elcsüggednének.

– Az események révén történő időmeghatározás ráadásul annyiban hatásosabb a dátum közlésénél, hogy az idők jeleit nap mint nap ismétlődni, bővülni és mélyülni látjuk, így újra és újra kifejthetik felrázó, meggyőző erejüket a lélekre, míg egy dátum megismerése valószínűleg csak egyszer okozna megrendülést, amikor először szembesülünk vele.

Annyi biztos, hogy isteni bölcsességből fakadó megfontolás húzódhat a mögött, hogy miközben a Bibliában vannak idői próféciák és kijelentések, a történelem legfontosabb eseményének időpontja rejtve marad előttünk.

... hogy valaki el ne hitessen titeket

„Jézus felelvén, mondta nekik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: »Én vagyok a Krisztus«, és sokakat elhitetnek.” (Mt 24,4–5)

„Sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.” (Mt 24,11)

„Ha valaki ezt mondja akkor néktek: »Íme, itt a Krisztus, vagy amott« – ne higgyétek! Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Íme eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: »Íme a pusztában van« – ne menjetek ki. »Íme a belső szobákban« – ne higgyétek.” (Mt 24,23–26)

„Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.” (Mt 24,28)

 

A csalás munkája végig kíséri Sátán tevékenységét a történelem záró szakaszában is. Minden korban ez volt a legfőbb és leghatásosabb eszköze – már akkor is, amikor a mennyben szított viszályt és elégedetlenséget. Jézus Krisztus úgy jellemezte őt, hogy „hazug és hazugság atyja” (Jn 8,44). Ez annyira eredményessé válik majd a végső események során, hogy Jézus Krisztus háromszor is visszatér a figyelmeztetésre: vigyázzuk a hamisítványokkal, mert lesznek, sőt sokakat el is hitetnek. Félelmetes a hasonlat, miszerint a gonosz és hazug lelkek Sátánnal az élükön az emberiség végvonaglásakor úgy sereglik körül a világunkat, mint a zsákmányukra éhes keselyűk az áldozatukat, attól félve, nehogy valami módon megmeneküljön a karmukból. A hazugság és csalás minden eszközét latba vetik, amelyeket már most is szemlélhetünk. Főként vallási területen jelentkeznek majd a csalások: hamis próféták, azaz istentől kapott küldetésre és üzenetre hivatkozó személyek jelennek meg, akiket hamis ébredések is követnek majd. Sőt önmagukat nyíltan vagy burkoltan Krisztusnak, az Istentől küldött megoldáshozónak valló emberek is fellépnek, és sokakat elhitetnek. Mindehhez a spiritizmus erői társulnak, amelyek alkalmasak az örökké hiszékeny tömegek elejtésére, akik nem fogadták be az igazság szeretetét, noha Isten nekik is felajánlotta a lehetőséget. Sátán egyszerre hiteti el az emberekkel, hogy itt, a jelen történelem keretei között születhet tartós megoldás a problémákra, az ún. ezeréves békebirodalom, amivel nemcsak Krisztus eljövetelét hamisítja meg, hanem az országát is, ugyanakkor folyamatosan leköti, izgalomban tartja az emberiség arra fogékony részét különféle végidei jövendölésekkel (például hogy a maja naptár szerint 2012 decemberében ér véget a világ stb.). Egészen bizarr jelenségeket, megnyilvánulásokat a Szentlélek kitöltetésének tulajdonítanak, és folytathatnánk még a kicsiszolt, pallérozott csalások sorát. Minden réteg megkapja azt a fajta csalást, ami iránt eredendően vagy az igazságban való járatlansága miatt fogékony. Az igazság ismeretére van szükségünk, de a csalások áradatával szemben csak annak szeretete képes megóvni bennünket (2Thess 2,10).

A próféciákban megjövendölt körülmények, így a Jel 13. fejezetében olvasható alaphelyzet, a középkor egyházi hatalmának újkori térnyerése, a „halálos seb meggyógyulása” (Jel 13,3), valamint az őt támogató államalakulat egyedülálló hatalommá válása is a végidő jelei közé sorolható. Gondoljunk bele, mennyire elképzelhetetlen volt mindez a XX. század folyamán!

A Vatikán újra politikai tényezővé válása és ilyen minőségben történő elismerése a hagyományosan protestáns és demokratikus Egyesült Államok részéről csakúgy, mint ez utóbbi állam ellenfél nélkül maradása a világhatalomban, mind-mind emberi várakozáson felüli és jel értékű, megjövendölt változás. Elgondolkodtató, hogyan formálódik, rajzolódik ki mindez egyedi döntések, sorsok, érdekek mentén és alapján, és Isten hogyan látta mindezt előre, s hogyan jelentette ki számunkra.

A sátáni csalásoknak nyilvánvalóan az lesz a csúcspontja, amikor az ősellenség Krisztus képében jelenik meg, visszatérését is meghamisítva. (Ennek a hitetésnek az elfogadását készíti elő a keresztény világban a végső események bibliai kijelentéseinek átértelmezése, elhomályosítása, valamint a különböző „jelenések” egyre gyakoribbá válása. A mohamedán hitben pedig éppen ilyen formában, prófétaként várják Jézus visszatérését, mert hitük szerint egyesítenie kell a különböző vallásokat.)

Gondoljuk át, hogy ezek közül a sátáni megtévesztések közül melyek valósultak már meg? Tapasztaltuk-e személyes életünkben vagy környezetünkben e csalások hatásait?

Mi a jelentősége annak, hogy Jézus Krisztus többször is visszatér beszédében a hitetések veszélyére, és hogy „ha lehet, a választottakat is” megtévesztik ezek a jelenségek?

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen, s lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság kezdete.” (Mt 24,6–8)

 A társadalomban és a természetben egyaránt megjelennek az összeomlás jelei, amelyeket mindenki érzékel, és a vég érzetét kelti az emberekben, de Jézus hangsúlyozza, hogy ez még nem a vég, hanem a kezdet: az egyre mélyülő nyomorúság, a végső hanyatlás és káosz kezdete.

 

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket, s gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, elárulják egymást, és gyűlölik egymást.” (Mt 24,9–10)

 

Itt burkoltan megjelenik egy másik jövendölés: 1Thess 5,1–3. Amikor úgy érzik, hogy megvan a megoldás, sikerül úrrá lenni a fenyegető problémákon, akkor az összefogás, a közös, emberi erővel elérhető jövőkép (lásd a jelképes Babilon jelentése, vö. Dn 3., Dura mezeje, az aranykép imádása) kiindulási alap arra, hogy az ebből kimaradókat, a másként hívőket üldözzék. Gondoljunk bele a kijelentés súlyába: gyűlöletesnek lenni minden nép előtt – lesz közös nevezője az emberiségnek, és ez nem lesz más, mint a gyűlölet, amely kifejezetten Krisztus követői ellen irányul. Ezt kell majd megélnünk és elhordoznunk.

 

„Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,14)

 

Addig nem zárulhat le a történelem, míg az utolsó élő nemzedék minden tagjához el nem jutott az evangélium, abban a formában, ahogyan azt a hármas angyali üzenet (lásd az előző tanulmányt) tartalmazza, a végidő emberének szükségletéhez szabottan.

Ez az üzenethirdetés kiterjedt voltát tekintve különbözni fog minden korábbitól, meggyőző erejében pedig csak a pünkösdihez lesz mérhető, és azt felül is múlja. Mindez olyan körülmények és küzdelmek közepette történik majd, amelyről Jel 13. fejezete szól. Ezután, ekkor már eljöhet a vég.

 

„Jaj a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futásotok ne télen legyen, se szombatnapon: mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24,19–22)

 

Ez a bűn történelmének végstádiuma, az abszolút mélypont. A bűn tombolásának és Isten fenyítő ítéleteinek minden és mindenki áldozatul esne, ha Isten nem pecsételte volna el az övéit, és rájuk tekintettel meg nem rövidítené ezt az időszakot. Ez az a szakasz, amikor Isten a hét csapással büntet (Jel 16. fej.), amikor a gonosz erői szétesnek, és egymás ellen fordulnak (Jel 17,13–17; 18. fejezet).

 

A teljes összeomlást követően már csak a lezárás következik, Krisztus dicsőséges visszatérése:

„…de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok… Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak, és az egek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24,22. 29–31)