Vallásosság ma: A ma emberének vallásossága

 A vallásosság koronként más és más arcot ölt. Ma főleg az alábbi négy világnézeti "izmus" jellemzi.

 a) Spiritualizmus - egyéni szellemi éhség közösség - formáló erő nélkül

Manapság az emberek inkább először is inkább a "spiritualitásra" hajlanak. Nagy igényük van a "szellemi dolgokra" vagy élményekre, de csak "a maguk módján":

"Én is hiszek, de nem tartozom semmiféle egyházi szervezethez." Mintha a hit közösségi megélése nem lenne lehetséges vagy szükséges, vagy az egyéni hit számára értéktelen, sőt akadály lenne.

"Nem vagyok vallásos, de sokat foglalkozom szellemi dolgokkal." Mintha a szellemi dolgok megtapasztalásában a "vallásos" keretek (közösség, hitvallás, intézmény) értéktelenek vagy akadályok lennének.

 

b) Szinkretizmus - tolerancia az elvtelenség tévútján

A templomtól, gyülekezettől egyre inkább elmaradó emberek szemlélete többnyire az egyházban való csalódottságból (képmutatás, bizarr dolgok), illetve az egyház nem ismeréséből fakad (előítéletek, félreértések). A második, manapság tipikus elem a vallásos, spiritualitás elemek egyéni kevergetése, az ún. vallási szinkretizmus:

"Lényegében minden vallás ugyanabban az Istenben hisz, ezért inkább nem vitatkozni kellene, hanem egymást szeretni." Mintha a különféle istenképeket közös nevezőre lehetne hozni (kellő felületességgel lehet), és mintha egy a többit kizáró istenkép híveként nem lehetne szeretni a más vallású embert.

"Én is keresztény vagyok, de hiszek a reinkarnációban is." Mintha a bibliai világnézet elfogadása nem járna együtt nem bibliai világnézetek elutasításával.

 

c) Individualizmus - az én körül forgó hit

A mai tipikus hozzáállás harmadik eleme a bármiféle kötelezettségvállalásra való készség hiánya és a külső tekintélytől való félelem:

"Ezt én is mind hiszem, de minek járjak gyülekezetbe?" Mintha az egyháztagság nem egy élő szervezethez, Krisztus Testéhez való tartozást jelentené, hanem csak egy olyan világnézet vallását, amelyet történetesen sokan mások is hisznek (és ők az ilyenikusok, olyanátusok vagy amolyanisták).

"Minden héten máshova járok prédikációt hallgatni. Megvannak a kedvenc lelkészeim." Mintha a hívő amolyan fogyasztói keresztény módjára igénybe vehetné az ingyenes lelki szolgáltatást, csak kapva, de sosem adva.

"Az egyház tagja vagyok, de nekem ne mondják meg, mit higgyek!" Mintha a keresztény egyház nem a Biblia üzenete körüli közösség lenne, és mintha ennek az üzenetnek a tanítása emberi ötlet lenne, és mindent gondolkodás nélkül vagy kényszerítő körülmények között kellene átvenni.

 

d) Bibliai analfabétizmus - legendákban elvesző érdeklődés

A negyedik fontos elem, hogy az előző évszázadokhoz képest az emberek nagyon keveset tudnak a Biblia valódi tanításáról és a keresztény hit működéséről:

"A Biblia tele van tévedésekkel!" – Mondanál egyet? – "Ő, izé…"

"Jézusnak is voltak feleségei és gyerekei, nem?" Mintha a moziban a tényeket közölnék, és Jézus élete, üzenete nem érdemelne legalább annyi tanulmányozást, mint egy autóvásárlási szerződés.

"A Bibliában is benne volt a lélekvándorlás, csak később kiollózták." Mintha a dokumentált történelemnek nem lenne jelentősége, és holmi legendákra kellene építeni a hitet.

Vallásosság ma: Krisztus várók vagy eljövetelvárók?

 A hit és cselekedetek feszültsége a Krisztus várásban.

”. 80- as évek vége amikor első alkalommal találkoztam adventistákkal, és szóba kerültek a végidei próféciák. Végidő. az elmúlt években sokszor visszatért ez a kérdés. 

Azóta 40 év eltelt, , és még mindig várakozunk. Valós eseményt várunk? Hogyan ápolhatjuk a bizonyosságot? Legtöbben régen abbahagytuk a számítgatást, de továbbra is az apokaliptikus izgalmak esetleges ránk gyakorolt hatása alatt gondolunk a második adventre. Ez alatt azt értem, hogy továbbra is a külső bizonyítékok mindenhatóságára esküszünk. A második advent rohamos közeledését véljük felfedezni minden vallási, politikai, gazdasági, társadalmi vagy környezeti eseményben.

A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az Úr eljövetele vagy adventje fogalom sokoldalú és egymással szorosan összefüggő jelentéséből csak egyet vagyunk hajlandók figyelembe venni, nevezetesen Jézus Krisztus fizikai visszatérését. Pl. A kéz érintése nélkül leszakadó kőről beszélve nagyon fontosnak tartjuk azt hangsúlyozni, hogy itt nem arról az Isten országáról van szó, ami Jézus földi szolgálatával eljött. Értem én, hogy a kereszténység nagy része ezzel a magyarázattal próbálja elmismásolni a második advent valóságát. Ugyanakkor az ilyen mondatok tovább erősítik azt a magatartást, hogy nem Krisztus várásra, hanem eljövetelvárásra összpontosítunk. Másokat viszont egyre inkább arra késztetnek, hogy feladják a várakozást. Belefáradtak a sok-sok hamis jósolgatásba.

2. A második advent várása körüli lelkesedés folyamatosan hullámzott a kereszténység kétezer éve alatt. A felfokozott érdeklődést leginkább a félelem és számítgatás motiválta. Ugyanakkor ezekben a hullámokban mindig benne volt az Úr keze és sokan őszinte hitre és bizonyosságra jutottak. 

Az adventvárás kapcsán egy sajátos, visszatérő mintával találkozunk. Röviden így írható le: egy őszinte tapasztalat és egy félreértésen alapuló elképzelés keveréke. Néhány rövid példa:

Az apostolok várták Jézus visszatérését, hiszen személyesen Tőle kapták az ígéretet. Bár azt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett” (ApCsel 1:7), mégis nagyon lassan értették meg a helyes várakozás igazi természetét. Kevés volt nekik az első csalódás, amikor a királyság helyett a kereszttel találkoztak.

Advent úttörőink átmentek egy nagy csalódáson őszinte hitük és Istennel szerzett valódi tapasztalatuk ellenére. De ez nem volt elég nekik, továbbra is próbálkoztak. George Knight leírja, hogy számos kísérletük volt még az advent idejének kiszámítására. Pl. Joseph Bates 1850-ben ezt írta: „A hét vércseppről az arany oltáron a kegyelem trónja előtt teljes szívvel hiszem, hogy az élő szentek vizsgálatának az időszakát jelképezi a szentek szentjében.” Ennek alapján kijelentette, hogy az advent előtti ítélet hét évig tart, így Krisztus 1851 októberében fog visszajönni. 

3. Ellen White hónapokkal a várt esemény előtt ezt írta: „Az Úr megmutatta nekem, hogy a harmadik angyal üzenetének haladni kell és hirdettetnie Isten szétszóródott gyermekei között, és ez nem lehet idő függvénye, mert nem lesz több időmeghatározás. Láttam, hogy egyesek hamis izgalmat keltenek azzal, hogy időpontokról prédikálnak; mégis a harmadik angyal üzenete erősebb lehet, mint az időmeghatározás. Láttam, hogy ez az üzenet megáll a saját lábán, és nincs szükség időmeghatározásra a megerősítéséhez, és nagy erővel fog terjedni elvégezve a munkáját.” R&H 1851. július 21. Máig sem fogadta meg mindenki ezt a tanácsot.

1989-ben egyik akkoriban nyugdíjas – azóta elhunyt – lelkészünk keresztül kasul járta az országot azzal az üzenettel, hogy Jézus ugyan azt mondta, hogy   

„azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja” (Mt 24:36), de az évet tudhatjuk.    Ezt a témát a végtelenségig lehetne folytatni az utóbbi évek gyalázatos, mégis sokakat izgalomban tartó példáival is.

A nevezett és névtelen úttörőinket és kortársainkat tévedéseik ellenére is őszinte hívőknek tekintjük. Azt jelenti ez, hogy mindegy hogyan várakozunk és mindegy hogyan prédikálunk? Semmiképpen sem! Isten szeretné, ha végre tanulnánk elődjeink hibáiból. Radikális szemléletváltásra van szükségünk az advent várása kapcsán. Az örökség ápolása nem lehet a hibák ismételgetése.

(4) Így jutottunk el az általam választott témához. Krisztus várók vagy eljövetelvárók? A hit és cselekedetek feszültsége a Krisztus várásban. 

A címben mindjárt világossá akartam tenni a dilemmát: egy személyt várunk vagy egy eseményt? Krisztus várók vagy eljövetelvárók vagyunk? Miért nem mindegy? A Krisztus várás VALAKIRE összpontosít, míg az eljövetelvárás VALAMIRE, egy eseményre.

Nem könnyű kilépnünk saját árnyékunkból. Azt gondolhatjuk, hogy az adventmozgalom kiindulópontja egy prófécia-alapú számítgatás volt. Valóban? Ha ez igaz lenne, nincs menekvés. Hitelt vesztett, zátonyra futott közösség vagyunk. 

Ha igaz lenne, akkor az apostoli egyházra is igaz lenne, hogy egy földi királyságot váró, számítgató mozgalom volt. Mint ilyen, már az elején hitelt vesztetté vált volna. De egyáltalán nem ez történt. Az adventmozgalommal sem ez történt.

Az apostoli egyház Jézus ígéreteinek alapján álló, valós tapasztalatok által éltetett reményteljes mozgalom volt. Pontosan ez igaz úttörőinkre is. Jézus ígéreteinek alapján állva szereztek valós tapasztalatokat, amelyek reményt és mély elkötelezettséget kölcsönöztek számukra. Mindkét esetben igaz az is, hogy keveredett bele némi emberi számítgatáson alapuló várakozás. 

5. Miért keveredett bele? Miért van sokszor ma is benne ez az emberi számítgatás, félelem, spekuláció és időleges nekibuzdulás? Egyszerűen azért, mert soha nem szűnt meg teológiánkban a kettősség: miszerint az üdvösség alapja hit és cselekedetek. Ahogy a felvezetőben olvashattátok, az adventhívők gondolkodási mintáiba mélyen be vannak ágyazva olyan kifejezések, mint „megtartani a törvényt/a szombatot”, „gyülekezetbe járni”, „tizedet fizetni”, „Jézus eljövetelét várni” stb. Ezek a kifejezések az emberi cselekedetekre fókuszálnak és tőlünk teszik függővé Isten munkáját. Úgy állítják be a dolgokat, hogy minden a jövőben dől el. Ha eléggé jó leszel, akkor neved az élet könyvében marad. Fontos a hit, de azt is mi tesszük, és még fontosabb, hogy legyenek cselekedeteink és óvjuk meg magunkat a bűntől.

Miért választotta Jézus Júdást

 ...ha tudta, hogy elfog veszni?

 Isten az akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Ezért nem csak azokat hívja el az igaz életre, akikről előre tudja, hogy üdvözülni fog, hanem másokat is. (Szentírás szerint Isten tudja, ismeri előre az ember szabad választásai nyomán kirajzolódó döntéseit, és nem pedig előre elrendeli azokat!) 

„Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”(Máté:22/14)

Azonban azokat nem hagyja magukra, akikről előre ismeri, hogy nem fogják, mert nem akarják a szeretetés az önzetlenség útját választani. Isten eljárásaiból kitűnik, hogy nem közömbös az elveszett sorsa iránt.

Megváltozásuk érdekében mindent megtesz értük, semmilyen körülmények közt sem mond le róluk. Jézus bizalommal fogadta magához, Júdás azonban nem tért meg, lelkileg nem született újjá, pedig elengedhetetlen volt a szívbéli átalakuláshoz. Értelmileg felfogta az igazságot és lelkesedett is érte, de nem tudott teljesen azonosulni vele. Az újjászületésben az ember logikája, gondolkodásmódja, életfeltétele is megváltozik. A becsvágy, az önérdek eltűnik. Megszületik az emberben az igazi hit, amely által azonosulni tud Isten elgondolásával, lelkületével, szeretettörvényével. Szíve mélyéből átadja magát Teremtőjének. Júdásnál ami későbbiekben kiderül, ez nem történt meg. Indítékai emberi elképzelései nem változtak meg gyökeresen.