2023. március 22., szerda

Sámson hatalmas testi erőt kapott az Úrtól

 


Józsué halála után bírák vezették Izráelt egészen az i.e. XI. századig. Közülük az egyik legismertebb Sámson, aki akkor született, amikor a nép erkölcse a mélypontra süllyedt annak következtében, hogy nem hajtották végre a kánaániták kiűzésére adott parancsot. Kezdték bálványaikat imádni, egyéb szokásaikat követni!

Sámson születését mennyei követ adta hírül. Szülei a fiút Istennek szentelték, és ennek jeléül haját nem vágták le. Hatalmas testi erőt kapott a Mindenhatótól, hogy általa megszabadítsa hazáját az ellenségtől. Felnőtt korában azonban visszaélt ezzel az adománnyal. Szabad folyást engedett indulatainak, ösztöneinek, és sokszorosan megsértette fogadalmát.

A filiszteusok városaiba járt, ahol kétes hírű nőket látogatott. Sőt, az Úr tiltása és szülei figyelmeztetése ellenére feleséget is választott a filiszteusok leányai közül (V.Móz. 7:3).

Egyszer az úton egy fiatal oroszlán támadt Sámsonra. Megragadta és hatalmas erejével kettéhasította. Később arra járva látta, hogy az állat tátott szájába méhek telepedtek és mézet gyűjtöttek. Az esküvőn a filiszteusok bosszantására találós kérdésbe rejtette e furcsaságot. Ha nem jönnek rá a megoldásra, akkor harminc inget és ugyanennyi felöltő ruhát kell fizetniük! – szólt a feltétel.

Így hangzott a kérdés: „Az evőből étek jött ki, s az erősből édes jött ki” (Bír. 14:14), mi az? Azok három napig próbálkoztak sikertelenül. Szorult helyzetükben Sámson menyasszonyához fordultak, aki fenyegetésükre addig nyaggatta vőlegényét, míg kiszedte belőle a megoldást és elárulta népének. Rászedett „hősünk” éktelen haragra gerjedt. Elment, agyonütött harmincat közülük, és elhozta ruhájukat, hogy így fizesse meg tartozását.

A filiszteusok sem maradtak adósok. Mire Sámson visszatért, feleségét már más férfinak adták. Erre ő bosszúból egy csomó rókát összefogdosott, farkukat meggyújtotta, és vetéseikbe engedte. Azok viszont erre – barbár módon – tűzön megégették hitvesét annak atyjával együtt. Sámson további borzalmas dolgokkal válaszolt: egy szamár állkapcsával agyonvert ezer embert – Ezzel azt akarta megmutatni, mégha ellenségei csapdájába kerül is, képes sértetlenül elmenekülni.

Törvényszerű végzetét egy filiszteus nő, Delila iránti szerelme okozta, aki addig gyötörte, amíg elárulta titkát: ha a haját – Istennek szenteltsége külső jegyét – levágják, akkor elhagyja ereje. Sámson ekkor átlépte azt a határt, amin túl Isten már nem segíthette kegyelmével. Egy éjszaka Delila az ölében alvó Sámson haját jó pénzért lenyírta, és így kiszolgáltatta ellenségeinek. Azok megvakították, rabságba hurcolták, és ott a fogházban őröltettek vele. A börtönben őszintén megbánta Isten és népe ellen elkövetett bűneit, eltékozolt életét. 

A filiszteusok nagy ünnepet rendeztek Dágon isten tiszteletére. Elővezették foglyukat, s unszolták a vak férfiút, hogy játsszék előttük. Csúfolták és Izráel Istenét gyalázták, a magukét pedig dicsőítették! Sámson a házat tartó oszlopokhoz vezettette magát és az Úrhoz kiáltott, hogy utoljára adja vissza erejét. A Mindenhatótól nyert új erővel kiszakította az oszlopokat a helyükből (a kép jobb szélén látható). Az összedőlt épület maga alá temette Sámsonnal együtt a filiszteusok nagy tömegét is! Bár élete java részét eltékozolta, de az Úr mégis az ő keze által kezdte megszabadítani Izráelt az ellenség hatalmától. 

Sámson - Az Ószövetség a művészetekben - Biblia

 

 


Lelkek kiáltása az oltár alól


 Az ötödik pecsét jelenetében azt láttuk, hogy Isten elnyomott népének a kiáltása jelképezi a történelem összes hűségesének szavát. A hűségeseket úgy mutatja be az Ige mint az oltár alól Istenhez kiáltó lelkeket, akik igazságért és igazolásért esedeznek: „Uram… meddig?” (Jel 6:10) – kérdezik. A mennyből bátorítás hangzik, hogy várjanak, mert eljön a nap, amikor az Úr megítéli azokat, akik bántották őket. Jel 6:15-17 bemutatja, hogy Jézus visszatér a földre és ítéletet hoz azokra, akik gonoszul bántak hűséges követőivel.

Az ötödik pecsét jelenete Isten szenvedő népének a tapasztalatait mutatja be a történelem során, Ábel idejétől kezdve addig, amíg az Úr végül elítéli és megbosszulja „az Ő szolgáinak vérét” (Jel 19:2). Isten szenvedő népének erősnek kell maradnia, hinnie kell, hogy Ő meghallgatja az imáikat!
A fenti témáról Jozsef Szilvasi (1) Facebook

Népirtás Jerikónál?



Mi történt Jerikónál? Népirtást vagy istenítéletet hajtott végre a zsidó nép Isten 
utasítására?

Miért ölték meg a gyermekeket? Van-e különbség az ószövetség és az újszövetség Istene között? Az egyik szigorú, harcos, az embert ölésre bátorítja, míg a másik szerető, irgalmas, és még az emberi haragot is elítéli? Ugyanarról az Istenről beszél a Biblia? Mi is történt valójában a zsidó nép honfoglalásakor, mely a bibliai időrend szerint az i.e. XV–XIV. század fordulóján ment végbe és néhány kánaáni nép ítéletszerű elpusztításával végződött? Többen ugyanis népirtásnak nevezik az említett eseményt, és az ókori zsidó nép kegyetlenségére hivatkoznak. Mások Isten parancsolatának állítják be az ítélet végrehajtását, és Isten szuverenitására utalva kitérnek a további következtetések elől. Mi is történt valójában? Népirtás vagy ítélet-végrehajtás? Az emberi indulat uralkodott-e el vagy az isteni parancsolat – határozottságával együtt is – gátat szabott mindenfajta önkényeskedésnek és kegyetlenségnek?
Figyeljük meg Szilvási József válaszát a fenti kérdésre. (1) Facebook
---
🎬 Hasonló videók az alábbi témában:
📽 Gyilkolás Isten parancsára? - https://fb.watch/jiKUTGxDcE/
📽 Mészárlás a Bibliában -https://fb.watch/jiKTvw95V7/
📽 Szándékos gyilkosság bünbánot nélkül - https://fb.watch/jiKQ0uAjFP/
📽 Bűnhődik-e a gyerek a szülők vétke miatt? Mi lesz a szeretett gyermekemmel? - https://fb.watch/jiKRA2Rpkj/

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...