Ezékiel 390 napig feküdt az oldalán. De miért?

Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a büntetését! Addig kell elszenvedned büntetésüket, ahány napig így fekszel. Napokban kifejezve adtam meg büntetésük éveit: háromszázkilencven nap. Így szenvedd el Izráel házának büntetését! Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg” (4-6. vers). Ezékiel tehát azt az utasítást kapja Istentıl, hogy feküdjön bal oldalán 390 napig, így szenvedve el Izráel házának büntetését. Ennyi évig voltak tele bőnnel és gonoszsággal. A 390 nap elteltével jobb oldalára kellett fordulnia – biztos jó érzés volt! -, és 40 napig feküdnie, hogy elszenvedje Júda házának büntetését. De én nem hiszem, hogy Ezékiel meg sem mozdult 430 napig! Valószínőleg minden reggel kiment arra a helyre, és ott feküdt az oldalára fordulva egy bizonyos ideig, így az arra járók jól láthatták. Ha pedig megkérdezték tőle, mit jelentsen ez, elmondta nekik, hogy miért teszi. Vagy egyáltalán nem is történt hasonló dolog, de inkább figyeljük meg Cserbik János magyarázatát a fenti kérdésre.

Mit jelent a bálványimádás?

 2Móz 20:4-6. Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. /RÚF/

Zsolt 115:4-8. A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (5) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. (6) Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. (7) Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. (8) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. /RÚF/

A lelki Babilonnal kapcsolatos problémák gyökerei ugyan mélyebbre hatolnak annál, hogy az ember egyszerűen meghajol a fából és kőből faragott szobrok előtt, de valóban van párhuzam az ókori és a lelki Babilon között, mert az utóbbi vezette be a bálványimádást az istentiszteletébe. A szobrok imádata a második parancsolat megszegését jelenti, mivel korlátozza a Szentlélek lehetőségét, hogy örökkévaló dolgokkal hasson az emberek gondolataira, Isten fenséges voltát pedig az élettelen szoborra szűkíti le. A szobrok tiszteletét a 4. században vezették be a kereszténységbe, hogy így tegyék a pogány népesség számára elfogadhatóbbá azt. Sajnálatos módon gyakran olyan szentséget, tiszteletet tulajdonítanak a szobroknak, képeknek, ami egyedül Istent illeti, ettől válik ez a gyakorlat lelkileg lealacsonyítóvá.

 White idézet: A bálványimádás és mindazok a bűnök, amelyek ebből következtek, utálatosak voltak Isten előtt. Ezért megparancsolta népének, hogy ne vegyüljön el ezekkel a népekkel, és „ne cselekedjék az ő cselekedeteik szerint”, és ne feledkezzenek meg Istenről. Megtiltotta nekik a bálványimádókkal való házasságkötést, nehogy a szívük elforduljon tőle. Éppen olyan szükséges volt akkor, mint most is, arra ügyelni, hogy Isten népe tiszta legyen, „szeplő nélkül megtartva magát a világtól” (Jak 1:27). Szabadnak kell lennünk a világ lelkületétől, mert az ellentétben áll az igazsággal és a jogossággal. Isten azonban nem azt akarta, hogy népe az önigazultság zártkörűségében éljen, kirekesztve magát a világból, semmiféle befolyást sem árasztva többé arra.

A szívek vizsgálója mindennemű bálványimádástól szeretné elfordítani népét. Isten szavának, az élet áldott könyvének kellene feküdnie azokon az asztalokon, melyek most tele vannak díszekkel. Költsétek pénzeteket olyan könyvekre, melyekből világosságot nyerhettek a jelenvaló igazságra nézve… Ragadjátok meg az Úr szavát, mint a végtelen bölcsesség és szeretet kincsét. Az Ige az az útmutató, mely megmutatja a menny felé vezető utat. Rámutat a bűnbocsátó Megváltóra, és így szól: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29) 

Még melyik parancsolatot bolygatták meg? Természetesen a negyediket, ami az imádat kérdésének a lényegét érinti. Ennek a végső krízis idején is központi szerepe lesz, amikor az a kérdés, hogy imádjuk-e azt, aki teremtette „az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék” (2Móz 20:11; lásd még Jel 14:7. És hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/), vagy pedig a fenevadat és annak képét imádjuk. 

A végső küzdelem központi kérdése a szombat. – A szombat lesz a nagy próbakő. A szombat jelzi a hűségesek és igazak, valamint a hűtlenek és törvényszegők közötti határvonalat. A szombat intézménye Istentől ered. Az önmagukat parancsolattartónak vallók, akik hiszik, hogy a harmadik angyali üzenet hirdetésének idejében élnek, fel fogják ismerni a negyedik parancsolat szombatjának jelentőségteljes helyét ebben az üzenetben. A szombat az élő Isten pecsétje. Isten gyermekei nem fogják leszűkíteni a szombat elvárásait saját kényelmük érdekében. (34. Kézirat, 1897) 

Az újjászületett ember és a két természet

 „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, amely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” Eféz. 4,22-24.

 I. A régi élet szerinti „ó-ember” Az apostol üzenetének, a mottóigének megértése érdekében először szükséges meghatározni, mit is kell az „ó-ember” fogalmán értenünk. Pál apostol három jelzővel próbálja körülírni és érthetővé tenni ezt a fogalmat. 

1.A „régi élet szerinti” cselekedetekhez kötődik 

2.„Meg van romolva”, vagyis a megromlott természetünkről beszél, amely a bűnös életmódban érzi jól magát. 

3.A „csalárdság kívánságaival” teljes. Csalárd, (álnok, kétszínű, megtévesztő, csalóka), vagyis olyan kívánságokkal teljes, amelyek álnok módon megtévesztik az embert. Ezek részben az örökölt hajlamokban jelentkeznek, részben pedig az élet folyamán felvett kívánságokban.

 A másik tény, amit világosan látnunk kell, hogy az „ó-ember” nem az anyagi, hústestünkkel kapcsolatos valami, hanem a belső emberünk része. Az Isten által teremtett embert a Biblia alapján a következőképpen lehetne felosztani az I. Kor. 4,16. alapján. "a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul."

Az Isten által teremtett ember felosztása

1.Külső ember: Folyamatosan megromlik. Fizikai természet. Fizikai test

2.Belső ember: Folyamatosan megújul. Lelki természet. Lelki test

A belső emberünket is kétfelé lehet választani

1.Ó ember: Megromlott természet szerinti élet

2.Új ember: Isten akarata szerinti élet

A kettő közötti átmenet mindig folyamatosan és fokozatosan történik, Egyik állapotból a másikba.

Az ó-emberünknek nem kell feltétlenül kapcsolatban állnia személyiségünkkel. Pál apostol szerint le lehet vetkőzni ezt az óembert, amely meg van romolva. Ha le lehet vetkőzni, akkor ez azt jelenti, hogy a személyiségünk felette áll az ó embernek, döntési lehetőséggel rendelkezik felette, el tud határolodni tőle.  

 Egy másik igeversben még határozottabban fejezi ki magát Pál: „levetkezvén az érzéki bűnök testét…” (görög - szomatosz tész szarkosz). Kol. 2,11.

 • A rómabeliekhez írt levelének pedig teljesen különválasztja és szembeállítja egymással a megromlott ó-embert és a személyiségünket. „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” Róm. 7,22-23. 

 • Ezzel Pál azt is szeretné jelezni, hogy ez a két dolog elválasztható és elkülöníthető egymástól, mármint a belső lényünknek a régi és az újjászületett állapota, ezért a régi óember a Szentlélek segítségével levetkőzhető. 

• Amikor az Isten Lelkének munkája nyomán szembekerül egymással az ó-ember és az újonnan született személyiség, akkor kezdődik az előbbi levetkőzése, amely viszont nem egy pillanat műveként történik meg, hanem egy életen át tartó folyamat eredményeként. 

 • Ezt a folyamatot nevezzük megszentelődésnek. Az ó-ember levetkőzése azért szükséges, mert mint láttuk, megromlott a csalárdság kívánságai által. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ó-ember még a jó kívánságokat is bűnös módon akarja kielégíteni. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer. 17,9. Az ó-ember levetkőzését többféleképpen is megkísérlik az emberek.

- Vannak olyanok, akik úgy szeretnék megoldani ezt a problémát, hogy a régire megpróbálják felvenni az újat. 

•E „megoldás” azonban nem kielégítő, mert így csak olyan újat vagyunk képesek felvenni, amely nem takarja el teljesen a régit, és így a magunk készítette igazság ruhánkban is mezítelenek maradunk Isten előtt. II. Kor. 5,4. (Ádám és Éva is ebbe a hibába esett az Édenben.) 

 •„Krisztus igazságossága nem köpeny, mellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök…” (JÉ, 466.) 

•„Mindazok, akik bár magukra rakják a szentély ékességeit, de nincsenek betakarva Krisztus igazságának öltözetével, az ő mezítelenségük rútságában maradnak majd.” (5T, 81.) 

-Vannak, akik saját erőfeszítéseik által kísérlik meg a kívánt változást elérni, de ezek a próbálkozások többnyire kudarccal végződnek. 

•„Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” Róm. 7,19.

-Vannak azután olyanok, akik csak bizonyos dolgokat akarnak levetkőzni.

 •Az ilyen megoldást azonban Isten nem fogadja el. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mát. 6,24. 

•Isten a teljes változás igényével áll elénk: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. II. Kor. 5,17. Pozitív és időtálló eredmény csak lehet életünkben, ha már megtanultuk Istenre bízni belső emberünk folyamatos megújítását.

 •„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” Fil 2:13)

Csak akkor mondhatjuk azt, hogy levetkőztük az ó-embert, ha a régi élet cselekedetei elmaradtak életünkből, ha már nem láthatók rajtunk, ha nincs kapcsolatuk velünk, nem tapadnak hozzánk, és ne szennyezik életünket.

 •„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.” Kol. 3,9.

 •Az ó-emberünk levetkőzése nem hajtható végre globálisan, kizárólag bűnönként tehető meg. Mindig csak azzal a bűnnel kapcsolatban, amit már felismertünk, és amitől készek vagyunk elszakadni. Az ó-ember levetése azonban nemcsak annyit jelent, mintha egy kabátot levetnénk magunkról. 

 •Egy kabátot ugyanis akkor veszek vissza magamra, amikor éppen akarom ezért Isten a bűnökkel kapcsolatos vetkőzésnél ennél sokkal többet vár tőlünk. 

 •Azt szeretné, ha az ó-embert nemcsak levetnénk, mint egy kabátot, hanem azt, hogy feszítsük is meg, „indulataival és kívánságaival együtt”. Gal. 5,24. 

•Ezzel egyrészt azt mondja, hogy az ó-emberünknek meg kell halnia, másrészt pedig azt, hogy ez a halál nem hirtelen és gyorsan következik be, hanem lassú halál lesz.

 •Ezért fogalmaz más helyen úgy az apostol, hogy „megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” Róm. 6,6. 

•Csak akkor fog megerőtelenedni bennünk a bűn teste, ha készek vagyunk megfeszíteni, vagyis halálra szánni.

(Írta: O. L.)