Mit mond a Biblia. Kellemes kikapcsolódást kívánok! Térj vissza máskor is!
2023. június 11., vasárnap
Beteljesült próféciák (Korok üzenete 1.)
A “pokol” témája a bibliába
Korábban a “pokol” témája sok népies üzenethirdetőnek kedvenc témája volt. Számunkra ma szinte érthetetlen, hogy a pokollal való fenyegetéssel, és annak minden részletében kiszínezett ijedelmével, milyen félelmet öntöttek az emberekbe. Voltak szónokok, akiknél néha egy “sikeres” pokol-prédikáció után a bolondok házába kellett vinni a hallgatókat. Mindemellett még az áhítatkönyvekben is az “örök gyötrelem” témája igen terjedelmesen volt bemutatva. Richard Baxter1 áhítatkönyvében, amelyhez az előszót egy német prelátus és alapító prédikátor írta, többek között a következőket olvassuk: “A pokolbüntetés szerzője maga Isten... A legfélelmetesebb azonban abban a kínban az, hogy örökké tart. Örökké! Ó elviselhetetlen gondolat! Ha az évek milliói tovatűnnek, azok a kínok újra és újrakezdődnek, úgy mint az első napon. Az ő halhatatlan lelkük volt az, ami vétkezett; épp ezért az ő férgük meg nem hal!.”
Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy úgy Károli, mint más fordítók által az “alvilág” vagy “pokol” szóval visszaadott “seol” (héber) és “hádes” (görög) kifejezéseknek semmi köze sincsen az istentelenek büntetőhelyével. A “seol” és “hádes” szavaknál egyetlen gondolat sem kapcsolódik tűzhöz vagy kínhoz. Ez pl. abból a tapasztalatból is kitűnik, amit Jónás szerzett, amikor egy hal elnyelte őt. “És könyörgött Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából, és mondta: nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és meghallgatott engem; a seol torkából sikoltottam, és meghallottad az én szómat.” (Jónás 2,2-3.) Az ökuménikus fordítás így adja ezt vissza: “A halál torkából kiáltottam”.
A fenti témáról Janos Cserbik beszél
2023. június 8., csütörtök
Mit jelent szüntelenül imádkozni?
Az utóbbi időben elég sok követőnket érdekli az ima kérdése. Korábban az Ámen kifejezésről beszélt Szigeti professzor, most pedig a szüntelen imádságról többen is kérdeztek. A szüntelen imádság, a Magyar Lexikon szerint: állandó és személyes kapcsolat Istennel. Hogy is lehet ezt megvalósítani a mindennapi életünkben? Sokunkban még az imádság fogalma is zavaros. Belénk nevelődött az a gondolat, hogy csak ünnepélyesen lehet Istenhez fordulni, viszont az életünk folyása annyira hétköznapi s benne oly ritkák az ünnepi pillanatok, hogy ebben a hétköznapiságban úgy gondoljuk, hogy inkább ne is imádkozzunk, hogy ne profanizáljuk az imádságot. Mert teszem azt, hogy lehessen a napi munka közben, ócska ruhában, konyhakötényben Isten elé járulni? Te hogy gondolod? Mi az imádság?
Pál szolgálata Korinthusban
„Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...
-
Sodoma pusztulása előtt különös eset történt Mamré tölgyesében. Isten megjelent Ábrahámnak, két angyal kíséretében. Amikor a pátriárka meglá...
-
2Móz 3:1-2, 5. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott...
-
Galamb Jézus a lámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miköz...
-
"Egy ember készíte nagy vacsorát - mondta Jézus -, és sokakat meghíva." (Luk 14:16) Amikor a lakoma ideje elérkezett, a házigaz...
-
„Egykor mi mindnyájan ezek között [az engedetlenek között] forgolódtunk, követve a test és a gondolatok akaratát és természet szerint a h...
-
„Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” (Zsid 13:7) , /...
-
(2Móz 19:1-8). Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. (2) Refídímből út...
-
M eggyőződésem, hogy a Szentlélek nem ad eltérő értelmezéseket! - Borzasztó is lenne, ha maga Isten kuszálna össze bennünket. Szerintem ne...
-
Amikor Isten megteremtette a földet, az tökéletes volt. Látta, „hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó” (1Móz 1:31 , ÚRK). A bűnnek, ...
-
(4Móz 14:24) . De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő ut...
