A valódi megtérés

 

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) 

„A régi természet, amely vérből és a test akaratából született, nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokat, új hajlamokat jelent. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, tettükkel a Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Amikor a magát kereszténynek valló ember megtartja régi jellemhibáit, mennyiben különbözik helyzete a világiakétól? Nem becsüli meg az igazságot, amely megszentel, nemesbít. Nem született újjá. 

A valódi megtérés megváltoztatja az örökölt és belénk nevelt rossz hajlandóságokat. Isten vallása szilárd szövet, amelynek minden szálát tapintattal, hozzáértéssel szövik. Csak az Istentől származó bölcsesség teheti tökéletessé ezt az anyagot. Sok anyag az első pillantásra jónak tűnhet, a vizsgát azonban már nem viseli el.

Így van ez sokak vallásával. Amikor a jellem szőttese nem viseli el a megpróbáltatás vizsgáját, akkor értéktelen anyagból készült. Az erőlködés, hogy új szövettel foltozzuk ki a régit, nem vezet jobb eredményre. A régi, gyönge anyag csak tovább szakad az újtól, s még nagyobb lesz a hasadás. A foltozás nem megfelelő. El kell dobnunk a régi ruhát, és teljesen újat kell vennünk. 

Krisztus terve az egyedüli biztos út: »Íme, én mindent újjá teszek.« (Jel 21,5) »Aki Krisztusban van, új teremtés az.« (2Kor 5,17) A »foltozott« vallás teljesen értéktelen Isten szemében. Ő az egész szívre tart igényt.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1101. o.)

„Jézus az életét adta értünk, és mi nem adjuk Neki legnagyobb szeretetünket, legszentebb vágyakozásainkat, legteljesebb szolgálatunkat?” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 350. o.) Maranatha

Isten törvényével összhangban

„Oktass, hogy megőrizzem a Te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.” (Zsolt 119,34) 

Újjászületésekor a szív összhangba kerül Istennel, s így összhangba kerül Isten törvényével is. Amikor ez a hatalmas változás végbemegy a bűnös emberben, átmegy a halálból az életre, a bűnből a szentségre, a törvényszegésből és lázadásból az engedelmességre és hűségre…

A megszentelődésre vonatkozó téves elgondolások az isteni törvény mellőzéséből vagy megvetéséből fakadnak, melyek kimagasló helyet foglalnak el napjaink vallásos mozgalmaiban. Ezek az elméletek hamisak, gyakorlati következményeiket tekintve pedig veszélyesek. Mivel egyetemesen támogatásra és jóindulatra találnak, ezért nagyon fontos, hogy mindenkinek világos fogalmai legyenek arról, mit tanít a Szentírás erről a témáról. 

Az igazi megszentelődés bibliai tantétel. Pál a thesszalonikabeli gyülekezethez írt levelében kijelenti: »Az Isten akarata a ti szentté lételetek.« Majd így imádkozik: »Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől.« (1Thess 4,3; 5,23) A Biblia világosan tanítja, hogy mi a megszentelődés, és hogyan lehet elnyerni. Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: »Szenteld meg őket a Te igazságoddal: a Te Igéd igazság.« (Ján 17,17) Pál azt tanítja, hogy a hívőket a Szentléleknek kell megszentelnie (Róm 15,16). Mi a Szentlélek munkája? Jézus elmondta tanítványainak: »De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.« (Ján 18,13) A zsoltáros pedig így ír: „A Te törvényed igazság.« Az Ige és Isten Lelke által feltárulnak az emberek előtt az Ő törvényében testet öltött igazságosság nagy alapelvei. És mivel Isten törvénye »szent, igaz és jó« – az isteni tökéletesség bemutatása –, ebből következik, hogy a törvény iránti engedelmesség által kiformálódó jellem is szent lesz. Krisztus az ilyen jellem tökéletes példája. Jézus ezt mondja: »Megtartottam Atyám parancsolatait.« »Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek Néki kedvesek.« (Ján 15,10; 8,29) Krisztus követőinek olyanokká kell lenniük, mint Ő – Isten kegyelme által, az Ő szent törvényével összhangban kell kiformálódnia jellemüknek. Ez a bibliai megszentelődés

Ez a munka csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének hatalma által mehet végbe.” (Revival and Beyond [Megújulás, és ami azon túl következik], 13–14. Maratatha

Sámuel: az Úr volt ővele

 Sámuel próféta az i.e. XI. században – a bírák korában – született, Éli főpapsága idején. Izráel népe a vallás és az erkölcs terén ismét mélyre süllyedt. A hívő maradékhoz tartozott Elkána és Anna, akiknek házasságát nem kísérte gyermekáldás. Anna emiatt érzett bánatát Isten elé tárta, és segítségét kérte. Az Úr meghallgatta imáját.  

Amióta az Úr először jelentette ki magát Anna fiának, Sámuel prófétai elhívását az egész nemzet elismerte. Az Éli házának szóló isteni figyelmeztetés hűséges átadása által - bármilyen félelmetes és megpróbáltató volt e kötelessége - Sámuel bizonyságát adta hűségének mint Jehova hírnöke. "...az Úr vala ővele, és semmit az ő igéiből a földre nem hagy vala esni. És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett." (1Sám 3:19-20)   

Az izraeliták, mint nemzet, megmaradtak istentelenségük és bálványimádásuk állapotában, és büntetésképpen a filiszteusok uralma alá kerültek. Ez idő alatt Sámuel bejárta az ország városait és falvait, hogy a nép szívét atyái Istenéhez fordítsa; és ez az igyekezete nem maradt eredménytelen. Miután húsz évig szenvedtek ellenségeik elnyomása alatt, Izrael "...síránkozék az Úr után". (1Sám 7:2) Sámuel azt tanácsolta nékik: "...Ha ti teljes szíveitekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a filiszteusok kezéből." (1Sám 7:3)    

A gyakorlati kegyességet és a szívbeli vallást tanították Sámuel napjaiban, amit Krisztus is tanított, amikor a földön járt. Krisztus kegyelme nélkül a vallás külső formája értéktelen volt a régi Izrael számára. Ugyanígy értéktelen a modern Izraelnek is.   

Megalapította az első prófétaiskolákat, amelyekben a próféta-növendékek együtt laktak. A próféták, mint a nép tanácsadói, mellettük álltak mindenféle ügyeikben, intve, figyelmeztetve a népet, ha Isten törvényeitől eltértek.

Sámuel fiai, Joel és Abijám méltatlannak bizonyultak apjuk örökébe lépni, ezért a vének arra kérték Sámuelt, hogy adjon királyt Izrael népének. Sámuel nem szívesen alapította meg a királyságot, de Isten tanácsára aztán Sault felkente királynak. Később, mikor Isten elvetette Sault, Dávidot kente fel Izrael 2. királyaként.