A Szentlélek a hívő életében

 Pál a beszéddel kapcsolatos bűnöket taglalja a keresztény közösségen belül. Mire figyelmezteti a hívőket azzal kapcsolatban, hogy a Szentlélek jelen van az életükben? (Ef 4:30)

 Ef 4:25-32. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. (26) Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, (27) helyet se adjatok az ördögnek. (28) A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. (29) Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (30) És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. (31) Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. (32) Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. /RÚF/

 Pál ijesztő figyelmeztetést és szívmelengető ígéretet is közöl egyszerre. Nem apró kihágásnak számító, jelentéktelen következménnyel bíró bűnök azok, amelyeket az egyházban egymás ellen követünk el: megszomorítja a Szentlelket, ha mások ártalmára használjuk a beszéd Istentől kapott ajándékát! (Ef 4:25-27, 29, 31-32)

 Ezt a komoly figyelmeztetést támasztja alá, hogy az apostol Ézs 63:10. versét visszhangozza: „Ők azonban engedetlenek voltak és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké lett, és harcolt ellenük” (ÚRK) 

 Biztató ígéretében Pál megerősíti, hogy a Szentlélek attól a naptól fogva elpecsételi a hívőket, hogy elfogadják Krisztust [Ef 1:13-14. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, (14) örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. /RÚF/], aminek a hatálya kiterjed „a megváltás napjáig” (Ef 4:30, ÚRK). Nem törékeny, hanem tartós a Szentlélek kapcsolata a hívővel. Amikor nem törődve a Szentlélek benne lakozó erejével a keresztény fegyverként használja a beszéd Istentől kapott ajándékát, a Lélek nem eltávozik, hanem megszomorodik. A hívőben akar maradni, hogy Krisztus visszajöveteléig Isten védett tulajdonaként jelölje meg. 

 Az apostol kiemeli a Szentlélek istenségét: „az Isten Szentlelkét” (ÚRK), továbbá amikor szomorkodva mutatja be Őt, hangsúlyozza, hogy a Lélek személy. [Lásd még Róm 8:16, 26-27. Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. (26) Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (27) Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért. /RÚF/ 1Kor 2:10, 13. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. (13) Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. /RÚF/ 1Kor 12:11. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. /RÚF/ Gal 5:17- 18. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (18) Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. /RÚF/]

 Óvatosnak kell lennünk, amikor a Szentháromság titkáról beszélünk! A Szentlélek egyszerre egy az Atyával és a Fiúval, ugyanakkor különálló személy is. „A Szentléleknek megvan a saját akarata és az alapján hoz döntéseket. Előfordul, hogy megszomorítják és káromolják. Az efféle kifejezések nem illenek egy erőre vagy befolyásra, hanem személyre vonatkoznak. Vajon a Lélek olyan személy lenne, mint amilyenek mi vagyunk? Nem! Véges emberi kifejezéssel próbáljuk Istent bemutatni, és a Lélek olyan, mint amilyen az ember soha nem lehet”. (Paul Petersen: God in 3 Persons – In the New Testament. Silver Spring, MD, 2015, Biblical Research Institute, 20./old.)

A bűn örvénye

A tisztaságból és szentségből az értelem nem hirtelen zuhan alá a romlottságba, bűnbe és gonoszságba. Időbe telik, hogy azok, akik az Isten képére lettek teremtve, az állati vagy sátáni szintre süllyedjenek le. Szemlélődés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrése által az ember úgy neveli az értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára… Anyi ilyen lealacsonyító gonoszságot hallanak és olvasnak, hogy az egykor gyöngéd lelkiismeret, amely borzalommal fordult el az ilyen jelenetektől, megkeményedik, és a dolgokra nagy érdeklődéssel tekint. 

Pált nem csupán a pogányok bizonyos bűnei vagy viselkedési formái aggasztják. Olyan viselkedésmintát lát, ami egyre lejjebb húzza őket a bűn örvényében. Ef 4:17-19 szakaszának középpontjában az érzékenységét elvesztett lelkiség portréját látjuk: „…elméjük hiábavalóságában [vannak]. Értelmükre sötétség borult, és tudatlanságukban elidegenedtek az Isten szerinti élettől” (Ef 4:17-18, ÚRK). Az eltompult lelkiség a forrása a tudatlanságnak, amire az igeszakasz eleje utal („amely szívük keménysége miatt van bennük, akiknek az erkölcsi érzékük eltompult”, Ef 4:18-19, ÚRK), illetve az elfajult nemi szokásoknak, amiket a szakasz vége emel ki („bujálkodásra adták magukat, és nyereségvágyból mindenféle tisztátalan dolgot elkövetnek” Ef 4:19, ÚRK). Elidegenedtek Istentől és eltávolodtak üdvözítő kegyelmétől, nem tudják, hogyan éljenek, egyre lejjebb sodródnak a bűn és a züllöttség örvényében

A valódi megtérés

 

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) 

„A régi természet, amely vérből és a test akaratából született, nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokat, új hajlamokat jelent. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, tettükkel a Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Amikor a magát kereszténynek valló ember megtartja régi jellemhibáit, mennyiben különbözik helyzete a világiakétól? Nem becsüli meg az igazságot, amely megszentel, nemesbít. Nem született újjá. 

A valódi megtérés megváltoztatja az örökölt és belénk nevelt rossz hajlandóságokat. Isten vallása szilárd szövet, amelynek minden szálát tapintattal, hozzáértéssel szövik. Csak az Istentől származó bölcsesség teheti tökéletessé ezt az anyagot. Sok anyag az első pillantásra jónak tűnhet, a vizsgát azonban már nem viseli el.

Így van ez sokak vallásával. Amikor a jellem szőttese nem viseli el a megpróbáltatás vizsgáját, akkor értéktelen anyagból készült. Az erőlködés, hogy új szövettel foltozzuk ki a régit, nem vezet jobb eredményre. A régi, gyönge anyag csak tovább szakad az újtól, s még nagyobb lesz a hasadás. A foltozás nem megfelelő. El kell dobnunk a régi ruhát, és teljesen újat kell vennünk. 

Krisztus terve az egyedüli biztos út: »Íme, én mindent újjá teszek.« (Jel 21,5) »Aki Krisztusban van, új teremtés az.« (2Kor 5,17) A »foltozott« vallás teljesen értéktelen Isten szemében. Ő az egész szívre tart igényt.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1101. o.)

„Jézus az életét adta értünk, és mi nem adjuk Neki legnagyobb szeretetünket, legszentebb vágyakozásainkat, legteljesebb szolgálatunkat?” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 350. o.) Maranatha