A csüggedéstöl a reménységig

 

Valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, mintha Isten nagyon távol lenne tőlünk. Ugyan ki ne gondolt volna valamikor ilyesmit: Hogyan történhetett ez?

A zsoltárírók emberek voltak, mint mi, és bizonyára velük is megesett hasonló. Időnként valóban a saját bűneink miatt kerülünk bajba, máskor azonban annyira igazságtalannak tűnik a helyzet. Úgy érezzük, hogy nem azt érdemeljük, ami velünk történik. Ki ne tapasztalta volna már ezt?

Zsoltár:1-6. A karmesternek: Dávid zsoltára. (2) Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? (3) Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? (4) Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! (5) Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! (16) Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem. /RÚF/ 

„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem?” (Zsolt 13:2) Mégis ki ne értené meg ezeket az érzéseket, ha mégoly helytelenek is? (Elfeledkezik e valaha Isten bármelyikünkről?)  

 Nem hozza meg a kívánt eredményt, ha egyszerűen csak elismételjük a Zsoltárok szavait anélkül, hogy komolyan megértenénk azok jelentését. A Zsoltárokkal imádkozva kérnünk kell a Szentlelket, hogy segítsen a zsoltár által javasolt módon cselekedni. A Zsoltárok Isten Igéjének részét képezik, átformálják a hívők jellemét és tetteit, nem pusztán információt közvetítenek. Isten kegyelméből az ígéretei láthatóvá váltak a hívők életében. Vagyis engedjük, hogy az Ige Isten akarata szerint formáljon át bennünket és egyesítsen Krisztussal, aki tökéletesen bemutatta Isten akaratát! Isten Fiaként Ő maga is imádkozott a Zsoltárokkal.  

Mikor teljesen Istennek adod át magad, mikor összetörve zuhantál Jézusra, olyan győzelem lesz a jutalmad, melynek még sosem tapasztaltad meg az örömét. Amikor tisztánlátással vizsgálod fölül a múltat, fölismered, hogy épp amikor egész életed bizonytalanság és teher volt, Jézus akkor volt hozzád közel, akkor törekedett a világosságra vezetni téged. Mennyei Atyád melletted állt, és kimondhatatlan szeretettel hajolt föléd. Javadra vitt téged a gyötrelembe, amint az aranyfinomító egyre tisztogatja a becses ércet. Mikor azt képzelted, hogy elhagyatott vagy, akkor is közel állt hozzád, hogy vigasztaljon és támogasson. Ritkán látjuk úgy Jézust, amint van, és sosem fogadjuk olyan készségesen a segítségét, mint amilyen készségesen Ő akar segíteni rajtunk. – Bizonyságtételek, 4. köt., 220./old.

Sátán a füledbe súghatja: „Te sokkal bűnösebb vagy, semhogy Krisztus megmenthetne!” Bár elismered, hogy bűnös és méltatlan vagy, mégis nekiszegezheted a kísértőnek: „Krisztus engesztelő áldozatának érdeme által Ő az én Üdvözítőm. Nem saját érdemeimben bízom, hanem a Megváltó drága vérében, amely megtisztít engem. Most is rajta csüng a gyenge lelkem.” A keresztény élete az állandó, élő hit élete legyen. A megingathatatlanul erős hit hoz békét és biztonságot. – Üzenet az ifjúságnak, 111-112./old. 

A kétségbeesés zsoltára

 Zsoltárokkal imádkozva a hívő nemcsak szabadon fejezheti ki az imáját, hanem Isten mércéje szerint vizsgálhatja meg a tapasztalatát, amit az Úr jelenlétéből fakadó reménység és megerősítés elviselhetővé is tesz.

 (Zsoltár 22:1-32.) A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. (2.) Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! (3) Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. (4) Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. (5) Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. (6) Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. (7) De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. (8) Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: (9) Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! (10) Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. (11) Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. (12) Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! (13) Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. (14) Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. (15) Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. (16) Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. (17) Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. (18) Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. (19) Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. (20) Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! (21) Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! (22) Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! (23) Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. (24) Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! (25) Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. (26) Rólad szól dicsére- 7 tem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. (27) Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! (28) A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. (29) Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. (30) Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. (31) Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. (32) Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz. /RÚF/  

A Zsoltárokat imádságként elmondva a hívő új lelki magasságokba emelkedik, kifejezheti érzéseit, gondolatait, de nem marad ott, ahol éppen van. Isten előtt hagyhatja fájdalmának, csalódottságának, haragjának és kétségbeesésének terheit, bízva benne, bármilyen körülmények között is legyen.

Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét – a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit, és várja, hogy szabadulást hozzon, akkor és ahogyan jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön, mint királyok Királya és uraknak Ura. A várakozási idő talán hosszúnak tűnik, és az embert lesújtják a csüggesztő körülmények. De bizakodóan mondjuk a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát: „Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2:20) Tartsuk mindig emlékezetünkben ezt a vigasztaló kinyilatkoztatást: „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg: ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el... Az igaz ember a hite által él.” (Hab 2:3-4) – (Próféták és királyok, 387./old.)

Bizalom a nehéz időben

 Minden keresztény tapasztalt már csüggesztő körülményeket, tudja, mi a szenvedés, amikor azt kérdezi, mit tesz az Úr, vagy miért engedi meg ezt vagy azt az életében. Hasonlókat éltek át a zsoltárírók is, és isteni ihletés hatására lejegyezték a tapasztalataikat.

(Zsoltár 44:1-27.) A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye. (2) Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. (3) Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. (4) Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. (5) Te vagy királyom, ó, Isten! Parancsodra megszabadul Jákób. (6) Általad verjük le ellenségeinket, neved segítségével tiporjuk el támadóinkat. (7) Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem. (8) Te segítesz meg ellenségeinkkel szemben, gyűlölőinket te szégyeníted meg. (9) Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.)

 (10) Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel. (11) Megfutamítottál az ellenség előtt, gyűlölőink kifosztottak bennünket. (12) Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé. (13) Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte. (14) Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk. (15) Szóbeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják miattunk a nemzetek. (16) Mindennap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat (17) a gyalázók és a káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt. (18) Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. (19) Szívünk nem szakadt el tőled, lépteink sem tértek le ösvényedről. (20) Pedig a sakálok tanyájára űztél minket, és a halál árnyékát borítottad ránk. (21) Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna fel kezünket, (22) nem vette volna-e észre Isten? Hiszen ő ismeri a szívnek titkait. (23) Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. (24) Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! (25) Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket? (26) Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. (27) Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból! /RÚF/  

Zsoltárválasztás általában kizárólag a közösségi imáinkban kifejezett hangulatokat és szavakat tükrözi. Ez a szűkítés lehet annak a jele, hogy talán nem vagyunk képesek szembenézni az élet sötét valóságaival, esetleg kényelmetlenül érintenek. Talán néha úgy érezzük: Isten nem bánik velünk igazságosan, amikor szenvedés sújt le ránk, viszont nem tartjuk helyesnek, hogy hangot adjunk az efféle gondolatoknak az istentiszteleteken, sőt még egyéni imánkban sem. Vonakodásunk oda vezethet, hogy nem értjük meg az istentisztelet lényegét. Gyakran benne maradunk a saját érzelmeink általi megkötözöttségben, ha nem mondjuk el Istennek őszintén, nyíltan az érzéseinket és a nézeteinket imában. Így elzárkózunk a bizalomtól, amikor Istenhez fordulunk. Zsoltárokkal imádkozva biztosak lehetünk abban, hogy nem kell cenzúráznunk a saját szavainkat és az érzéseinket sem kell letagadnunk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk. A 44. zsoltár példának okáért segíthet a hívőknek szabadon és megfelelő módon kifejezni, hogy mit tapasztalnak, amikor ártatlanul szenvednek. A Zsoltárok imaként való elmondása segít az embernek tapasztalni a szólás szabadságát. Olyan szavakat ad az Ige, amelyek talán eszünkbe sem jutnának, vagy ki sem mernénk mondani azokat. „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát” (Zsolt 44:19-20). Azonban figyeljük meg, hogyan kezdődik a 44. zsoltár! Az író arról beszél, milyen nagy dolgokat tett népéért Isten a múltban, tehát kifejezi: Istenben bízik, „nem az íjamban” (Zsolt 44:7, ÚRK). Ennek ellenére is érte baj a népet. A panaszok és sirámok listája hosszú, fájdalmas. Azonban mindeközben a zsoltáros Istenhez kiált szabadításért: „ments meg minket a te kegyelmedért” (Zsolt 44:27)! Vagyis a nehézségek között is tisztában van Isten létével és szeretetével.

"Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsolt 34:8) Isten megbízza angyalait, hogy megvédjék választottait a veszedelemtől, „a dögvésztől, amely a homályban jár”, és „a döghaláltól, amely délben pusztít” (Zsolt 91:6). Számtalanszor beszéltek angyalok emberekkel, miként barát beszél a barátjával, és sokakat biztonságba helyeztek. Gyakran felemelte az angyalok bátorító szava a hűségeseket a csüggedésből, és magasabb rendű dolgokra irányította gondolataikat. Így vált lehetővé, hogy a hívők hitben láthatták a győzelmi koronát, a pálmaágakat, a fehér ruhákat és a győzők jutalmát: Isten ajándékát.

Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. – (Az apostolok története, 153./old.)

Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” A menny megpróbált szolgája hálával és bizalommal mondta erre: „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9-10) – (Próféták és királyok, 386-387./old.)