Konkoly a búza között

Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; de mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is." (Máté 13:24-25-26)

 A példázat Isten országáról és a megváltás munkájáról szól. Ezt a munkát Isten az egyház által végzi. Jóllehet a Szentlélek az egész világon jelen van, és mindenütt munkálkodik az emberi szívekben, de a gyülekezetben kell növekednünk, és az aratás idejére beérnünk.

"Aki a jó magot veti, az az embernek Fia ... a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai." A jó mag azokat jelképezi, akiket Isten Igéje: az igazság szült. A konkoly azt a csoportot példázza, amely a tévelygés, a hamis elvek megtestesítője, gyümölcse. "Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög." Sem Isten, sem angyalai soha nem vetnek egyetlen olyan magot sem, amely konkolyt terem. A konkolyt mindig Sátán - az Isten és ember ellensége - veti.

Krisztus szolgáit elkeseríti, ha észreveszik, hogy a gyülekezetben álhivők keverednek az igazak közé. Szeretnék megtisztítani a gyülekezetet. A gazda szolgáihoz hasonlóan kiszakítanák a konkolyt. De Krisztus ezt mondja nekik: "Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig."(Máté 13-29)

Krisztus világosan megmondta, hogy a köztudottan vétkezőket ki kell zárni a gyülekezetből; de a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkeresztényeknek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen eseteknek, akiket Krisztus magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog Isten elmarasztalni, aki ma hivőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás a kegyelemidő vége.

Krisztus példázata nem mások elítélésére és kárhoztatására tanít, hanem alázatra, és arra, hogy ne bízzunk önmagunkban. Nem minden mag jó, amit a földbe vetnek. Az a tény, hogy valaki a gyülekezet tagja, még nem bizonyítja kereszténységét.

Az éretlen, zöld konkoly kalásza nagyon hasonlított a búzáéhoz. Amikor azonban a szántóföld már fehérlett az aratásra váró kalászoktól, az értéktelen gyomnövények nem hasonlítottak a teli, érett kalászok súlya alatt hajladozó búzához. A kegyességet színlelő bűnösök egy ideig keverednek Krisztus igaz követőivel, és Sátán számít arra, hogy a kereszténység látszata sok embert megtéveszt. De a világ aratásakor semmi hasonlóság sem lesz a jó és rossz között. Lelepleződnek azok, akik a gyülekezet tagjai lettek ugyan, de nem léptek közösségre Krisztussal. 

Isten hagyja, hogy a konkoly a búza között nőjön, és élvezze a napsugár és az eső áldásait. De az aratáskor "megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja Őt" (Mal 3:18). Krisztus maga dönti el, hogy ki méltó a mennyei családhoz. Szavaink és cselekedeteink alapján ítél meg minket. A hitvallásnak semmi súlya sincs a mérlegen. Jellemünk dönti el örök sorsunkat. (E.G.W)

A szombat, helyesen értelmezve

Ha a nem jársz kedvteléseid után a szombat napján, az én szent napomon, ha a szombat napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az Úr maga mondja ezt” (Ézs 58:13–14).

Azonosságunk jele Az egyik áldás, amely valóban fontos az emberi élet számára, a szombati pihenés. A szombatnap emlékeztet bennünket eredetünkre és arra, hogy Isten a Teremtőnk "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt."(2Móz 20:8–11). Emellett Isten kegyelméről is tanúskodik, mint szerető Megváltóról, aki megszabadította népét a rabszolgaság terhétől "Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, amiképpen megparancsolta néked az Úr, a te Istened. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad;És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad." (5Móz 5:12–15). Mint ilyen, a szombat megünneplése emberi azonosságtudatunk erőteljes jele. Ez az identitás nem a gazdasági sikerből vagy a termelékenységünk szintjéből ered. Azonosságunkat az sem határozza meg, hogy munkaadók vagy munkavállalók vagyunk-e. 

A szombat Isten meghívása, hogy benne megpihenjünk és élvezzük azt, amit kegyelmesen biztosított. A szombat, helyesen értelmezve, a rohanás nélküli nyugalom gyakorlása. Arra tanít minket, hogy pihenjünk meg a rohanástól, a teljesítménykényszertől és a megvalósítástól. Ez a szívem és az elmém heti kijelentése arról, hogy Isten fontosabb, mint a teendőim listája és a teljesítményem. Elismeri az értékrendem eltolódását, és láthatóvá teszi a hűségemet. A szombat lehetővé teszi számomra, hogy lelassuljak és megpihenjek Isten jelenlétében. Engedi, hogy élvezzem az Ő ígéretét, hogy Ő elég számomra. Bár az, hogy szombaton nem veszünk részt világi üzleti tevékenységekben, fontos kifejezése az Isten iránti hűségünknek, az Isten szeretetében és gondoskodásában való pihenés sokkal több, mint a munkától való tartózkodás. A szombati pihenés a Teremtőnkkel való tudatos és tartalmas közösségben teljesedik ki. Amikor megtanulunk megpihenni Isten kimeríthetetlen szeretetének valóságában, és amikor az Ő jósága kerül figyelmünk középpontjába, örömöt, békét tapasztalunk, és vágyat érzünk arra, hogy egész lényünkkel imádjuk Istent.

 Így a szombat örömteli és hűséges megtartása fontos jele annak, hogy kik vagyunk és kikhez tartozunk. A szombati lelkiség gyakorlása a béke, az öröm és a nyugalom pillanataival sokkal többet igényel, mint a hetedik napi munkától való tartózkodás. Ez tudatos tervezést foglal magában, amely a hét folyamán felkészít bennünket a szombati béke csúcspontjára. Mint ilyen, a szombat értelmes ellenkultúrát hoz létre, amely egy határozottan más életmódban válik láthatóvá. A szombat megvéd minket attól, hogy a fogyasztás vezéreljen bennünket. Ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy egyre többet és többet szerezzünk a hatalomért és uralomért folytatott végtelen versenyben, arra kapunk meghívást, hogy megálljunk és tiszteljük Istent, az Ő jóságát és kegyelmét. Ez szöges ellentétben áll büszkeségünkkel és önzésünkkel. A szombat megünneplésével Jézus Krisztus tanítványai leszünk, aki szokása szerint megtartotta a szombatot "És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni". (Lk 4:16). A szombat megszentelése, elkülönítése és Isten különleges céljaira szentelése segít nekünk abban, hogy arra öszszpontosítsunk, ami igazán számít a Jézussal való lelki járásunkban. A szombat nem csak egy nap, amikor aludhatunk, és nem teszünk semmit; ehelyett az egyetlen igaz Isten imádására szolgáló nap, és így értelmes jelévé válik annak, hogy életünk immár a Szentírás élő Istenéhez igazodik. (E.G.W)

"Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz"

 

„Más példázatot is mondott nékik. Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, amelyet vévén az asszony; három mérce lisztbe elegyítette, mígnem az egész megkelt.” (Mt 13:33)

A Megváltó ebben a példázatában a mennyek országát ábrázolja a kovásszal. Isten kegyelmének megelevenítő, átalakító erejét szemlélteti vele.., 

A bűnösnek el kell fogadnia Isten kegyelmét, hogy a dicsőség országába beleilleszkedhessen. A világ semmilyen kultúrája vagy iskolája nem képes a bűnbe süllyedt embert a Menny polgárává formálni. A megújító erő Istentől származik.., Amiképpen a liszttel összekevert kovász belülről kifelé hat, Isten kegyelme is a szív megújításával alakítja át az ember életét... 

A lisztbe rejtett kovász láthatatlanul megkeleszti az egész tésztát. Az igazság kovásza is titokban, csendben és állandóan alakítja a lelket. Az ember természetes hajlamait megszelídíti, és foglyul ejti. Új gondolatokat, új érzéseket, új indítékokat ébreszt benne, A jellem új mércéje tárul elé, Krisztus élete. A gondolkodása megváltozik, képességeit más irányban hasznosítja... A lelkiismerete felébred... 

Aki elfogadja Isten kegyelmét, annak szívében túlárad a szeretet Isten iránt és azok iránt, akikért Krisztus meghalt. Nem harcol az elismerésért. Kedves és figyelmes. Nem tartja sokra önmagát, de tele van reménységgel. Szüntelenül bízik Isten irgalmában és szeretetében... 

Krisztus kegyelme fékezze indulatainkat, irányítsa beszédünket! Munkájáról tanúskodik udvariasságunk, a testvérnek testvér iránti figyelmessége, a kedves, bátorító beszéd. Angyalok jelenléte érezhető az otthonunkban. Életünk kedves illatot áraszt, amely szent tömjénként száll fel Istenhez. A szeretet kedvességben, szelídségben, béketűrésben és engedékenységben fejeződik ki. Arckifejezésünk is más lesz. A bennük lakozó Krisztus fénye sugárzik azok arcán, akik szeretik öt, és megtartják parancsolatait... E változást látva, az angyalok elragadtatott örömmel éneket zengenek. A Menny örül, amikor az emberekben kirajzolódik Isten képmása. (E.G.W)