2024. március 22., péntek

Szentlélek jelképei: Galamb, víz, szél, tűz-láng, eső.

  Galamb

Jézus alámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miközben a nép csodálkozva figyelte Őt, a mennyei Atya hangja hallatszott: „Te vagy az én szerelmes Fiam; benned kedvem lelik.”

Isten angyalai lebegtek keresztségének jele felett. A Szentlélek galamb alakjában leszállt, és beragyogta Őt, és amikor az emberek nagy csodálkozással álltak ott, rászegezve szemüket, az Atya hangja hallatszott a mennyből, mondván: „Te vagy az én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm.” (Lk. 3:22) 

Víz

A Krisztustól származó élő víz nem sekélyke forrás, mely csobog egy ideig, majd kiszárad; az élő víz örök életre buzog. 

A víz gyógyulása maradandó volt. „És a víz meggyógyult, így van ez még ma is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott” (2Kir 2:22). A víz ömlött korszakról korszakra, és a völgynek ezt a részét gyönyörű oázissá tette.

 „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víz folyamai ömlenek annak bensejéből… Ezt pedig mondta a Lélekről, amelyet veendők voltak” – írja János (Jn. 7:37–39).

Sivár és terméketlen földön feltörő üdítő víz, amely virágzóvá teszi a pusztaságot és új életet ad a szomjazónak – az isteni kegyelem jelképe, amelyet egyedül Krisztus adhat. Az élő vízhez hasonlóan megtisztítja, felüdíti és megerősíti a lelket. 

Ugyanezt a képet alkalmazta Jézus a samaritánus asszonnyal Jákób kútjánál folytatott beszélgetésében: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víz kútfeje lesz őbenne.” (Jn. 4:14) Krisztus összekapcsolja a két hasonlatot : Ő a szikla, Ő az élő víz

Szél

Nikodémusnak ez még mindig zavaros volt, és Jézus a szél segítségével világította meg mondanivalóját: "A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született" (Jn 3: 8)

A szél zúgása a levelek és virágok zizegésében hallható a fák ágai között, de maga a szél láthatatlan. Senki sem tudja, hogy honnan jön és hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája is az emberi szívben. Ez a lelki folyamat éppoly kevéssé magyarázható meg, mint a szélzúgása. Van, aki egyáltalán nem tudja meghatározni megtérése pontos idejét, helyét. Amilyen láthatatlanul hozza létre az Úr a szél mozgása, éppolyan láthatatlanul gyakorol állandó hatást az emberi szívre is.

Illésnek a pusztában, amikor "megyen vala nagy erős szél, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jőve, de nem volt az Úr a tűzben sem." A tűz után pedig Isten egy "szelíd hang" által szólt a prófétához (lKir 19:11-12). Jézusnak így kellett végeznie munkáját, nem fegyvercsörgés, trónok, országok megdöntése közepette, hanem úgy, hogy az emberek szívéhez szóljon irgalmas és önfeláldozó élete által.

Tűz-láng

Tűznek a jelképe, amelyben az istentelenek örökre elégnek. fordító) „készen van a szörnyűt tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata nyújtja meg azt, mint kénköves patak.” (Ésa. 30:33) A föld felszíne megolvadt tömeghez hasonló, olyan mint egyetlen roppant nagy lángtenger. Ez az „ítéletnek és a istentelen emberek romlásának napja.” (II. Pt. 3:7)

„Mert bosszúállás napja ez az Úrnak, a megfizetés esztendeje Sionnal ügyéért.” (Ésa. 34:8)

Közönséges és szent tűz. Isten igazsága nem dicsőül meg hívő népében, mert nem ültették át lelki életükbe. A világhoz igazodnak, és a világra támaszkodnak tekintélyért. Hagyják, hogy a világ magához édesgesse őket, s behozzák a közönséges tüzet, hogy elfoglalja a szent tűz helyét; hogy munkájukban a világ mértékét üssék meg.

Isten népének tisztulása nem érhető el, valósítható meg szenvedés nélkül. Isten engedi, hogy a szenvedés, a nyomorúság tüze megeméssze a salakot, hogy elválassza az értéktelent az értékestől, hogy előragyoghasson a tisztult nemesfém. Egyik tűz után a másikon visz át bennünket, egyre vizsgálva valódi értékünket. Ha most nem bírjuk elviselni e próbákat, mi lesz velünk a nyomorúság idején? Ha a jólét vagy a balszerencse hamisságot, büszkeséget vagy önzést leplez le szívünkben, mi lesz velünk, mikor Isten mintegy tűz által próbálja meg mindenki cselekedeteit, teszi nyilvánvalóvá minden szív titkait?

Eső

A Lélek kitöltése az apostolok napjaiban a "korai eső" volt, amely dicsőséges eredményt hozott. A késői eső azonban bőségesebb lesz. Milyen ígéret szól azoknak, akik az utolsó napokban élnek?

"Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!" (Zak 9:12).

 "Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és zápor esőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn" (Zak 10:1) [8T 20-21]

Nem kell aggódnunk a késői eső miatt. Mindent tegyünk meg, hogy tisztán és a helyes oldalon tartsuk edényünket, és készen legyünk a mennyei eső fogadására, imádkozván: "Engedd, hogy a késői eső edényembe hulljon. Engedd, hogy a dicsőséges angyal fénye, amely egyesít a harmadik angyallal, rám ragyogjon; adj részt a munkában; engedd szózatodat hirdetnem; engedd, hogy Jézus Krisztus munkatársa legyek!" Így keresvén Istent, mondom néked, Ő felkészít, minden időben adván kegyelmét. - UL 283 (1891). (EGW)



2024. március 7., csütörtök

Olaj - A Szentlélek jelképe

A két olajfából az arany színű olaj arany csöveken keresztül áradt a gyertyatartó olajtartójába,majd onnan a szentélyben világító arany lámpákba. Isten szentjeitől tehát, akik az ő jelenlétében élnek, kiárad a Lélek az ő szolgálatára szenteltetett emberi eszközökbe. A két felkent küldetése az, hogy világosságot és erőt közvetítsen Isten népének. Ahogy az olajfák olaja az arany csövekbe árad, úgy szeretnék megosztani a mennyei követek is mindazt, amit Istentől kapnak. Az egész mennyei kincsestár arra vár, hogy kérjünk és elfogadjunk; és ha megkapjuk az áldást, akkor már rajtunk a sor, hogy továbbadjuk azt. Így töltődnek meg a szent lámpások, s így válik az egyház a világ fényhordozójává. (Review and Herald, 1897. március 2.)
 

 A Bibliában az olaj gyakran a Szentlélek jelképe, mint például a bölcs "Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben".(Máté 25:4) és balga szüzek "A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak".(Máté 25:8) példázatában (Máté 25:1-13).  A kenet mindig rendelkezésünkre áll a Lélek által, aki minden igazságra elvezet minket, és folyamatosan megken kegyelmével és vigasztalásával.

Mikor a mennyei kenet megérkezik hozzánk, meg fogjuk tanulni a szelídség és alázatosszívűség leckéit, melyek mindig megnyugvást hoznak lelkünknek.(Szemle és hírnök 1900 október 23)

Add át magad az Úrnak, szolgálatára való megszentelés végett. Az istenfélő példamutatás többet szól az igazság mellett, mint a legnagyobb ékesszólás, melyet nem kísér jól rendezett élet. Igazítsátok meg a lélek lámpását, töltsétek föl a Szentlélek olajával. Keressétek Krisztustól azt a kegyelmet, fölfogás-tisztaságot, mely képesít az eredményes munkásságra. Tanuljátok meg tőle, mit jelent azokért fáradozni, akikért életét adta. A legtehetségesebb munkás keveset érhet el, hacsak Krisztus nem alakul ki benne az örök élet reménye és erejeként. (Szemle és hírnök 1902 augusztus 19)

 Ne halasztgassuk az előkészület napját! Ne szenderegjünk felkészületlenül, mint akiknek nincs olaj a lámpásukban! Ne maradjunk veszélyes bizonytalanságban! Komolyan kérdezzük meg magunktól: az üdvözülendők között vagyok-e, vagy sem? Megállok-e Isten előtt? Csak akinek tiszta a keze, az tud megállni ama napon.

A gonoszság minden formája működésbe lép. Gonosz angyalok fognak össze gonosz emberekkel, s nem adják fel a végső nagy küzdelmet elkeseredett harc nélkül. A világon mindenki az egyik vagy a másik oldalon áll majd… Ébren kell lennünk, s mint okos szüzeknek, legyen olaj az edényeinkben lámpásunk számára.

Olajág 

Olyan becsvágyat ápolj, mely Istennek szerez dicsőséget, mivel a Szentlélek megszentelte. A két olajág ról áradó szent olaj égjen szent tündökléssel lelked oltárán. A két olajág szerepe jelképezi a Szentlélek leggazdagabb kiárasztását. (1904, 125. levél) (EGW)

Lámpás - Isten igéje

A Szentírás pontosan megfelel szükségleteinknek. Ez a kezünkbe helyezett lámpás, hogy a mennyei otthonba vezessen bennünket. Megmondja, hogy ha Isten örökösei és Krisztus örököstársai szeretnénk lenni, föltétlen engedelmeskednünk kell Isten utasításainak. A menny nem hagyhat jóvá semmilyen csoportot, bármi legyen is tisztségük, bármilyen magasztos a hitvallásuk, ha Istentől tiltott dolgokat gyakorolnak. Isten nem fogadhatja el azok szolgálatát, akik ugyanúgy maguknak markolók, önzők az igyekezetükben, mint az Isten dolgait nem ismerő világiak.

 Az élet megváltozik a szemléléssel. Isten igéje lámpás a lábunknak, világosság az ösvényünknek. „Szívembe rejtettem igédet, hogy ne vétkezzek ellened.” (Zsolt 119:11) Az Isten igéjével elfoglalt lélek megerősített vár lesz a Sátán ellen. Akik Krisztust teszik meg mindennapos társuk nak és benső barátjuknak, tapasztalni fogják, hogy a láthatatlan világ hatalmasságai veszik körül őket; hogy Jézust szemlélve, ők is az ő mására változnak el. Szemlélet által az isteni mintára alakulnak; jellemük meglágyul, kifinomul, megnemesül a mennyei ország számára.

Amint a nap is keletről támad és nyugatra halad az égen, fénnyel töltve be a világot, úgy lesz Krisztus igaz követője is a világ világossága. Elindul majd a világban, mint fényes, ragyogó lámpás, hogy fényt vigyen a sötétben veszteglőknek, hogy melegedjenek a belőle tündöklő sugaraktól. Krisztus mondja követőiről. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.”(Máté 5:14)

Mi a helyzetünk a világban? A várakozás idejét éljük. Ezt az időszakot azonban nem elvont szemlélődéssel kell töltenünk. A várást a figyeléssel és az éber munkálkodással kell ötvöznünk. Életünknek nem a világ dolgainak tervezése körül kell forognia, nem irányulhat rá, miközben elhanyagoljuk a személyes vallást és az Isten által megkívánt szolgálatot. Eközben nem lehetünk nemtörődömök az üzleti dolgainkban sem, de az Urat odaadó lélekkel kell szolgálnunk. A lélek lámpását meg kell tisztogatnunk, és a kegyelem olaját oda kell készítenünk az edényeinkbe a lámpás mellé. Tegyünk meg minden óvintézkedést, hogy elejét vegyük a lelki hanyatlásnak, nehogy az Úrnak napja tolvaj módjára lepjen meg bennünket. (Testimonies, V, 276.)

Isten Igéje sötét helyen világító lámpás. Amikor olvassuk, világosság árad a szívünkbe, és fényénél meglátjuk, milyenné kell lennünk.(EGW)

„Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.” (Mt 25:4)

A várakozók két csoportja [a tíz szűz példázatában] azt a két csoportot ábrázolja, amely vallja, hogy várja Urát. Krisztus azért nevezi őket szüzeknek, mert tiszta hitet vallanak. A lámpák Isten Igéjét jelképezik. A zsoltáros ezt mondja: „Az én lábamnak szövétneke a te Igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). Az olaj a Szentlélek szimbóluma.

A példázatban mind a tíz szűz kiment a vőlegény elé. Mindegyiknek volt lámpája és olajosedénye. Egy ideig nem látszott, hogy különbség van köztük. Így van ez a közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt élő egyházban is. Tagjai ismerik a Szentírást. Mindnyájan hallották, hogy Krisztus hamar eljön, és hisznek eljövetelében. De mint ahogy a példázatban történt, úgy van ma is. Várniuk kell, és ez próbára teszi hitüket. Az „Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” kiáltás sok várakozót készületlenül ér. Nincs tartalék olajuk. Hiányzik az életükből a Szentlélek… A Lélek világossága nélkül az ember nem tudja megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, és elbukik Sátán mesteri kísértései nyomán… 

Isten mindenkinek ingyen felkínálja kegyelmét… A jellem azonban nem ruházható át. Egy ember sem hihet a másik helyett. Egy ember sem adhatja át a másiknak azt a jellemet, amely a Lélek munkájának gyümölcse…

Nem leszünk készen Urunk fogadására, ha csak az „ímhol jő a vőlegény” kiáltásra próbáljuk üres lámpásainkat megtölteni… A példázatbeli okos szüzek tartalék olajat is hoztak a lámpájukhoz. Ezért az a várakozás egész ideje alatt fényben égett… Krisztus követőinek is fényt kell árasztaniuk a sötét világban. A Szentlélek Isten Igéjéből fényt sugároz, és ez a világosság átformálja annak életét, aki befogadja. A Szentlélek az emberi szívekbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja bennük Isten tulajdonságait. Krisztus dicsősége fényének, vagyis Krisztus jellemének vissza kell tükröződnie követőiben. 

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...