A Lélek világosságával

 Luther Márton élete fordulóponthoz érkezett, amikor az egyetemi könyvtárban kutatva egy nap talált egy latin Bibliát, amiről azelőtt nem is tudta, hogy egyáltalán létezik. Fejezetről fejezetre hatalmas örömmel olvasta. Lenyűgözte Isten Igéjének világossága és ereje. Mélyen belemerülve olvasta lapjait, a Szentlélek pedig megvilágosította elméjét. Érezte a Lélek vezetését, miközben a hagyomány által elhomályosított igazságok szinte életre keltek előtte. A Bibliával szerzett első tapasztalata után ezt írta: „Ó, bárcsak nekem is adna Isten egy ilyen könyvet!”

Jn 14:25-26. Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. (26) A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. /RÚF/ 

Jn 16:13-15. Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. (14) Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. (15) Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. /RÚF/ 

2Pt 1:20-21. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, (21) mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek. /RÚF/

Ezekből a versekből óriási erővel árad a bizonyosság, hogy a Biblia íróit ihlető Szentlélek bennünket is vezet a Szentírás olvasásakor. Ő az igazság isteni magyarázója. Sajnálatos, hogy ma sok keresztény kisebbíteni próbálja a Biblia természetfeletti voltát, inkább az emberi oldalt kiemelve. Mivel Sátán már nem tudja elzárni előlünk az Írást, a második legeredményesebb eszközéhez folyamodik: igyekszik elérni, hogy az emberek ne tekintsék természetfelettinek, csupán kiváló irodalmi alkotást lássanak benne, vagy ami még rosszabb: az elnyomás eszközének tartsák, amivel kontrol alatt lehet tartani a tömegeket.

 A reformátorok világosan látták, hogy a Szentírás csalatkozhatatlan magyarázója a Szentlélek, nem pedig a papok, a prelátusok és a pápák. Feljegyezték Knox János és Mária, skót királynő figyelemre méltó párbeszédét: „Mária így szólt: »Ön így magyarázza az Írásokat, Róma tanítói pedig másképpen. Kinek higgyek tehát, és ki legyen a bíró?« »Istennek higgyen, aki világosan beszél Igéje által – válaszolt a reformátor. – Azt a tanítást, ami nem az Igére épül, se az egyiktől, se a másiktól ne fogadja el! Isten Szava világos önmagában is, s ha valamelyik része sötétnek tűnik, a Szentlélek, aki soha nem szól önmagával ellentétesen, ugyanazt a dolgot világosan megmagyarázza egy másik igével úgy, hogy semmi kétség nem fér hozzá. Csak azok kételkednek, akik csökönyösen megmaradnak tudatlanságukban«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem)

Luther Márton és más reformátorok felfedezték, hogy Krisztus, egyedül Krisztus az üdvösség forrása. Luther az üdvözítő kegyelemről kezdett prédikálni, és ez vonzotta a tömegeket, az emberek hallani akarták szívből fakadó, életeket megváltoztató üzeneteit. Szavai hűs vízként felüdítették sivár életüket. A középkori egyház tradíciói béklyóba verték az embereket, megkötözték őket több évszázados rituálékkal, amelyek nem táplálták a lelki életet. Luther biblikus üzenetei a szívüket érintették, sokak élete megváltozott. Luthert teljesen lenyűgözte Isten jósága, miközben az Újszövetséget olvasta. Csodálta, hogy az egész emberiséget meg akarja menteni. Akkoriban az egyházi vezetők azt tanították, hogy a megváltás részint az ember, részint Isten munkája. Luther felfedezte, hogy Krisztus kereszthalála mindenre, az egész emberiség számára elegendő. „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő kapott. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét.” (Ellen G. White: Jézus élete.)

Isten igéje és továbbadása

 Wiclif Jánost

A Biblia volt a reformátorok hitének alapja és tanításainak lényege. Megértették, hogy „Istennek igéje… él és megmarad örökké” (1Pt 1:23). Minden szavát nagy becsben tartották. Miközben lapjait olvasták, elhitték ígéreteit, és a hitük megerősödött, bátorságuk megújult. „Így van ez Isten Igéjének minden ígéretével. Bennük Ő személy szerint mindnyájunkhoz szól, olyan közvetlenül, mintha ténylegesen hallanánk szavát. Krisztus megígéri nekünk kegyelmét és hatalmát. Ezek azok a falevelek, amelyek »népek gyógyítására szolgálnak.« (Jel 22:2, RÚF) Elfogadva, belénk ivódva, jellemünk erősségévé, az élet mozgatórugójává, fenntartójává lesznek. Semmi másnak nincs ilyen gyógyító ereje. Ezen kívül semmi sem képes azt a biztonságot és hitet adni, amely az egész ember éltető erejévé válik.” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán)

A Szentírás örömet hint a bánatunkra, reményt ad a csüggedésben, fényt hoz a sötétbe. Utat mutat, ha össze vagyunk zavarodva, bizonyossággal tölt el a bizonytalanságban, erőt a gyengeségben és bölcsességet a tudatlanságban. Ha az Igén elmélkedünk és hit által bízunk ígéreteiben, Isten életadó hatalma erővel tölt el fizikailag, értelmileg, érzelmileg és szellemileg. A reformerek gondolatait áthatotta a Szentírás. Az Igével éltek és sokan közülük az Ige miatt haltak meg. Nem közömbös, önelégült, nemtörődöm keresztények voltak, sekélyes hitélettel. Tisztában voltak vele, hogy Isten Igéjének ereje nélkül nem állhatnak ellen a velük szemben felsorakozó gonoszság erőinek.

 Wiclif Jánost fűtötte a szenvedély, hogy angolra fordítsa a Bibliát, amit aztán az átlagember is olvashat és megérthet. Mivel azonban ez tilos volt, a hitéért vizsgálat alá vonták, eretneknek nyilvánították és halálra ítélték. A perben így szólalt fel: „»Mit gondoltok – mondta végül –, kivel harcoltok? A sír szélén álló öregemberrel? Nem! Az igazsággal – azzal az igazsággal, amely erősebb nálatok, és le fog győzni titeket«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem). Wiclif halála előtti szavai beteljesedtek, Isten igazságának fénye eloszlatta a középkor sötétségét.

William Tyndale a bátorság példája a látszólag lehengerlő túlerővel szemben. Leghőbb vágya volt, hogy pontos, olvasható bibliafordítást adjon Angliának. Elhatározta, hogy az eredeti nyelvekből lefordítja a Bibliát, kijavítja Wiclif száznegyven évvel korábbi fordításának hibáit. Végül őt is letartóztatták és perbe fogták. A németországi Wormsban kinyomtatott fordításának sok példányát elkobozták és nyilvánosan elégették. A perére 1536-ban, Belgiumban került sor. Eretnekség vádjával máglyahalálra ítélték. Hóhérai megfojtották, miközben a máglyára kötözték, majd a testét elégették. A beszámolók szerint utolsó szavait nagy hévvel, hangosan mondta: „Uram, nyisd meg Anglia királyának szemét!” Isten csodálatos módon válaszolt Tyndale imájára. A halálát követő négy éven belül a Biblia négy angol fordítását adták ki. 1611-ben kinyomtatták a King James Bibliát, főként Tyndale munkája nyomán. Ötvennégy teológus dolgozott rajta, akik nagyrészt az ő korábbi angol fordításait vették alapul. Egy becslés szerint az 1611-es King James Biblia Ótestamentumának 76%-a, az Újtestamentumának pedig 83%-a Tyndale fordítása. 2011-ben volt a King James Biblia megjelenésének 400. évfordulója, akkorra már több mint egymilliárd példányt nyomtattak belőle, így világszerte több tízmillió ember életére hatott. Egyáltalán nem volt hiábavaló William Tyndale áldozata! Bármilyen nehéznek is tűntek a körülmények, Tyndale és munkatársai hitték, hogy Isten mindenképpen véghezviszi akaratát. Tyndale életének jelentősége nagy az örökkévalóság fényében. 

Életnek fája - Az igaznak gyümölcse

 A Biblia az üdvözültek örökségét országnak nevezi. A mennyei Pásztor ott az élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az életnek fája megtermi gyümölcsét minden hónapban és a fa levelei a nemzeteket fogják szolgálni. Állandó folyamok folynak ott, amelyek kristály tiszták, partjain a lengedező fák árnyékot vetnek az Úr megváltottai számára készített ösvényekre. A messzenyúló síkságok szép dombokká emelkednek, és Isten hegyei felemelik szellős ormaikat. Azokon a békés síkságokon, ama élő folyamok mellett talál otthont Isten népe, amely oly sokáig volt zarándok és vándor.

 Az élet fája Krisztus gyermekei iránt fenntartó gondoskodásának képviselője. Mikor Ádám és Éva evett a fáról, elismerték Istentől való függőségüket. Az élet fájában az élet folytatásának ereje volt, s ameddig ettek belőle, nem tudtak meghalni. Az özönvízelőttiek élete a fa életadó ereje következtében nyúlt hosszúra, melyet Ádámtól és Évától örököltek (RH 1897. jan. 26).

 Az édeni élet fájának gyümölcse természetfeletti erővel rendelkezett. Enni belőle örök életet jelentett. Gyümölcse a halál ellenszere volt, levele pedig az élet és a halhatatlanság fenntartását szolgálták. Az ember engedetlensége miatt azonban a halál betette a lábát a földre. Ádám evett a jó és a gonosz tudásának fájáról, melynek érintését az Úr megtiltotta. Bűne megnyitotta a nyomorúságok zsilipjeit. A bűn behatolása után a mennyei Kertész átültette a mennyei paradicsomba, ágai mégis lehajolnak az alsó világba. A Krisztus vére általi megváltás révén még mindig ehetünk életadó gyümölcseiből. Krisztusról írva van: „Benne élet volt, s az élet volt az emberek világossága.” Ő az élet forrása. A neki való engedelmesség az életadó hatalom, amely megvidítja a lelkeket. Krisztus mondja: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” (Ján 6,35; Jel 2,7 mr.). (ST 1909. már. 31).

 Az emberek fiai a gonoszság gyakorlati ismeretével rendelkeznek, ámde Krisztus eljött a világra megmutatni nekik, hogy Ő az élet fáját ültette számukra, melynek levelei a nemzetek gyógyítására valók (1898, 67. kézirat).

 Az élet fájának leveleit ajánlja nektek az Úr. Édesebb a méznél, a lépes méznél is. Vegyétek, egyétek, emésszétek s félénkségetek el fog múlni (1898, 71. kézirat). 

Krisztus… volt az élet fája annak, aki szakítani és enni akart belőle (1898, 95. kézirat). 

Senki se feledje, hogy az élet fájának tizenkét fajta gyümölcse van. Ez földi küldetésünk tizenkét lelki tevékenységét ábrázolja. Számunkra a Biblia az élet fája. A Szentírás minden részének megvan a maga áldó haszna. Az Ige minden részéből tudni lehet valamit. Tanuljátok meg hát, hogyan kutathassátok a Bibliát. A Biblia nem darabokból tákolt valami, hanem fontos nevelő. Gondolkodásodat kell életre kelteni, mielőtt az Ige tanulmányozás valóban javadat szolgálja. Lelki izmot és inakat kell alkalmazni erre. A Szentlélek eszetekbe juttatja Krisztus szavait. Megvilágosítja a gondolkodást s irányítja a kutatást (1898, 3. levél).

 Krisztus az életünk és a halhatatlanság forrása. Ő az élet fája. Aki hozzá jön, annak lelki életet ad (RH 1897. jan.26). (EGW:Jelenések könyve)