Izráeliták - Isten népe, választott nemzetség

A szövetség szövegének meghallgatása után az izráeliták ünnepélyesen megígérték az Úrnak az engedelmességet. Azt mondták: „Mindazt, amit az Úr mondott, megtesszük és engedelmesek leszünk.” Akkor a nép elpecsételtetett Istennek. Áldozatot mutattak be az Úrnak. Az áldozat vérének egy részét az oltárra hintették. Ez jelezte, hogy Krisztus kiontott vére által Isten kegyelmesen elfogadta őket rendkívül kincsének. Az izráeliták így léptek ünnepélyes, komoly szövetségre Istennel.

 Az Úr szavát adta az ősi Izraelnek, hogyha szigorúan ragaszkodnak hozzá és eleget tesznek minden követelményének, akkor megóvja őket az egyiptomiakra hozott betegségektől; de ezt az ígéretet az engedelmesség feltételéhez kötötte. Ha az izraeliták engedelmeskedtek volna a kapott utasításnak, ha javukra fordították volna előnyeiket, akkor egészségük és jólétük a világ szemléltető példája lett volna. Az izraeliták azonban nem teljesítették Isten szándékát, ezért nem is nyerték el az áldásokat, melyek övéik lehettek volna. Azonban József és Dániel, Mózes és Illés és sokan mások mégis nemes példát nyújtottak nekünk az élet igaz tervének eredménye felöl. Hasonló hűség ma is hasonló eredményeket ér el. Számunkra írták: "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket" (1Pt 2:9). -1909. 9T 165.

 Az Úr meghatározta a föltételeket, melyektől függően népe, az izráeliták, áldásában részesülnek. Idézi 2Mózes 23:20-33-at.Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne. Mert ha hallgatsz az ő szavára; és mindazt megcselekeded, amit mondok: akkor ellensége leszek a te ellenségeidnek, és szorongatom a te szorongatóidat. Mert az én Angyalom te előtted megyen és beviszen téged az Emoreusok, Khitteusok, Perizeusok, Kananeusok, Khivveusok és Jebuzeusok közé, és kiirtom azokat. Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat. És szolgáljátok az Urat a ti Istenteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közületek a nyavalyát. El sem vetél, meddő sem lesz a te földeden semmi; napjaid számát teljessé teszem. Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, amely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet. És határodat a veres tengertől a Filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem: mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked.

Mikor az izraeliták, veszélyes helyzetbe kerültek, vagy korlátozva volt az étrendjük, ahelyett, hogy Istenben bíztak volna, aki addig is csodákat tett értük, Mózes ellen zúgolódtak. Az izraeliták segítője, bár láthatatlanul, Isten Fia volt. Az ő jelenléte járt előttük, ő vezette vándorlásaikat. Közben Mózes volt a látható vezető, s ő az angyaltól nyerte utasításait, aki maga Krisztus volt. 

Mikor Izráel engedetlen volt, és eltávolodott Istentől, Isten megengedte, hogy szorult helyzetbe kerüljenek, és csapásokat szenvedjenek el. Hagyta, hogy ellenségei megtámadják, megalázzák, s arra szorítsák őket, hogy elesettségükben és nyomorúságukban Istent keressék.  „Az amálekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izráel fiaival.” Ez közvetlen az után történt, hogy Izráel gyermekei lázongtak, és igazságtalanul, méltatlanul zúgolódtak vezetőik ellen, akiket Isten képesített, s állított a nép élére, hogy átvezessék őket a pusztán Kánaán földjére. Az Úr vezette őket erre a víztelen vidékre, próbára tenni őket, hogy hatalmának sok megnyilvánulása után megtanulnak-e hozzá fordulni szorultságukban, s megbánták-e a múlt lázongó panaszkodásait, melyeket elkövettek ellene. Önző célokkal vádolták meg Mózest és Áront, amiért kihozták őket Egyiptomból. Rájuk fogták, hogy éhséggel akarják kiirtani őket és gyermekeiket, hogy javaik ilyetén megszerzésével meggazdagodjanak. Az izráeliták így embernek tulajdonították, amit számos félreérthetetlen bizonyíték egyedül a korlátlan hatalmú Istentől származónak hirdetett. Isten azt akarta, hogy csakis neki tulajdonítsák hatalmának csodálatos megnyilvánulásait, s az ő nevét tegyék naggyá a földön. (EGW-írásai)

Jeruzsálem - Isten városa

Jeruzsálem Jézus gondviselésének gyermeke volt, s ahogyan a szelíd édesapa sír önfejű gyermeke felett, úgy sírt Ő is a szeretett város felett. Hogyan mondhatnék le rólad? Hogyan nézhetném, hogy pusztulásra ítélnek? Hagyjalak téged, hogy színig töltsd vétked poharát? Egyetlen lélek is olyan értékes, hogy hozzá képest világok süllyednek jelentéktelenségbe, itt azonban egy egész nemzet vész el. (Lk 19:41-44) "És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét."  Nem kétséges, hogy a jövőbe tekintve látta Jeruzsálem sorsát, és emiatt elszomorodott, de még inkább elkeserítette a város sok lakójának elutasító magatartása. "Amikor Jézus a hegyről rátekintett a szeretett városra, aminek sorsát a szívén viselte, könnyezni kezdett, noha körülötte ezrek örvendeztek és hozsannát kiáltottak. Könnyei a visszautasított szeretet és könyörület utolsó kérlelésének számítottak" (Ellen G. White: The Spirit of Prophecy. 3. köt)

.Amíg a menet ott állt az Olajfák hegyén, még nem volt késő, hogy Jeruzsálem megtérjen.  Krisztus nagy, szerető szíve azonban még mindig könyörgött Jeruzsálemért, amely kigúnyolta kegyelmét, megvetette figyelmeztetéseit, s kész volt kezét az Ő vérébe mártani. Ha Jeruzsálem most bűnbánatot tart, még mindig nem lett volna késő. 

„Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Hiszen miért halnátok meg?” (Ezék. 33:11) „Jeruzsálem,Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldetnek, hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk az ő kis csirkéit a szárnyai alá, és ti nem akartátok! Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok.” (Lk. 13:34–35)  Krisztus kérlelte őket, Krisztus hívogatta őket; szeretetét mégsem viszonozta a nép, melyet megmenteni jött.

A súlyos ítélet végbement a megátalkodottakon: háború, száműzetés, elnyomás - az erő és a népek közötti tekintély elvesztése. Mindezek bekövetkezése megbánásra vezette azokat, akik felismerték benne a megbántott Isten kezét. Az északi királyság tíz törzse hamarosan szétszóratott a népek között, városaik elhagyatottá váltak, az ellenség seregei újra és újra végigsöpörtek földjükön, végül Jeruzsálem is elesett. Júdát fogságba hurcolták, azonban az Ígéret Földje mégsem marad mindörökre puszta. (Review and Herald, 1915. március 11.)

"Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel." (Lk 24:48-49)

A Szent Várost, az Új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal „menyasszony”-nak, „a Bárány feleségé”-nek nevezi. Az angyal ezt mondja Jánosnak: „Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét”. „Elvive engem lélekben« - mondja a próféta -, »és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel 21:9-10). Világos tehát, hogy a menyasszony a Szent Várost jelképezi, a szüzek pedig, akik kimennek a vőlegény elé, az egyházat szimbolizálják. A Jelenések könyvében a menyegzői vacsora vendégei: Isten népe (Jel 19:9). Ha vendégek, nem lehet menyasszonyként is ábrázolni őket. Krisztus - amint Dániel próféta kijelenti - az Öregkorútól a mennyben »hatalmat, dicsőséget és országot« fog kapni; övé lesz az Új Jeruzsálem Isten országának fővárosa, „elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Dán 7:14; Jel 21:2). Krisztus az ország átvétele után eljön dicsőségben, mint királyok Királya és uraknak Ura, hogy megváltsa népét, akik „letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal” az országában felállított asztalánál (Mt 8:11; Lk 22:30), hogy részt vegyenek a Bárány menyegzői vacsoráján.

A drága kincs - A Biblia

 A Biblia ez a könyv, ez a drága kincs! Miért ne magasztaljuk és értékeljük becses jóbarátként. Ez a mi térképünk az élet viharos tengerén. Ez a vezetőnk, mely megmutatja az utat az örök hazába, s a jellemhez, mellyel rendelkeznünk kell, hogy ott lakhassunk. Nincs könyv, melynek gondos áttanulmányozása úgy fölemeli és megerősíti az értelmet, mint a Bibliáé. Az értelem itt a legmagasztosabb tárgyköröket találja, melyek életre hívják képességeit. Semmi se ruházza úgy föl élénkséggel összes képességünket, mintha érintkezésbe hozzuk a kinyilatkoztatás csodás igazságaival. A mély gondolatok megértéséhez és mérlegeléséhet szükséges erőfeszítés tágítja az értelmet. Mélyen leáshatunk az igazság bányájába, s lélekgazdagító, drága kincseket gyűjthetünk. Itt sajátíthatjuk el az igaz utat, amiként éljünk, s a biztos utat, ahogyan meghaljunk. (Magasztos hivatásunk 31)

 A jogszerű vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretet nélküli, Krisztus nélküli. Az önigazult lelkülettel felajánlott böjt vagy ima utálatosság Isten szemében. Az imádkozók ünnepi gyülekezete, a vallásos ceremóniák körforgása, a külső megalázkodás, az impozáns áldozat mind hirdetik, hogy ezen dolgok cselekvője igaznak tekinti önmagát, aki jogosult a mennyországra - mindez azonban csalás. Saját cselekedeteinkért sohasem vásárolhatunk üdvösséget. Ahogy Krisztus idejében volt, úgy van ma is: ahogy Krisztus idejében volt, úgy van ma is: a farizeusok nem ismerik lelki szükségüket. Nekik szól az üzenet: "Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága" (Jel 3:17-18). A hit és a szeretet tűzben megpróbált arany. Sokaknál az arany megfakult, a drága kincs elveszett. Az ilyeneknek Krisztus igazsága egy soha fel nem vett ruha, érintetlen kútforrás. Róluk mondja az Írás: "Az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz" (Jel 2: 4-5). 

 „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, óh Isten nem veted te meg!” (Zsolt 51:19) Az embernek meg kell üresítenie magát énjétől, mielőtt a szó igazi értelmében Jézus híve lehetne. Ha az ember megtagadja énjét, az Úr újjáteremti. Az új edényekbe újbor kerülhet. Krisztus szeretete új életre kelti a hívőt. Aki hitünk Fejedelmére és Bevégzőjére tekint, abban meg fog nyilvánulni Krisztus jelleme.(EGW: Jelenések könyve)