Mennyei könyvekben - írva vannak tetteink, cselekedeteink

 

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat.

Ezek az angyalkövetek pontosan feljegyzik az emberek szavait és cselekedeteit. A mennyei könyvek számon tartják az Isten népével szemben elkövetett kegyetlenséget és igazságtalanságot, a gonosz hatalmaktól elviselt szenvedést. Krisztus példázatai

Sok embert Isten egészen másként lát, mint ahogy ők gondolják. Sokan gratulálnak maguknak a bűnökért, amiket nem követtek el, és elfelejtik számba venni azokat az elmulasztott jó és nemes tetteket, amiket Isten elvárt volna tőlük. Nem elég csupán fának lenni Isten kertjében. Gyümölcsöt is kell teremni. Isten számon kér tőlük minden elmulasztott jót, amit kegyelme erejével véghez vihettek volna. A mennyei könyvek nyilvántartása szerint hiába foglalják a helyet. De még az ő helyzetük sem teljesen reménytelen. Az Isten irgalmát semmibe vevőket és a kegyelmével visszaélőket a türelmes Szeretet még mindig védelmébe veszi. „Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Meglássátok annakokáért, hogy mi módon okkal járjatok... Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” (Ef. 5:14–16) (EGW: A nagy küzdelem)

A mennyei könyvek felfedik az eltitkolt önzést. A mások iránti kötelességek elmulasztásáról is feljegyzés készül, és arról is, ha megfeledkezünk a Megváltó kívánalmairól. Az ember látni fogja, milyen sokszor fordította Sátán szolgálatára idejét, gondolatait és erejét, ami pedig Istent illette volna meg. Szomorú az a feljegyzés, amit az angyalok a mennyben készítenek. Értelmes lényeket, Krisztus állítólagos követőit leköti a világi javak szerzése és a földi örömök élvezete. Pénzt, időt, erőt áldoznak hivalkodásra és önző élvezetekre. De imádkozásra, a Szentírás kutatására, lelkük megalázására és bűneik megvallására csak rövid pillanatokat fordítanak. (EGW: A nagy küzdelem)

Az ítélkezők az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg”. Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20:12).

A mennyei könyvek megörökítették mindazt, amit Isten népe a Róma hatalomra jutása utáni sötét századokban átélt. Nem sokat írtak róluk. Üldözőik vádiratain kívül nem sok nyomát találjuk létezésüknek. Kómának az volt az elve, hogy a tantételeitől és rendelkezéseitől való eltérés minden emlékét fel kell számolni. Róma minden eretnek személyt és írást igyekezett megsemmisíteni. Ha gazdag vagy szegény, nagy vagy kicsi kétségbe vonta vagy megkérdőjelezte a pápai dogmák létjogosultságát, ez elég volt ahhoz, hogy életével fizessen érte. Róma minden olyan feljegyzést el akart tüntetni, ami a kiszakadtakkal szembeni kegyetlenségéről tanúskodott. Pápai zsinatok intézkedtek arról, hogy a tűz martaléka legyen minden ilyen feljegyzést tartalmazó könyv vagy írás. A nyomtatás feltalálása előtt kevés könyv volt, és azokat is nehéz volt megőrizni; ezért nem sok akadálya volt annak, hogy a katolicizmus megvalósítsa szándékát. (EGW: A nagy küzdelem)

A mennyei könyvek mindkettőtöket mint világiakat tartanak nyilván. Olykor nyugtalankodik ugyan a szívetek, de ez nem elég ahhoz, hogy megbánásra s tetteitek megváltoztatására bírjanak. A világ tartja fogva az érzelmeiteket. A világ szokásai kellemesebbek számotokra, mint a mennyei tanító iránti engedelmesség. (Bizonyságtételek 5. kötet)

Amikor a mennyei könyvek megnyittatnak, a Bíró már nem szavakban sorolja fel az ember előtt a bűneit, hanem csupán egy pillantást vet rá, és ennek hatására életének minden cselekedete, tette megelevenedik a gonosztevő emlékezetében. Akkor majd nem kell, mint Józsué napjaiban, felkutatni a vétkest, hanem ki-ki saját ajkaival vallja meg szégyenét. Az emberek előtt eltitkolt bűnöket az egész világnak hirdetik majd azon a napon. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Jézus Krisztus vére - által történő megváltásunk

 A zsidók az áldozati szertartásokban Krisztus szimbólumát látták, akinek vére kiontatott a világ megváltására. A Krisztust jelképező áldozatok azt a nagy igazságot mélyítették el szívükben, mely szerint egyedül Jézus Krisztus vére tisztíthat meg a bűnökből, és hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Némelyek csodálkoznak azon, hogy Isten olyan sok vérző áldozat felajánlását igényelte a zsidó társadalomban ( Szemelvények E. G. White írásaiból)

Amiképpen Krisztus vére felmenti a bűnöst a törvény kárhoztatása alól, de nem törli ki a bűnt, hanem a szenthely feljegyzésében marad a végső engesztelésig, úgy a jelképes szolgálatban a bűnért való áldozat vére eltávolította ugyan a bűnbánó bűnösről a bűnt, azonban a szent hajlékban maradt az engesztelés napjáig.  (Szemelvények E. G. White írásaiból)

Amiképpen régente az emberek bűneit jelképesen áthárították a földi szenthelyre, a bűnért való áldozati állat vére által, úgy a valóságban a mi bűneinket is áthárítja a mennyei szenthelyre Krisztus vére által. Ahogy a földi szenthely megtisztítását a bűn eltávolítása által végezték el, amely megfertőzte azt, úgy a mennyei szenthely megtisztítását is az ott feljegyzett bűnök eltávolítása vagy kiirtása által kell elvégezni. Ez szükségessé teszi a feljegyzések könyveinek átvizsgálását, hogy megállapíthassák, ki tarthat igényt Krisztus engesztelő szolgálatának áldásaira bűnbánata és Krisztusban való hite által. A szenthely megtisztítása ennél fogva magában foglalja a vizsgálati ítélet munkáját. Ezt a munkát Krisztus eljövetele előtt kell elvégezni, hogy megváltsa népét, mert amikor eljön, már „jutalma vele van, hogy megfizessen mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Jel. 22:12) (EGW: A megváltás története)

„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” (1Kor 11:26) 

Krisztus az emberért hozott nagy áldozatának emlékezetét hagyta egyházára, amikor az úrvacsora szent intézményét a húsvét helyett elrendelte. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondta. Ez volt az átmenet a két rendtartás és a két nagy ünnep között. Az egyik mindörökre megszűnt, és helyébe lépett a másik, amelyet éppen akkor létesített, és amely mindenkor halálának emlékezete marad… 

Krisztus ezzel az utolsó tettével, hogy tanítványaival együtt részesült a kovásztalan kenyérből és erjedetlen borból, Megváltójukként kötelezte el magát az új szövetség által. Ez a szövetség írásba foglalja, és pecséttel igazolja, hogy mindazok, akik hittel elfogadják Krisztust, a Menny minden áldásában részesülnek, mind ezen a Földön, mind pedig az eljövendő életben. Ezt a szövetséget Krisztus saját vérének kellett megerősítenie, és a régi áldozati szertartások célja is az volt, hogy ezt a tényt állandóan a választott nép szeme előtt tartsa. Krisztus szándéka, hogy ezt a vacsorát gyakran ünnepeljük meg, hogy emlékezetünkbe hozhassa áldozatát, amely során életét adta mindazok bűnéért, akik hisznek benne, és befogadják Őt. 

A Megváltó halálával a sötétség hatalmai látszólag felülkerekedtek, és örvendeztek győzelmükön. De arimathiai József kölcsönadott sírjából Jézus jött ki győztesen.

Jézus nem akarta elfogadni övéinek hódolatát mindaddig, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az Atya elfogadta áldozatát. Felemelkedett a mennyei udvarokba, és ott maga bizonyosodott meg arról, hogy az emberek bűnéért hozott áldozata elégséges az egész emberiség számára, és így vére által mindenki elnyerheti az örök életet. Az Atya jóváhagyta, és törvénybe iktatta azt az új szövetséget, amelyet Krisztussal kötött, aminek értelmében Isten bűnbánó és engedelmes embereket kapna, akiket éppen úgy szeretne, mint ahogy Fiát szereti. Krisztusnak be kellett fejeznie a munkáját, és teljesítenie kellett fogadalmát, miszerint „Drágábbá teszem az embert a színaranynál és a férfit az Ofir kincsaranyánál” (Ésa 13:12). (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A mennyei szentély

A korai hívők az 1844 utáni hónapokban egészen belemerültek a Szentírás tanulmányozásába. Így értették meg, hogy a Biblia két templomot említ: az egyik, amit Mózes épített, az eredeti pedig a mennyben van. Az Igében a „szentély” szó először is a Mózes által, a mennyei mintájára épített szent sátorra utal, másodszor pedig az „igazi sátorra”, a mennyeire, amire a földi szentély mutatott. Krisztus halálakor jelentőségét vesztette az a szolgálat, amit a földön, előképként végeztek. Az „igazi sátor” a mennyben az új szövetség temploma. Mivel (Dán 8:14.) "És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága." próféciája ebben a korszakban teljesedett, szükségképpen az új szövetség sátora az a szentély, amire utal.

A 2300 nap végén – 1844-ben – már hosszú századok óta nem volt szentély a földön. Tehát ez a prófécia: »Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága« – kétségtelenül a mennyei templomra vonatkozik.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)

A pusztai szent sátor a mennyei szentély mintájára készült. A földi szentélyszolgálatok előre vetítették Isten megváltási tervét. Jézus golgotai kereszthalálát jelképezte minden áldozat, amit bemutattak benne (Jn 1:29. Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/), ennek az árán szabadulunk meg a bűn kárhoztatásától, ezért kapunk bűnbocsánatot. Amint elfogadjuk Jézus értünk vállalt áldozatát és megvalljuk bűneinket (1Jn 1:9) Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. /RÚF/), bűnterhünk eltűnik. Jézus nemcsak Bárány, aki meghalt értünk, hanem Pap is, aki értünk él! 

White idézet: Mi is a szentély megtisztítása? Az Ótestamentum szerint ez a szertartás már a földi szentélyben is létezett. De vajon a mennyben is szükség van tisztítási ceremóniára? A Zsidókhoz írt levél 9. fejezetében határozottan be van mutatva mind a földi, mind pedig a mennyei szentély megtisztításának folyamata. 

A megtisztítás mind az előképi szolgálatban, mind pedig a mennyben vért követelt: előbbi állatok vérét, utóbbi pedig Krisztus vérét.

  Megtítás nem fizikai szennyeződések eltávolításából áll, ha nem a bűntől való megtisztítás a célja, aminek vérrel kell megtörténnie. – The Faith I Live By, 206./old.

Krisztus volt az egész zsidó üdvrend alapja. A zsidó papság szolgálata szüntelenül Krisztus áldozatára és közbenjárására emlékeztet. Aki ma Krisztushoz jön, ne feledje, hogy az ő érdemei az a jó illat, mely a bűnbánók imájával elegyedik, és bűnbocsánatot, könyörületet és kegyelmet nyer. Állandó szükségünk van Krisztus közbenjárására. Napról napra, reggel és este az alázatos szívnek imát kell felajánlania, melyekre a kegyelem, béke és öröm feleletei érkeznek. „Őáltala vigyünk dicsőítő áldozatot mindenkor Isten elé, az ő nevéről vallást tevő ajkak dicséretét.” „A jó cselekedetekről és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten…”  

Igen. Krisztus lett az ima közvetítője ember és Isten között. Ő lett az áldás közvetítője is. Ő olvasztja össze az istenit az emberivel. Az embernek Isten munkatársának kell lennie lelkük megmentésében, majd komoly, kitartó, fáradhatatlan erőfeszítéseket kell tenniük a pusztulásra készek megmentéséért. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1078./old. 

A bűnbeesés után Krisztus lett Ádám tanítómestere. Isten helyett munkálkodott az emberekért, megmentve az emberiséget az azonnali haláltól. A közbenjárói szolgálatot Ő vállalta magára. Ádám és Éva próbaidőt kapott, hogy visszatérhessen a hűséges élethez, és ez az isteni terv a leszármazottiakra is vonatkozott. 

Isten Fiának engesztelő áldozata nélkül nem lett volna lehetőség arra, hogy az ember elnyerje az isteni áldásokat és az üdvösséget. Az Úr féltékenyen őrködik törvényének becsülete fölött. A törvény áthágása félelmetes szakadékot okozott Isten és ember között. Feddhetetlen állapotában Ádám közvetlenül találkozhatott Teremtőjével, szabadon és örömmel beszélgetett vele. Bukása után azonban csak Krisztus és az angyalok révén tarthatta a kapcsolatot Istennel. – Conflict and Courage, 20./old.  

Mivel Krisztus a világ összes vétkének büntetését elszenvedte, ezért Ő lett a közbenjáró Isten és az ember között, hogy visszavezesse Isten kegyelmébe a megtérő bűnöst azáltal, hogy kegyelmesen segít neki megtartani a Magasságos törvényét. Krisztus nem azért jött, hogy lerontsa a törvényt vagy a próféták szavait, hanem hogy az utolsó betűig betöltse. A golgotai áldozat igazolta, hogy Isten törvénye szent, igaz és jó; s nemcsak a bukott világ előtt, hanem a menny és az el nem bukott világok előtt is. Krisztus azért jött, hogy naggyá és dicsőségessé tegye a törvényt. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 118./old.

Mikor Jézus kilép a szentek szentjéből, leveti közbenjáró ruháját, és magára ölti a bosszúállás öltözékét. Elhangzik a parancs: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen förtelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És íme eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” (Jelenés 22:11-12.)