Mennyei szenthely munkája - Krisztus engesztelést szerezzen népéért.

Amiképpen régente az emberek bűneit jelképesen áthárították a földi szenthelyre, a bűnért való áldozati állat vére által, úgy a valóságban a mi bűneinket is áthárítja a mennyei szenthelyre Krisztus vére által. Ahogy a földi szenthely megtisztítását a bűn eltávolítása által végezték el, amely megfertőzte azt, úgy a mennyei szenthely megtisztítását is az ott feljegyzett bűnök eltávolítása vagy kiirtása által kell elvégezni. Ez szükségessé teszi a feljegyzések könyveinek átvizsgálását, hogy megállapíthassák, ki tarthat igényt Krisztus engesztelő szolgálatának áldásaira bűnbánata és Krisztusban való hite által. A szenthely megtisztítása ennél fogva magában foglalja a vizsgálati ítélet munkáját. Ezt a munkát Krisztus eljövetele előtt kell elvégezni, hogy megváltsa népét, mert amikor eljön, már „jutalma vele van, hogy megfizessen mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Jel. 22:12) (EGW:  A megváltás története)

Amikor Krisztus bement a mennyei szenthely szentek szentébe, hogy befejezze engesztelő áldozatát, megbízta szolgáit, hogy vigyék el utolsó kegyelmi üzenetét a világnak. Ez a Jelenések könyve 14. fejezet harmadik angyalának figyelmeztetése. Felhívása után azonnal látja a próféta az embernek Fiát eljönni dicsőségben, hogy learassa a földnek aratását. (EGW:  A megváltás története)

A mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet – bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán – az engesztelés áldásaiban. A szentély megtisztítása tehát egyben vizsgálat is – azaz ítélkezés. Ennek a munkának le kell zárulnia, mielőtt Krisztus eljön, hogy népét megváltsa, mert amikor eljön, a jutalmat is hozza, hogy mindenkinek cselekedetei szerint fizessen (Jel. 22:12)"És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz." (EGW:  A nagy küzdelem) 

A végső ítélet nagy napján megítélik "a halottakat azokból, amik a könyvekbe írva voltak az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12). Akkor Krisztus engesztelő vérének érdeme által minden igazi bűnbánó bűnét kitörlik a mennyei könyvekből. Így a mennyei szenthely (templom) megszabadul, vagy megtisztul a feljegyzett bűnöktől. (EGW: Tanácsok a gyülekezeteknek) 

Isten az Úr munkája bevégzésével bízta meg népét ezen a világon. A harmadik angyal üzenetének hangoznia kell! A hívők figyelmének a mennyei szenthely felé kell fordulnia, ahova azért ment Krisztus, hogy engesztelést szerezzen népéért. A szombat igazságát is hirdetni kell! Az üzenetnek hangos kiáltásként kell szólnia, hogy a Föld lakói meghallhassák a figyelmeztetést. Isten embereinek meg kell tisztítaniuk lelküket igazság és engedelmesség által, hogy az Úr eljövetelekor hiba nélkül állhassanak meg Őelőtte. (EGW: Maranatha)

Elfedezés - engesztelés

 

(János 1:29) "íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét."  A vérbe mártott madár - A megölt társa vérébe mártott, majd az örömteli életre szabadon eresztett madár csodálatos jelképe a mi számunkra az engesztelés, elfedezés jelképe. Az élet és a halál találkozott itt össze, rejtett kincset tárva az igazság után kutató elé. A megbocsátó vérnek Megváltónk föltámadásával és életével való egységét. Az egyik madarat forrásvíz fölött ölték meg; a forrásvíz Krisztus, a Bárány örökké folyó, őrökké tisztító vérének jelképe volt - annak a forrásnak, mely nyitva áll Júda és Jeruzsálem előtt, hogy megmosódjanak és megtisztuljanak a bűn minden szennyétől. Mi is hozzájuthatunk Krisztus elfedező véréhez. Ezt a legbecsesebb előjognak kell tekintenünk, a legnagyobb áldásnak, melyben Isten a bűnös embert valaha is részesítette. Mi mégis mily kevésre becsüljük e roppant ajándékot! Milyen mély, milyen széles és állandó ez a patak! Megnyugvást, pihenést talál itt minden szentség után vágyó lélek. A Szentlélek éltetésére, majd pedig Krisztussal való szent, boldog, békés járásra és drága közösségre. S akkor, ó, akkor tudjuk elmondani értelmesen Jánossal: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. (1894, 87. levél.)

Az üdvösség értékének teljes megértéséhez át kell gondolnunk, mibe is került. Sokaknak csak szűkös fogalmuk van Krisztus szenvedéséről, ezért kevésre becsülik az elfedezés fontos munkáját. Az ember megmentésének dicső tervét az Atyaisten végtelen szeretete hozta létre. Ez isteni tervben nyilvánul meg legcsodálatosabban Isten szeretete a bukott emberiség iránt. Az Isten szeretett Fiának odaadásában megmutatkozó szeretet ámulatba ejtette a szent angyalokat. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jan 3:16) A Megváltó volt az Atya dicsőségének tündöklése, és személyének pontos mása. Benne élt az isteni fenség, tökéletesség és kitűnőség. Üdvözítőnk egyenlő volt Istennel. Úgy tetszett az Atyának, hogy „benne lakjék az egész teljesség”. „Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (olyan valaminek, amihez feltétlenül ragaszkodjék) azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

(Jelenések 13:8) "Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta." A halálbüntetés nem lett azonnal végrehajtva - Ádám hallgatott a kísértő szavára, s engedve burkolt célzásainak, bűnbe esett. Az Úr mért nem hajtotta végre azonnal a halálos ítéletet Ádám esetében? Mivel váltságdíjat talált, Isten egyszülött Fia vállalta, hogy magára veszi az ember bűnét és elfedezi az emberi fajért. Ha nem találták volna ezt a jóvátételt, nem lett volna bűnbocsánat. Ha Isten elfedezés nélkül megbocsátotta volna Adám bűnét, halhatatlanná tette volna a bűnt, mégpedig kihívón, korlátlanul. (Advent szemle és szombat hírnök 1902 április 23

Alapozzuk meg életerős elvként értelmünkben és szívünkben azt a komoly igazságot, hogy az értünk hozott áldozat elégséges, Isten meg tud menteni, és meg is ment a legvégsőkig mindenkit, aki Őhozzá jön, és eleget tesz az igében meghatározott feltételeknek. A mi dolgunk az, hogy átvigyük akaratunkat Isten oldalára. Így az elfedezés vére által részeseivé leszünk Isten természetének. Krisztus által Isten gyermekei vagyunk. Miénk a bizonyosság, hogy Isten úgy szeret bennünket, mint Fiát. Egyek vagyunk Jézussal, arra megyünk, amerre előttünk járt. Hatalmában áll elűzni a sötétséget, amelyet az ellenség vet ösvényünkre. A sötétség és csüggedés helyett dicsőségének napsugara ragyog szívünkbe.

Részletesebben kell ismernünk az elfedezés munkáját, amely most folyik a mennyei szenthelyen. Ha szemléljük és meg is értjük ezt a komoly igazságot, akkor Krisztussal összhangban tudunk tevékenykedni. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet) 

Keserű pohár - Jézus Krisztus lelki gyötrelme

És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár  Mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg. (Máté 26:39)

A Gecsemáné-kertben Jézus az ember helyett szenvedett, és Isten Fiának emberi természete roskadozott a bűntudat szörnyűséges borzalma miatt, míg csak vértelen, reszkető ajkáról fel nem hangzottak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár…” Az emberi természet meghalt volna a bűntudat borzalma alatt, ha a mennyei angyal meg nem erősítette volna a gyötrelem elhordozására… Krisztus az Isten törvénye megrontói felett elhangzott halálos ítéletet szenvedte el.

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme következtében nagy vércseppekhez hasonló nedv ütött ki a bőrén. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. (Luk 22:44) Itt vette Őt körül a sűrű sötétség rémülete. Az egész világ bűne nehezedett rá. Az ember helyett szenvedett, úgy, mintha Ő szegte volna meg Isten törvényét. A kísértés színhelye volt ez. Isten világossága visszavonult a szeme elől, és így a sötétség hatalmas urának kezébe került. Lelki gyötrelmében elterült a hideg földön. Magán érezte Atyjának rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés poharát, és kész volt azt kiinni, hogy helyette majd az áldások poharát nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor remegett meg kezében a titokzatos pohár.

Jézus gyakran járt a Gecsemánéba, hogy elmélkedjen és imádkozzon a tanítványaival… Az Üdvözítő még soha nem érkezett erre a helyre ilyen fájdalommal telt szívvel. Isten Fia nem a testi kínoktól riadt vissza… Az elveszett világ bűne elsöprő erővel nehezedett rá. Az Atyától való elidegenedés, amely a bűn következménye volt, hasító fájdalommal repesztette meg szívét, és nagy vércseppeket fakasztott a homlokából…

Csak halvány fogalmunk lehet Isten Fiának a Gecsemánéban elszenvedett kimondhatatlan gyötrelméről. Jézus valósággal megtapasztalta, hogy az ember bűnének felvállalása elválasztja Őt az Atyától. Urunk bűnné lett az elbukott emberiség érdekében. Az Atya szeretetének visszavonása ezeket a gyászos szavakat hívta elő gyötrődő lelkéből: „Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Mt 26:38)

Isten dicsőséges Fia elveszítette az eszméletét, és haldoklott. Az Atya hírnököt küldött a Mennyből, hogy megerősítse gyötrődő Fiát, és előkészítse Őt véres ösvényére. Ha halandó emberek láthatták volna az angyalok seregének döbbenetét és bánatát, amikor az Atya visszavonta a fény, a szeretet és a dicsőség sugarait egyszülött, szeretett Fiától, akkor megértenék, hogy Isten szemében milyen visszataszító a bűn. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

 Megváltója fáradozott, és szenvedett értünk, akkor ő megtagadta magát. Egész élete egyetlen, örökös fárasztó munka és nélkülözés volt. Ha úgy akarta volna, könnyű körülmények közt, bőségben tölthette volna földi életét. Megszerezhette volna magának az élet összes élvezetét és örömét. Mégsem ezt választotta; nem kereste a maga kényelmét. Nem földi kielégülésre tört, hanem, hogy jót tegyen, s megóvja az embereket a szenvedéstől, hogy segítsen a leginkább segítségre szorulókon. Urunk mindvégig állhatatos maradt. A mi békességünkért érte őt utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Hiszen nekünk ítélték meg a keserű poharat; a mi bűneink elegyítették azt össze. Drága Megváltónk azonban elvette ajkunktól a kelyhet, s maga ürítette ki. S a keserű pohár helyett a bűnbocsánat, áldás és üdvösség kelyhét nyújtja nekünk. Jaj, mily kimondhatatlan áldozat volt ez! Milyen szeretet, mily csodálatos, páratlan szeretet is ez! Miután mindezt a szenvedést elviselte értünk, mi talán riadjunk vissza, hogy elviseljük a ránk háruló kicsiny próbákat? Szerethetjük-e Krisztust, ha nem vagyunk hajlandók felvenni keresztünket? Kívánkozhatunk-e vele lenni a dicsőségben, ha a bíróságtól a Kálváriáig sem követjük őt? Ha Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye, akkor úgy járunk majd, amint ő járt. Követni fogjuk mások áldására áldozott életét; akkor iszunk a kehelyből és megkeresztelkedünk a keresztséggel; a Krisztus kedvéért jókedvvel elviseljük az odaadás, próba, lemondás életét. A menny így is olcsónak tűnik majd, ha mégakkora áldozatot hozunk is érte. (EGW írásai)