2024. július 13., szombat

Millennium a földön

 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. (Jel 20:1-3)
 A föld elhagyott pusztasághoz hasonlított [a millennium alatt]. A földrengés által elpusztított falvak és városok pusztán és romokban hevertek. A hegyek elmozdultak helyükről, és hatalmas üregek tátongtak. Repedezett sziklák hevertek mindenfelé, amelyeket egyrészt a tenger vetett ki magából, másrészt a hegyekről szakadtak alá. Hatalmas fák gyökerestől kitépve hevertek szerteszét. S ez a föld lesz ezer éven át Sátánnak és angyalainak lakhelye. Ide lesz kötözve, itt kell neki fel s alá vándorolnia, és látnia kell Isten törvénye elleni lázadása következményeit.

 Egy évezreden át élvezheti az átok gyümölcsét, amelyet ő okozott. A földről többé nem távozhat el: ide van korlátozva, nehogy egyéb csillagok el nem bukott lakóit is megkísértse, és szerencsétlenségbe taszítsa. Rettenetesen szenved Sátán ez idő alatt. Bukása óta mindig fejlesztette gonosz vonásait. De most minden hatalmától és képességétől megfosztják, s alkalma lesz szörnyű szerepe felett elmélkedni, amelyet bukása óta játszott. Egyben félelemmel és remegéssel tekint a jövőre, mikor elveszi méltó büntetését, nemcsak minden gonoszságáért, melyet ő tett, hanem minden bűnért, melynek elkövetésére uszította az embereket. – Tapasztalatok és látomások, 290. o. 

A föld többi része nem tisztíttatik meg az ezer év végéig, amikor a bűnös halottak feltámadnak, és a város köré gyülekeznek. Az istentelenek lábai sohasem szentségtelenítik meg az új földet. Tűz száll alá Istentől, amely úgy megemészti őket, hogy nem hagy belőlük sem ágat, sem gyökeret. Sátán a gyökér, gyermekei pedig az ágak. Ugyanaz a tűz, amely a bűnösöket megsemmisíti, tisztítja meg a földet. – Tapasztalatok és látomások, 51. o.

  A haldokló Megváltó „elvégeztetett” kiáltásával megkondult Sátán felett a lélekharang. Az oly régóta folyó nagy küzdelem eldőlt, és most már biztos volt, hogy a bűn végleg megsemmisült. […] Az egész világegyetem látni fogja a bűn jellegét és következményeit. A bűn vé gleges megsemmisítése, ami kezdetben megfélemlítette az angyalokat, Istent pedig meggyalázta volna, most bizonyítja Isten szeretetét, és megalapozza dicsőségét a világegyetem lényei előtt, akik boldogan teljesítik akaratát, akiknek szívében van törvénye. Soha többé nem lesz gonoszság. Isten Igéje így hangzik: „Nem lészen kétzer veszedelem.” (Náh 1:9) Isten törvényét, amelyet Sátán a szolgaság jármának bélyegzett, minden lény a szabadság törvényeként fogja tisztelni. A próbára tett és a próbából győztesként kikerült teremtettség soha többé nem lesz hűtlen azzal szemben, aki tökéletesen bemutatta mérhetetlen szeretetét és végtelen bölcsességét. – A nagy küzdelem, 503–504. o.

 Nézek Nézem a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek.Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt! (Jer 4:23-26)

2024. július 7., vasárnap

Konstantin császár - A gonoszság titka

Konstantin császár még pogány korában kibocsátott egy rendeletet, amelyben megparancsolta a vasárnap általános megtartását az egész római birodalomban. Áttérése után is a vasárnap makacs védője maradt, és pogány rendeletét ekkor az új hit érd ekében megerősítette. Az e nap iránt tanúsított tisztelet azonban még nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a keresztényeket, hogy a valódi szombatot tekintsék az Úr napjának, azért újabb lépéseket kellett tenniük. A hamis szombatot egyenlő fokra kellett emelni az igazival. Néhány évvel Konstantin rendeletének kiadása után Róma püspöke a vasárnapot az „Úrnak napja” elnevezéssel ruházta fel. Így fokozatosan arra vezette az embereket, hogy bizonyos mértékben szentnek tekintsék. Az eredeti szombatot azonban még mindig megtartották.   (EGW: A megváltás története)

Eleinte apránként, alattomosan és csendesen, majd nyíltan növekedett erőben, és jutott uralomra az emberek lelkében a gonoszság titka, és vitte előre ámító, istenkáromló művét. A pogányság szokásai majdnem észrevétlenül lopóztak be a keresztény egyházba. A megalkuvás és alkalmazkodás szellemét egy ideig visszatartották a heves üldözések, amelyeket az egyház eltűrt a pogányságtól. De minden üldözés megszűnt, és a kereszténység bejutott a királyok udvariba és palotáiba. Félretette Krisztusnak és apostolainak egyszerűségét, a pogány papok és fejedelmek fényűzéséért és büszkeségéért, és Isten követelményeit emberi hagyományokkal és elméletekkel helyettesítették. Konstantin császár névleges megtérése a IV. század elején nagy örömet szerzett, de vele együtt a világ az igazság ruháiba öltözve bevonult az egyházba. A romlottság műve gyorsan haladt előre. A látszólag legyőzött pogányság győzött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólazött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólagos követőinek hitébe és istentiszteletébe.   (EGW: A megváltás története)

Mivel a császári parancs nem bizonyult elégségesnek Isten tekintélyének helyettesítésére, Eusebius, a fejedelmek kegyeit kereső püspök, Konstantin jó barátja és rajongója azt állította, hogy Krisztus áttette a szombatot vasárnapra, de a Szentírás egyetlen kijelentésével sem bizonyította az új tant. Maga Eusebius akaratlanul bevallja, hogy hamisítás történt, és megmondja, kik voltak a változtatás igazi szerzői. „Mindazt – mondja –, amit kötelességünk volt szombaton elvégezni, áthelyeztük az Úr napjára.” A vasárnap melletti érvelés, bármilyen alaptalan volt, az embereket az Úr szombatjának semmibe vételére bátorította. Mindazok, akik a világ dicsőítésére vágytak, elfogadták a népszerű ünnepet.  (EGW: A nagy küzdelem)

Pohár - megpróbáltatások, szenvedések jelképe.

 Keserü pohár: „De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:11). Milyen sokat jelentenek ezek a szavak minden gyászoló lélek számára! Krisztus a Vezetőnk és Vigasztalónk, aki minden nehézségünkben támogat. Amikor keserű italt ad innunk, vele együtt mindig ajkunkhoz nyújtja az áldás poharát is. Betölti szívünket engedelmességgel, örömmel, hitbeli békével, és képessé tesz arra, hogy alázattal kimondjuk: Ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg, Uram. „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1:21). Ezzel az alázattal feltámad a remény, és a hit karja megragadja a végtelen hatalom karját. „Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:11)

Megaláztatás és kínszenvedés keserű poharaIsten Fia kiüríti-e a megaláztatás és kínszenvedés keserű poharát? Az ártatlan vállalja-e, elszenvedi-e a bűn átkának következményeit, hogy megmentse a bűnöst? Jézus remegő ajkáról hullottak a szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Máté 26:39)

Szenvedés pohara: Elvette a bűnös kezéből a szenvedés poharát, és kész volt azt kiinni, hogy helyette majd az áldások poharát nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor remegett meg kezében a titokzatos pohár.

Vértanúság poharát. Amikor Krisztus követőinek szenvedniük kell magányos cellájukban, vagy kard által, kínpadon, máglyán kell elveszniük, látszólag Istentől és az emberektől elhagyottan, micsoda támaszt jelent majd lelküknek a gondolat, hogy Keresztelő János, akinek hűségét Krisztus maga igazolta, osztozott sorsukban. 

Gonoszság pohara: Azt mondta az Úr az emoreusokról: „Csak a negyedik nemzedék tér meg ide, mert az emoreusok gonoszsága még nem telt be.” (I. Móz. 15:16) Bár ez a nép híres volt a bálványimádásról és a romlottságról, nem töltötte még csordultig a gonoszság poharát, ezért Isten nem adott parancsot az elpusztításukra. Még látniuk kell Isten hatalmát, hogy ne lehessen semmilyen kifogásuk. A szánakozó Teremtő hajlandó eltűrni gonoszságukat a negyedik nemzedékig, s ha akkor sem látszanak a javulás jelei, büntetésük rájuk zúdul. 

Vétkek pohara: Jeruzsálem Jézus gondviselésének gyermeke volt, s ahogyan a szelíd édesapa sír önfejű gyermeke felett, úgy sírt Ő is a szeretett város felett. Hogyan mondhatnék le rólad? Hogyan nézhetném, hogy pusztulásra ítélnek? Hagyjalak téged, hogy színig töltsd vétked poharát? Egyetlen lélek is olyan értékes, hogy hozzá képest világok süllyednek jelentéktelenségbe, itt azonban egy egész nemzet vész el.

Harag pohara: Krisztus elküldheti a menny angyalait, hogy kiöntsék haragja poharát a világunkra, hogy elpusztítsa azokat, akiket Isten elleni gyűlölet tölt be. Eltörölheti ezt a sötét foltot a világegyetemből. Ő azonban nem ezt teszi. Most ott áll a jó illattétel oltáránál, Isten elé tárva azok imáit, akik segítségére vágynak."Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát; a tántorgás öblös kelyhét megittad, kiürítéd!" (Ézsa 51:17)

Isten haragjának hét pohara: „Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.” (Jel 16:1) Az ítélettétel egyik angyala kijelenti. „És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala, igaz vagy Uram, Aki vagy és Aki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted” Ezek a mennyei lények nem kérdeznek semmit, hanem teljesítik megbízatásukat. A Seregek Ura, a mindenható Úr Isten, az igazságos, az igaz, a szent, bízta meg őket feladatukkal. Megingathatatlan hűséggel végzik feladatukat, tiszta fehér gyolcsba öltözötten, arany övekkel felövezve. Amikor elvégezték feladatukat, amikor kitöltötték Isten haragjának utolsó poharát is a földre, akkor visszatérnek, s üres poharaikat az Úr lábai elé helyezik.

Úrnak pohara: Krisztus példája megtiltja, hogy bárkit kizárjunk az Úrvacsorából. Az igaz, hogy a nyílt bűn kizárja a vétkezőt, amit a Szentlélek világosan tanít (lKor 5:11). Ezen kívül azonban senki se hozzon ítéletet. Isten nem bízta az emberekre, hogy megmondják, ki legyen jelen ez alkalommal, mert ki olvashat a szívekben? Ki különböztetheti meg a konkolyt a búzától? "Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivel hogy nem becsüli meg az Úrnak testét" (lKor 11: 27-29)

Áldás pohara: Jézus nem Jeruzsálemben, a szanhedrin előtt kezdte meg szolgálatát valamilyen nagy tettel. Egy kis galileai faluban, egy családi összejövetelen nyilvánította ki hatalmát, hogy hozzájáruljon egy menyegzői ünnepség öröméhez. Így mutatta ki rokonszenvét az emberek iránt, és azt a vágyát, hogy boldogságukat szolgálja. A megkísértés pusztájában maga is ivott a keserűség poharából. Azért jött, hogy az embernek az áldás poharát nyújtsa, s megszentelje az emberi kapcsolatokat "A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. (Zsolt 116:13)

Üdvösség pohara: ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétségekkel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellene sugallatainak! Beszélj neki Jézus véréről, amely megtisztít minden bűntől. Egyedül nem menekülhetsz a kísértő hatalmától, de reszket és visszavonul, ha hivatkozol a drága vér érdemeire. Hálásan fogadod-e a Jézustól kapott áldásokat? Elveszed-e az üdvösség feléd nyújtott poharát, segítségül hívod-e az Úr nevét? Ne kételkedj abban, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott ki! Egy pillanatra se szomorítsd szánakozó Megváltód szívét kételyeddel. A legmélyebb érdeklődéssel követi előrehaladásodat a mennyei ösvényen, látja buzgó igyekezetedet, figyelemmel követi eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet

 Megváltás pohara: (Jak 3:13.) "A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességben munkálkodnak" (Jak 3:17-18). Ez a bölcsesség mutatkozik meg annak életében, aki elveszi a megváltás poharát és segítségül hívja az Úr nevét. A törvényszegőnek megbocsátást felajánló megváltás olyan igazságot ajándékoz az embernek, mely ki fogja állni a Mindenható szigorú vizsgálatát. Ez az igazság örök életet és örömöt nyújt, és képesíti elfogadóját az Isten és az ember ellensége felett való győzelemre. Az alázatos emberek örvendeznek, amikor erről az igazságról hallanak. (EGW írásai)


Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...