A hírnök Keresztelő János és Jézus keresztsége

(Márk 1:1-8) 

1

A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,

2

Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti a te útadat előtted;

3

Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit:

4

Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.

5

És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.

6

János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.

7

És prédikála, mondván: Utánam jő, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.

8

Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.

E verseknek három fő szereplője van: Jézus Krisztus, akire Mk 1:1 utal, az Atya Isten (Mk 1:2 szerint) és Keresztelő János, a hírnök és prédikátor, akiről szól e szakasz utolsó része. Mk 1:2-3 tartalmaz egy ószövetségi idézetet, amivel Márk bemutatja, merre fog alakulni a történet. Az idézeteket három szakaszból vette: 2Móz 23:20, Ézs 40:3 és Mal 3:1.

2Móz 23:20 egy angyalra utal, akit Isten küld Izrael előtt, hogy bevezesse a népet Kánaánba. Ézs 40:3 arról szól, hogy Isten megjelenik a pusztában, a neki készített úton. Mal 3:1 egy hírnökről tudósít, aki az Úr előtt megy, készíti az útját. Mindhárom szakasz egy útról beszél.

Az ézsaiási szöveg több ponton kapcsolódik Keresztelő János szolgálatához, és az Úr útjára irányítja a figyelmet. Márk evangéliumában a gyors ütemben haladó elbeszélés erősíti az utazás érzését. Jézus azon az úton halad, ami a kereszthez, értünk vállalt áldozati halálához vezet.

Azonban sok mindennek kell történnie, mielőtt a kereszthez ér. Az út még csak most kezdődik, Márk pedig mindent elmond róla.

Az Ószövetségből vett idézettel összhangban Mk 1:2-3 arról beszél, hogy Keresztelő János bűnbánatra, megtérésre, a bűntől való elfordulásra és Istenhez való visszatérésre szólított (Mk 1:4). Úgy öltözött, mint Illés próféta (vö. 2Kir 1:8), és Mk 1:7-8 szerint arról a Személyről szól, aki utána jön, de hatalmasabb nála. Az eljövendőnek még a saruja szíját sem méltó megoldani, ez a kijelentése mutatja, hogy milyen magasztos képe volt Jézusról.

János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban. Amint felemelkedett a vízből, megnyílt a menny és a Szentlélek galamb formájában leszállt rá. Hallotta Isten hangját: "Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mk 1:11).

Ezek az események Jézus keresztségének fontosságát mutatják. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek együtt erősíti meg, hogy ezennel elkezdődik Jézus szolgálata. Márk evangéliuma 15. fejezete szerint a kereszt jelenetében ennek az eseménynek a jelentősége talál visszhangra. Több hasonló elem újra lejátszódik a történetnek abban a részében.

A Lélek ragadta el Jézust a pusztába. A "kivitte" szó görögül a köznyelvben ismert ekballó, amit Márk evangéliuma a démonok kiűzésére is használ. A Lélek jelenléte jól mutatja, hogy milyen hatalma volt Jézus életében a Szentléleknek. Az Úr elindult szolgálatának útján, és azonnal megütközött Sátánnal. A csata hevét érzékelteti az utalás, hogy a kísértések negyven napon át tartottak, miközben vadállatok portyáztak a területen, majd angyalok szolgáltak Jézusnak.

(Márk 1:9-13)

9

És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.

10

És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani;

11

És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.

12

És a Lélek azonnal elragadá őt a pusztába.

13

És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.

Márk evangéliuma nyitó jelenetének szokatlan jellemzője, hogy bemutatja Jézus isteni és emberi természetét. Az isteni természet oldaláról: Ő a Krisztus, a Messiás (Mk 1:1), az Úr, akinek jöttét hírnök jelenti be (Mk 1:2-3), hatalmasabb Jánosnál (Mk 1:7), Ő a szeretett Fiú, akire szállt a Lélek (Mk 1:10-11). Az emberi természet oldaláról a következőt látjuk: János keresztelte meg (nem pedig fordítva, Mk 1:9), a Lélek vezette (Mk 1:12), Sátán megkísértette (Mk 1:13), vadállatok vették körül (Mk 1:13), angyalok szolgáltak neki (Mk 1:13).

Mi a célja ezeknek a kontrasztoknak? Krisztus, Urunk, Megváltónk és Istenünk csodálatos lényére mutatnak, aki ugyanakkor emberként a testvérünk és példaképünk. Hogyan foghatnánk fel a maga teljességében ezt? Sehogy. Mégis fogadjuk el hittel, csodálva mindazt, amit ez az igazság Istennek az emberiség iránti szeretetéről nyilatkoztat ki!

Amikor Jézus a keresztsége után leborult a Jordán partján, megnyílt a menny, galamb alakjában leszállt a Szentlélek, és dicsősége aranyló fénnyel vette körül a Megváltót. Isten hangja hallatszott a mennyből: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm.” Jézus Krisztus imája, amellyel az emberiségért könyörgött, megnyitotta a menny kapuit, az Atya elfogadta az értünk mondott imát. Jézus úgy imádkozott, mint a mi helyettesünk és kezesünk, ezért most az egész emberi család az Atyához járulhat az ő szeretett Fia érdemei által. Földünket a törvényszegés miatt száműzték a menny köréből, az ember és Teremtője közötti érintkezés megszűnt – de most megnyílt az út, és az ember visszatérhet az atyai házhoz. Jézus „az út, az igazság és az élet”. Az Isten trónjától áradó fény bevilágít azok szívébe, akik szeretik Őt, még ha e bűnnel fertőzött világban élnek is. Az Isten szent Fiát körülvevő világosság mindazok ösvényét beragyogja, akik követik Krisztust. Nincs okunk a csüggedésre, mert Isten ígéretei bizonyosan beteljesednek. – Az én életem ma, 260. o.

Krisztus pusztai tartózkodása alatt böjtöt tartott, de érzéketlen volt az éhség iránt. Szüntelen esdekelt imában Atyjához, hogy készítse fel ellenállni az ellenfélnek. Nem érzett éhséget. Buzgó imával, mintegy Istennel bezárkózva töltötte idejét. Mintha Isten jelenlétében lenne. Erőért könyörgött, hogy szembe tudjon szállni az ellenféllel, bizonyosságért, hogy kegyelemben fog részesülni annak véghezvitelére, amit az emberiség javára vállalt. Az előtte álló küzdelem elfeledtetett vele mindent, lelke az élet kenyeréből táplálkozott, éppen úgy, amint Isten ma is táplálni fogja a segítségért hozzá fordulókat… Nem ébredt éhségérzetére, míg csak böjtjének negyven napja véget nem ért. […] Krisztus tudta, hogy Atyja gondoskodni fog táplálékról, mikor az javát szolgálja. A súlyos gyötrelemben, mikor az éhség mértéken fölül szorongatta Őt, árnyalatnyival sem akarta enyhíteni a kiszabott próbát isteni hatalma igénybevételével. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1080. o. 

Márk evangélium kezdete

Miután Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Ezt mondta: Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban (Mk 1:14-15, ÚRK)!

Ki írta Márk evangéliumát, és mi célból? Egyik evangélium sem nevezi meg a szerzőjét. Egyedül János tesz egy közelítő utalást "a szeretett tanítványt" említve (Jn 21:24).Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.

Márk anyja keresztény hitre tért. Jeruzsálemi háza azóta is menedéket nyújtott a tanítványok számára. Tudták, hogy ott mindig kedvesen fogadják őket, és nyugodtan meg is pihenhetnek. Az apostolok egyik ilyen látogatása alkalmával ajánlkozott fel Márk, hogy elkíséri misszióútjára Pált és Barnabást. Isten kegyelmi munkája érintette a szívét, és feltámadt benne a vágy, hogy életét teljesen az evangélium szolgálatának szentelje. – Az apostolok története, 166. o. 

Így történt azután, hogy Márkot elfogta a félelem és a csüggedés. Egyelőre megingott abbeli szándékában, hogy feltétel nélkül az Úr munkájának szentelje életét. A nehézségekhez nem volt hozzászokva, az utazás veszélyei és nélkülözései teljesen letörték. Kedvező körülmények között eredményesen dolgozott, most azonban a nehézségek és veszélyek közepette, amelyek oly gyakran környékezték az úttörőket, gyenge harcosnak bizonyult. Nem tudta a kereszthordozás terheit elviselni. Meg kellett még tanulnia, hogy bátran és hősiesen szembeszálljon a veszélyekkel, az üldözésekkel és a nyomorúsággal. Miközben az apostolok továbbnyomultak, és még nagyobb nehézségek mutatkoztak, Márk megriadt. Nem volt bátorsága őket tovább kísérni, visszatért tehát Jeruzsálembe. – Az apostolok története, 169. o.

(ApCsel 15:37-38) "És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt" Pál a munkatársaira támaszkodott, hogy ők segítsenek hordozni a nagy kihívást jelentő munka és körülmények terheit. Az ő nézőpontja szerint nem érdemelt helyet a gonosz erők ellen vállvetve harcoló misszionáriusok csapatában az, aki ilyen gyorsan meghátrált. Barnabás nem értett egyet Pállal. Ő látta a lehetőséget Márkban, és nem akart elfordulni a fiatalembertől. Olyan heves vita alakult ki Pál és Barnabás között János Márk miatt, hogy elváltak útjaik. Pál Silást választotta útitársául, Barnabás pedig Márkot vitte magával.

(Kol 4:10) Köszönt titeket Aristárkhus, az én fogolytársam, és Márk, a Barnabás unokatestvére, (ki felől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen), (1Pt 5:13) Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. Úgy tűnik, hatalmas változás ment végbe Márkban. Ezekben a szakaszokban Pál elismeri, hogy számára mennyire értékes a fiatalember a szolgálatban. Munkatársaként utal rá, és azt akarja, hogy Timótheus vigye magával hozzá. Péter is megemlíti, hogy szintén szoros munkatársi kapcsolata volt Márkkal. Pál és Péter valószínűleg a Kr. u. 60-as években írták leveleiket, úgy tizenöt-húsz évvel Az apostolok cselekedetei 15. fejezetében lejegyzett események után. Márk egyértelműen kiköszörülte a csorbát, és szinte biztos, hogy azért, mert unokatestvére, Barnabás bízott benne.

A keresztény élet több, mint ahogy sokan gondolják. Nem csupán szelídségből, türelemből, alázatosságból és kedvességből áll. Ezek az erények fontosak, de szükség van bátorságra, erőfeszítésre, határozottságra és kitartásra is. Az az út, amelyet Krisztus mutat, keskeny út, az önmegtagadás ösvénye. Erre az útra csak erős jellemű, határozott emberek tudnak rálépni, és a nehézségek és csüggesztő körülmények árán is csak előre menni. […] A sikerhez bátorság és kitartás kell; nemcsak a passzív, de az aktív erények művelése is. Ha választ adnak, azt szelíden kell tenniük, ezzel elhárítják a haragot. A bűnnek pedig a hős bátorságával kell ellenállniuk. A mindent eltűrő szeretet mellett szükségük van a jellem olyan erejére is, amely befolyásukat pozitív hatalommá teszi. – A nagy Orvos lábnyomán, 497. o. 

Párduchoz hasonló fenevad - pápaságra mutat

 

A Jelenések 13. fejezetben (1–10. v.) egy másik fenevadról esik szó. Ez a fenevad a „párduchoz” hasonló, és a sárkány neki „adá az ő erejét... és az ő királyi székét és nagy hatalmát”. Ez a szimbólum, ahogy azt a legtöbb protestáns is hiszi, a pápaságot jelképezi, amely az ősi római birodalom egykori erejét, helyét és tekintélyét örökölte. János a leopárdszerű fenevadról ezt mondja: (Jel 13:5-6)„Adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló jája... Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az Ő nevét és az Ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.” Ez a prófécia, amely majdnem azonos a Dán 7. fejezetében foglalt kis szarv jellemzésével, tagadhatatlanul a pápaságra mutat.

 A kis szarv felemelkedése Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig, amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját „a törvényszegés titkos bűne”. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. De amikor az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával, hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a IV. század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba kkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével. – A nagy küzdelem, 49. o.

 A VI. században a pápaság szilárdan megalapozódott. Hatalmának székhelyét a birodalmi városban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A pogányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyiszékét és nagy hatalmat” (Jel 13:2). Most azután bekövetkezett a Dániel és János által megjövendölt pápai elnyomás 1260 éve (Lásd: Dn 7:25; Jel 13:5–7). A keresztényeknek választaniuk kellett: vagy feladják feddhetetlenségüket és elfogadják a pápai szertartásokat és istentiszteleti rendet, vagy életüket a börtönök celláiban töltik el vagy kínpadon, máglyán vagy a hóhér bárdja által halnak meg… Az üldözések nagyobb dühvel törtek rá a hűségesekre, mint bármikor azelőtt, és a világ egy nagy csatatérré vált. – A megváltás története, 330. o. 

Ha a protestánsok imádkozó szívvel kutatnák a Bibliát, meglátnák a pápaság valódi jellegét; megdöbbennének attól, amit látnak, és őrizkednének tőle. Sokan azonban olyan bölcseknek tartják magukat, hogy úgy érzik, szükségtelen ahhoz Istent alázatos szívvel keresni, hogy az igazságot megismerjék. Miközben felvilágosultságukkal büszkélkednek, nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát. Valamivel azonban el kell hallgattatni lelkiismeretüket, és azt keresik, ami kevésbé lelki és megalázó. Olyan úton akarnak járni, amelyen nem kell Istenre gondolniuk, azt a látszatot keltve, hogy nem feledkeztek el róla. A pápaság nagyon alkalmas ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Mindkét osztály igényeinek – és ez a két osztály felöleli szinte az egész emberiséget – megfelel: azokénak, akik saját érdemeik által akarnak üdvözülni, és azokénak is, akik bűneikkel együtt akarnak üdvözülni. Ebben rejlik a pápaság befolyásának titka. – A nagy küzdelem, 572. o.