Jézus szolgálatának egy napja

Jézus… miután megkezdte szolgálatát, kijelentette: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9:4) Jézus nem menekült a gondoktól és a felelősségtől, mint sok állítólagos követője… A Jézusban megnyilvánuló határozottságot és erőt, jellemének megbízhatóságát és szilárdságát ugyanazzal a neveléssel mi is kifejleszthetjük, amivel Ő tette. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk is lehet. Megváltónk, amíg az emberek köz ött élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden egyszerű munkást. Azok, akik valóban megértették Jézus életének tanítását, sohasem fognak különbséget tenni a társadalmi osztályok között, és sohasem fogják jobban tisztelni a gazdagot az arra érdemesebb szegénynél. – Jézus élete, 73. o.

Krisztus kiválasztotta a „balgákat” – akiket a világ tudatlannak és képzetlennek nevezett –, hogy összezavarja a világ bölcseit. A tanítványok nem részesültek rabbinikus oktatásban, de mivel Krisztus volt a példaképük és tanítómesterük, a legmagasabb szintű tanítást kapták, hiszen a mennyei példakép állt előttük. Krisztus a legnemesebb igazságot mutatta be nekik. Akik vállalják a szolgálatot, azokat Isten szeretné a maga módján felkészíteni. Az evangélium hirdetőinek naponta tanulmányozniuk kell Krisztust, hogy megértsék az üdvösségnek és az emberi lelkek érdekében vállalt halálának titkát… Mindenben engedniük kell magukat formálni, és az ő szent együttérzésével, de ugyanakkor a gonoszsággal szembeni szigorával kell rendelkezniük. – 53. levél, 1905. február 2.

A Megváltó földi élete a természettel és Istennel való bensőséges kapcsolat élete volt. Ebben a közösségben nyilatkoztatta ki az erővel teljes élet titkát. Jézus Krisztus lelkiismeretes, szorgalmas mu nkás volt. Soha emberre nem súlyosodott akkora felelősség, mint rá. Soha senki nem hordott ilyen nehéz terhet: a világ fájdalmának és bűnének súlyát. Soha senki nem fáradozott olyan önemésztő buzgalommal az emberekért, mint Ő. De egészségesen élt. „A hibátlan és szeplőtlen” áldozati bárány (1Pt 1:19) fizikailag és lelkileg is jelképezte Őt. Testben és lélekben példázta, milyen életformát vár el Isten az egész emberiségtől, amely életforma csak a menny törvényei iránti engedelmességgel valósítható meg. Jézus arcát figyelve az emberek egy olyan arcot láttak, amelyen az isteni könyörület a nyilvánvaló hatalommal együtt tükröződött. Látszott, hogy lelki légkör veszi körül. Amellett, hogy kedves és szerény volt, rejtett, de teljesen mégsem leplezhető erővel hatott az emberekre. – A nagy Orvos lábnyomán, 51. o

JÉZUS SZOLGÁLATÁNAK TITKA

Mk 1:35-39. Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. (36) Simon és a vele levők azonban utánasiettek, (37) és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres. (38) Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem. (39) És elment Galilea-szerte a zsinagógáikba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket. /RÚF/

Jézus még pirkadat előtt felkelt, és elvonult egy csöndes, elhagyatott helyre imádkozni. Mk 1:35 kihangsúlyozza, hogy tettei középpontjában az imádság állt. Minden egyéb igei alak a mondatban összefoglaló jellegű: fölkelt, kiment, puszta helyre vonult (az eredeti görögben aoristos igeidőben, ami befejezettségre utal). Az „imádkozni” ige viszont befejezetlen múlt időben (elbeszélő múlt) van, ami egy még zajló folyamatra utal – különösen itt. Jézus imádkozott, tovább imádkozott. A szöveg azt is kiemeli, hogy milyen korán volt még, amikor Jézus kiment, utalva ezzel imádkozása idejének igencsak hosszú voltára.

Az evangéliumokban mindenütt úgy láthatjuk Jézust, mint az ima emberét [lásd Mt 14:23. Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. /RÚF/; Mk 6:46. Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni. /RÚF/;

Péter és a társai nem mentek Jézussal az imádság helyére, azonban valószínűleg tudták, hogy hol van, mert megtalálták. Megjegyezték, hogy mindenki Jézust keresi, arra utalva, hogy a Megváltó további gyógyítással és tanítással folytassa az előző nap izgalmas tapasztalatait. Meglepő módon azonban Jézus ezzel nem ért egyet, inkább a szolgálat szélesebb területeire, más helyszínekre mutat. „Ő pedig így válaszolt: Menjünk máshova, a közeli városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” (Mk 1:38, ÚRK)

Jézus evangéliuma

Mk 1:14-15. Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: (15) Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! /RÚF/ 

Dán 9:24-27. [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/] szakaszában a hetven hétről szól az az idői prófécia, amire Jézus utal. Ez a prófécia akkor teljesült, amikor Jézus megkeresztelkedett és a Szentlélek felkenete, majd elkezdte szolgálatát.

(ApCsel 10:38.) A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. /RÚF/)

 White idézet: Az evangéliumi üzenet, amelyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az „idő”, amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti... „Tudd meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét van” (Dán 9:25), hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (lásd: Ezsdr 6:14; 7:1, 9); ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27 őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust a keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött a szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: „Bétölt az idő.” (Mk 1:15) – Isten csodálatos kegyelme, 12./old.

A jelképes árnyékszolgálat

Jézus közbenjárásának áldása azokra árad, akik hitben elfogadják az engesztelés nagy jelentőségű szolgálatát. Azokon pedig, akik elvetik azt a világosságot, amely fényt áraszt erre a szolgálatra, nem nyugszik meg Isten áldása. A zsidók Krisztus első adventjekor elvetették a kapott világosságot, és nem hitték el, hogy Ő a világ Megváltója, ezért nem részesültek bűnbocsánatban. Jézus visszatért a mennybe, és saját vérével belépett a mennyei templomba, hogy tanítványaira árassza közbenjárásának áldásait. A zsidók teljes sötétségben maradtak, és továbbra is hozták hiábavaló véres és egyéb áldozataikat. A jelképes árnyékszolgálat véget ért. Az ajtó, amelyen át az emberek korábban Isten elé járulhattak, nem volt már nyitva. A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban. (EGW:A nagy küzdelem)

Krisztus halálával érvénytelenné lettek a régi zsidó áldozati törvények és ceremóniák, de ő továbblendíti őket éspedig odáig, hogy a ceremóniás törvényekkel együtt a Tízparancsolatot is érvénytelennek higgyék. 

A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen Közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban. A hitetlen zsidók helyzete illusztrálja a közönyös és hitetlen látszatkeresztények állapotát, akik nem akarnak tudomást venni irgalmas Főpapjuk munkájáról. Amikor a jelképes szolgálat főpapja belépett a szentek szentjébe, az egész Izraelnek Isten előtt mélységesen megalázkodva el kellett a templom körül helyezkednie, hogy bűneikre bocsánatot kapva, Izrael közösségének tagjai maradhassanak. Mennyivel fontosabb, hogy most, a valóságos engesztelési napon, megértsük Főpapunk munkáját, és tudjuk, mit kell tennünk. 

Mivel elutasították a figyelmeztetést, Isten visszavonta Lelkét a bűnös emberiségtől; ezért elpusztultak az özönvíz hullámaiban. Ábrahám korában Isten visszavonta irgalmát Sodoma bűnös lakóitól, és Lóton, Lót feleségén és két leányán kívül mindenkit megemésztett a mennyből küldött tűz. Így volt ez Krisztus napjaiban is. Isten Fia kijelentette a hitetlen kortárs zsidóknak: „Pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Mt 23:38). Ugyanez a Végtelen Hatalom, bepillantva az utolsó napokba, ezt mondja azokról, akik „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre”: „Azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2:16-12). Amikor az emberek elutasítják Isten Igéjének tanításait, az Úr visszavonja Lelkét, és megengedi, hogy kívánságaik szerint tévelyegjenek. Krisztus még mindig közbenjár az emberért, és világosságot ad azoknak, akik vágynak rá. (EGW:Jelenések könyve)