Gyertya (Isten világossága), amilyen mértékkel mértek

(Márk 4:21-23) És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

Mk 4:21 versében Jézus két kérdést tesz fel. Az elsőre tagadó válasz várható: Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? A második kérdés igenlő választ vár: És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?

Isten világosságban részesített, de nem azért, hogy véka alá rejtsd, hanem a tartóra tűzd, hogy a ház népe javára legyen. Fényljék hát a fényed másoknak is, hogy megvilágítsa az embereket, akikért Krisztus az életét adta. A szívedben uralkodó Isten kegyelme, mely Jézusnak veti alá gondolataidat, eredményes emberré tenne téged Krisztus és az igazság oldalán… 

Jézus érdekessé tette tanításait. Azzal ragadta meg hallgatói figyelmét, hogy gyakran közvetlenül a természet világából kölcsönzött szemléltető, találó képeket… Az Üdvözítő végigtekintett a sokaságon, majd a felkelő napra pillantva így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a világ világossága.” Amint a nap egyre jobban fénylik, eloszlatva az éjszaka árnyait s életre ébresztve a világot, Krisztus követőinek ugyanúgy kell előrehaladniuk szeretetküldetésükben szétárasztva a menny világosságát a tévelygés és a bűn sötétjében veszteglőknek. A hajnal tündöklő fényében élesen kidomborodtak a környező halmokon épült városok és falvak, csak még vonzóbbá varázsolva a látványt. Jézus rájuk mutatva mondta: „Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” (Mt 5:14) Majd hozzáfűzte: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5:15) Jézus hallgatói többségükben földművesek és halászok voltak, akiknek egyszerű lakása egyetlen helyiségből állt, ahol a tartóról egyetlen mécses világított a ház valamennyi lakójának. Ezért mondta Jézus: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16) – Gondolatok a hegyibeszédről, 38–39. o. 

Önmagunkban nincsen világosságunk. Krisztus nélkül olyanok vagyunk, mint a meg nem gyújtott gyertya, mint a nap nélküli hold; egyetlen fénysugarunk sincs a sötét világ számára. Ha azonban az igazság napja felé fordulunk és Krisztussal összeköttetésben élünk, akkor egész lelkünk megvilágosodik isteni jelenlétének fényétől.

Isten világosságban részesített, de nem azért, hogy véka alá rejtsd, hanem a tartóra tűzd, hogy a ház népe javára legyen. Fényljék hát a fényed másoknak is, hogy megvilágítsa az embereket, akikért Krisztus az életét adta. A szívedben uralkodó Isten kegyelme, mely Jézusnak veti alá gondolataidat, eredményes emberré tenne téged Krisztus és az igazság oldalán. […] A lélekmentés legyen mindazok életműve, akik Krisztus nevét vallják. Adósai vagyunk a világnak az Istentől nyert kegyelemért, a ránk ragyogó fényért és az igazság szépségének és hatalmának fölfedezéséért. – Bizonyságtételek, 4. köt., 52–53. o.

(Márk 4:24-25)"És monda nékik: Megjegyezzétek, amit hallotok: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.

Világszerte piacokon árulják a friss terményeket. Az árusoknak van olyan eszközük, amivel megmérik az eladó terméket. Általános gyakorlat, hogy egy kicsit többet tesznek a mérlegre, és így a vásárló úgy érzi, becsületesen szolgálják ki. Jézus a jó árus gyakorlatára építve mondja, hogy legyünk nyitottak az igazság befogadására. Aki nyitott és követi a világosságot, egyre többet és többet kap, aki azonban elutasítja a fényt, azt is elveszíti, amije azelőtt volt.  

Jézus napjaiban a házak mérete és felépítése eltérő volt a világnak azon a részén, a helytől és lakóik anyagi helyzetétől függően. Az épületek a görög minta szerint körbefogták az udvart, eltérő méretben, komforttal. Az is lehet, hogy Jézus kisebb parasztházról beszélt. Akár nagy, akár kicsi a ház, itt az elv a lényeg: egy nap kiderül az igazság Jézusról

Az írástudók és Jézus családja

A kiinduló történetben Jézus rokonairól olvasunk, akik haza akarják vinni Őt, mert azt gondolják, hogy elment a józan esze. (Mk 3:21) Amint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van. A közbevetésben a jeruzsálemi írástudók megvádolják Jézust, hogy az ördöggel működik együtt.  (Mk 3:22-26) Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ő pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiűzni? És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország. És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház. És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.

 Jézus először egy átfogó kérdéssel válaszol: „Sátán hogyan űzhetné ki Sátánt?” Annak semmi értelme nincs, hogy Sátán önmaga ellen dolgozna. Jézus ezután kitért arra, hogy mi történik, ha egy ország, egy ház, vagy maga Sátán meghasonlik önmagával. Így mutatott rá, hogy az eredményesség szempontjából mennyire abszurd volna a megosztottság. Majd fordított egyet a gondolatmenetén, és arról kezdett beszélni, hogy aki ki akar rabolni egy házat, az megkötözi a bent lévő erős embert. (Márk 3 27) "Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erőset megkötözi és azután rabolja ki annak házát." Ebben az utolsó példában Jézus tolvajhoz hasonlítja magát, aki belép Sátán házába, megkötözi a sötétség fejedelmét, hogy foglyait kiszabadítsa.  

Megbocsáthatatlan a Szentlélek elleni bűn, az, amikor valaki az ördög tevékenységének tulajdonítja a Lélek munkáját. Figyeljük meg, Mk 3:28-30) "Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak: De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;"  szerint Jézus akkor tette ezt a kijelentést, miután az írástudók megvádolták, hogy tisztátalan lélek lakik benne, holott a Szentlélek irányította. Aki a gonosz munkájának nevezi azt, amit a Szentlélek tesz, az nem fog hallgatni a Szentlélekre, épeszű ember viszont nem akarja a gonosz sugallatait követni.

 Amikor Krisztus a földön járt, az emberek összegyűltek hallgatni Őt. Szavai annyira egyszerűen és tisztán hangzottak, hogy még a legtanulatlanabbak is megértették, így hallgatóit teljesen magával ragadták tanításai. Ez azonban feldühítette az írástudókat és a farizeusokat. Irigyelték, hogy az emberek feszülten hallgatják az új tanító szavait. Elhatározták, hogy véget vetnek a tömegekre gyakorolt befolyásának. Azzal kezdték ténykedésüket, hogy megvetően beszéltek születésének körülményeiről, állítva, hogy bűnben született, és hogy az ördögök segítségével űzi ki a démonokat. Így teljesedet az Ige: „Ok nélkül gyűlöltek engem.” (Jn 15:25); vö.: (Zsolt 69:5) A zsidó elöljárók épp azt gyalázták és üldözték, aki „tízezer közül is kitetszik”, és aki „mindenestől fogva kívánatos”. – The Upward Look, 325./old. 

(Márk 3:20-21)"Azután haza térének. És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének. Amint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van." . Jézus családja úgy érezte, Ő annyira elfoglalt, hogy még az evésre sem szakít időt. Elindultak, hogy gondoskodjanak róla, és itt törik meg a kiinduló történet, illetve ékelődik be a másik, amikor az írástudók a gonosszal való együttműködéssel vádolják Jézust.  Jézust a saját családja az írástudókhoz hasonlóan ítélte meg: azt mondák róla, hogy őrült, az írástudók pedig az ördög szövetségesének titulálták.

Mk 3:31-35.És megérkezének az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim.Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám. A jelenet furcsának tűnhet. Vajon elutasítaná a találkozást az, akit az édesanyja vagy egy másik családtagja akarna meglátogatni? A gond itt az volt, hogy Jézus rokonai akkor nem álltak összhangban Isten akaratával. Jézus ezért egy új meghatározást adott a család jelentéséről. Akik Isten akaratát cselekszik, azok az Ő fivérei, nővérei és anyja. Ő Isten Fia, és akik Isten akaratához igazodnak, azok alkotják a családját.

Márk evangéliumában e történet két része együttvéve mély iróniát sugall. A beékelt epizódban Jézus azt mondja, hogy nem állhat meg az önmagával meghasonlott ház. Első pillantásra úgy tűnik, hogy Jézus a saját házára, a saját családjára utal, amely önmaga ellen fordult. Jézus viszont a család jelentésének átfogalmazásával oldja fel a talányt. Igazi családjának azok a tagjai, akik vele együtt Isten akaratát cselekszik. (Luk 12:53) Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen. (Lk 14:26.) Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

A történelem során sokszor megesett keresztényekkel, hogy elidegenedtek a rokonaiktól, ami nagyon nehéz tapasztalat. Márk evangéliumának ez a szakasza rámutat, hogy Jézus is átélt ilyen nehézséget. Tudja, hogy ez milyen, és képes megvigasztalni mindenkit, aki a sokszor igen fájdalmas elszigetelődést érzi.

Testvérei hallottak erről is és a farizeusok vádjáról is, mely szerint Jézus Sátán hatalmával űzött ki ördögöket. Érzékenyen érintette őket a szemrehányás, melyet Jézussal való rokonságuk miatt kaptak. Tudták, hogy szavai és cselekedetei milyen megmozdulást idéztek elő, és nemcsak megriadtak bátor kijelentéseitől, hanem méltatlankodtak is amiatt, hogy az írástudókat és a farizeusokat elítélte. Elhatározták, hogy vagy meggyőzik Jézust, vagy az ilyen munka beszüntetésére kényszerítik. Rávették Máriát, hogy csatlakozzon hozzájuk. Jézust az anyja iránti szeretete segítségével majd rábeszélik, hogy legyen elővigyázatosabb – gondolták. – Jézus élete, 321./old.

Miközben Jézus még tanította a népet, tanítványai üzenetet hoztak, hogy anyja és testvérei odakinn vannak, s látni szeretnék Őt. Jézus olvasott szívükben, „Ő pedig felelvén monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira monda: Ímé, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.” (Mt 12:48-50) 

Mindazt, aki hittel elfogadja Krisztust, az emberi rokonságnál szorosabb kapocs köti össze vele. Eggyé lesz vele, amiképpen Ő is egy az Atyával. Anyja is közelebbi és biztonságosabb kapcsolatban volt vele hit és cselekedetek által, mint a természetes rokonság által. Testvéreinek semmi hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes Megváltójuknak. – Jézus élete, 325./old.

A szombat URA

És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni. Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, amit nem szabad? (Márk 2:23-24)-verseiben a farizeusok szombatrontással vádolják a tanítványokat. A zsidó tradíció értelmében szombaton harminckilenc munkavégzési forma tilos, és a farizeusok szerint a tanítványok olyasmit tettek, ami e tiltások körébe tartozott.

Jézus azzal a történettel válaszol, hogy Dávid evett a szent kenyerekből.„Nem olvastátok-é – mondta –, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába, és vette el a szent kenyereket, és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?” (Lk 6:3–4) „És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2:27–28)

Ismét összetűztek a vallási vezetők Jézussal a szombat kapcsán. (Figyeljük meg azonban, hogy soha nem a szombat napja volt a vita tárgya!) A vallási vezetők a szombati gyógyítás miatt vádolták Jézust, aki nem hátrált meg a vitától. Ellentétbe állította azt, ha valaki jót tesz, illetve rosszat, életet ment, vagy öl. A kérdésére adott válasz egyértelmű: jót cselekedni és életet menteni sokkal inkább helyénvaló szombati tevékenység.  

Jézus meggyógyította az embert, amitől még dühösebbek lettek az ellenfelei, és elkezdték tervezni Jézus megölését. A történet iróniája, hogy éppen azok rontották meg a szombatot, akik Jézust akarták szombatrontáson kapni, hiszen a megölését kezdték aznap tervezni.  

 Mikor a zsidók eltávolodtak Istentől, ami maga után vonta Krisztus hit általi igazságának elvesztését, számukra maga a szombat is elvesztette jelentőségét. Sátán magát akarta felmagasztalni, igyekezett elvonni az embereket Krisztustól, a szombatot pedig megrontani, mert ez Krisztus hatalmának a jele. A zsidó vezetők betöltötték Sátán akaratát azzal, hogy Isten pihenőnapját terhes követelményekkel bástyázták körül. Krisztus idejében a szombatot már annyira elferdítették, hogy megtartása inkább az önző, önkényes ember jellemét tükrözte, mint a szerető mennyei Atyáét. A rabbik tulajdonképpen úgy mutatták be Istent, mint aki olyan törvényeket ad, melyeket az embernek lehetetlen megtartani… Krisztusnak kellett ezeket a téves elképzeléseket helyreigazítani. – Jézus élete, 283. o.

A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok a Szent Iratok felől. „Nem olvastátok-é – mondta –, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába, és vette el a szent kenyereket, és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?” (Lk 6:3–4) „És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2:27–28) […] Ha helyes volt, hogy Dávid a szent célra elkülönített kenyerekkel csillapította éhségét, akkor az is helyes volt, hogy a tanítványok szükségletük kielégítésére kalászokat téptek a szombat szent óráiban. […] Isten munkájának célja e világon az ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e munka teljesítéséhez, az összhangban áll a szombatparanccsal. Jézus az érvelésre azzal tette föl a koronát, hogy kijelentette: Ő „a szombatnak ura” – vagyis felette áll minden kérdésnek és minden törvénynek. – Jézus élete, 285. o.

 Forrón tanácsolom a gyülekezet minden tagjának, az igazi misszionáriusoknak, azoknak, akik hisznek a harmadik angyal üzenetében, és mindazoknak, akik megtartóztatják lábukat szombatnapon, hogy tegyék szívügyükké Ézsaiás 58. fejezetének üzenetét! Isten azt várja el népétől, hogy az ott megparancsolt jótékonysági munkát végezze most. Erre Ő maga szólít fel. Nem lehet kétségünk az üzenet alkalmazási idejének tekintetében, hiszen meg van írva: „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” (12. vers) Isten emlékünnepének, a hetedik nap szombatjának, a teremtés jelének a helyét átvette a bűn emberének a jele. Isten népére különleges munka vár: helyre kell hozniuk azt a romlást, ami Isten törvényén esett. Minél közelebb kerülünk a vég idejéhez, annál sürgetőbb ez a feladat. Akik szeretik Istent, azok bizonyságot tesznek arról, hogy az Úr parancsolatainak megtartása által az ő jelét hordozzák. – Welfare Ministry, 33. o.

(Mt 12:10-12) És ímé, vala ott egy elszáradt kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-é szombatnapon gyógyítani? hogy vádolhassák őt. Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt?Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.

 kémek nem mertek Krisztusnak válaszolni a sokaság jelenlétében, mert féltek, hogy bajba keverednek. Tudták, hogy Ő igazat szól. Ők viszont inkább hagytak szenvedni egy embert, mintsem, hogy megszegjék hagyományaikat, miközben a barmon segítettek, mert különben tulajdonosa kárt vallott volna. Tehát több gondjuk volt az oktalan állatra, mint az emberre, akit Isten saját képére teremtett. A példa szemlélteti az összes hamis vallás működését. Ezek egy olyan vágyból erednek, hogy az ember Isten fölé akarja helyezni saját magát, végül azonban mélyebbre süllyed az állatnál. Minden, Isten fennhatósága ellen síkra szálló vallás megfosztja az embert attól a dicsőségtől, amelyben a teremtéskor részesült, és amelyet Krisztus által nyerhet vissza. Minden hamis vallás arra tanítja híveit, hogy hunyjanak szemet az emberi szükségletek, szenvedések és jogok fölött. Az evangélium nagyra értékeli az embert, mint akit Krisztus a vére árán váltott meg, és azt tanítja, hogy gyöngéd figyelemmel kell viseltetni az emberi szükségletek, bajok iránt. Az Úr így szól: »Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál«. (Ézs 13:12)” (i. m. 233- 234./old.)