Négy lelkes állat - angyali lények vagy kerubok

 

A négy lelkes állat az angyali lények vagy kerubok egy különleges, magasztos rendje. Ez abból is világosan kitűnik, hogy milyen közel vannak Isten trónjához: az (Ezékiel 1:12-20) És mindenik az ő orcája irányában megy vala, ahová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban. És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki. És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás cikázása. És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájok felől. A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna; Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban; És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél. És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is. Ahová a lélek vala menendő, mennek vala, ahová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. igerész azt sugallja, hogy állandóan az Isten trónja körül sürögnek és forognak

Amikor Ésaiás elé tárult a menny dicsősége, rendkívül eleven nyelven írja le. Egész könyvében felséges dolgokat érzékeltet, amelyeket másoknak kell kijelentenie. (Ézsa 6:1-3)"Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!" 

 Ezékiel pedig így ír: „Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze. És láttam, és íme forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség volt, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből. És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez volt ábrázatjuk: emberi formájuk volt, És mindeniknek négy orcája volt, és négy szárnya mindegyiküknek; És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított érc színe. Továbbá emberi kezek voltak szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négynek orcái és szárnyai. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy vala. És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul.” (Ezek 1:3-10) Ezekiel könyve nagyon tanulságos.

„Hallottam szózatot az égből, mint sok vizek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát; és hallottam hárfások szavát, akik a hárfájukkal hárfáztak. És énekeltek mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatta azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről.” (Jel 14,2–3)

Tehát azt mondhatjuk, hogy ezek a lények az angyalok egy olyan magasztos rendjéhez tartoznak, amelynek elsődleges rendeltetése az élő Isten imádata (Jelenések 19:4) És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja!. Az biztos, hogy Ezékiel próféta könyvének 1. és 10. fejezeteiben, valamint az Ézsaiás próféta könyvének igerészében felsorakoztatott lények nagyon hasonlítanak egymásra, mint ahogy azt is tudhatjuk róluk, hogy bizonyos formában Isten igazságos igazságszolgáltatásában is szerephez jutnak.

Huszonnégy Vén - első gyümölcsök

És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék vala; és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejökön arany koronák valának. (Jel 4:4) Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek. (Jel 4:10-11) És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai. (Jel 5:8) És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt. (Jel 5:14) És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben, esék az ő orcájára és imádá az Istent, (Jel 11:16) És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja! (Jel 19:4)

Ki a 24 Vén?

Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, és egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Ezeket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. Ezek - mondotta Krisztus -, többé nem foglyai a Sátánnak, mert megváltottam őket. Hatalmam első gyümölcseiként kihoztam őket a sírjukból, hogy velem legyenek ott, ahol én vagyok, és hogy soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak szomorúságot. ( EGW: Jézus élete)

(Máté 27: 52-53) És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

Jézust megvetik Názáretben

(Márk 6:1-6) És kiméne onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai.

2

) És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, ami néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?

3) 

Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.

4

) Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

5)

Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.

6)

És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.

 Jézus szavai a zsinagógában a hallgatók önigazultságának gyökeréig hatoltak. Meg kellett érteniük a keserű igazságot: eltávolodtak Istentől, eljátszották a jogot, hogy Isten népe lehessenek. Minden szó késként hasított beléjük, s tárta fel valódi állapotukat. Most megvetették a hitet, melyre az imént Jézus ihlette őket. Nem akarták belátni, hogy Ő, aki szegénységből, alacsony sorból származik, más lehet, mint közönséges ember. A hitetlenségük rosszindulatot szült. Sátán irányította őket, és ők dühödten ordítoztak a Megváltó ellen. Elfordultak tőle, akinek küldetése a gyógyítás és helyreállítás volt, s ekkor megmutatkoztak bennük a pusztító jellemvonásai. – Jézus élete, 239. o.

A tanítványok üzenete ugyanaz volt, mint Keresztelő Jánosé vagy magáé Krisztusé. „Elközelített az Istennek országa.” (Mk 1:15) Nem volt szabad vitába keveredniük az emberekkel, hogy a Názáreti Jézus-e a Messiás, hanem a nevében kellett az ő irgalmas cselekedeteit véghez vinniük. […] A tanítványoknak első misszióútjukon csak „Izrael házának eltévelyedett juhaihoz” (Mt 10:6) kellett menniük. Ha már ekkor hirdették volna az evangélium ot a pogányoknak vagy a samaritánusoknak, elvesztették volna befolyásukat a zsidók felett. A farizeusok előítéleteinek felszításával olyan vitába keveredtek volna, amely már munkájuk kezdetén elbátortalanítja őket. Még maguk az apostolok is lassan értették meg, hogy az evangéliumot minden nemzetnek el kell vinni. Míg fel nem fogják ezt az igazságot, addig nem készültek föl a pogányokért végzett munkára. Amennyiben a zsidók elfogadják az evangéliumot, Isten hírvivőként küldte volna ki őket a pogányokhoz. Ezért kellett elsőként hallaniuk az üzenetet. – Jézus élete, 350–351. o.

 Mivel a vezetők nem hittek Jézusban, a nép sem fogadta el Üdvözítőjéül. Jézus a fájdalmaknak és szomorúságnak embere volt. Nem tudták elviselni, hogy komoly, önfeláldozó élete uralja őket. Inkább szerettek volna örvendezni annak a tiszteletnek, amit a világ nyújthat. De azért mégis sokan követték Isten Fiát, és figyelmesen hallgatták tanításait, élvezték drága szavait, melyek ajkairól áradtak. Beszéde rendkívül tartalmas volt, de azért mégis oly egyszerű, hogy a leggyengébb is felfoghatta. Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét, és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek… Láttam, hogy a vének és írástudók közül sokan hittek benne, de Sátán visszatartotta őket ennek a beismerésétől; jobban féltek a nép bosszújától és csúfolódásától, mint Istentől. Sátán gyűlölte és cselszövése mindeddig nem hiúsíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett az az idő, mikor már beteljesednek azok, amikért Jézus a világba jött. – Tapasztalatok és látomások, 160–161. o.