Istentől elhagyatottan

 (Mk 15:33-41) Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. (34) Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (35) Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. (36) Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? (37) Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. (38) Ekkor a templom kárpit ja felülről az aljáig kettéhasadt. (39) Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! (40) Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, (41) akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe. /RÚF/

 Déltől kezdve sűrű, természetfeletti sötétség ereszkedett le a Golgota hegyére, és körülbelül délután három óráig tartott. „Amikor hat óra lett, sötétség támadt az egész földön kilenc óráig” (Mk 15:33), ÚRK). Jézusnak a kereszten mondott szavait „az elhagyatottság kiáltásának” nevezik, amikor imádkozik, az Atyához kiált, kérdezi, hogy miért hagyta el Őt. Zsolt 22:2. (Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! /RÚF/) 

Ugyanezt a zsoltárt említi még (Mk 15:24, 29). [Keresztre feszítették, és meg osztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. (29) Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt /RÚF/] ... jelezve, hogy Jézus halálával teljesedik az Írás. Még az emberek gonosz tervei ellenére is Isten akarata megy végbe. Jézusnak a kereszten elhangzott szavait az evangélium arámul, fordítással közli. (Mk 15:34) versében azt mondta: „Én Istenem, én Istenem!” azaz „Elói, Elói!” (az arám ’elahi átírása). Könnyen úgy érthette bárki, hogy Jézus Illést hívja (arámul ’elijjah, ami azt jelenti: „Az én Istenem YHWH”). Néhány jelenlévő így is hallotta. Ebben a szakaszban feltűnőek a hasonlóságok Jézus keresztségével. [Mk 1:9-11. Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. (10) És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; (11) a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/] 

(Mk 10:38, 45). Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? (45) Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, ha nem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/ (Mk 9:11-13). Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? (12) Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson min dent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetés ben lesz része? (13) De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla. /RÚF/  

White idézet: Isten Fia minden fájdalmat elszenvedett a kereszten. A fejéről aláhulló vér cseppek, kínszenvedésének és testének vonaglásai, amelyek gyötörték; a kimondhatatlan gyötrelmek, amelyek átjárták a lelkét, amikor Atyja elfordította tőle arcát, figyelmeztetés az emberekhez: „Az irántad való szeretetből engedte meg Isten Fia, hogy ezeket a szörnyű bűnöket ráruházzák. Teérted törte meg a halál hatalmát, és nyitotta meg az Édennek és a halhatatlan életnek kapuját. Ő, aki hatalmának szavával lecsendesítette a dühöngő tengert, és a tajtékzó habokon járt, aki megreszkettette az ördögöket, érintésére eltűntek a betegségek, feláldozza magát a kereszten, és meghozza végső áldozatát az emberiségért. – A megváltás története, 225./old. 

A templom kárpitjának kettéhasadása azt jelezte, hogy Isten nem fogadja el többé a zsidó ceremóniákat és áldozatokat. A nagy áldozat immár megtörtént, és elfogadtatott, s Isten Szentlelke, amely pünkösd napján áradt ki a tanítványokra, gondolataikat a földi szentélyről a mennyeire irányította, ahova Jézus saját vérével lépett be, hogy kiárassza tanítványaira megváltása áldásait. A hitetlen zsidók azonban sötétségben maradtak. Elveszítették az összes világosságot, amit a megváltás tervének ismerete adhatott volna nekik, és továbbra is haszontalan áldozataikban és adományaikban hittek és bíztak. A földi szentély helyébe a mennyei szentély lépett, csakhogy nekik nem volt tudomásuk a nagy változásról. Ezért nem volt semmi hasznuk Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatából. – Tapasztalatok és látomások, 259./old.  

A keresztre feszítés

 (Mk 15:21-38) Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét. (22) Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely, (23) és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el. (24) Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. (25) Kilenc óra volt, amikor megfeszítették. (26) Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA. (27) Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől. (28) És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.” (29) Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, (30) mentsd meg magadat, szállj le a keresztről! (31) Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. (32) A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve. (33) Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. (34) Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (35) Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. (36) Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? (37) Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. (38) Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. /RÚF/

A szenvedéstörténetnek ezen a pontján Jézus néma áldozat a halálát kívánó emberek kezében. Ebben az evangéliumban a tevékenysége domborodik ki egészen az elfogatásáig, ekkor azonban mások cselekszenek. Erős vándorprédikátor volt, de az elszenvedett verések, az étel- és alvásmegvonás miatt annyira legyengült, hogy egy idegennek kellett a keresztjét vinnie. A kereszten levették a ruháját, amit azok a katonák szereztek meg, akik sorsot vetettek rá.  (Zsolt 22:19). Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. (20) Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! /RÚF/)

A keresztre feszítés aránylag vértelen kivégzési mód volt. A szegeket, amikkel az áldozatot a kereszthez erősítették. (Jn 20:24-29). Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. (25) A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. (26) Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, meg állt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! (27) Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! (28) Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! (29) Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek. /RÚF/] ... való színűleg a tenyér alatt, a csuklón ütötték át, ahol nincsenek vastagabb erek. (A héberben és a görögben a „kéz” szó egyaránt utalhat a kézre és az alkarra.) A tenyér (vagy a csukló) szerkezete önmagában nem képes megtartani a test súlyát a keresztre feszítés során. A szegekkel a középideget ütötték át, ami az alkar középső részén fut. Ez elviselhetetlen fájdalommal járt, a légzés elnehezült. Ahhoz, hogy levegőt vegyenek, az áldozatoknak rá kellett nehézkedniük a szintén odaszegzett lábukra, megfeszíteni a karjukat, ami újra meg újra szörnyű kínt okozott. Halálukat végül valószínűleg fulladás okozta. Jézus rengeteg gúnyt és megaláztatást viselt el a kereszten. Márk evangéliumát átszővi a kinyilatkoztatás/titok motívum, mert Jézus általában kilétének elhallgatását kérte. Ennélfogva nem fordulnak gyakran elő az elbeszélésben olyan krisztológiai címek, mint „Úr”, „Isten Fia”, „Krisztus”. Ez azonban megváltozott a kereszt jeleneténél, már nem lehetett eltitkolni, ki Ő. Ironikus módon éppen a vallási vezetők használták ezeket a címeket, gúnyolva Jézust, de ezzel önmaguk felett mondtak ítéletet. Az egyik gúnyos megjegyzésük különösen kirívó. „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni” (Mk 15:31, ÚRK). A kereszten függő Jézus tehetetlenségére akarták felhívni a figyelmet, amikor elismerték, hogy valóban segített másokon (a görög szó jelentése: „megment”, „gyógyít”, „szabadít”). Ironikus módon éppen azt mondták ki, hogy Ő a Megváltó. Az irónia pedig tovább is fokozódik: azért nem tudta magát megmenteni, és nem is mentette meg magát, mert a kereszten éppen másokat mentett meg! 

White idézet: Amikor a kivégzés helyére érkeztek, az elítélteket kínzóeszközükre kötözték. Amíg a két gonosztevő tusakodott azokkal, akik a kezüket a keresztre szegezték, Jézus nem fejtett ki ellenállást. Jézus anyja kínos bizonytalansággal nézte a jelenetet, abban a remény ben, hogy Jézus csodát tesz, és megszabadítja magát. Látta Jézus kezét a keresztre kiterjesztve, az áldott kezeket, amelyek áldást osztogattak, és amelyeket oly sokszor nyújtott ki a szenvedők meggyógyítására. Most kalapácsot és szegeket hoztak, és amikor a nagy, durva szegek átjárták gyenge húsát, és odaerősítették Őt a keresztre, a lesújtott tanítványok ájultan vitték el Jézus anyját a kegyetlen jelenet helyszínéről. 

Jézus nem hallatott zúgolódó panaszt. Arca sápadt és fenségesen nyugodt maradt, de homlokán verejtékcseppek jelentek meg. Nem akadt könyörülő kéz, hogy letörölje homlokáról a halál verítékét. Nem hangoztak el részvét és hűség szavai, hogy erősítsék emberi szívét. „A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki.” (Ésa 63:3) Miközben a katonák elvégezték félelmetes munkájukat, és Ő némán tűrte el a legélesebb fájdalmakat, a következő szavakkal imádkozott ellenségeiért: „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23:34) Krisztusnak ellenségeiért mondott imája magába zárta az egész világot, belefoglalt minden bűnöst, aki élni fog az idők végéig. – A megváltás története, 221-222./old.  

Jézust kemény veréssel kínozták és elítélték.

 

Mk 15:15-20. Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék. (16) A katonák bevitték őt a palotába, azaz a helytartóságra, és összehívták az egész őrséget. (17) Bíborszínű köpenyt adtak rá, és tövisből font koronát tettek a fejére, (18) és elkezdték köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! (19) Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. (20) Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék őt. /RÚF/

A keresztre feszítés előtt a rómaiak kemény veréssel kínozták az elítélteket. Az áldozatról letépték a ruháit, egy póznához kötözték, majd megostorozták csonttal, üveg- és kődara bókkal meg szögekkel kivert bőrkorbáccsal.

  Az ostorozás után a Jézus kivégzésével megbízott katonák folytatták a megalázást. Bíbor köntöst terítettek rá, töviskoronát nyomtak a fejébe és gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya” (Mk 15:18)! Egy egész zászlóalj lehetett ott, akár 200-600 fő.

Jézus valóban Király, és a katonák gúnyos szavai az igazságot hirdetik. A csúfolódásuk tulajdonképpen annak paródiája volt, ahogyan a katonák a római uralkodót szokták köszönteni: „Üdvöz légy, császár!” (Ave, Ceasar!) Tehát valójában a császárhoz hasonlították. 

A gúnyolódó katonák náddal csapkodták Jézus fejét, leköpdösték, letérdeltek előtte, mintha imádnák. A görögben mindhárom cselekményt olyan nyelvtani alakkal fejezték ki, ami többszöri ismétlésre utal. Ütlegelték, leköpdösték, csúfondáros módon sorra letérdeltek előtte, Jézus pedig némán tűrte, minden reakció nélkül.

 A római keresztre feszítés tipikus menetéhez az is hozzátartozott, hogy a ruhájától megfosztott elítélt maga vitte a keresztjét a vesztőhelyre. Ezzel is teljes egészében meg akarták alázni az illetőt az összegyűltek előtt.

A zsidók azonban irtóztak a nyilvános lemeztelenítéstől. (Mk 15:20) megjegyzi, hogy le vették róla a bíborszínű köpenyt, és visszaadták rá a saját ruháját. Valószínűleg a rómaiak akkor és ott ebben engedtek a zsidóknak.  

White idézet: Jézust, aki elalélt a fáradságtól és a testét borító sebektől, levitték a tornácról, és az emberek szeme láttára megkorbácsolták. „A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, ami az őrház; és összehívák az egész csapatot. És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére, és elkezdék őt köszönteni: Üdvözlégy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala Őt, és térdet hajtva tisztelik vala Őt.” (Mk 15:16-19) Alkalmilag néhányan gonosz kézzel hirtelen elkapták a kezébe tettnádszálat, és megcsapdosták vele a homlokára tett töviskoronát, hogy a tövisek beleszúródjanak a homlokába, aminek következtében a vér lecsurgott az arcára és a szakállára… 

Halálos gyötrelmükben kiáltozni kezdenek. A Jeruzsálem utcáin egykor végig harsogó „feszítsd meg, feszítsd meg” kiáltásnál hangosabb ez az ijesztő, kétségbeesett sikoltás: „Ő az Isten Fia, az igazi Messiás!” És szeretnének elmenekülni a királyok Királyának közelségéből. De hiába próbálnak elrejtőzni az elemek harcában széthasadt föld mély üregeiben. – A nagy küzdelem, 643./old.