Jézus és a samáriai asszony

 

Jézus azért indult el Júdeából Galileába, hogy elkerülje a konfrontációt. A két terület között Samárián át vezetett a legrövidebb út, de nem csak erre lehetett menni. A vallás szigorú irányzatát követő zsidók a kerülő úton, kelet felé, Pereán át mentek. Jézus azonban a küldetése miatt vette az irányt Samária felé.

Jákób kutja éppen Sikem mellett volt, az asszony pedig, nagyjából másfél kilométerre onnan, Sikárban élt. Míg Jézus tanítványai bementek a városba, hogy élelmet vegyenek, Ő leült a kút mellé, de nem tudott hűs vizet meríteni. Amikor az asszony megérkezett, hogy vizet húzzon, Jézus inni kért tőle. 

Amikor az asszony meglepődött azon, hogy zsidó létére szívességet kér egy samaritánustól, Jézus azonnal a lényegre tért: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: »Adj innom!«, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet”. (Jn 4:10, ÚRK) 

 Az asszony így érdeklődött: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?” (Jn 4:11) Jézus rámutatott (egy kétes múltú samáriai asszony előtt) arra a természetfeletti, lelki igazságra, amit éppen hallania és megértenie kellett. Alapjában véve mondta: szüksége van a megtérés tapasztalatára.

Az élethez szükség van vízre, az ember nem létezhet nélküle, és a víz remek hasonlat az örök életre. Ezért mondta Jézus: „aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne”. (Jn 4:14, ÚRK)  

Az asszony fényes nappal rejtőzködött, talán azért, hogy ne kelljen találkoznia más nőkkel, akik kora reggel vagy este mentek vízért, amikor hűvösebb volt. Ugyan miért éppen a déli forróságban indult ilyen messze a vízért? Mindenesetre a Jézussal való találkozás örökre megváltoztatta az életét.  

A nő így felelt, amikor Jézus az élő vizet ajánlotta neki: „add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni” (Jn 4:15)! Úgy okoskodott, hogy ha kapna ilyen vizet Jézustól, nem kellene többé a kúthoz járnia, így kisebb volna a másokkal való találkozás kockázata. Meglepő, milyen gyorsan váltott a beszélgetés témája arról, hogy Jézus inni kért az asszonytól oda, amikor a nő kért vizet Jézustól. 

Jn 4:16. Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! /RÚF/  Jézus hirtelen témát vált, amikor azt mondja az asszonynak, hogy hívja a férjét, majd jöjjenek együtt vissza. Miért ez a gyors fordulat? A nő tettei arról árulkodtak, hogy igyekezett kerülni az embereket, Jézus pedig a szívébe látott. Szembe kellett néznie a helyzetével, ha gyógyulni akart. „Mielőtt ez a lélek elfogadhatta az ajándékot, amelyet Jézus adni vágyott, rá kellett vezetnie, hogy felismerje bűneit és Megváltóját.” (Ellen G. White: Jézus élete.

A zsidók és samaritánusok közti gyűlölet… meggátolta az asszonyt abban, hogy szívességet ajánljon fel Jézusnak, a Megváltó viszont kereste a kulcsot szívéhez, és isteni szeretettől vezérelt tapintattal kért, nem pedig ajánlott szívességet. Ha felajánlja a segítségét, lehet, hogy az asszony visszautasítja, a bizalom azonban bizalmat ébreszt”. (Ellen G. White: Jézus élete.)  

Kik voltak a samaritánusok?

Izrael északi országát az asszírok elfoglalták Kr. e. 722-ben, és a politikai stabilitás megteremtése érdekében a leigázott terület lakosságát szétszórták a birodalom különböző részeibe, az északi királyság területére pedig más népeket telepítettek be, belőlük lettek a samaritánusok. Ők a judaizmus általuk gyakorolt formáját követték.

Viszont a kapcsolat nem volt jó közöttük és a zsidók között. A samaritánusok például küzdöttek az ellen, hogy a Babilonból visszatérő zsidók újjáépítsék a templomot. Idő közben felépítették a saját templomukat a Garizim hegyén, amit azután Kr. e. 128-ban a zsidó fejedelem, Hyrcanus János leromboltatott.

 Krisztus idejében tovább folyt az ellenségeskedés. Amennyire csak lehetett, a zsidók elkerülték Samáriát. Talán kereskedtek egymással, de minden más kapcsolat tabunak számított. A zsidók nem kértek kölcsönt a samaritánusoktól, sőt még szívességet sem fogadtak el tőlük. Ezen a háttéren beszéli el János azt a történetet, amikor Jézus találkozott a samaritánus asszonnyal, majd pedig Sikár városának lakóival.

(Ján 4 3-9) (3) elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. (4) Samárián kellett pedig átmennie, (5) és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.(6) Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.(7) Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!(8) Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.(9) A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

White idézet: A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók maradtak…  

Helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok „Júda és Benjámin ellenségei”. Miután meghallották, hogy „a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak”, „elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták nekik”, hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben. „Hadd építsünk veletek együtt – ajánlották –, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.” De kívánságukat nem teljesítették. „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek – mondták a zsidó vezetők –, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.” (Ezsdr 4:1-3) …

 Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak. – Próféták és királyok, 567-568./old.

Fülöp és Nátánaél

 

(Jn 1:44-47). Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából. (45) Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát. (46) Származhat-e valami jó Názáretből? – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg! (47) Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság. /RÚF/

Fülöp szintén Bétsaidából való volt, mint András és Péter. Megkereste a barátját, Nátánaél, és beszélt neki Jézusról. Keresztelő János kijelentette Jézusról, hogy Ő „az Isten Báránya”. András azt mondta Péternek, hogy megtalálta „a Messiást”. Fülöp pedig úgy utalt Jézusra, mint akiről írt Mózes és a próféták, sőt a nevét is hozzátette: „a názáreti Jézus”. Názáret említése éles reakciót váltott ki a barátjából.  

Fülöp nyilván előítélettel viseltetett Názáret kisvárosával szemben. Egy ilyen távoleső helyről csak nem jöhet egy király! Az előítélet könnyen elvakíthatja az ember szemét, így nem látja meg mások igazi értékét. Fülöp a Nátánaéllel folytatott korábbi beszélgetései alapján nyilván felmérte, hogy nem az a legjobb módja az előítéletekkel való megküzdésnek, ha emelkedett filozófiai vagy teológiai érvelésbe bocsátkozik, hanem csak hívja a barátját: győződjön meg maga az igazságról. Egyszerűen ezt mondta: „Jöjj, és lásd meg!” (Jn 1:46), ÚRK)  

(Jn 1:47-51). Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság. (48) Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál. (49) Nátánaél így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya! (50) Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. (51) És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára. /RÚF/ 

A 47. és a 48. vers közül hiányzik az a fontos részlet, hogy Nátánaél hogyan reagált Fülöp hívására. Annyi biztos, hogy felkelt és elindult megnézni. Fülöppel való barátsága erősebb volt az előítéleténél, és a Jézussal való találkozás pillanatától kezdve megváltozott az élete.

Jézus kedves szavakkal fogadta: „Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság” (Jn 1:47), ÚRK), ami ellentétben állt azzal, ahogyan Nátánaél utalt rá (Jn 1:47). Nátánaél meglepődött, mert azelőtt nem találkozott Jézussal.  

Jézus ekkor említette, hogy látta Nátánaélt a fügefa alatt, akit ez a tömör megjegyzés meg is győzött. Isteni bepillantás segítségével Jézus látta, amint Nátánaél a fa alatt imádkozott, az igazságot keresve (Ellen G. White: Jézus élete.)

 White idézet: „A következő napon Galileába akart menni Jézus, és találkozott Fileppel, és monda neki: Kövess engem!” (Jn 1:44) Filep engedelmeskedett a parancsnak, és azonnal Krisztus munkása lett. – Jézus élete, 139./old.

Filep elhívta Nátánaelt, aki szintén ott volt a tömegben, amikor Keresztelő János Jézusra mutatott, mint Isten Bárányára. Amikor Nátánael meglátta Jézust, csalódást érzett. Lehetséges, hogy ez az ember a Messiás, akin a szegénység és a munka nyomai látszanak? Mindezek mellett azonban nem tudta határozottan elutasítani Jézust, mivel János szavai szíven érintették őt. 

Nátánael visszavonult egy csendes kertbe elmélkedni arról, amit János mondott, és amit a próféták is jövendöltek a Messiás felől. Azért imádkozott, hogy ha valóban a János által bemutatott személy a Szabadító, akkor erről ő is szerezzen tudomást. A Szentlélek szállt reá, és biztosította őt arról, hogy Isten megvizsgálta népét, és Üdvözítőt támaszt közöttük… 

 A következő szavak által kapott azonnali választ imájára: „Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust.” Azonban… újból előítéletek születtek a szívében, és így szólt: „Názáretből támadhat-é valami jó?”

Filep nem akart vitába szállni vele, ezért kijelentette: „Jer és lásd meg!” „Látá Jézus Nátánaelt ő hozzá menni, és monda ő felőle: Ímé, egy igazán Izráelita, akiben hamisság nincsen. Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál.”

Ez elég is volt. A Nátánaelre szálló isteni lélek a fügefa alatt mondott imádkozása alatt kiáradt rá, most Jézus szavai révén szólította meg lelkét. Noha kételkedett, és előítéletei voltak, az igazság utáni őszinte vággyal jött Krisztushoz, és vágya beteljesedett. A hite pedig meghaladta annak hitét, aki őt Jézushoz vezette. A következő szavakkal válaszolt: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!” – Lift Him Up, 81./old.