2024. október 31., csütörtök

Terjedt az evangélium samáriaiak között

 

(Jn 4:16-24). Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! (17) Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, (18) mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál. (19) Az asszony így felelt: Uram, látom, hogy próféta vagy. (20) A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. (21) Jézus így válaszolt: Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. (22) Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. (23) De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. (24) Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. /RÚF/

A világosság túlságosan vakító volt ahhoz, hogy közvetlenül bele lehessen nézni. Amikor az asszony prófétának mondta Jézust, megint csak az elkerüléssel próbálkozott. A zsidók és a samaritánusok közötti vallási vita kérdését szegezte Jézusnak, azt, hogy hol kell Istent imádni. Válaszában Jézus rámutatott, hogy a samaritánusok azt imádták, amit nem ismertek. Az istentiszteletükben keveredett a judaizmus és a pogányság. A zsidók az önmagát bemutató Istent imádták – ez egy újabb fontos dolog, amit a samaritánus nőnek el kellett ismernie.

Az igaz Isten imádata nem helyhez kötött, tehát az istentisztelet helyszínéről folytatott vita a beszélgetésük szempontjából lényegtelen volt. Isten lélek, ezért tisztelőinek lélekben és igazságban kell imádniuk Őt. Az asszony elfogadta a Jézus által közölt nyilvánvaló igazságot, és a továbbiakra nézve is nyitottá vált. 

(Jn 4:25-26). Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. (26) Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek. /RÚF/

Az az asszony nemcsak idegen néphez tartozott, hanem erkölcsi szempontból sem volt kifogástalan, Jézus mégis világosan elmondta neki, hogy ki Ő. Miután pedig azt is a tudtára adta, hogy a legsötétebb titkait is ismeri, nyomós okot adott neki arra, hogy higgyen benne. 

(Jn 4:27-29). Ekkor megérkeztek a tanítványai, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, mégsem mondta egyikük sem: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele? (28) Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: (29) Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus? /RÚF/

Jézus és az asszony beszélgetését megszakította a tanítványok érkezése, akik ugyan meglepődtek, hogy Jézus egy nővel beszélget, de nem kérdeztek rá a dologra, csak étellel kínálták a Mestert.  Közben az asszony a vizeskorsóját hátrahagyva besietett a városba, hogy beszéljen az embereknek a Jézussal való találkozásáról.

(Ján 4:30-32). Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá. (31) Közben kérték őt a tanítványai: Mester, egyél! (32) Ő pedig azt mondta nekik: Nekem van mit ennem, amiről ti nem tudtok. /RÚF/ 

Furcsának tűnik, hogy Jézusnak az aratásról szóló beszéde beékelődik abba a történetbe, amiből megtudjuk, milyen sokan megtértek a városból. Ennek az az oka, hogy János be akarta mutatni, hogyan látta Jézus a történteket. Az evésnél jóval fontosabbnak tartotta, hogy a megváltási tervről beszéljen egy samaritánus asszonynak. Az volt a célja, hogy üdvösségre vezesse az embereket. Ezt az esetet felhasználta arra, hogy megtanítsa a tanítványainak, milyen sürgős feladat az evangélium hirdetése minden embernek, még azoknak is, akik különböznek tőlük. 

(Jn 4:39-42). [Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: Megmondott nekem mindent, amit tettem. (40) Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig. (41) Az ő szavának sokkal többen hittek, (42) az asszonynak pedig meg is mondták: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője. /RÚF/] szakasza biztosan ezek közé tartozik. Sokan hitre jutottak a samaritánusok közül az asszony bizonyságtételére: „Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem” (Jn 4:39) A samaritánusok kérlelték Jézust, hogy maradjon velük. A szavai hallatán még többen hittek: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője”. (Jn 4:42), ÚRK)  

White idézet: A farizeusok lenézték Jézus egyszerűségét. Nem akarták tudomásul venni csodáit, jelet követeltek tőle, hogy Ő Isten Fia. A samaritánusok viszont nem kértek jelet, Jézus nem tett csodát közöttük, kivéve, hogy feltárta az asszonynak élete titkait a kútnál. Mégis sokan befogadták Őt. Frissen ébredt örömükben így szóltak az asszonyhoz: „Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus.” (Jn 4:42) 

A samaritánusok hitték, hogy az eljövendő Messiás nemcsak a zsidók, hanem a világ Üdvözítője is. A Szentlélek Mózes által jövendölt róla, mint Istentől küldött prófétáról. Jákob által kijelentette, hogy hozzá gyűlnek a népek, Ábrahámon keresztül pedig, hogy benne áldatnak meg a földnek minden nemzetségei. Ezekre a szövegekre alapozta Samária népe a Messiásba vetett hitét. Az, hogy a zsidók félremagyarázták a későbbi prófétákat, és Krisztus második eljövetelének dicsőségét az első adventhez kötötték, a samaritánusokat a szent iratok elutasítására késztette, Mózes könyveinek kivételével. Viszont amint a Megváltó elsöpörte mindezeket a hamis értelmezéseket, sokan elfogadták a későbbi próféciákat, és magának Krisztusnak az Isten országára vonatkozó szavait. – Jézus élete, 192-193./old.

Jézus és a samáriai asszony

 

Jézus azért indult el Júdeából Galileába, hogy elkerülje a konfrontációt. A két terület között Samárián át vezetett a legrövidebb út, de nem csak erre lehetett menni. A vallás szigorú irányzatát követő zsidók a kerülő úton, kelet felé, Pereán át mentek. Jézus azonban a küldetése miatt vette az irányt Samária felé.

Jákób kutja éppen Sikem mellett volt, az asszony pedig, nagyjából másfél kilométerre onnan, Sikárban élt. Míg Jézus tanítványai bementek a városba, hogy élelmet vegyenek, Ő leült a kút mellé, de nem tudott hűs vizet meríteni. Amikor az asszony megérkezett, hogy vizet húzzon, Jézus inni kért tőle. 

Amikor az asszony meglepődött azon, hogy zsidó létére szívességet kér egy samaritánustól, Jézus azonnal a lényegre tért: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: »Adj innom!«, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet”. (Jn 4:10, ÚRK) 

 Az asszony így érdeklődött: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?” (Jn 4:11) Jézus rámutatott (egy kétes múltú samáriai asszony előtt) arra a természetfeletti, lelki igazságra, amit éppen hallania és megértenie kellett. Alapjában véve mondta: szüksége van a megtérés tapasztalatára.

Az élethez szükség van vízre, az ember nem létezhet nélküle, és a víz remek hasonlat az örök életre. Ezért mondta Jézus: „aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne”. (Jn 4:14, ÚRK)  

Az asszony fényes nappal rejtőzködött, talán azért, hogy ne kelljen találkoznia más nőkkel, akik kora reggel vagy este mentek vízért, amikor hűvösebb volt. Ugyan miért éppen a déli forróságban indult ilyen messze a vízért? Mindenesetre a Jézussal való találkozás örökre megváltoztatta az életét.  

A nő így felelt, amikor Jézus az élő vizet ajánlotta neki: „add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni” (Jn 4:15)! Úgy okoskodott, hogy ha kapna ilyen vizet Jézustól, nem kellene többé a kúthoz járnia, így kisebb volna a másokkal való találkozás kockázata. Meglepő, milyen gyorsan váltott a beszélgetés témája arról, hogy Jézus inni kért az asszonytól oda, amikor a nő kért vizet Jézustól. 

Jn 4:16. Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! /RÚF/  Jézus hirtelen témát vált, amikor azt mondja az asszonynak, hogy hívja a férjét, majd jöjjenek együtt vissza. Miért ez a gyors fordulat? A nő tettei arról árulkodtak, hogy igyekezett kerülni az embereket, Jézus pedig a szívébe látott. Szembe kellett néznie a helyzetével, ha gyógyulni akart. „Mielőtt ez a lélek elfogadhatta az ajándékot, amelyet Jézus adni vágyott, rá kellett vezetnie, hogy felismerje bűneit és Megváltóját.” (Ellen G. White: Jézus élete.

A zsidók és samaritánusok közti gyűlölet… meggátolta az asszonyt abban, hogy szívességet ajánljon fel Jézusnak, a Megváltó viszont kereste a kulcsot szívéhez, és isteni szeretettől vezérelt tapintattal kért, nem pedig ajánlott szívességet. Ha felajánlja a segítségét, lehet, hogy az asszony visszautasítja, a bizalom azonban bizalmat ébreszt”. (Ellen G. White: Jézus élete.)  

2024. október 30., szerda

Kik voltak a samaritánusok?

Izrael északi országát az asszírok elfoglalták Kr. e. 722-ben, és a politikai stabilitás megteremtése érdekében a leigázott terület lakosságát szétszórták a birodalom különböző részeibe, az északi királyság területére pedig más népeket telepítettek be, belőlük lettek a samaritánusok. Ők a judaizmus általuk gyakorolt formáját követték.

Viszont a kapcsolat nem volt jó közöttük és a zsidók között. A samaritánusok például küzdöttek az ellen, hogy a Babilonból visszatérő zsidók újjáépítsék a templomot. Idő közben felépítették a saját templomukat a Garizim hegyén, amit azután Kr. e. 128-ban a zsidó fejedelem, Hyrcanus János leromboltatott.

 Krisztus idejében tovább folyt az ellenségeskedés. Amennyire csak lehetett, a zsidók elkerülték Samáriát. Talán kereskedtek egymással, de minden más kapcsolat tabunak számított. A zsidók nem kértek kölcsönt a samaritánusoktól, sőt még szívességet sem fogadtak el tőlük. Ezen a háttéren beszéli el János azt a történetet, amikor Jézus találkozott a samaritánus asszonnyal, majd pedig Sikár városának lakóival.

(Ján 4 3-9) (3) elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. (4) Samárián kellett pedig átmennie, (5) és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.(6) Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.(7) Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!(8) Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.(9) A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

White idézet: A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók maradtak…  

Helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok „Júda és Benjámin ellenségei”. Miután meghallották, hogy „a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak”, „elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták nekik”, hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben. „Hadd építsünk veletek együtt – ajánlották –, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.” De kívánságukat nem teljesítették. „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek – mondták a zsidó vezetők –, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.” (Ezsdr 4:1-3)

 Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak. – Próféták és királyok, 567-568./old.

Pál apostol korinthusi tartózkodása

(ApCsel 18:4-8). Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. (5) Amikor pedig Szilász és T...