„Én nem vagyok e világból való”

(Jn 8:12-30). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (13) A farizeusok ekkor ezt mondták neki: Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz. (14) Jézus így válaszolt nekik: Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek. (15) Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki felett. (16) De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem. (17) A ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember tanúságtétele igaz. (18) Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem. (19) Erre megkérdezték tőle: Hol van a te Atyád? Jézus így válaszolt: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. (20) Mindezeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor tanított a templomban, és senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. (21) Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de meghaltok bűnötökben: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. (22) Erre ezt mondták a zsidók: Csak nem akarja megölni magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek? (23) Ő így folytatta: Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem e világból való vagyok. (24) Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. (25) Megkérdezték tehát tőle: Ki vagy te? Jézus így válaszolt nekik: Az, akinek kezdettől fogva mondom magamat. (26) Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam. (27) Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik. (28) Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. (29) És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves. (30) Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. /RÚF/

Jézus azt mondta, hogy sem Őt, sem az Atyát nem ismerik. (Jn 8:19) Mindkettőjüket ismerniük kellett volna, de becsapták magukat. Annyira belegabalyodtak saját hagyományaikba és filozófiai okvetéseikbe, hogy elutasították Jézust, amikor éppen előttük állt, a szemük láttára hajtotta végre tetteit és mondta el tanításait, amelyek mind az Atyától jövő, súlyos kinyilatkoztatások voltak. Másodszor azt mondta: „Ti innen alulról valók vagytok”. (Jn 8:23), ÚRK.) Vagyis, ha mégannyira komolyan vallásosnak is tűntek, nem lelki, istenfélő emberek voltak. Megvolt bennük „a kegyességnek látszata”. (2Tim 3:5.), de ez minden. Kívülről istenfélőnek tűntek, belül viszont csak hitetlenség volt bennük.

  Semmi új nincs ebben: „Mivel e nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy, hogy irántam való félelmük betanult emberi parancsolat lett”. (Ézs 29:13), ÚRK.) Évszázadokkal később éppen ez a gondolat visszhangzott Jézus szavaiból: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai”. (Mk 7:7.) Emberi tanításaik, emberi parancsolataik „ebből a világból”. (Jn 8:23), ÚRK) valók voltak. Önmagáról azonban ezt mondta Jézus: „én nem vagyok e világból való”. (Jn 8:23.) Ezek az emberek becsapták magukat, ami éppen elég baj volt, de a tragédiát még csak súlyosbította, hogy másokat is félrevezettek. Érdekes módon azonban János leírta, hogy a felvázolt beszélgetés hallatán „sokan hittek benne”. (Jn 8:30), ÚRK)

Tehát a rossz vezetők ellenére is képes volt sok zsidó túllátni a dolgokon, megértették, hogy ki is Jézus valójában.

 White idézet: Szolgálata során Jézust mindenütt emberek vették körül. A papok és az elöljárók is a nyomában jártak, és ezáltal hamis színben tüntették fel Krisztus küldetését és munkásságát. Az övéihez jött, de nem fogadták be Őt. A küzdelemben angyalok kísérték minden lépését. Látták az ellenség lelkületét és ténykedéseit. Megdöbbenve figyelték Sátán fondorlatos terveit Isten mennyei Fia ellen. Látták, hogy aki második volt Jézus után hatalom és dicsőség tekintetében, az annyira mélyre süllyedt, hogy képes rávenni az embert arra, hogy nyomon kövesse Krisztust lépésről lépésre, városról városra. Amikor Krisztus elvonult a Gecsemáné kertbe, az ellenség a sötétség súlyos leplét terítette az Ő lelkére. Még a tanítványai sem virrasztottak vele a megpróbáltatás órájában. Hallották sápadt és remegő ajkairól elhangzó kínszenvedésének imáját, mégis engedték, hogy legyőzze őket az álom, s így magára hagyták Mesterüket, akinek egyedül kellett megküzdenie a sötétség erőivel. – Signs of the Times, 1889. november 25.

Jézusra vonatkozó Ószövetségi próféciák

 

A vallási vezetők hittek a Szentírásban. Jézus azonban még velük beszélve is hangsúlyozta a Szentírás tekintélyét, méghozzá azért, hogy bemutassa nekik, ki Ő valójában, bár kemény volt a szívük és küzdöttek a meggyőzés ellen.

Az Ótestamentumból származó idézetet vagy olyan utalást, amelyek azt mutatják, hogy Jézusban teljesedett a Messiásról szóló ószövetségi ígéret. 

 (Jn 1:23). Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. /RÚF/; (Ézs 40:3). Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! /RÚF/

(Jn 2:16-17). a galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából! (17) Tanítványai visszaemlékeztek, hogy meg van írva: „A te házad iránti féltő szeretet emészt engem.” /RÚF/; (Zsolt 69:10). Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak. (11) Sírtam, és böjttel gyötörtem magam, de ez csak gyalázatomra vált. /RÚF/  

(Jn 7:38). Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. /RÚF/; (Jer 2:13). Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet. /RÚF/  

(Jn 19:36). Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” /RÚF/; (4Móz 9:12). Ne hagyjanak belőle reggelre, és a csontját sem szabad eltörni. Mindenben úgy készítsék el, ahogy a páskára vonatkozó rendelkezés szól. /RÚF/  

Nemcsak János, hanem Péter, Pál, Máté, Márk, Lukács, mint ahogy a Szentlélek ihletése alatt a többi újszövetségi író is többször hangsúlyozta, hogy ótestamentumi próféciák beteljesedése volt a Názáreti Jézus élete, halála, feltámadása és az Isten trónjához való felemelkedése.  

Jézus folyamatosan a Szentírásra terelte tanítványai figyelmét, mint ami előrevetítette szolgálatát. Ők mégis mikor értették meg, hogy az Írás előremutatott Jézus halálára és feltámadására? Csak azután fogták fel, hogy feltámadt és megjelent közöttük. „Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszükbe jutott, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott”. (Jn 2:22, ÚRK;  (Jn 20:9). Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. /RÚF/) 

 Jézus így szólt a vallási vezetőkhöz: „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot”. (Jn 5:39) ÚRK) Micsoda kijelentés ez önmagáról!

Krisztus születését, életét és halálát előre megjövendölte az Ótestamentum, nagyszerű bizonyítékát adva annak, hogy valóban Ő a várt Messiás. János ismételten rámutat az ószövetségi igékre, hogy kifejezze, kicsoda Jézus és miért kell hinnünk benne, miért fogadjuk el az általa felkínált üdvösséget. 

(Jn 12:13). pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! /RÚF/; (Zsolt 118:26). Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából. /RÚF/

(Jn 12:14-15). Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: (15) „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” /RÚF/; (Zak 9:9). Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. /RÚF/

(Jn 13:18). Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” /RÚF/; (Zsolt 41:10). Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt. /RÚF/

(Jn 19:37). Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” /RÚF/; (Zak 12:10). Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek majd arra, akit átszúrtak, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak. /RÚF/; (Zak 13:6.) Ha pedig megkérdi valaki: Miféle sebek ezek a melleden? – azt fogja felelni: Barátaim házában vertek meg engem. /RÚF/ 

 White idézet: Isten hírnököt küldött, hogy bejelentse Krisztus jövetelét, felhívja a zsidó nemzet és a világ figyelmét küldetésére, s így az emberek felkészülhessenek fogadására. A János által hirdetett csodálatos személyiség több mint harminc évig közöttük járt, és valójában nem ismerték fel benne Isten küldöttét. Lelkiismeret-furdalás kerítette hatalmába a tanítványokat, mert megengedték, hogy az eluralkodó hitetlenség elferdítse véleményüket, elhomályosítsa értelmüket. A sötét világot világossága ragyogta be, mégsem ismerték fel, honnan jönnek sugarai. Magukat kérdezgették, miért is viselkedtek úgy, hogy Krisztusnak meg kellett feddnie őket. Gyakran elismételték a vele folytatott beszélgetéseket, mondván: Miért engedtük, hogy földi megfontolások és a papok, rabbik ellenkezése összezavarja az eszünket, s ne ismerjük fel: Mózesnél nagyobb van köztünk, Salamonnál bölcsebb elme tanít minket? – Jézus élete, 508./old.

White idézet: „Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.” (Zak 9:9.) Így jövendölte meg Zakariás próféta ötszáz évvel Krisztus születése előtt Izráel királyának eljövetelét. Most teljesedett ez a jövendölés. Ő, aki oly sokáig elutasította a királyt megillető tiszteletet, most Jeruzsálembe jön, mint Dávid trónjának megígért örököse. Krisztus a hét első napján vonult be diadalmasan Jeruzsálembe. A tömegek, melyek Bethániába sereglettek, hogy lássák Őt, most kíváncsian várták fogadtatását, s kíséretébe szegődtek. Rengeteg ember haladt a város felé a húsvétra, s ők is csatlakoztak a Jézust követő sokasághoz. – Jézus élete, 569./old.  

Mi tudjuk ma, hogy mindezek majd bekövetkeznek, bekövetkeztek?

János újabb és újabb tanúkat nevez meg Jézus mellett, amivel az a célja, hogy elfogadjuk a lehengerlő bizonyságot: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványok szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében”. (Jn 20:30-31). /ÚRK/ Képzeljük el, hogy ott vagyunk személyesen, és látjuk, ahogy Jézus csodákat tesz! Valószínűleg hinnénk, nem igaz? Legalábbis szeretnénk így gondolni. Viszont bizonyos szempontból nekünk még több okunk van hinni Jézusban, mint azoknak, akik ténylegesen látták a csodáit.

(Mt 24:2, 6-8, 14). Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (6) Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. (7) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. (8) De mindez a vajúdás kínjainak kezdete. (14) Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég. /RÚF/

Nemcsak János evangéliumának magával ragadó beszámolójából ismerhetjük ezeket a dolgokat, hanem megvan az az előnyünk is, hogy mi már látjuk a teljesedését azoknak a jövendöléseknek, amelyeket Jézus és a bibliai írók tettek, mint pld. ami a templom lerombolására (Mt 12 24:2.), az evangélium világszéles terjedésére (Mt 24:14.), a nagy szakadásra (2Thessz 2:3). Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. /RÚF/) és a világ szenvedéseire, bűnös állapotára (Mt 24:6-8) vonatkozik. Jézus élete és szolgálata idején a követői kicsiny, üldözött csoportot alkottak, akiknek minden emberi számítás szerint már régen el kellett volna tűnni a történelem színpadáról. 

Hogyan is tudhatták volna úgy, ahogy mi tudjuk ma, hogy mindezek majd bekövetkeznek? És be is következtek. Valójában a mi hitünk is annak a jézusi próféciának a teljesedéseként létezik, hogy az evangélium eljut az egész világra. Jézus követőiként az a kiváltságunk ma, mintegy kétezer év elmúltával, hogy bizonyságot tehetünk Jézusról és arról, amit értünk tett. Nem Nátánaél, Nikodémus, a samáriai asszony vagy a farizeusok tanításaiból tudhatjuk, hogy Jézus a Messiás.

 A Szentírást olvasva, a Szentlélek meggyőző ereje hatására fogadjuk el, hogy Ő a világ Üdvözítője. Mindannyiunknak a magunk módján, az Istennel való kapcsolatunk alapján megvan a saját történetünk is, amiről beszélhetünk. A mi esetünk talán nem olyan drámai, mint amikor valaki egy halott feltámasztását látta, vagy azt, amikor egy születésétől fogva vak ember meggyógyult, de nem is kell olyannak lennie. Az számít, hogy személyesen ismerjük Jézust, és a magunk módján bizonyságot tegyünk róla, mint ahogy tették János evangéliumának szereplői. (bibliatanulmányok)

Fontos feladatunk van: engedelmeskednünk kell Krisztusnak, és Őróla kell bizonyságot tennünk. Ő mondta a tanítványoknak: „De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.”(Jn. 15:27) A tanítványok abban az előjogban részesültek, hogy bizonyságot tehettek Krisztus küldetéséről. Szüntelenül Ővele voltak, és a legértékesebb ismereteket sajátíthatták el, amit megoszthattak másokkal is. Mi nem lehetünk úgy Krisztussal, ahogy a tanítványok vele lehettek, ezért küldte el Szentlelkét, hogy vezéreljen el minden igazságra. A Lélek ereje által azonban mi is bizonyságot tehetünk arról, aki minket megváltott. – The Gospel Herald, 1900. augusztus 1.